25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Film

Ördög [film]

A Jelek és a Falu megalkotója ezúttal a gonoszt idézte meg - és egy liftbe zárta.

Írta: Factory 1 hozzászólás

Öt ember beszáll egy liftbe. A lift elindul, majd beragad két emelet között. Hamar kiderül, hogy mindez nem a véletlen műve, és bár a probléma nem lép túl a liften, nem is kell neki: ugyanis az öt ember egyike maga az Ördög.

Ördög [film]

A "projekt" egy nagyon ellenszenves lépéssel nyit, kapásból az orrunk alá dörgöli, hogy ez bizony csak egy epizód a hangzatos Night Chronicles sorozatból. A név a sztorit (de nem a forgatókönyvet!) szállító (?) M. Night Shyamalanre utal, aki Falu c. egyszínű lufijával indult el azon a jól ismert lejtőn, és idén ért el a legaljára, hogy ott egy gyerekfantasyvel égesse szénné, ami még megmaradt belőle. Pedig jobban tette volna, ha erre a kifinomult "kisfilmre" koncentrál! Mert bár nincs semmi kiemelkedő a Devilben, mégis olyan ügyesen gyúrja egésszé azt a kis keveset, hogy a 80 perces játékidő alatt többször is kellemes emelkedésbe lendült a szemöldököm!

A legnagyobb félelmem a trailer alapján a helyszín volt: csak remélni mertem, hogy képesek lesznek valahogy a lift közelében tartani a kamerát arra az alig másfél órára, de kellemes csalódás ért. Habár el-elkalandozunk majd, az események központja végig a felvonó lesz, az a film közepe, minden onnan indul ki, vagy arrafelé tart. Ugyanakkor nem lesz liftfétis, nem a "ki hal meg kreatívabban egy lift 1 méteres körzetében" c. blődséget akarják letolni a torkunkon, amiért nem lehetünk ám elég hálásak! A film úgy is működött volna, de feszélyezne, hogy ilyen könnyen megáll egy ziccernek. Nos, nem tette!

Ördög [film]

Aggasztott továbbá a cím. Ördög. Ebből csakis valami harsány fűrészelés, öncélú trancsír vagy félpénzes CGI prezentáció jöhet ki, gondoltam, ide dolgozzák majd be a megmaradt nyersanyagot, amit nem sikerült elléghajlítani. Amit végül ehelyett kaptam, az inkább emlékeztetett egy nagyköltségvetésű X-akták epizódra, néha oda is haluzhattam volna Scullyt, mivel Mulderünk már volt! Van ugyanis egy rendőrünk, akit egy – kapcsolódó – öngyilkossághoz rendelnek az épületbe, és bár nem ő lesz az első, akinek a fejében összeáll a kép, mégis kellően nyitottan áll az ügyhöz, így hamar megszeretjük. Karaktere újabb ügyes húzás: olyan okos zsarut kapunk, aki azért ügyesen elkerüli a szarból-várat csapdáját, így mire eljutunk a számára kitalált magánéleti tragédiához (ha meglepődtél, akkor itt hagyd abba az olvasást!), már simán elnézzük, hogy ebbe a vonalba nem öltek túlzottan sok kalóriát az írók. Mindez nem igazán probléma, a lényeg az Ördöggel ellentétben nem a részletekben, hanem a kezdettől sejthető egészben lakozik. A mellékszálak csak a liftajtót feszegetik, de a figyelmes (nem, pont, hogy nem a rutinos!) néző addigra már tudja: azt így kinyitni bizony nem lehet.

És mindehhez még csak megszakadni sem kell: az Ördög kerüli a felesleges sejtelmeskedést. A narráció azonnal elárulja, hogy mire megy ki a játék, a hogyan kérdése pedig egy ilyen szűkre szabott helyzetnél nem fog a falhoz kenni senkit. Adná magát a központi kérdés: az 5 emberből ki lesz a hunyó? Úgy számítottam, hogy ez a vonal fogja adni majd a film lelkét, de megint csak kellemes csalódás ért: a "b*meg! nem, te b*meg" hiszti csak minimális része a cselekménynek, valahol a szükségszerű mérték határán, hisz' azért valljuk be, ha négy másikkal lennél összezárva, és abból az egyik maga lenne az Ördög, Te sem az ujjaidat számolgatnád újra. De ez a szál zökkenőmentesen összeolvad a liften kívüli nyomozással, és ahogy rendőrünk szép lassan rájön, úgy a narrátor is halál nyugalommal építi fel bennünk a keserű felismerést: ma mindenki meghal. Vagy mégsem? Egyáltalán: számít ez?

Ördög [film]

Így, néhány nappal a film után egy furcsa érzés fog el, ha rá gondolok. Tudom, hogy nem egy világmegváltó darab, sokan elalszanak majd rajta, vagy unottan félredobják, hogy mi is volt ez? De engem megfogott. Nem nagyon, csak pont annyira, hogy elgondolkozzak rajta. Nem a talán már bántóan egyszerű tanulságon, vagy az álmatlan éjszakáktól óvó befejezésen, hanem azon, hogy vajon hogy merülhetett fel bárkiben, hogy ezt a filmet így kell összerakni? Ezzel a folyamatosan lüktető, mégis békésen távolságtartó tempóval, ezzel a végtelenül minimalista narrációval, látványos kameramozgással és vágással... Valahogy megnyugtatott ez a film, egyrészről azért, mert bár horrornak sorolták, szerintem inkább egy misztikus mese, másrészt pedig mert nyíltan szembement a sokkterápiából trendet faragó műhorrorfilmekkel. Ez egy olyan vállalás, amit ma becsülni kell. A meséket pedig szeretni, főleg, ha van bennük lélek. Még akkor is, ha inkább lenne a DVD polcon a helyük.
4/5
McCl@ne

A cikk tartalmi együttműködő partnerünk, a Factory oldaláról származik.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Ördög [film]
  • Ördög [film]
  • Ördög [film]
  • Ördög [film]
  • Ördög [film]
  • Ördög [film]

HOZZÁSZÓLÁSOK

bollokr
bollokr [189]
Lovi Tommy szavait idézve:
,,A legtöbb dijat nyert film illetve rendező nem egyenlő a legjobbal. "

A vallásos filmek sajnos nem tudnak objektívek maradni,pont azért mert vallásosak.
Itt a film végéig ez eszembe sem jutott.
Ajánlom mindenkinek,mert végül többet mutat magából,mint egy szimpla lift horror.
» Összes hozzászólás listázása a fórumban (1 db)