Azon tűnődöm, hogy ha szerepjátékokban utazó fejlesztőket kellene felsorolni, vajon hányan említenék meg az Obsidiant is a többi mellett? Gyanítom, hogy kellően sokan, hiszen számos klasszikust köszönhetünk a kaliforniai csapatnak (Star Wars Knights of the Old Republic II, Neverwinter Nights 2, Fallout: New Vegas, South Park: The Stick of Truth – csak hogy néhányat említsek). A 2019-es The Outer Worlds óta nem is jelentkeztek új címmel, egészen mostanáig: az Avowed egy korábbi sikerük, a Pillars of Eternity világában játszódó, de attól teljesen különálló játék lett.
Mielőtt még belekezdenék a játék ismertetésébe és kritizálásába, egy dolgot szeretnék már most tisztázni: ez nem egy woke alkotás. Persze a karakterkészítésnél nem csak két nem van, illetve férfias és nőies hangot lehet párosítani ellentétesnek ható/tűnő fizikumhoz, de ezen túl én nem találkoztam semmi olyannal, ami itt érzékenyíteni próbálna a témával kapcsolatban. Szóval aki kerülni szeretné az ilyen alternatív nemiségű propagandaanyagot, az nyugodtan belefoghat az Avowedba, ez nem az.
Az alapszituáció az, hogy az Aedyr Birodalom követeként érkezünk meg a Living Lands nevű részére Eora világában. Nemcsak a rangunk miatt vagyunk különlegesek: úgynevezett godlike teremtmények vagyunk, azaz egy isten megérintett minket még az anyaméhben, ettől nem csak fura pofánk lett (ha akarjuk), hanem különleges képességeink is, amik épp kibontakozóban vannak. Igen, ha hunyorítunk egyet, ez akár a Skyrim is lehetne, de szerencsére nem szolgai másolata az Avowed a klasszikusnak. Az Obsidian játékaira jellemző feszesebb történetmesélés miatt ugyanis az események sodrósabbnak hatnak – valahogy nem tudtam magam rávenni, hogy csak úgy bóklásszak, hiszen a nyakamon volt egyrészt a népem sorsa, valamint a szigeten dúló furcsa járvány és egy földöntúli entitással való különös kapcsolat valahogy nem hagyott nyugodni. :D No és persze alapvetően biztonságban se nagyon leszünk sehol, ellenségeket nagyon könnyen szerezhetünk. Ja igen, a járvány: az uralkodó erről is szeretne többet tudni általunk – hogy ne spoilerezzek el semmit, annyit azért elárulok, hogy külsőre a betegek úgy néznek ki, mintha valami színes gombafertőzéssel küzdenének (innen a címlapi lead) – és valahogy a Wild Hearts ugrott be róla, amikor először küzdöttem fertőzött vadállattal.
Maga a szerepjátékrendszer nincs különösebben túlbonyolítva, a játék ráadásul szépen el is magyaráz sok mindent a megfelelő helyeken, pillanatokban. A karakterünk fejlesztése felettébb egyszerű: szintlépéskor egy pontot tehetünk valamelyik tulajdonságunkra, illetve egy képességünket fejleszthetjük vagy tanulhatunk újat. Nekem nagyon tetszett, hogy a szellemi tulajdonságaink (sőt, a karakterkészítéskor választott hátterünk is) befolyásolja a párbeszédekben választható lehetőségeinket is! Cselekedeteink és persze ahogy beszélgetünk, kihatással vannak a társaink hozzánk való viszonyára is – nem mellesleg szabad kezet kapunk lényegében mindenben (jó volt látni, hogy egy problémámat sikerült békés úton megoldani csak amiatt, mert a protokollt félretéve segítettem korábban két szerencsétlenen – és ez csak egy példa volt erre).
A harc is az egyszerűség jegyében lett megalkotva, mégsem lehet primitívnek nevezni. A különféle fegyverek használatát egyszerű elsajátítani, egy gombnyomással két fegyverzet között tudunk váltani, és még a varázslás is szépen belesimul a rendszerbe. Az egyetlen fájó pont a hat gyorselérés hely, ennél több jobb lett volna, mert ez így elég szűkös (bár tegyük hozzá, mind az inventoryban való turkálás, mind a „választótárcsás” molyolás megállítja a játékot, tehát önmagában ez sem különösebben probléma). Bár van lehetőség külső nézetben is játszani, valahogy a belső jobban áll neki – talán a karakterünk mozgása nem teljesen természetes, és emiatt nem az igazi (a kisegítő lehetőségek között van ez a beállítás, valószínűleg nem véletlenül).
Kicsit meglepődtem, hogy Unreal Engine 5 hajtja ezt az alkotást… Nem mondom, vannak szép pillanatai, de az összképet nézve szerintem elmarad a Black Myth: Wukongtól – a karakterek kidolgozása, mimikája marad el kicsivel a kínai alkotástól. Persze nem ronda az Avowed, sőt – a tájak kifejezetten tetszetősek! A hangok és a zene pedig igencsak magas színvonalon szólnak, az immerzióhoz rengeteget hozzátesznek. Szerencsére a színészi teljesítmény is ehhez igazodik, remek játékot hallunk (a mimikát meg már említettem – picit mesterkéltnek hat).
Ha már a Wukong szóba került, hadd hasonlítsam még egy dologban hozzá: most is bizonytalan vagyok abban, hogy jelen tesztalanyom mennyire év játéka matéria. Kizárni semmiképp sem zárnám ki, viszont lényegében előttünk még az év, és már van egy Kingdom Come: Deliverance II-nk, emellett elvileg még jöhet a Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2 is, csak hogy egy (általam is) nagyon várt RPG-t mondjak. Egy biztos: az Avowed nem Skyrim, de kis szerencsével akár hasonlóan klasszikus lehet belőle, hiszen könnyű belerázódni, a sztorit sem mondanám sablonosnak (legalábbis próbál kellően egyedi lenni), és az egyértelműen látszik, hogy veteránok profi munkája.
