
Fórum » Nem számítástechnikai témák
Szét*** az ideg

Még csak 34 leszek, de már mindenféle bajom van. A jobb térdem a legrosszabb, folyamatosan lehet kattogtatni, belenyilall időnként a fájdalom, meg ha nem tudom sokáig kinyújtani, akkor ilyen fura érzésem van, mintha nőne benne a nyomás, és egyre kellemetlenebb.
A csuklóm is elkezdett fájni mostanában, illetve a kézfejem is, ezt annak köszönhetem, hogy részegen behúztam egy acélszobornak 10 éve.
A váll/nyak izmok meg fixen be vannak állva, már el se hiszem, hogy létezik más állapot

I wish I could have known about the view from halfway down


„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”

Én mozognék, de az égiek nem engednek vissza! Bicajos órákra járok legalább, az is valami. De ugye a cross-al kiegészítve lenen az igazi a heti 3-4 alkalom....



Nekem ~45 éves koromig semmi. Az utóbbi bő egy évben viszont voltak egyik napról a másikra befeszült/beállt nyakizmok - fél év kellett, hogy helyrerázódjanak (gyógytorna, manuálterápia); most meg január közepe óta középső farizom probléma (plusz emiatt felborult izomegyensúly a csípő tájékán), szintén gyógytornával (ma is megyek majd).
Egyébként kicsit a bal csuklóízületemet is érzem mostanában (utóbbi időben számítógép előtt sok munka + otthon meg azért a napi 1-1,5 óra játék befigyel még mellé

Endure. In enduring, grow strong.
Korábban vasból volt a gyomrom, és felrakhattatok volna egy háborgó tengeri hajóra vagy hullámvasútra egy kiadós ebéd után, meg sem kottyant volna. Aztán 40 után hirtelen azon kapom magam, hogy figyelem, mikor mi megy be, és főétkezés után egy óráig nem szállok mozgó járműre. Szörnyű.

Mondjuk a testtömegindexemnek jót tesz...

(De lekopogom, egyébként nulla gyógyszer, jól alszok, mozgok stb. MÉG.



Jobbulást neked!
Tavaly én is többször mentem gyógytornára, mert elfeküdtem a nyakam/karom, és két ujjam zsibbadt, és akkor a gyógytornász remekül helyrehozott. Aztán ismét elfeküdtem, ezúttal a vállam, és abban minimum nyár óta van valami idegi sérülés (rendesen tornáztatom, terhelem, de mindig sikerül megint ráaludnom, és utána rosszabb a helyzet, pedig már párnát is cseréltem). Kibaszott kor.

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen, aki képes élvezni egy Baldur's Gate 3-at meg egy Mario Kartot is, totálisan más részét birizgálja az ember agyának. Lehet azt is élvezni, hogy intellektuálisan, egy komplex játékmechanikát kiismerve, felfedezve haladsz előre egy több hetes kalandban, meg azt is, hogy betolod lefekvés előtt egy órára az autóversenyzést jó zenére, király grafikára. Nem hiszem, hogy nagyot mondok azzal, hogy ez kortól vagy intellektustól független.
Most nem arról beszélek, hogy mennyibe fog kerülni, mert az más kérdés, de univerzálisan kijelenteni, hogy a Mario Kart pl. óvodásoknál arat, és amúgy lényegtelen játék, hát... nem is tudom

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
Az ilyen megjegyzések alapján nem vagyok benne biztos, hogy tudod, hogy mit beszélsz.
My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.


Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Az ambíció a hatalomvágy eufemizmusa | Fejétől bűzlik a hal.
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Adjál kölcsön generátort holnapig!
Ha 100 dollárt kérnének a játékaikért akkor is egymást taposnák le az emberek érte, akkor miért érnék be kevesebbel?
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Köszönjük az amerikai vámokat, ami miatt a japánok nem csak őket, de Európát is megszopatják.

Az ambíció a hatalomvágy eufemizmusa | Fejétől bűzlik a hal.

I'm the person who once probed all of the uncharted worlds in Mass Effect 2 to 'Depleted' status
Die Hard 13 - Az élet most aztán már k*rva drága!

Adjál kölcsön generátort holnapig!

I wish I could have known about the view from halfway down

My father was brutally murdered last week, and it's only now that I can look back and laugh.
Szenvedély nélkül a foci halott.
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Vagy vékony karton boríték amiben sérül ahogy dobálják, vagy batár nagy doboz amibe tessék-lássék módon van kis buffer papír mellégyűrve, de persze lötyög és gyűrődik benne a könyv ahogy szállítják.
Man literally too angry to die
Adjál kölcsön generátort holnapig!
Szenvedély nélkül a foci halott.
Adjál kölcsön generátort holnapig!
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Egyébként EU előírás miatt lett kivezetve.
Szenvedély nélkül a foci halott.
Helyette a DÁP mobilalkalmazásban van ilyesmi. Az egy dolog, hogy nincs meg a kódom, így nem tudok regisztrálni. De majd a számítógépről átszerencsétlenkedem a PDF-eket, amiket alá akarok írni, hitelesítem, majd visszatöltöm számítógépre, hogy kényelmesen feltölthessem oda, ahova kell?!
Hogy a vérvörös f*sznak kell Ügyfélkapu+ és DÁP is, már költői kérdés, ahogy az is, ha egyikben azonosítva vagyok, miért nem lehet átregisztrálni. Esetleg a tökömért nincs az előbbiben is hitelesítés.
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7


Szerintem érdemes lenne legalább abból a panelből elkerülnötök, mondjuk egy kulturált, 12-20 lakásos, közös kerttel rendelkező XIV., XVI. (stb.) kerületi 50-60 éves társasházba, hogy ne az orkok között legyetek. Aztán idővel a ház is meglesz, de amíg arra gyűjtötök, addig sem őszültök bele a környezetetekbe.
Plusz ha van lehetőség gyűjteni, és neccesnek tűnik a kamatváltozás, akkor a rendszeres előtörlesztést szoktam javasolni, azzal szépen le lehet faragni mind a havi törlesztőből, mind a teljes futamidő alatt visszafizetendő kamatból.

Úgy épül fel a jogrendszer, hogy lehetőleg szerint minél kevesebb ártatlan kerüljön büntetés alá. Ennek eszköze például az ártatlanság vélelme. (Nem, nekem nem tűnnek ártatlannak, mielőtt.)
És, hogy az állam vs. állampolgár rendkívül egyenlőtlen felállásban valami esélye legyen az utóbbinak is, vannak jogai a vádlottaknak sőt, az elítélteknek is.
Az igazságszolgáltatás nem jó szó, mert miért lenne igazság, hogy az elgázolt nőnek (vagy bármilyen más áldozatnak) meg kellett halnia?
Ezt nem teszi jóvá (nem lesz tőle igazságosság) az sem, ha kivégzik, felélesztik és újra kivégzik azokat, akik megölték.
Esély mindenre van, de nem fogják őket ártatlannak kimondani. Az nagyon dühítő, hogy lassan jutnak el ítéletig.
Kivétel a zöld hitel, babaváró, csok
Szenvedély nélkül a foci halott.

„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
És lehet köpködni, de ahogy az #5329-ben Jozef írta, amíg a bűnüldözés sokszor kimerül a statisztika fényezésében, addig nem kell csodálkozni, hogy bizonyos bűnelkövetési módokról bizonyos társadalmi csoportok jutnak az ember eszébe és az, hogy az ilyen eseteknek hogyan lehetne elejét venni, az ilyen típusú cselekmények számát jelentősen leredukálni, addig nem lehetséges, amíg a szélesebb körben vett médiában csak tagadás van.
Nyilván az amerikaiak is mind nácik, mert feltűntetik az elkövetők származását

#5324 Aryx
"Mivel a kérdésben ott a "vajon" szó, onnantól kezdve ez egy költői kérdés a részedről. A "vajon"-ban ilyenkor benne van az, hogy nem érdekel téged a válasz, csak önigazolást keresel."
Sajnálom, ha félrement, nem támadó szándékkal és nem is prekoncepcióval írtam, amit írtam és úgy gondolom, hogy elég nehéz egy ilyen témában konszenzusra jutni, pláne írásban, egyszerűen szomorúnak tartom, hogy pl. egy ilyen esetben a testvér ahelyett, hogy nem szólalna meg vagy ha már igen, akkor maximum bocsánatot kérne, inkább fenyegetőzni kell és büszke a testvére tettére. Mi mégis ilyen esetben a mentség ?
Abban egyetértek, hogy a szélsőjobb rettentő sok hülyével van megtöltve, valószínű nem véletlenül a kurucinfó az, amit mindenki ismer minden oldalról, illetve az az én szegénységi bizonyítványom, hogy más szélsőjobbos oldalt, ami esetleg igényesebb lenne, de adna hasonló plussz infót egy-egy ilyen hírhez, nem ismerek ebből a körből, de általában az elég szokott lenni, ha az ember kurucon rákeres az aktuális hírre.
(BTW, nem feltétlen akarom újrakezdeni a témát, csak eddig nem volt időm reagálni és még azért szerettem volna, hogy peace legyen.)
#5339 Pyrogate
"Egyébként meg ha nem bérleti díjat fizetsz, akkor hitelt és ugyanott tartasz."
A törlesztő elinflálódik, az albérleti díj meg nagyjából leköveti a piacot.
Ha mondjuk valaki 2000-ben vett fel hitelt 25 évre egy budapesti lakásra, ami most jár le annak az utóbbi 10-15 évben mennyire fájhatott az a néhány tízezres törlesztő és mennyire fájna, ha helyette az évek alatt többszörösére emelkedő albérleti díjakat fizetné?
Nem 1:1-ben követi le az albérleti piac a lakásár-emelkedét, nem rég olvastam -meg könnyen kiszámolható-, hogy a sokáig "aranyszabály" éves 5%-os kiadási díj most már inkább csak 4%, tehát nagyjából 25 év alatt jönne vissza kiadásból egy lakás ára, de attól még bérlőként az egy never ending story.
Én egyébként közép,- és hosszútávon az edukációban látnám a megoldást. Középiskolában kellene alapvető pénzügyi ismereteket is oktatni, beleértve a befektetési formákat, amikkel meg lehet a pénz értékét megőrízni. Így az a réteg, aki magánszemélyként több lakást tud később venni, nagyobb eséllyel fordulna inkább a tőzsde különbözői formái felé.
Statisztikám nincs, de ismerve a magyarokat, sokan azért vesznek egy n+1. lakást is, mert nem ismernek más befektetési formát, pedig 15+ év viszonylatában egy S&P500 követő ETF lepipálja. Nyilván ez egy 2./3. lakást nem feltétlen akadályozna meg, de egy 7. vételét már lehetséges.
A másik része meg valóban az, hogy mi tart ilyen sokáig. Mintha direkt húznák az időt, hogy aztán itt is enyhítő körülmény lehessen az azóta eltelt idő.
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
A sofőr és az autót bérlő bűnrészes is megkapja majd a törvényileg kiszabható büntetést.
Hogy a büntetés mértéke mennyire sérti az állampolgár igazságérzetét, más kérdés. Simán baszhatja bárkinek a csőrét.
Hogy az eljárás miért tart ilyen sokáig, szintén.
De, hogy az alapelvet ne értse valaki, az is súlyos.
Újabb zseniális példa majdnem megszületett nevetségesen enyhe ítéletre és itt érthetetlen módon az ügyészség volt a hunyó, hogy eleve felfüggesztett kért, erre:
"A nő folyamatosan verte a kisfiút, akit féregnek és kutyának nevezett. A gyermek folyamatosan vesztett súlyából, de a nevelőanya sosem vitte el orvoshoz.
Halálának oka fulladás volt, ugyanis vacsora közben félrenyelt egy csirkecsontot. A nő nem segített a kisfiún, és mentőt sem hívott hozzá. Helyette a gyermek holttestét saját autójának csomagtartójába dobta, és két napon keresztül a kisfiú húgával autózott Nyíregyházán és környékén. Még a rokonaihoz is ellátogatott, de nem szólt senkinek sem a gyermek haláláról, és hogy a holttest az autóban van.
Később a nevelőanya elárulta, hogy hol van a gyermek, majd bejelentést tett a rendőrségen a kisfiú haláláról, akinek holttestén több nyolc napon túl gyógyuló sérülést találtak."
Szóval ez ma Magyarországon csak egy felfüggesztetett ér, hihetetlen... Fő a gyermekvédelem, ugye...
Adjál kölcsön generátort holnapig!
Adjál kölcsön generátort holnapig!
A vagyon fontos, de abból csak akkor látsz pénzt, ha eladod. Sok helyen úgy gondolkodnak, hogy inkább megtakarítási számlára teszik, befektetik, stb, és amikor nyugdíjasok lesznek, abból fedezik a további bérletet meg az életüket. Mindegyik gondolkodás lehet valid a maga helyén.
Szenvedély nélkül a foci halott.

Pyro: De hitel visszafizetése esetén a lakás a tiéd és onnantól nem kell havonta ekkora összeget folyamatosan fizetned. Aki bérleti díjat fizet, azért nem kap tulajdonjogot cserébe, úgyhogy hosszútávon ez sokkal kevésbé éri meg, nem beszélve arról, hogy soha nem lesz biztos lakhatása.
Adjál kölcsön generátort holnapig!
Persze ennek az az előfeltétele, hogy legyen önerő, amit bele lehet tenni a hitelbe, meg egy biztos bevétel, amire a bank ad kölcsönt. Én amúgy továbbra is azon a párton vagyok, hogy ha van önerő, akkor érdemes beleugrani az ingatlanpiacba - ha keveset sikerül félrerakni a mostani infláció és albérletárak mellett, akkor egy icipici garzonnal érdemes kezdeni, azt előtörlesztgetni, és utána lehet továbblépni. A sajátot ki lehet adni, kis szerencsével normális embernek, és lehet továbbra is kényelmesebb albiban élni. Egy baráti párnak pont ezt tanácsoltam pár éve, és most boldog tulajdonosai egy közeli városban található saját lakásnak, amit kiadnak, és így a hitel nagy része fedezve van, ők pedig maradtak Budapesten.
Az albérlet előnye viszont a likviditás és a szabadság, egy saját lakáson nehezebb gyorsan túladni. Ha nem lenne ennyire vadnyugat a bérleti piac mind a bérlők, mind a bérbeadók szemszögéből, akkor bátrabban lehetne csak bérelni, mint ahogy a gazdagabb társadalmakban teszik.
(Bár azért a külföldre költözött ismerőseim és azok helyi barátai szintén mind a saját ingatlanra hajtanak.)
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Heroes koppintás? Jön a Stormbinders
- 2. Tempest Rising teszt – Szellemi örökös vagy olcsó utánzat?
- 3. Cristiano Ronaldo VS Salvatore Ganacci!
- 4. The Last of Us – indul(atokat kiváltó) a második évad
- 5. Bő négy perc a Command & Conquer szellemi örökösének tekinthető Tempest Risingból
Legfrissebb fórumtémák
- 17:36
- Mandragora: Whispers of the Witch Tree [18]
- 16:14
- Bő négy perc a Command & Conquer szellemi örökösének tekinthető Tempest Risingból [hozzászólások] [8]
- 09:33
- Elden Ring [260]
- 20:20
- GG - GameGuess játék [877]
- 20:18
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1486]
- 22:33
- Tömegközlekedés [1092]
- 18:43
- Gond van a géppel? Segítünk! [2374]
- 17:04
- Szét*** az ideg [5389]
- 13:50
- Milyen játékot vettél/tervezel venni mostanában? [2491]
- 21:56
- Ki mivel játszik mostanában? [7989]