26 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Ismertető/teszt

DreadOut Remastered Collection teszt – Leporolt szellemvadászat

Bár a kollekciós címadás csalóka picit, egy régi horrort üdvözölhetünk újra köreinkben.

Írta: Onimushaman

Ha szóba kerülnek a horrorjátékok, akkor a többség egyből rávágja, hogy Resident Evil, Silent Hill vagy épp Outlast, holott a 2000-es években ezeknél bőven nagyobb választékkal operált a paletta. Ott volt például a Fatal Frame széria, amit idehaza kevesebben ismernek ugyan, viszont aki játszotta őket, az biztosan szép emlékeket őriz a j-horrorokat digitális formába átültető szellemvadászatról. Bár a Fatal Frame egy ideje már csak a remaster kiadásokkal képes lázba hozni a borzongásra vágyókat, a DreadOut mindig is egyfajta szellemi (érted, szellemi! ;-) ) örökösnek számított, amelyben fényképezőgép helyett immár a mobitelefonunk kamerájával űzhettük el az ittragadt lelkeket. Több mint 10 évvel az első rész megjelenése után most végre PlayStation 5-re, PS4-re és Nintendo Switchre is ellátogatott a DreadOut Remastered Collection, amely az első felvonást és annak DLC-jét tartalmazza.

DreadOut Remastered Collection teszt – Leporolt szellemvadászat

Ha fel kell idéznem azokat az időket, amikor először találkoztam a DreadOuttal (akkor még PC-n egy barátommal rettegtük végig), azt mindenképp pozitív emlékként ragadnám ki, hogy a játék piszkosul félelmetes tud lenni. Főszereplőnk Linda, aki osztálytársaival és tanárával tart egy tanulmányi útra, viszont kiderül, hogy a híd, amin át kellene kelniük, csúnyán le van szakadva. Linda és a többiek hamar találnak másik utat, és kisvártatva egy szellemváros elnéptelenedett utcáit járják, amely nagyon úgy fest, mintha az emberek sürgősen távoztak volna onnan. A helyi iskolát meglátogatva aztán igen hamar rájuk esteledik, és mire észbe kapnak, már késő: elszakadtak egymástól és csapdába estek az iskolában, ahol szellemek kísértenek.

Érdemes tisztában lenni azzal, hogy a DreadOut egy indonéz horrorjáték, így igen sok utalást találhatunk az indonéz mondavilága, és a szellemek is ebből lettek megalkotva. Sajnos valahol nagyon frusztráló lehet, hogy a DreadOut semmit nem rág a szánkba. Nem mondja meg, mi a futás vagy hogy mivel kell elővenni a mobilunkat. Hagyja, hogy szépen rájöjjünk mindenre magunktól, úgyhogy épkézláb tutorial helyett már a menüben bedob egy Hogyan játssz? opciót. Ó, igen, majdnem elfelejtettem! A DreadOut Remastered Collection az eredeti PC-s változathoz hasonlóan teljes magyar felirattal került a boltok polcaira, ami mindenképp pozitívumnak számít. Hozzáteszem, a játék nem öregedett valami jól, sőt, egyes mechanikái már 2014-ben is elavultnak számítottak.

DreadOut Remastered Collection teszt – Leporolt szellemvadászat

Ilyen például, hogy ha előkapjuk a mobilunkat, akkor bár lehet a kamerát használva mozogni, futni viszont nem. Ez kifejezetten idegesítő tud lenni, mivel egy szellemet csak úgy lehet legyőzni, ha minimum háromszor lefotózod (mondjuk a legtöbbnek ennél több kell). Sok sikert a játék felénél megjelenő Scissor Phantom bosshoz ezzel a játékelemmel! Képzeld el, hogy közelít feléd a kísértet, elkezded szépen becélozni, betorzul a kép, ami azt jelenti, hogy már bevihetsz neki egy sebzést, viszont megállás nélkül csak jön és jön feléd. Hiába érzed magad nagy királynak, hogy sorozatban ellősz rá öt képet, ha a hatodiknál úgyis elkap. Ekkor jön a módszer, hogy elrakod a kamerát, odébb futsz, majd kezdődik az egész elölről. A már említett Scissor Phantom bossnál ez a legidegesítőbb, aki ráadásul minden egyes sebzés után a kis szoba más-más szegletében tűnik fel.

Emellett muszáj szót ejtenem a bugokról is. Azt még elnéztem, hogy a játék elején a szellemvárosba megérkezve az egyik társam egy az egyben átfutott bizonyos tereptárgyakon (például a városka határát jelző kőkapu egyik pillérén), de aztán jött az első boss a suliban – egy medvedisznóember –, akinél gamebreaking bugba szaladtam. Ennek a lénynek a nyakában lóg egy kulcs, amely elengedhetetlen a továbbjutáshoz, viszont nekem sikerült úgy legyőznöm, hogy épp egy zárt ajtó és a fal közé terült el, ergo mikor fel akartam venni a kulcsot, Linda elkezdte megpróbálni kinyitni a bezárt ajtót. Köztudott, hogy ez a játék mindig is rettentő bugos volt, szóval az, hogy több mint 10 évvel később is belefutni ilyesmikbe, valahol felér egy szúrt sebbel.

DreadOut Remastered Collection teszt – Leporolt szellemvadászat

Bár a DreadOut 2 nem a csomag része, de legalább hozzácsapták az alapjátékhoz a Keepers of the Dark DLC-t, amely lényegében nem más, mint egy boss-rush. Bemehetsz különféle „birodalmakba”, és mindegyikben akad egy vagy több boss, akiket el kell kerülni és/vagy le kell győzni. Közben értékes tárgyakat gyűjthetsz, amiket ki kell vinned a gyanúsan a The Evil Within mintájára működő teleporttükrökön keresztül. El lehet szórakozni vele, és a sztori szempontjából többet elárul a Red Ladyről, viszont hamar unalmassá válik.

Nem tudnám azt mondani, hogy a DreadOut Remastered Collection túlságosan megérős lenne (teljes áron semmiképp), mivel nem igazán nyúltak bele annyira az alap játékmechanikákba, hogy észrevehető és egyáltalán értékelhető legyen a változás. Félelmetes a játék? Igen, abszolút. Az elhagyatott iskolában bolyongás és az életünkre törő szellemek továbbra is rendesen megemelik a parafaktort, viszont a mérleg másik nyelvében meg ott vannak azok a negatívumok, amelyek már 2014-ben is jellemezték a DreadOutot. Emiatt a több mint 10 000 Ft-os árcédula szerintem erős túlzás, de a feléért már megérheti mindazoknak, akik szeretnének egy jót rettegni, és nem zavarja őket a helyenként elég fapados, bugokkal teli játékmenet. Hangulatban, nyomasztó atmoszférában mindig is ott volt a szeren a DreadOut, és ez 2025-ben sem változott.

A tesztpéldányt a játék kiadója biztosította.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

Pozitívumok
  • Magyar felirat
  • Még mindig egy parás és nyomasztó játék
Negatívumok
  • Ugyanazokkal a hibákkal operál, mint régen (aztán lehet, hogy találunk újabbakat is)

További képek

  • DreadOut Remastered Collection
  • DreadOut Remastered Collection
  • DreadOut Remastered Collection
  • DreadOut Remastered Collection
  • DreadOut Remastered Collection
  • DreadOut Remastered Collection
  • DreadOut Remastered Collection
  • DreadOut Remastered Collection
  • DreadOut Remastered Collection
  • DreadOut Remastered Collection
  • DreadOut Remastered Collection
  • DreadOut Remastered Collection
  • DreadOut Remastered Collection
  • DreadOut Remastered Collection
  • DreadOut Remastered Collection

Onimushaman
Minden játék barátja, trófeaherceg. A vidékimanek védőszentje. Ugyanolyan senki, mint bárki.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!