Sosem voltam nagy LEGO-s, gyerekkoromban egy darab szettem volt, egy apró Dooku - Yoda set, amit nagy becsben őrizgettem, de a költözések során lába kélt. Aztán a Dűne megnézése óta rá voltam pörögve az ornithopterre, amit nyáron be is húztam. Azóta lett még egy Great Wave is, és pár hete, az utolsó pillanatban megvettem a kivont AT-AT-t. Mivel LEGO videojátékkal sosem toltam előtte, és most meg akartam, így a hype miatt ez volt a nyilvánvaló választás.
Jelentem, kijátszottam és ki-100%-oztam. Maga a játék gyönyörű, a helyszínek tökéletesen lettek beemelve a filmekből és óriási a bejárható terület. Mindenhol van valami kis tennivaló, irgalmatlanul sokáig tart mindent kiszedni. Maga a sztori nem volt túl hosszú, 15 óra alatt kb. végigértem rajta. Na de ami utána jött... Maga a sidequestezés, brickgyűjtés és challengezés egy 70-80 órás program, ami egy kiiiiicsit sok. Iszonyat chore érzés egy ponton túl, mert hiába vannak a gyűjthető elemek mind-mind okosan elrejtve, azért az a ~900 db nagyon időigényes.
Azt kell, hogy mondjam, megkönnyebbülés volt a végére érni. Utoljára hagytam a sztoriquestek újrázását és az azokban lévő gyűjtögetendő dolgok és megcsinálandó challengek összeszedését, és az kapcsolt le végleg a fun-vonatról és tett fel arra a szerelvényre, amelyik az azonnal letörlöm, amint megvan a platina állomásra vitt. Szép volt, jó volt. Többet sose veszem elő, de mindentől függetlenül egy nagyon chilles farmolást köszönhetek neki, sok podcastozással.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Az AC széria konkrétan üvöltött a feudális Japán settingért, mióta 18 esztendeje elstartolt. Ennyit kellett várnunk rá, de végül csak megérkezett! Már a megjelenés előtt botrányosan hányattatott sorsa volt szerencsétlen játéknak, hiszen 2,5 évig csak azt lehetett olvasni az interneten, hogy már pedig előre utálni kell és drukkolni az Ubisoft bukásának. Csöppet már rosszul voltam az egésztől, de sajnos képtelenség volt elkerülni, minden platformon áradtak a gyűlöletkeltő bejegyzések és cikkek. Mindettől függetlenül természetesen izgatottan vártam, hiszen a 16. századi Japán a szívem csücske és ebben a témában minden is jöhet!
Nyilván tartottam is tőle, de végig reméltem, hogy remekül fogok szórakozni. Már az indulásnál teljesen levett a lábamról és rabul ejtett. Konkrétan 20 órán keresztül csak barangoltam és felfedeztem. A látvány csodálatos, lenyűgözően gyönyörű az összes táj, ahol megfordultam. Ráadásul az évszakok váltakozása is megspékeli rendesen! Legyen szó verőfényes napsütésről, megsárgult leveleket reptető lágy szellőről vagy szinte átláthatatlan hóviharról, natív HDR támogatással szinte lefolyik a képernyőről az egész látvány! Yasukét konkrétan csak 20+ óra elteltével "szereztem meg", akkor foglalkoztam csak a sztori elejével. Féltem tőle, hogy tényleg ki fog lógni a lóláb és nem lesz szimpatikus a karakter, de kellemesen csalódtam. A felbukkanása és beilleszkedése is teljesen jól meg lett írva és ahogy telt az idő, sikerült egészen megkedvelnem. Az előzetes videók alapján biztos voltam benne, hogy én 99%-ban Naoéval szeretnék majd játszani, hiszen mégiscsak iszonyatosan menő nindzsaaaa! De végül azt vettem észre, hogy szép fokozatosan egyre több szitut előszeretettel oldok meg a drabális szamurájjal. Két teljesen eltérő harcmodor és fegyverarzenál, kellemesen feldobja a játékélményt a váltogatás közöttük. Naoe lesből támadva és szemtől-szemben is félelmetes gyilkos, Yasuke pedig konkrétan egy megállíthatatlan vadállat, aki mindenkit is szétaprít. Teljesen eltérő a két képességfa, de közösek a szintlépések és az elosztható pontok. Szóval ha karakter váltunk, akkor van rá esély, hogy 20-30 elosztandó képességpont fogad majd bennünket. A területek és ellenfelek a szintünkhöz skálázódnak, de a felszerelésünk fejlesztése pofonegyszerű a kovácsnál. Az egyetlen kellemetlen, ami picit zavaró volt, hogy hős szamurájunk nem képest több emeletes tornyok tetejére felmászni, ha nem áll rendelkezésre létra vagy egyéb külső állványozás. Így ilyenkor kénytelenek vagyunk Naoéra váltani, hogy a szinkronizációs pontot elérjük. Ez mondjuk egy kemény 5 másodperces művelet.
A sztori szerintem teljesen rendben volt. Mindkét főszereplő személyes küldetéssorozatán kívül számos likvidálandó személy is felkerül a táblára. A kampány befejezése után próbáltam minddel végezni, de úgy 85%-ig jutottam, ott fogyott el a lendület. Ha nem is mentek rá a 100%-ra, de a Yokai és Yasuke mesterének tanítványai küldetéseket mindenképpen erősen ajánlom! Nekem így végül 55 óra lett a vége és 51-es szinten tettem le a lantot.
Nem hibátlan, sorolom azokat, amikbe belefutottam. Nem csak technikai gondok, hanem zavaró tényezők:
-DX12 hibával random összeomlott a megjelenés napján. Nem tudom, hogy orvosolták-e azóta. Én ultráról levettem very high-ra a grafikát és soha többet nem jött elő.
-A játék első indításánál az esetek 99%-ban újraindította a gépet a menü betöltése előtt. Ezzel nem tudtam mit kezdeni, bármivel is próbálkoztam. Az az érdekes, hogy viszont ezután akárhányszor újra elindítottam adott napon, akkor már nem jött elő és pöccre indult.
-Ahol a készítők nem akarták, hogy felugorj vagy felmássz, ott nem is fogsz. Hiába 2 méter magas, nem lesz hajlandó felmászni a karakter.
-És akkor itt térnék rá arra, hogy valamilyen szinten csak félig-meddig nyílt a világ, mert a térkép egy jó része sűrű erdő vagy hegység, ahol elakad a karakter vagy visszacsúszik. Szóval mindenképpen használjátok a pathfinder opciót, ha nem akartok agyvérzést kapni!
-Néha elakadt a kari 10-20 cm-es tereptárgyban harc közben és a földhöz szögezve hadonászott a fegyverével. Nyilván el lehet gurulni onnan, de ha épp támadtál volna vagy képességet nyomtál volna el, akkor az be fog sülni.
Akik arra számítanak, hogy majd hatalmas épületek tetején ugrálnak folyamatosan, azok csalódni fognak. 16. századi Japán. Nyilván akadnak 5-6 szintes vártornyok és kolostorok, de azért nagyrészt földszintes épületekre számítsatok.
Nem lesz az év játéka semmiképp, de a csodálatos látvánnyal és atmoszférával, az elképesztően csúcs harcrendszerrel nálam hihetetlenül betalált! Egy teaszertartáson részt venni, a szamuráj becsületkódexről tanulni, cuki állatokat megfigyelni a szabadban és lefesteni őket, megélni az érzelmes pillanatokat Junjiroval vagy csak egy pillanatra felhagyni a harccal és az eget bámulva elbeszélgetni és jót kacarászni a fejünk felett elvonuló felhők alakjáról diskurálva....ezek mind olyan remek momentumok, amiket élmény volt megélni! Vagy ha telepakoljuk háziállatokkal a főhadiszállásunkat és 1 órán keresztül csak őket simizzük a fák árnyékában. 6k pénzt abszolút megért UBI+ előfizetéssel, kivételesen jól szórakoztam és abszolút a kedvenc AC játékommá lépett elő.
Mi sokszor szakadtunk szombaton, mert ilyenkor megy a piálás is rendesen, mikor átjön a kedves barátném számítózni. Volt pár rész, ahol át kellett vennem a kontrollerét és olyan is, ahol YT-ot kellett néznünk, mert sehogy sem tudtunk rájönni a továbbjutásra. Pedig pofon egyszerű volt, csak addigra már beütött a tátra tea+sör kombók tömkelege. Elvileg jövő hétvégén megint át tud jönni, akkor folytatjuk!!!
Barátnőmmel nagyon vártuk a megjelenést, imádtuk az It Takes Two-t, és én haverommal lenyomtam anno az A Way Out-ot is, szóval amint kijött, neki is álltunk. Munka meg egyéb elfoglaltságok miatt csak pár napja tudtuk befejezni.
A játék az elődjének örököse minden értelemben, egy split screen co-op játék, főleg platformozással, logikai elemekkel és harccal. Egyértelműen volt egy hangsúlyeltolódás a harc felé, amit én amúgy annyira nem díjaztam, de nem arról van szó, hogy egy fight game lett belőle. Az értékelést szerintem alapvetően befolyásolja, hogy játszottunk-e az előző résszel. Muszáj felhozni, mert ha azt nem ismeri az ember, akkor ez egy borzasztó nagy élmény lesz, tele mindenféle cukisággal, easter eggel, poénnal. Viszont ha igen, akkor ez egy kicsit laposabbnak fog érződni. Sajnos sokkal genericebb, semilyenebb a setting, és a történet sem olyan erős, gyakorlatilag az első pillanattól nyilvánvaló mire akar kifutni. Nagyon jót tett a játéknak, hogy lett egy záró fejezet, egy igazi nagy finálé, mert ez igencsak hiányzott az előzőből, viszont a többi chapter elég egyforma lett. Azt hiszem a készítők melléfogtak az alap-koncepcióval, mert az, hogy a játék fele sci-fi, a másik fele meg fantasy, előre úgy tűnhetett, hogy durván bővíteni fogja a bejárható világok sokszínűségét, de pont fordítva történt. A sci-fi világok mindegyike gyakorlatilag tökegyforma, igaz ez a fejezetekre és a sci-fi-side storykra is. Egyszínű konténerek, lézer, neon, töksima betonfelületek. A fantasy világ valamivel kevésbé egysíkú, de ott meg a romos út, erdő, szobrok, kis mágikus feeling a fő téma, és alig lépünk ki ezekből. Hol van ez az előző játékhoz képest, ahol jártunk hógömbben, órában, fában, fészerben, gyerekszobában, hangszerekben stb... Mindegyik fejezet totál más volt és azonnal megkülönböztethető, itt viszont nem biztos, hogy egy-egy képből meg tudnám mondani, hogy most ez melyik is.
Ezekben a játékokban a másik nagy hangsúly az egy-egy fejezet alatt kapott eszközökön van. Ezekben is sokkal ötletesebbnek és egyedibbnek éreztem az elődöt. Ebben a címben egyedül a SPOILER
golyókat
éreztem jól kigondolt, egyszerű-de nagyszerű mechanikának. A többi (különösen SPOILER
a géppisztolyok és fájó, de a sárkányok
csak a legyen valami, aztán meglátjuk hangulatot árasztották. Egyértelműen a SPOILER
géppisztolyok
voltak a mélypont, abban semmi ötlet nem volt, ráaádásul az volt a leghosszabb és talán legnehezebb chapter is.
Nagyon tetszettek a side storyk, a zömük emlékezetes és tényleg jópofa volt, de a SPOILER
bomba, a sárkányrepülés meg az óriásos
különösebben nem voltak jók. Vagy simán frusztráló, vagy nem vezet sehova és semmi értelme. Viszont SPOILER
a disznós, a vonatrablós meg a skiccel rajzolt
storykat imádtam.
Összességében ajánlom, mert jó szórakozás és a gameplay a legtöbb helyen tényleg nagyon szuper, de ha engem megkérdezne valaki, annyi javaslatot tennék, hogy a következő játékba tegyenek egy difficulty-eltérést a két kari közé. Sajnos a barátnőm, bár nagyon ügyes, de sok helyen csak nagyon nehezen jutott túl, rengeteg volt a nehéz ügyességi rész és a nagyon szigorúan elvárt pontosság. Ezeket a játékokat a legtöbben nem a szintén 2-3 évtizede gamelő cimbivel nyomják le, hanem párral/gyerekkel/szülővel. Ez így túl nehéz... Legalább annyi könnyítés lehetne, hogy elég egyvalakinek megcsinálni az adott szakaszt, de rengeteget elvesz az élményből az újabb és újabb kudarc. A játék nehezebb az elődjénél és sok helyen nem annyira egyértelmű, mit is akar pontosan. Ez nem feltétlenül baj, nekem bejön, de volt pl. egy konkrét rész, amit ki kellett youtubeznom, és merem állítani, hogy mindenkinek meg kell néznie neten, mert annyira fura. SPOILER
(A Dark Mio harc végéről van szó, ahol bár a játék kéri, hogy nyomogasd a gombodat, de ha nyomogatod, megöl.)
Na mindegy, nyomjátok le, nézzétek meg, aztán írjátok le milyennek láttátok.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Bot egyszerű játék, de nekem a hangulata miatt mégis nagyon tetszett. A legelső CoJ óriás kedvenc volt anno, a Bound in Blood-dal is játszottam, de sosem fejeztem be, a Cartel pedig teljes egészében kimaradt.
Viszont ez fun volt, komolyan! A kocsmai történetmeséléses háttér pedig extra jópofa volt.
Végigjátszottam, hogy Nektek ne kelljen. Már alapból az nem tett jót neki, hogy közvetlenül a KCD2 után álltam neki, hiszen így egyből olyan szintű visszaesést mutatott konkrétan szinte minden téren, hogy az elsőre igencsak sokkolt!
Full generic sztori, mely nem igen emeli meg a pulzusszámot. Totálisan érdektelen és élettelen karakterek, akik mondanivalóját az esetek 90%-ában átpörgeted. Néma főhős. És a legtöbb mechanikát elnézve mintha visszarepültél volna az időben egy jó 15-20 évet.
Az egyetlen ami megmentette valamelyest, az a felfedezés öröme, a loot hajhászás és a harc. De ez is csak ideig-óráig tartott ki. Az utolsó 2-3 órában már úgy voltam vele, hogy legyen már végeeeee!!!!
A látvány csilli-villi és botrányosan élénk. Sokszor majdnem kisütötte a retinámat rátolt RTX HDR-el. De legalább a teljesítmény rendben volt, végig 90-144 között ultra grafikán.
Ha egy ínségesebb időszakban érkezett volna, akkor lehetett volna egy jóindulatú 5/10, de jelen felhozatalban bőven kevés még egy pontozáshoz is. Nem akartam semmi komolyabba belekezdeni AC: Shadows-ig, ezért álltam neki. Nem tudom jó szívvel ajánlani. Remélem az The Outer Worlds 2 fejlesztésénél sokkal, de sokkal jobban odafigyelnek!
És ezennel meg is van az év játéka számomra, ez nem is kérdés!!! 7 esztendővel ezelőtt teljesen beleszerettem az első részbe. Voltak aggályaim a realisztikus emberszimulátor mivolta miatt, de hamar kiderült, hogy csak felfújták az apróságokat a cikkekben és egy fantasztikus szerepjátékot volt szerencsém végigjátszani. A történet vége abszolút folytatásért kiáltott és titkon reménykedtem, hogy ez valamikor meg is valósulhat. Elhihetitek, hogy mekkora volt az öröm, mikor tavaly áprilisban bejelentették az érkezését!!!
A Warhorse Studios ismét megcsinálta. Lényegében szinte mindent feljavított és megvalósíthatták mindazt, amire nem volt erőforrásuk az első rész fejlesztése során. Két nappal járunk az első rész záróképsorai után és pár perc leforgása alatt máris az események sűrűjében találjuk magunkat. És innentől igazából nincs is megállás ebben a csodálatosan zseniális kalandban. A 15. századi történelmi Csehország ezúttal is egy pillanat alatt beszippant és elvarázsol. Amint elindítod, egyből elfelejted, hogy egy szobában ülsz. Nem marad más, csak a végtelen mezőkön ügetés a hűséges Pebbles-el (ne cseréljétek le semmiképp, a játék egyik legjobb lova lesz, ha elég km-t tesztek meg a hátán), a kutyid megsimizése, az ártatlanok védelme és az alávaló haramiák kardélre hányása. A történet valami félelmetesen jó, tele váratlan fordulatokkal, árulással, politikai cselszövéssel és kíméletlen összecsapásokkal. A harcrendszeren valamelyest csiszoltak, de az alapok megmaradtak. Nincs is annál jobb, mikor a lehajtott rostélyon alig kilátva veszed fel a harcot tucatnyi nehéz vértes ellenféllel egy várfal tetején az ostrom hevében!
A látvány lenyűgöző, nem győztem betelni vele! Az "Experimental" grafikai beállítást 1440p-re csak azoknak ajánlom, akik legalább egy RTX 4080 Super-el rendelkeznek. Nálam sokszor felezte az FPS-t, így maradt az Ultra DLSS4 Quality-vel. Érdemi különbséget nem vettem észre, így is gyönyörű és hihetetlenül jól fut! Semmi akadozás vagy FPS bezuhanás, tényleg le a kalappal az optimalizáció előtt!
Bugok akadtak, de semmi game breaking, hanem inkább csak olyasmi, ami miatt kisit ráncolod a homlokod:
-2-3 átvezető videóban hiányzott pár beszédhang.
-Átvezetők alatt zárt helyiségben is villámlott és esett az eső.
-Átvezetők 1-2 esetben nem mindig volt minden pontosan ott, ahol lennie kell.
-Egyszer megsimiztem a kutyust, erre felrepültem az égben 20 métert, majd 10 méterre Mutt-tól földet értem sebződés nélkül. Ezt soha többet nem tudtam reprodukálni.
De ezeket leszámítva semmi eget rengetővel nem találkoztam. Nem fagyott ki, nem omlott össze.
Pár perc híján 100 órát töltöttem a játékban és 1-2 agyvérzés közeli pillanatot leszámítva szinte végig széles mosollyal az arcomon toltam végig. Nem azt mondom, hogy patakokban folyt a könnyem az egyik utolsó jelenetnél, de azért meghatódtam rendesen. Persze nem ez volt az egyetlen ilyen pillanat. Külön ki kell emelnem még a humor részét, mert az is fergeteges!!! Nem egy alkalommal konkrétan szakadtam, annyira briliáns! Főleg a Kunokkal átélt piálásnál. Ismételten rengeteg magyar szöveg hangzik el, de természetesen német, lengyel, latin, roma, olasz és egyéb nyelveken is megszólalnak a karakterek.
Én hihetetlenül hálás vagyok és hatalmas pacsi a Warhorse Studios-nak ezért a folytatásért!!! Azt mondom, hogy ez lenne a minimum, amit a 60-70 euróért a játékosok elé kéne tenni a megjelenés pillanatában. Hogy tökéletes-e? Nem. Egy iszonyatosan erős 9/10 jelenleg. De ha esetleg a későbbiekben belekerülhetnének a gyerekek és orvosolnák a fentebb említett apróbb bugokat, akkor egy majdhogynem tökéletes játékkal lenne dolgunk. Én nem is szaporítom tovább a szót, ezt a nagybetűs élményt úgyis át kell élni, nem lehet szavakba önteni. Úgyhogy inkább pontot is teszek a végére és pontosan tudjátok mely mondattal fogom zárni a beszámolót. Igen, pontosan azzal!
A RoboCop után beleálltam ebbe is, és legalább annyira tetszett (ha nem jobban), mint a konzervzsarus fps.
A zenék és a kékes-szürke színezés kb elvitték a hátán az egész játékot.
Nem volt hosszú, de élvezetes kaland volt ez is. És ahogy a Robotzsarut, ezt is HARD-on kellett volna játszani a normál helyett. Így eléggé "élvezd a sztorit miközben végigsétálsz a pályákon" élmény volt.
Ez jó volt! A retro hangulatot nagyon éltem benne, plusz az eredeti filmes brutalitás behozatalát. Ez adta meg igazán a játék sava-borsát.
A fejlődési rendszer oké, de semmi extra. A mini küldetések 50xp-ért aranyosak voltak (mentsd meg a cicát, tegyél parkoló büntit a kocsira, stb).
A hossza megfelelő, a nehézség normálon kicsit semmilyen, de nem akartam feljebb húzni (megkezdett játéknál nem is tudom, hogy lehet-e egyáltalán).
Összességében nekem kellemes játékórákat adott a Rogue City.
A küldetés követése is megérne egy misét, a Vatikánban kifejezetten rossz. Folyton átvezet az ablakokon, fel a tetőkön, állványzaton. Az egy nagyon rossz helyszínnek sikerült.
Az arcmimika tiszta Ford, ami bravúros lett, ahhoz képest, hogy, ha a hangját nem adta, akkor bizonyára nem bohóckodott ott kezeslábasban zöld háttér előtt sem.
Engem csak a vége akasztott ki, a boss harc. De az nagyon.
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Gondoltam milyen kellemesen idegnyugtató lesz egy könnyedebb hangvételű kalandjáték a Wukong után, de volt pár alkalom, amikor azért szívesen töröltem volna, annyira felhúzott. Persze nem mindig a játék előrescriptelt hülyesége miatt, néha én is kimondottan béna voltam.
Viszont a hangulatra nem lehet panasz!!! Már rögtön ahogy Az elveszett frigyláda fosztogatói nyitójelenetével kezdünk és amikor kézbe vesszük a Chachapoyan termékenységi bálványt, totálisan libabőrös lettem. És biztos vagyok benne, hogy minden Indiana Jones rajongó hasonlóképp fog érezni. A lasszó, a humor, a zenék, a bénácska ökölharc mind a filmeket idézi és ezzel sikerült engem is levennie a lábamról. Kicsit tartottam Troy Bakertől, de kimondottan jól hozta a szerepet. A játékmenet kicsit felemás, némely eleme 10-15 évvel ezelőtti szintet idéz, de összességében szórakoztató.
A látvány nem rossz. Amiben jeleskedik, az a fejek és az arcmimika, de a többi is rendben van. Ami nem tetszett, azok az előbukkanó tárgyak és textúrák, de ez talán csak a motorcsónakos résznél volt szembetűnő. RT-vel teljesen megölte a gépet, úgyhogy az maradt kikapcsolva, csak a grafika maradt maxon.
Pár kisebb-nagyobb hiba akadt, amik közül egy akasztott ki rendesen. Mikor már jó ideje bóklásztam és csaptam agyon a nácikat, de nem leltem a bejáratot. Visszatértem a kedves társamhoz, ahonnan indultunk és akkor már érdekes mód elindult a script és beadta az átvezetőt. Szóval lényegében nem kellett volna bolyonganom, mert végig ott volt előttünk.
Én 15 óra alatt letudtam a sztorit és néhány mellékküldetést, de ennyi nekem tökéletesen elég is volt belőle. Amúgy szerintem ebből 2-3 óra csak átvezető volt. Aki szeretne teljesen elmélyülni benne, azok akár 30-35 órát is eltölthetnek vele. A kampány vége után egyébként visszarak a játék és minden helyszínre visszatérhetünk befejezni a rejtvényeket és összegyűjteni mindent, ami kimaradt.
Ingyen (GPU előfizetéssel) teljesen jó volt. Mindenki döntse el Magának, hogy befizet-e miatta egy hónap tagságra.
Meh. Valóban jól indult a játék, de túl hamar átfordult olyan "mágikus scifi" (vagy mi) irányba, ami nem nekem való. Ha az egész játékmenet a földhözragadt mocskos valóságban marad, akkor nyert ügy nálam. Így én az első rész legvége előtt el is engedtem az egész játékot-játékpárost.
Ma értem a végére kb 15 óra játék után.
Nekem nagyon tetszett a nyomasztó atmoszférájával, a fejtörőivel, a teljesen átlátható mégis élvezetes mechanikáival együtt.
A testvérpárból (talán) értelemszerűen Amicia állt hozzám közelebb. A voice acting-je is sokkal jobban sikerült, mint Hugo-é.
A többi szereplő közül pedig Rodric-ot kell még megemlíteni, mert ő egy nagyon kellemes színfoltja volt a játéknak.
Összességében totál nem bántam meg, hogy ezt vettem elő időkitöltőnek a tél szabadságra.
Most pedig indul a kaland második felvonása, a Requiem.
Haha, ez a játék 90%-ban ugyanaz, mint a Metro 2033, csak szebb grafikával, új pályákkal és sztorival. Ez továbbra is egy csőjáték, és nem az alagutak miatt: még a nyíltabb terepeken is egy láthatatlan vonalon vagyunk vezetve. Ugyanazok a feature-ök hiányoznak belőle, amiket már a 2013-as elődből is hiányoltam: főhősünknek, Artyom-nak továbbra sincs lába. Fedezékrendszer szintén semmi. AI, mint olyan, alig létezik: ha egy területen valaki észrevesz, abban a minutumban minden ellenfél centire tudni fogja, hova kell lőni. A szörnyek továbbra is szeretnek a hátunk mögé spawnolni, és még sorolhatnám.
Minden hibája és korszerűtlen megoldása ellenére mégis, az egész játék úgy, ahogy van, még mindig működik. Valahányszor felkapjuk a maszkot, és a sötét alagutakból kimerészkedünk a felszínre, szinte tapinthatóvá válik a radioaktivitás, az atmoszféra borzongató (/sugárzó?). Ügyesen zsonglőrködik a kampány a különféle zsánerekkel: a Mad Max-féle steelpunk világ jó érzékkel vegyül az orosz környezettel, amit itt-ott megfűszereztek lovecraftet idéző horrorral. Zseniálisan elevenedik meg Glukhovsky víziója, ami mindvégig egy maximumra pörgetett, disztópikus hidegháborús szorongás, annak minden megelevenedett rémálmával.
Mint az elődje, ez a rész is iszonyatosan betalált, és még 1 héttel a végigjátszás után is kattog pár dolgon az agyam. Nem játszom FPS-ekkel, és nem vagyok oda a lőfegyverekért sem, de a Metro világa a csörgő-zörgő fegyverarzenáljával számomra üdítő kivétel. Kontrollerrel játszottam végig (a korral jár…), bekapcsolt auto aim-mel tökéletesen irányítható, és ami még jobb: bugmentes! (Mondjuk egy reduxtól ez elvárható...) 1-2 fejezetet szerintem még tuti újra játszok a téli szünet utolsó napjaiban, és tervezem minél előbb belevetni magam az Exodus-ba is.
Short Trip
m_anger itteni játéktesztje hívta fel rá a figyelmem, és rögtön meg is vettem. Az említett cikkben minden le van írva: egy (vagy két) grafitceruzával megrajzolt játéktérben kell villamosvezetőként antropomorf macskákat utaztatni az állomások közt. Ha elértünk a végállomásra, fordulhatunk is vissza. Ennyi. Kicsit nehezen került be ebbe a hsz-be, mert nincs 5 perc “végigjátszani”, és utána is, a végtelenségig el lehet vele lenni. Aki szereti ezt a cozy műfajt, vagy csak kipróbálna valami nyugodtabb játékot, ami alatt végiggondolhatja az életét, annak tudom ajánlani. Bár mostanra elmúlt a leárazás, így is mindössze 2€, sőt a készítő weboldalán kipróbálható egy ingyenes változat is (amiből sajna hiányzik a scheduled mód, ami némi gamifikációt is visz a játékba).
Stray
Ez volt a játék, amire már a bejelentő trailernél felfigyeltem, és röviddel a megjelenése után meg is vettem. Aztán úgy alakult, hogy csak most, 2 évvel később vetettem bele magam. Röviden úgy fogalmaznék, hogy nem csalódtam, de kicsit többet vártam.
A koncepció (tegyünk egy macskát cyberpunk környezetbe) kellően izgalmas, de maradt pár hiányérzetem a végére. A macska irányítását jól eltalálták, tetszett, hogy egy rakás macskás dolgot (bútorkaparás, alvás, mindent is leverni mindenhonnan) is csinálhatunk mellékesen. Ugyanakkor hiányoltam azt a szabadságot a mozgásban, ami minden macska sajátja; nem tudunk pl. függőlegesen falakra és csővezetékekre felmászni, csak egyik ugrási pontról a másikra ugrani.
Sajnáltam azt is, hogy ebben a játékban is többnyire kulcstárgyak megfelelő helyre juttatásával és kapcsolók aktiválásával haladunk előrébb. Pedig ha valahol, itt igazán ki lehetett volna használni, hogy macskaként gondolkodjunk, és oldjunk meg “kalandjátékosabb” feladványokat.
Ami viszont a körítést illeti, a disztópikus háttérvilágot a neonfényben úszó favellákkal és mindennapjaikat élő robotokkal egész jól eltalálták. Az egész játék hangulatán rengeteget javít a humor, ami leginkább főhősünk macska mivoltából adódik, de erre szükség is van, mert enélkül érfelvágósan nyomasztó lenne a sztori. Bár nem újdonság ez az “emberek magukra hagyták a gépeket” történet, de az érzelmi hullámvasút biztosítva van.
Félreértés ne essék: tetszett, jól szórakoztam, még ha kissé rövid kaland is volt. Simán csak túlértékeltnek érzem, és erősnek tartom azokat a kijelentéseket, hogy ez lett volna a 2022-es év játéka (hiszen mind tudjuk, hogy az a Syberia: The World Before volt ). Azért legalább egyszer mindenkinek ki kell játszania, akinek volt már szőrgombóc barátja.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Előzetesen annyi, hogy Demon's Souls - Dark Souls 1-3 - Bloodborne mind megvolt eddig. NG+ témában nem voltam soha érdekelt, de mindet végigvittem (kiegészítőket nem) becsülettel.
Megjelenéskor valahogy nem éreztem át a dolgot, de most hogy volt 3 hetem erre esett a választásom!
A nyílt világ / kalandozás / fingom sincs merre menjek érzése nekem élmény volt úgy a játék 2/3 részében. Utána már csak a végét vártam. A fejlődés lelassult/sok látszatja nem volt. És ekkorra sok lett az ismétlődő elem is sajnos.
Gondolom miért lett ilyen jó híre ennek a cuccnak, de nekem túl sok minden köszönt vissza a korábbi részekből. Egy Bloodborne a hangulattal/világgal/ellenfelekkel/fegyverekkel ezt messze körözi!
Persze magasan a léc amit nem ugrott meg! És így is azt mondom az utóbbi 1-2 év legjobb 100+ órája volt amit most sikerült letolnom vele!
4 éve tartottam szemmel a fejlesztését, már a 2020-as bemutató során teljesen levett a lábamról. Nyilván tartottam tőle, hiszen teljes mértékben egyjátékos és nincs lehetőség co-op segítség behívására, mint sok hasonló nehézségű címnél. Szóval tipikusan az a játék, amit magamnak nem mertem volna megvenni, ezért kértem ajándékba Karácsonyra az én drága Szerelmemtől.
A Game Science nem okozott csalódást!!! Az első pillanattól elvarázsolt a lehengerlő látvánnyal, a narratívával és az abszolút művészi szinten kidolgozott többi játékelemmel. A harc tömény gyönyör, ami elképesztően változatossá tehető a rengetegféle képességnek és páncélszettnek köszönhetően. Nyilván az elején akadt 1-1 boss, ami okozott némi bosszúságot és fejtörést. De ilyenkor pár szint összefarmolásával és némi fejlesztéssel már le is lehetett verni őket. Persze akadtak gusztustalanul undorítóak is, ahol sikerült nem egyszer agyvérzés közeli állapotba jutni. Amik ugrálnak, teleportálnak, lézert lőnek megállás nélkül és olyan visszataszító hitbox-al rendelkeznek, hogy mellette állsz és ütsz, de persze nem találod el. Na itt azért szükséges némi önnyugtató technikával rendelkezni és aktívan gyakorolni is saját egészségünk megőrzése érdekében. És bizony fel kell kötni a gatyót, mert nagyjából minden sarkon vár ránk egy boss (összesen 107 elvileg)!
Technikailag lenyűgöző! A lélegzetelállító látványt szinte végig tudja tartani 144 FPS-el, a Frame Generation bekapcsolása semmi latency-t nem okoz kontrollerrel. Az egyetlen fájó pont nekem a kicsit gagyinak ható megoldás volt, hogy a pálya széleinél a láthatatlan fal miatt csak ugrik egyet a bátor majmunk és ott kicsit megállva a levegőben visszahullik. De igazából ezt nem is tudom hogy másképp lehetett volna elegánsabban megoldani.
106-os szinten ért véget az első végigjátszásom. 44 órát töltöttem játékban és így is csak 81%-ra teljesítettem az accsikat. De persze rendelkezik new game+ móddal, ahol még komolyabb kihívások várják a majomkodni vágyókat.
Azt kell mondjam, hogy nem sok híja van, hogy 10/10-es játékról beszéljünk. Akik nyitottak erre a játékstílusra és a kínai mitológiára, azoknak egy egészen elképesztően varázslatos és mesés kalandban lesz részük, ezt garantálhatom!
Igazán rajongója voltam-vagyok a The Expanse sorozatnak (és könyveknek), de valahogy a játék eleddig kimaradt. Most azonban annyira látványosan le volt árazva, hogy bevásároltam; majd egyetlen este alatt végigjátszottam.
Hogy mennyire nevezhető játéknak? Hát, amennyire azok a játékok mind, mint milyen ez is. Inkább interkatív történet, mintsem játék. Persze nem is számítottam másra és pont nekem való ez. A játék - nevezzük játéknak - több szempont szerint értékelhető, aztán mindenki maga dönti el, hogy számára melyik mekkora lattal bír.
Kezdjük a legegyszerűbbel: a grafika nem jó, de nem is tragikus. Ha ezzel a grafikával 2019-ben jön ki a játék, akkor elégedett vagyok. 2023-as játékhoz viszont szerintem épp-épp csak mediocre. Néhány űrbéli jelenet egészen szép, cserébe viszont vannak rettenetesen elnagyolt részletek is. Ez az elnagyoltság az, amit felrovok a fejlesztőknek; ha mindent megcsinálnak az UE4 motor képességei és a játékban általános színvonal szerint, azzal igazán együtt lehet élni - de volt egy-egy részlet, ahol az arcomba ordított az alacsony részletességű odavetett textúra. (Persze, amikor a pixel art és egyéb teljesen igénytelen stílusokat vagány modern technikaként ünnepelik a népek, akkor igazából e játék grafikája - pun intented - maga az űrkorszak.)
Az irányítás (és a kameramozgás) gyöngécske. Nem rossz, nem játszhatatlan, nem élvezhetetlen - csak gyöngécske. Arra kell, amire szükség van, de nem éreztem azt, hogy a fejlesztők a seggem alá rakták a luxust e téren. Kicsit azért keserű ez, mert egyébként a nullgravitációs térben repkedés igazán hangulatos és élvezhető eleme a játéknak. Valahogy az egész játékkal kapcsolatban az az érzésem, hogy egyes részletekre nagyon odatették magukat, aztán mintha hirtelen elfogyott volna a pénz/idő/akarás, és néhány játékelemet csak sürge letudtak az alap elvárt szinten.
A játéknak egyszerre dicsérete és kritikája is, hogy a legjobban azok a részletek élvezhetők, melyek az alap TVsorozatnak is húzóelemei voltak. Cara Gee és a gyémántkemény "H" beszédhangjai az övbéli tájszólásában egyszerűen lenyűgöző. S amikor elindítod a játékot, azonnal szól a háttérben a The Expanse borzongatóan jó főcímdala. Kb. minden TVsorozatnak áttekerem az intró részét - ezt a zenét viszont szinte soha. Ezt a játékot leginkább a nosztalgia viszi a hátán. Camina Drummer a fellelhető legjobb "nyersanyag" volt a játékhoz.
A történet konkrétan? Nos, semmi egetrengető, tulajdonképp a maga módján marginális; de teljességgel belesimul a TVsorozat világába. Annak jó és gyengébb részei is visszaköszönnek. A játékbeli döntéseinknek helyenként van némi hatása a történetre, de inkább csak árnyalhatjuk a sztorit, mintsem magunk szabjuk. De persze ez senkit nem lephet meg. Kb. a Detroit: Become Human az, amiben tessék-lássék magunk szabhattuk a sztorit; ez inkább egy Life is Strange kaliberű játék. Ismétlem, erre számítottam, s pont megfelel nekem; ez nem kritika, csupán tény.
S ha már említettem a Life is Strange-t: Az Avasarala (Archangel) epizód teljességgel a Life is Strange: Before The Storm játék Farewell epizódját idézi; minden aspektusában.
Nem ez volt-lett a Deck-Nine cég zászlóshajója. Nem kell szégyenkezniük különösebben; de ennél már volt igazán jobb produktumuk is. Jelenleg 15 euróért vesztegetik a Steam-en és úgy érzem, ennyit bőven-bőven megér. Teljes 30+ eurós áron nem javasolnám, de 20-25 euró alatt szerintem rendben van.
Hát, így 10+ év után sok újat nem tudnék írni róla, nekem új volt minden történés. Lenyomtam a Novás küldetéseket is. Elég jól feldobták az amúgy ismert játékmódot. Hogy aztán ők koppintották a Mass Effect sztoriját, vagy fordítva, ki tudja
The Last Case Of Benedict Fox
Így kell király, misztikus platform játékot csinálni. A fejtörők, a harcok élvezetesek, nem túl nehezek, illetve állítható a nehézség. A sztori nem az a könnyen emészthető fajta, de mindent összevetve remek játék.
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Elkovettem azt a hibat hogy a God of War Ragnarök befejezesenek napjan kezdtem el a Space Marine 2-t ami a GoW-hoz kepest vegtelenul egyszerunek, rondanak, nehezkesen kezelhetonek, kidolgozatlannak, a jatekmenet, tortenet unalmasnak, az atvezetok es a dialogus pedig rem gagyinak tunt s ezen a vilag szeretete ide, elso resz szep emlekei oda, nem nagyon tudtam felulemelkedni pedig biztato volt hogy egy ponton mar otfele ellenfelbe is botlottam
(...jo lenne kaosz urgardistakat, dark eldart, taut meszarolni, nem csak egyen, arc es jellemtelen tiranidakat, s minimalis fanyar/akasztofa humor sem artana...az pedig hogy gyakorlatiklag semmit sem valtoztathatunk szeretett urgardisank kinezeten a kampany alatt egyenesen erthetetlen)
Ha nem a gyakorlatilag minden elemeben zsenialis GoW:R utan kezdtem volna neki egy fokkal jobban tetszett volna, de csak egy fokkal...
Konkrétan nagyjából teljesen S.T.A.L.K.E.R. szűzként ugrottam fejest az új részbe. 12-13 évesen láttam ugyan a filmet, de nem sok maradt meg Tarkovsky 1979-es alkotásából. Az első játékba is belenéztem a megjelenéskor, de nagyon rövid időn belül töröltem is. Vagy nem volt hozzá hangulatom, vagy nem jött át egyáltalán a játékmenet. Ezt utólag már meg nem mondom. Ez sem keltette fel az érdeklődésemet, csak az utóbbi hónapokba kezdtem rákattanni az érkező videók alapján, hogy csak rá kéne próbálni.
Nem indult jól a történet, mert én bátran nekivágtam normál nehézségen, majd mikor a tutorial részen a bloodsucker 8. alkalommal is megölt, levettem legkönnyebbre. Nagyon hamar beszippantott a játék, mert az egész atmoszféra félelmetesen jó és a játékmenet is elkapott rendesen. Viszont úgy 12-13 óra játék után iszonyatosan megelégeltem, hogy nevetségesen kevés pénzt tudok összeszedni mellékküldetésekből. Az egyetlen értelmes pénzkereset a hulláktól elcsaklizott fegyverek eladása volt. Viszont akár már 2-3 gépkarabély is szinte teljesen leterhelte a karaktert és csak vánszorogni tudott. Így az volt a megoldásom, hogy nagyobb mészárlások után egy kupacba dobáltam a stukikat a földre. Túlterhelve elszenvedtem magam egy árusig. Eladtam őket, majd visszarohantam a többiért. Ráadásul 1-1 keményebb ütközet már rögtön az elején 10-13k-s javítási költséggel járt a felszereléseimnél. Úgyhogy én ezt meguntam és bár 20+ éve nem nyúltam trainer-hez, de én bizony adtam magamnak egy jó adag lóvét. Szégyen, nem szégyen, de így végre hátra tudtam dőlni és ténylegesen élvezni a játékot. Nem azzal elverni órákat, hogy minimális pénzt próbálok összekaparni. Fórumon már 80-120k-s javításokat is említettek a sztori közepe felé, a küldik meg 1-3k pénzt adtak. A játék vége felé már amúgy voltak 30-40k-s jutalmak is és az első patch-el állítólag csökkentették a javítási költségeket. De nyilván a leghasznosabb és legokosabb dolog, amit tehetsz, az a futás. Lesz számtalan kikerülhetetlen összecsapás, de kinn a nyílt világban nagyjából minden kikerülhető. A Zóna maga kegyetlenül hangulatos és pofás, de ugyanakkor teljesen kihalt is. A játékidő 80%-a azzal fog elmenni, hogy sétálgatsz a szabadban és konkrétan SEMMI nem jön szembe az anomáliákon kívül. Se mutánsok, se emberek. És ha már élethűségre törekszik a játék, akkor annyi energiatilaltól rég szívrohamot kellett volna kapnom, ami mennyiséget én benyakaltam, hogy futni tudjak. Mert ugye 13 másodperc alatt kifújt a stamina. Ennünk kell, de inni nem. 1 lőszert kilövünk és tárat cserélünk, nem veszik el a 29 tárban maradt skuló. Szóval inkább hagyjuk is ezt az immerzív játékélményt.
A grafika összességében pofás, de nagyon széles skálán mozog. Vannak részletek, amik már egészen megfelelnek a kor követelményeinek, de nagyon sok eleme a 2000-es évek elejét idézi. Max grafikán 1440P-ben bekapcsolt FG-el szépen eldöcög 70-120 FPS-el, de egyes helyeken nagyon szépen be tud zuhanni 50 alá is. Jellemzően nagyobb településeken. Ráférne az optimalizáció, az biztos.
Az A.I. egy vicc, szinte teljesen törött jelenleg. Modderek ki is olvasták a forráskódból, az A.I. direktor most vagy hibásan, vagy pedig egyáltalán nem működik. Az ellenfelek abszolút sötétek, de emellett kiszúrnak 50 méterről és mindig halál pontosan tudják hol vagy. Mesterlövészeket megszégyenítve találnak el mindig és dobják pontosan alád a gránátot. Sokszor folyamatosan spawn-olnak és rendszeresen mögéd. De néha el is tűnnek. Futottam pár métert egy 4 fős banda elől. Visszafordultam, hogy csak leszedem őket, már nem voltak sehol. De ha ellenfélnek az arcába mászol, ott is kell neki 1-2 sec, hogy meglásson. Szóval teljes káosz. A kedvencem mikor a legnagyobb tűzharcban szedem le a kis társaikat, majd megszólal, hogy nincs itt senki és elteszik a fegyvereiket és elsétálnak. Úgyhogy ez a része konkrétan vicc jelen állapotában.
A bugokról nem fogok írni bővebben, mert számtalan oldalt kitenne ez a bekezdés. A szemforgatóstól az egészen elképesztőig minden előfordul. Van, ami csak kicsit idegesítő és van, amitől majdnem agyvérzést kapsz. Én rendszeresen 0 HP-ra zuhantam és meghaltam a semmitől például. De voltak olyanok is, akiknek fő küldetés közben jött elő valami game breaking és nem tudtak továbbmenni. Elvileg ezek nagy részét szintén javította a múlt heti tapasz, de maradt épp elég. Összeomlás és asztalra kivágás is előfordult párszor, de én még szerencsésnek mondhatom magam a 4-5 alkalommal. Voltak, akiknél pár percenként megtörtént és nem tudtak egyáltalán játszani vele érdemben.
Fórumról tudtam meg, hogy milyen elképesztően kiterjedt a lore a számtalan regénnyel és hogy már 3 játék is kijött ez előtt. Nem értettem miért emlegetnek trilógiát, mikor ez a 2. rész elvileg. Nagyjából szépen visszautalnak a történésekre és így szépen összeáll a kép a végére. De nyilván sokkal érthetőbb lesz ez az egész azok számára, akik játszottak az előző részekkel. Az internet szerint fantasztikus a választási rendszer. Minden döntésünk befolyásolja a történet és a mellékes feladatok alakulását is. Úgyhogy érdemes lehet egynél több alkalommal is végigjátszani. Nekem bő 35 óra volt a kampány, de akik igazi Stalker módjára benéznének minden zugba, azok pár 100 órát simán eltölthetnek a Zónában.
Engem iszonyatosan berántott a hangulata, imádtam a gunplay-t és a felszerelés fejlesztgetést. Valamint a történet is kimondottan rendben volt, tele elképesztően hangulatos és néhol horrorisztikus küldetésekkel és átvezetőkkel (sajnos látszólag 30 FPS körülire korlátozták őket)!
Jelen állapotában senkinek nem tudom jó szívvel ajánlani. 1-1,5 év múlva lehet érdemes majd ránézni. Hogy a fejlesztőknek vagy a moddereknek köszönhetően lesz élhetőbb, az majd idővel elválik.
Ha jól tudom, akkor a fejlesztők közül sajnos többen életüket is vesztették a háborúban. Szóval minden elismerésem Nekik, hogy ezt összehozták, de a játék jelenleg nincs kész. Végigjátszható (ha mázlid van), de több sebből vérzik és fő elemei működnek hibásan. Úgyhogy mindenki csak saját felelősségre. Ingyenesen játszható Game Pass előfizetéssel.
Nos, játszottam már valamennyit az ICBM Escalation-nal.
Aki ismeri az ICBM játékot, vagy még korábbról a DEFCON-t, az tudja, hogy egy letisztultan egyszerű, 1 órában letudható minimálgrafikás nukleáris csatározásról van szó; esetleg közben némi jelentéktelen szerepet kapnak hadihajók és repülők.
Mármint abban a 2 játékban; az ICBM Escalation ugyanis szintet, szinte dimenziót lépett. A könnyed kis játékból egy nagyságrenddel komplexebb játékot faragtak, ahol a játékos számára 5-10x annyi lehetőség okozza a bőség zavarát.
Észak-Amerikával egy teljes szárazföldi hadjáratot kellett végigmenedzselnem Mexikó és csatlósai ellen, mire végül győztem. A középhatótávú atomfegyverek önmagukban nem voltak elég ahhoz, hogy megvédjem saját városaim és legyőzzem az ellent, kellett a szárazföldi invázió. Aminek támogatásához pedig kellett a flotta. Meg minden más is.
És csak "normál" fokozaton tudtam győzni; egyelőre egy-egy elleni csatában A játékban alapértelmezett "nehéz" fokozat egyszerűen kicsinálja a játékost. És akkor még nincs is szó a többrésztvevős politikai manőverezésről, szövetségekről, megnemtámadási szerződésekről, árulásokról.
Csak ajánlani tudom, hogy állítsák át a játékosok "normál"-ra a nehézséget; különben hamar elmegy a kedv a játéktól. És meglehet érdemes ránézni a tutorial-ra is; amiben szerintem lehet van egy-két hiba; de még azzal együtt is egy-két fejezete hasznos. És csak akkor üljön neki játszani az ember, ha ráér; ez már nem az a töltelék kis játék, mint egykoron.
Akinek már van, ami lekösse, annak tényleg mindegy, meg ebbe ha belevág az ember, nagyon könnyen függővé teszi. Nálam véletlenül alakult így, először a zenés videokat kezdtem nézni youtube-on, mert nem sűrűn jött szembe olyan platformer, ahol a modern bass zenékre megy minden. Aztán persze be is húzott. Most amúgy a zenei forrásom is szinte kizárólag ez, eddig a Newground volt hozzákapcsolva, most már az NCS is. Rengeteg kiváló új előadót és zenét ismerek meg az elektronikus szcénában a játék által, a daily level-ek zenéit is gyakran töltöm ezután le. Ezek a zenék is teljesen ingyenesek és copyright mentesek amúgy, egy aranybánya a játék annak, aki szereti a platformereket, a kihívást és mindenféle elektronikus zenét. Itt tényleg minden stílus képviselve van, az ambienttől kezdve a house-on, trance-en, dnb-n, happy hardcore-on át a legdurvább dubstep csapatásokig. De az NCS révén már indie rockzenék is bekerültek. A legdurvább, hogy egyetlen ember fejleszti magát a fő engine-t, viszont a user content-ek révén meg több tízezer ember készít hozzá pályákat. De van olyan user is, aki saját maga komponál zenét az általa létrehozott pályához, meg persze nagy collab level-ek is vannak. Rendszeresek a versenyek is, pl. a mostani NCS contest esetén a győztes pályaszerkesztő 1000 dollárt kapott, de az első 20 helyezett is kapott pénzjutalmat, plusz az első 10 pályát betették a legújabb 2 gauntlet-be, ezzel a hivatalos kánon részévé téve őket.
Az év legkellemesebb csalódása. Mint oly sokan, én is a szkeptikusok táborát erősítettem a megjelenésig. Bár a lengyel Bloober Team egy korábbi sétaszimulátorával, a Blair Witch-csel egész jól elvoltam, de egy Silent Hill-cím már egy másik kávéház. Úgy gondoltam, hogy az a Konami, ami képes volt előbb Kojimát meneszteni, majd évekre pacsinkóvá zülleszteni a Silent Hill franchise-t, pusztán piaci alapon döntött, amikor a Bloober képében az olcsó lengyel munkaerőt választotta. De még ha így is történt, a Bloober maximálisan komolyan vette a rábízott feladatot, még ha ennél mélyebb vízbe nem is dobhattak volna ma egy játékfejlesztő céget. Mert a régi Silent Hill-játékok közül lehet, hogy a 3. és 4. részek félelmetesebbek voltak, de azt a pszichológiai mélységet, amit a 2 képvisel, egyik későbbi rész sem tudta újra előadni. Ez az, amitől a 2. rész lett a legtöbbek számára az etalon, és ami miatt az egekbe szöktek az elvárások.
Nem húznám az időt: a Silent Hill 2 Remake semmivel nem nyújt kevesebbet, mint az eredeti játék, ugyanakkor minden szebb, modernebb és kézreállóbb lett. Egyszerűen annyira jó, hogy végre nem külön-külön töltődnek be a szobák egy helyszínen, hanem kvázi érzékelhető töltési idő nélkül bolyonghatunk a szobák és emeletek közt (nem mellékesen: meglepően fürgén tölt be a játék). Annyira jó, hogy többé nem az inventoryban kell matatni egy fegyverváltásért vagy egy gyógyital legurításáért! A kedvenc újításom a térképrendszert érte: James nem csak, hogy valós időben veszi elő és lapozgatja a térképet, de még azt is meganimálták, amikor új jelöléseket rajzol a térképre. Tele van ilyen apró, de gondosan kidolgozott részlettel a remake, amiket külön senki nem hiányolt, és mégis hétmérföldes lökést adnak az immerziónak!
A fejlesztők meglépték azt, hogy teljesen elszakadtak attól a kissé animés karakterábrázolástól, ami mindig is a japán videójátékokat jellemezte - és milyen jól tették! A főbb jellegzetességek megmaradtak, de a karakterek fizimiskája a 0-ról lett újragondolva. James még soha nem volt ilyen meggyötört, és sokszor nem is kell megszólalnia ahhoz, hogy az arcáról, tekintetéről leolvassuk a gondolatait. Az új Mariát rögtön a szívembe zártam, és amikor mellénk szegődik, szinte folyamatos közte és James között a kommunikáció (amit nemrég a 4. részben hiányoltam Henry és Eileen párosánál). Nem mellesleg nem fél reflektálni Jamesnek azon cselekedeteire, ami egy játékos karaktertől megszokott, de egy nemjátékos karakter szemében furcsa viselkedésnek tűnik. Az új arcok, új szinkronhangok, új motion capture-animációk és még filmszerűbb cutscene-ek összessége miatt még soha ennyire nem voltak élők a Silent Hill 2 karakterei: mindvégig átérezzük belső vívódásaikat, motivációikat.
Mindezt az Unreal 5 motor olyan látvánnyal tárja elénk, amilyenre korábban nem sok példa volt. Nem tudok betelni vele, a látvány úgy gyönyörű, hogy közben nem pipacsmezőket kellett a grafikusoknak megalkotniuk, hanem penészben, vérben, rozsdában és fekáliában gazdag sötét útvesztőket. Ahogy a másik topicban írtam, ezt a youtube-videók nem adják vissza a tömörítésük okán, ezt mindenkinek a saját monitorán kell látnia. Írom mindezt úgy, hogy a framerate miatt hamar ki kellett kapcsolnom a ray-tracinget, és a részletességből is visszavettem - de legalább a DLSS tette a dolgát. A Bloober Team mellett a másik legjobb döntés a Konami részéről pedig nagy valószínűséggel az volt, hogy megtartották Akira Yamaokát, aki a régi Silent Hill 2 témáit újrahangszerelte.
Ezúttal is külön csúszkán lehet állítani a fejtörők és a harcok nehézségét. Én standard/standard nehézségen hagytam mindkettőt, de a harcokra nem tudtam ráérezni, számomra elég nehéznek bizonyultak. Szerencsére nem a technikai korlátok tették nehézzé, mint a régi részekben (hirtelen szembeforduló kameranézet, stb.), hanem az ellenfelek lettek okosabbak és agresszívabbak a korábbiaknál (ahogy pl. a félénk manökenek képesek észrevételük után szobákkal arrébb kúszni és újra elbújni előlünk, hogy inkább amott lepjenek meg, az eléggé aljas). Az újragondolt boss fightok különösen nehezek lettek. Most már bevallhatom, a játék végi statjaim szerint 77x haltam meg a végigjátszásom során , ami vélhetőleg skill issue a részemről, mert az egyik kedvenc videósomnál ugyanez a szám 0 volt. Igaz, ha nem a játék végén jövök rá, hogy itt nem a fejekre, hanem a lábakra kell célozni, talán könnyebb dolgom lett volna. Ugyanakkor a fejtörők már-már megalázóan könnyűek voltak (nem kellett fejből vágni Shakespeare műveit, mint a Silent Hill 3-ban), egy esetben meg brute force-szal oldottam meg egy zárkombinációt, ahol szerintem nem volt logikus a megfejtés.
Tudnék még áradozni a játékról, de a többi maradjon meglepetés (bőven lesz mit felfedezni, easter eggekből sincs hiány). Negatívumot ugyanakor szinte alig tudnék mondani. Talán csak azt, hogy elég gépigényes. Viszont bugokkal alig találkoztam, azok is elhanyagolhatók. Nem tudom, mi történt - kezdenek rájönni a kiadók, hogyha játszhatóan jelenik meg egy játék, akkor azt a játékosok is megköszönik? Hogy azért mégis legyen valami negatívum a végére: a deluxe kiadást vettem meg, ami tartalmazza a soundtracket, és amiből érthetetlen mód hiányzik a Theme of Laura és a Promise is! A New Game+ módban újrajátszhatjuk a játékot mindenféle hülye filterrel (fekete-fehér kép, CRT filter, poszterizált grafika stb.), amiknek az égvilágon semmi értelmük. De meglesz az újrázás, mert sikerült a legrosszabb befejezést összehoznom.
TL;DR: mondhatnám, hogy soha rosszabb remake-et nem szeretnénk a jövőben látni, de ha csak fele ilyen jó remake-ek készülnek, akkor sem lesz okunk panaszra. Alap nehézségen kicsit egészségtelenül sokszor haltam meg a harcokban, miközben a fejtörőkön nem kellett sokat agyalni, de ez nem vont le sokat az élményből. A lengyelek felnőttek a feladathoz, és nem csak, hogy példátlan műgonddal nyúltak a játékhoz, de a SH2 remake a legjobb dolog, ami ezzel a tetszhalott franchise-zal történt az elmúlt 20 évben. Részemről különösen örülnék a Bloobertől egy 3. rész remake-jének, de ezek után lényegében jöhet tőlük bármi. Aki szerette az eredeti játékot, az kérdés nélkül vesse bele magát, de a modernizált játékmenet miatt Silent Hill-szüzeknek is ajánlott (csak bírják a pszichológiai nyomást).
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Nekem már van ilyen élethosszig tartó játékom telóra, a Monster Busters: Match 3 Puzzle. Valami 3000 pálya van benne, és a felénél járok úgy ~15 év után Kösz, de nem kell még egy.
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Már be akartam írni egy ideje, de 2 hónappal ezelőtt sikerült a Geometry Dash-ben az összes hivatalos pályát befejeznem, utolsóként a Deadlocked-ot, ami a legnehezebb official demon a játékban és sokáig teljesen biztos voltam benne, hogy soha nem fogom tudni megcsinálni. Másfél évnyi folyamatos játék után jutottam el arra a skill levelre, hogy teljesíteni tudjam telefonon, nem véletlenül ez a világ egyik legnehezebb játéka. A practice mode-dal és a korábbi old attemptekkel együtt 5033 próbálkozásból lett meg, de a végére már nagyon konzisztens lett minden, kb. 10 fail-em volt 80% körül az egyik legnagyobb choke point-nál, de ott már biztos voltam benne, hogy meglesz, csak egyszer jussak túl a legutolsó infamous ship parton. Természetesen játszom tovább, most az 500 demons acsira hajtok és 480-nál járok. Aztán ott vannak a gauntlet-ek, amik sorra jönnek ki havonta és még a map pack-ekben is van némi elmaradásom az utolsó legnehezebb demon pack-ek teljesítésével. A következő update-ben meg új official demon, 4 új official platformer level és egy teljesen új gamemode is jön a The Map révén.
Tényleg bárkinek tudom ajánlani, emellett semmilyen más játék nem szükséges, élethosszig lehet vele játszani a folyamatosan megújuló és bővülő tartalom miatt. Gyakorlatilag egy game engine már a játék, amiben a user-ek újraalkottak rengeteg legendás játékot és most már teljes több órás metroidvania pályák is készülnek hozzá, amik simán standalone game-ek is lehetnének. Továbbra is mindössze 3 euró az egész játék és teljesen reklám és in-app purchase mentes. Millió collectable dolog van és még csak a felénél járok a feloldásukkal, de ezek mind ingame grindolással és acsikkal oldhatók fel, semmiért nem kérnek pénzt.
Az első részért teljesen meg voltam őrülve, a sokak által gyűlölt második részt háromszor vittem végig egymás után, de az Inquisitor már egészen más tészta. Emlékszem, hogy játszottam vele, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy valaha is végigjátszottam volna. Nagyjából minden emlékem törlődött róla.
Az új résszel kapcsolatban az az igazság, hogy abszolút hidegen hagytak az előzetesek. Meg nem is igen tudtam hová tenni ezt a lilás mesevilágot. Viszont végül kapott egy esélyt, hiszen mégiscsak DA és szinte folyamatosan ki vagyok éhezve a szerepjátékokra.
Se RPG-nek, sem pedig Dragon Age-nek nem kiemelkedően jó, de mégis sikerült kellemesen csalódnom. A meseszerű grafikát ízlelgetni kellett, de miután ráállt a szemem, már egészen pofásnak láttam. Egyes helyszínei pedig kimondottan szemet gyönyörködtetőek! A sztori remekül indít a durr bele a közepébe kezdéssel, úgyhogy nincs nagyon idő bámészkodni és agyalni. Azt vettem észre, hogy nagyon rövid idő alatt beszippantott és nem is engedett bő 60 órán keresztül. A harc élvezetes, a társakra minimálisan lehet számítani, de a robbantás hatásos. Bellara természetesen állandó csapattag volt a gyógyítása miatt. 3-as nehézségen kezdtem, de egy idő után már olyan nevetségesen erős lettem, hogy feltoltam legnehezebbre. Az sem jelentett amúgy különösebb kihívást. A loot rendszerben vannak ökörségek, de egészen használható. Akadt bőven felesleges rohangászás is és az is zavaró volt, hogy helyszíneken belüli adott pontra nem lehetett egyből gyorsutazni. Hanem előbb fast travel oda, majd a térkép megnyitása után egy újabb FT. Ez persze nem akkora tragédia, mert konkrétan pár másodperces betöltési időkkel operál a játék. És itt megemlíteném, hogy technikai szempontból szinte kifogástalan, ami nagyon pozitív meglepetés volt. DLSS Quality+Frame Generation mellett olyan álomszépen futott ultra grafikán, hogy egyetlen FPS bezuhanással vagy szaggatással sem találkoztam. Szóval le a kalappal!
Nem mindegyik társunk személyes küldetéssorozata sikerült kiemelkedőre, de azért nem voltak rosszak. Az én kedvencem mondjuk Emmeriché volt, persze elfogult vagyok a Mourn Watch tagjaként. A neten a legtöbb támadás Taash miatt érte a játékot. Én is forgattam rendesen a szemem, mikor már ötödször hangzik el a szájából, hogy ő nem-bináris. Felfogtuk Taash, elfogadunk mindenkit is. De természetesen nem olyan tragikus a helyzet, mint ahogy azt előadják. Nyilván lehetett volna ezt kicsit visszafogottabban is tálalni és egy sokkal szerethetőbb karaktert írni hozzá, de ez most nem jött össze. A szándékosan nem vonzónak ábrázolt nők is kicsit lehangolóak, Bel volt talán az egyetlen kivétel. De ez már sajnos egy ilyen világ. Reméljük ez a trend sem tart örökké! Ami még sajnálatos, hogy nem sok érzelmes momentuma volt, ami úgy igazán képes volt megérinteni. Talán 2-3 maximum.
Összességében én jól szórakoztam és a sorozat rajongói tehetnek vele egy próbát. Nem garantálom, hogy azt kapjátok, amiben reménykedtek. Ha bizonytalanok vagytok és van bőven mivel játszani, akkor nyugodtan várjatok meg egy izmosabb leárazást. Ha nem lesz sikeres pénzügyileg, akkor úgyis hamarosan akciózzák.
Nekem egész jó végigjátszásom lett, a néger csávón kívül mindenki megmaradt. Barátnőm viszont élvezettel ment bele a véres forradalomba meg a lövöldözésbe.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Tippre azt mondanám, hogy az a lehetséges befejezések egyik legrosszabbika. Nem csodálom, hogy ütött, főleg, hogy nyilván abszolút jó szándékkal próbáltad alakítani a karakterek sorsát.
Na, a spoileres esemény leírás tényleg elég utópikusnak tűnik. Nálam egészen máshogy alakult.
SPOILER
Alice-t és Kara-t a Jericho-ról való menekülés közben lelőtték. Marcus polgárháborús harca teljes kudarcba fullad, őt végül Connor lövi le. A nyomozó meghal Connor miatt. Connor-t a stáblista végén egy újabb modellre cserélik és őt deaktiválják.
Hát, annyira pontosan nem emlékszem, hogy melyik pályán éppen mindig miként döntöttem, tehát nem tudnám visszamondani.
A game breaking bug (adott pillanatban jelentkező konstans kifagyás) a lázadó android (most megnéztem a nevét: Marcus) egyik pályáján jelentkezett. Akkor utánanéztem, és kiderült, hogy akinél előjön (bizonyos AMD kártyákat érintett, ha jól rémlik, de elég random módon), az cseszheti, mert körbeügyeskedni sem lehet a dolgot, és sosem patchelték azt a hibát. Na, ekkor megnéztem, hogy miként állok a karakterekkel, és kiderült, hogy az addigi döntéseim/utam alapján még esélyes vagyok a "legjobb" befejezésre. Így rákerestem youtube-on, és végigmoziztam onnantól egy best ending végigjátszást.
Spoilerbe írom a rend kedvéért, de ebben, legalábbis amire emlékszem belőle/ami megmaradt bennem:
SPOILER
Marcus lázadása békésen zajlik és sikeres. A lány átjut a kanadai határon a nagydarab afro android és a gyermek android társaságában - a "gyermek" apja sem köpi be őket, sőt megbánást tanúsít/megbékél. A nyomozó droid és a rendőrnyomozó életben maradnak, előbbi "függetlenedik" az őt létrehozó szervezettől, míg utóbbi kicsit helyrerázódik/remény nyílik rá, hogy egyenesbe jöjjön az élete
Én szintén alaposan megkésve, tavaly decemberben vittem végig. A története nekem is tetszett. (Bár kb. az utolsó negyedét a youtube-on néztem meg, mert bejött egy olyan programhiba az egyik pályán, ami game breaking, ráadásul megkerülhetetlen, ha jelentkezik, tehát ott nekem véget ért a saját játék. Mivel addig mindenhol frankón/ideálisan döntöttem, így a legjobb befejezéshez vezető utat követtem ily módon végig.)
Viszont sokkal inkább volt egy interaktív filmszerű valami, helyenként döntési helyzetekkel vagy a QTE dolgok sikeressége/sikertelensége alapján létrejövő elágazásokkal, semmint valódi, klasszikus játék. De ez persze a stílusból adódik. (Én a "klasszikusabb" játékokat kedvelem, ebben végig kevésnek éreztem magát a "játékot", így nem váltam a stílus rajongójává, nem is néztem rá a fejlesztők többi, hasonló stílusú alkotására. Viszont nem bánom, hogy végigvittem, mert különleges, egyedi alkotás volt a maga nemében, és profin megcsinálták/érdekes volt a története. És ugyan röpködtek benne a sztereotip "filmipari megoldásos" dolgok, de ezzel együtt is volt mélysége.)
Tegnap éjjel értem a végére a játéknak. Mint grafikailag, mint voiceacting-ben, mint sztoriban nagyon jól sikerült alkotásról beszélünk.
Az ending-jéről szerintem nem nagyon lehet egységesen beszélni, hiszen ha jól értesült vagyok, akkor ennek a játéknak 85(!) különböző befejezése lehetséges.
Az enyém elég letargikusra sikerült, le is ültem a kanapéra még utána egy pár percre, mielőtt elindultam volna lefeküdni. Durván nyomasztó volt egy-két rész benne, és morálisan is megdolgoztatott jópárszor.
Sok ilyen játékkal szeretnék még a közeljövőben találkozni, amik ilyen inputot adnak és ilyen nyomot hagynak bennem.
Először is akkor, tavaly meglett az utolsó fragment és a secret ending is, és le is tettem a gamet. Aztán mostanában elkezdett reddit meg YT ajánlgatni belőle ezt-azt, és nagyon megjött a kedvem.
Visszatettem, és nem kis grinddal, de kiplatináztam. Hozzáteszem, a DLC-t nem acsiztam ki, azt a PS - mint mindig - külön kis mappában kezeli szerencsére. Nem vagyok nagy DLC rajongó a legtöbb játékban. Viszont úgy éreztem, hogy ez megérdemel egy platinát, így nekivágtam.
Aki ismeri, az tudja, hogy a játék két nagy félre bontható, három-három biome van a két Actban. A második felével kezdtem, mert egyrészt még mindig emlékeztem arra, hogy a vízalatti rész mennyire idegölő és túl akartam lenni rajta, másrészt onnan kevesebb dolog hiányzott. A 4. és az 5. biome gyakorlatilag 2-3 tryból meglett, és egy hétre rá, olyan 10 körből aztán meglett valahogy a 6. biome utolsó chiperje is. Még pont nem voltam kiégve.
Ekkor áttértem a játék első felére, és villámgyorsan egyértelmű lett, hogy miért a 2. biome acsija a legritkább. Az 1. biome meglett kb. egyből, de a 2. és a 3. biomeban sok hiányzott. Farmoltam sokat az elmúlt hetekben, és ma reggel még 5 chiper kellett, 4 a második és 1 a harmadik biomeból. Mivel időközben a redditet bújva rájöttem, hogy bár a játék nem mutatja, de meg lehet nézni a PS menüjében, hogy pontosan melyik chiper hiányzik, leszűkítettem, hogy pontosan mit is keresek.
A technikának köszönhetően tudtam, hogy a 3. biome chiperje a biome legelején van, és megnéztem, hogy pontosan melyik szoba kell nekem, így 4-5 tryból meglett ma dél fele végre. Aztán délután farmoltam tovább a 2. biomet, és végre valahára, olyan 25-30 kizárólag erre fordított try után egy fél órája meglett, beadta az utolsót is. Vicces, de nem a mindenki által szidott ultra-rare lett az utolsó, hanem az csak az utolsó előtti volt, és egy common-roomos hiányzott utolsónak. Ha valaki nekiülne a jövőben, és érdekli egy tipp, amit én fájdalmasan későn vettem észre: A PS menüje tartalmaz egy Tevékenységek fület, ott pontosan meg lehet nézni, hogy mik hiányoznak. A szám, amit a menü a chiperekhez rendel, az én tudomásom szerint kizárólag ebben a guideban van rendesen leírva. Erre hagyatkozzatok, mert nekem az utolsó 5 chipernél pontos volt. Gondolom a korábbiaknál is, de csak akkor kezdtem el használni.
Ami érdekes, hogy mostanra oda jutottam, hogy Rambo-módban megyek a játékban, gyakorlatilag kiismertem. Persze van most is húzós szitu, de a halál az szinte elképzelhetetlen. Nagyon élvezetes volt, hogy mennyit fejlődtem és tényleg teljesen érezhető, hogy mekkora a különbség ahhoz képest, mikor először játszottam vele. Pl. a Severed, ami anno a legrosszabb enemynek tűnt, olyan simán hal no-hittel, hogy elképedek magam is. A másik, a fegyverek. Én totál jól elvoltam a Tachyomatic Carbine-al, vagy a Hollowseekerrel, de azért a legjobb fegyónak az Electropylon Drivert tartottam. Most azt mondom, hogy a Rotgland Lobber a toronymagasan legjobb fegyver, hát egy pusztító csoda ez a gun. Irgalmatlan nagy dmg, gyakorlatilag bármit megöl/eolovaszt pillanatok alatt, gyors reload, kiszámítható projectile, az Explosive Rot trait meg egy álom. De még anélkül is fantasztikus.
Nálam jobban csak barátnőm örül a platinának, mert így végre letöröltem a játékot.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
'90-es évek, Clinton, Saddam, Öbölháború.....mi más kellhet?! Mondjuk egy ütős kampány, ami végig izgalmas és fenntartja az érdeklődést. Voltak kiemelkedően jó pillanatai, hiszen Irak, Kuvait és a kaszinó is különösen hangulatosra sikerültek. A közepére beleerőltetett zombi mód nem tudom minek kellett. Tökéletesen kizökkentett a kampányból, ráadásul 5 boss-al is meg kell küzdeni, akikkel tele volt a hócipőm. És ugyanilyen életről lehozós volt az utolsó küldetés is sajnos. Ott már nagyon vártam, hogy vége legyen. Ez a kettő sajnos rendesen belerondított az amúgy ritka hangulatos egyjátékos részbe. Ettől függetlenül egynek elment, kell évente egy ilyen, ami pár óra agyatlan lövöldét garantál kiemelkedő grafika mellett. Ráadásul GPU előfizetéssel pénzbe sem kerül, ami még vonzóbbá teszi.
Ha lehetne futni a karakterekkel, akkor max 2 óra lett volna. Na de viccet félretéve, nekem valamiért kimaradt ez a játék. Mikor megvettem a PS4 Pro-t, akkor nem szereztem be, majd örültem, hogy bekerült a PS Plus Collection-be, mikor kijött a PS5, de aztán végül sosem töltöttem le. Szóval elhatároztam, hogy most a Remake megjelenésekor már nincs kifogás, rávetem magam. Eléggé leszűkült a szimpatikus karakterek száma már nagyjából rögtön az elején, konkrétan ketten maradtak. Majd végül egy, akit sikerült is megmentenem. Voltak benne homlokráncolós momentumok azért. Amikor például 15 lövést adtam le a kétlövetű sörétesből, amihez soha nem találtam plusz lőszert a csőben lévő kettőn kívül. Na de emelkedjünk ezen felül. Az irányítás néhol botrányos. Az hogy a legalapvetőbb interakciókhoz is 2-3 gomb lenyomása és kar elhúzása szükséges, az baromi frusztráló volt számomra. Ha nem pontosan úgy áll és arra néz a karakter, amerre lennie kéne arccal, akkor nem hajthatod végre a cselekvést és akkora ívben kanyarodva fordul meg szerencsétlen, hogy azt rossz nézni. De azért van pozitív része is! Az általam baromira utált QTE momentumok például széles skálán állíthatóak!!! Be lehet lőni, hogy mindig sikerüljön vagy soha, vagy akár véletlenszerűen. Leegyszerűsíthető 1 gombos megoldásra és a maradj teljesen mozdulatlan mozzanatok is bepipálhatóak menüből, hogy automatikusan sikerüljenek, Szóval akit idegesítenek ezek, teljes mértékben átugorhatóvá lehet tenni őket. A látvány egész pofás és a teljesítménnyel sincs gond, van DLSS és Frame Generation a RT mellé, ami mindig szuper.
A sztori egészen elborul a végére és rengeteg volt a váratlan fordulat, amire abszolút nem számítottam. Rami Malek karaktere is remek volt, de az abszolút kedvenc természetesen Dr. Hill (Peter Stormare)! Többször végigvihető, de gondolom nagyon nem változik a történet azon felül, hogy végül kik maradnak életben. Nekem egy végigjátszás bőven elég volt. Örülök, hogy rámentem, mert most már nem fogok ezen kattogni, hogy miről maradtam le 9 éve.
22 évvel ezelőtt nem voltam horror rajongó (mondjuk most sem annyira), így nagyjából annyi maradt meg a játékból, hogy kar nélküli para lények sétáltak a ködben és közben recsegett a rádió. Na pont itt léptem ki és töröltem le. Viszont most a Remake érkezésével egészen rápörögtem, hiszen az elmúlt évek során már a Resident Evil játékok is lepörögtek és a legtöbbjüket kimondottan élveztem.
A látvány és az atmoszféra az pazar, ezt nem lehet elvitatni tőle. Ami pedig igazán vitt előre, az a sztori és a karakterek. Mindenképpen a végére akartam járni és megtudni, hogy mi is folyik itt valójában. Természetesen viszonylag hamar kezd körvonalazódni, de akkor is látni kell a "végét". Azért idézőjeles, mert akad egy pár. Én is megnéztem gyorsan az összes többit YT-on, miután kipörgettem. Akad kettő, amin jót nevettem, nincsenek humorérzék híján, az biztos.
A játékot magát egyszer sajnos félretettem egy jó hétig, mert egy apartmanházban bolyongás totálisan kikészített. Sajnos akadt több hasonló szakasz, ahol a le-föl rohangászás és keresgélés 3-4 szintes épületekben már csöppet lehozott az életről. Ilyenkor azért rendesen meg kellett erőltetnem magam, hogy márpedig én csak azért is a végére járok és keresztülverekszem magamat minden akadályon. Szóval összességében nem jelenthetem ki, hogy piszkosul élveztem mindvégig, mert nem lenne igaz. Vannak persze kicsit parább momentumok (főleg sötétben fejhallgatóval!), de az igazán kötél idegek ezekhez a részekhez kellenek majd. De biztos rengetegen vannak, akiknek ez semmi problémát nem okoz, nálam hamar kedvemet szegik az ilyen pályarészek.
Szóval ez ne tántorítson el senkit, az eredeti játék rajongói és a horror műfaj szerelmesei számára abszolút kötelező és vétek lenne kihagyni!
Igen, még mindig a 4. rész, de most már végre, a magam komótos tempójában végigjátszottam. Szerettem volna megfelelő hangulatba kerülni, mielőtt belevetem magam a 2. rész remake-jébe, és a klasszikusok közül ez a rész (is) kimaradt.
A másik topicban már megírtam az első benyomásaimat, ami sajnos később sem változott, így a TL;DR részt már most ellövöm: a régi, Kojima-féle Silent Hillek közül megkockáztatom, hogy messze ez a rész öregedett a legrosszabbul, és csak a Silent Hillekben rejlő esszencia az, ami megmenti a játékot az idő előtti uninstalltól. Úgy is mondhatnám, ez egy zseniális játék, csak éppen rosszul kivitelezve. A TL;DR-esek kalandja itt véget ért, a többiek maradhatnak.
Azt mindenekelőtt tudni illik, hogy a Room a tervezéskor még nem Silent Hill-játéknak indult, és ez abban is megnyilvánul, hogy ezúttal szó szerint is messzebbre kerültünk az idilli várostól. Ez az első játék a franchise-ban, amiben nem látogatunk el Silent Hillbe. Bár számozott rész, inkább spinoff, mint folytatás, semmi más kapocs nincs a régi részekkel azon kívül, hogy James Sunderland valami távoli rokona statisztál, és még az ő szerepe is kimerül abban, hogy a szobájában egy köldökzsinórt dédelget, ahogy az egy SH-játékban elvárható. Ja igen, helyenként elejtek pár apróbb spoilert, de talán senki nem bánja egy 20 éves játéknál (így is maradni fog bőven meglepetés annak, aki ezután akarja magát belevetni a játékba).
Aktuális főhősünk neve Henry, aki egy nap a saját lakásának a foglya lesz, a szó legszorosabb értelmében. Nagyjából ez minden, amit megtudunk róla, és sajnos a többi karakter kidolgozottsága is hasonló szinten mozog. James-szel és Heatherrel szemben Henry-nek nincs személyes drámája, csak rossz lakást választott, és így valaki másnak a rémálmaiban kötött ki. Semmi baj, hagyjuk el a lakást egy féregjáraton át, vascsövet a kézbe, és már kezdhetünk is harcolni a… hogy mi? Mi ez az irányítás, te jó ég. Ne azt üssed már, a másikat. Mi történik itt? Ja, hogy már a 3. szörnynél meg is haltunk. Oké…
Szóval az irányítás valami borzasztó rosszul öregedett, tapasztalt RC-sek és drónpilóták előnyben vannak, mindenki más szenvedni fog. A harcoknál a legtöbb ellenfél megvárja, hogy sorra kerüljön, Henry viszont nem mindig azt célozza be, akit mi szeretnénk. A kamera látószöge elég szűk, és sokszor szembe is rohanunk vele, ami a szűk folyosóknak és az irányításnak hála nem a horror-hangulatot erősíti, hanem a “f@sz se tudja, mi van előttem”-életérzést. Ugyanígy, a kamerakezelés sokszor szédítő, de nem Hitchcock-i módon, hanem mint ahogyan Pistike rángatja a kamerát. És ha ez nem lenne elég, ezúttal az inventory is jelentős korlátozásra került, és csak a lakásunkba visszatérve tudunk érdemben tárgyakat menedzselni. Immerzió, mondhatná erre valaki. Immerzió, az. Egy olyan játékban, ahol a végső bossharcnál semmi nem tudja megsebezni a halhatatlan teremtményt, csak az a 8 szigony, amit gondosan odakészítettek a teremtmény közelébe a játékosnak.
Szerencsére Henry személyében nem leszünk sokáig egyedül, a játék felétől csatlakozik hozzánk Eileen, a szomszéd lány-kinézetű szomszéd lány, így már ketten leszünk bajban. Sajnos Eileenre sérülten találunk rá, ráadásul magassarkúban, ami miatt végig bicegni fog mögöttünk; hiába rohannánk tovább vagy slisszolnánk el silent hillesen az ellenfelek között, minden alkalommal be kell őt várnunk. Adhatunk a kezébe korbácsot, lovaglópálcát, láncot, hogy legalább dominatrixként még be tudjon segíteni a harcokba. Emellett Henry-vel ellentétben képes sírfeliratokat olvasni, de itt nagyjából ki is merült Eileen feature-listája. Nagy kár, sokkal jobb lett volna, ha egy élet- és harcképesebb Eileent kapunk, és akár lehetett is volna váltogatni a két karakter közt. Habár Henry-nek hamar fontossá válik Eileen, néhány cutscene-t leszámítva nem fognak egymással párbeszédbe bonyolódni, így kettejük közti kémiáról nem beszélhetünk. A pokol a játék utolsó harmadában szabadul el, de nem csak Henry lakásában, hanem a játékos életében is. Akkor, amikor a helikopter-irányítású Henry és bicebóca hölgytársa után színre lép Walter, az antagonista, aki random helyeken kezd el üldözni és sebezni minket a világ összes fegyverével, gyalogkakukk-tempóban. Walter nem mellesleg az egyetlen jól megírt, kidolgozott karakter a játékban, az egész sztori és rémálom ő róla szól, ő köré lett minden felépítve. Kisgyerekként a szülei magára hagyták a lakásban - igen, a “mi”, azaz Henry lakásában -, és elhagyatottságában a kis Walter személyisége úgy megváltozott, hogy onnantól kezdve… nos, a lakást hitte a saját anyjának. Ennek ugyan semmi értelme, de mindenképpen érdekes.
Ahogy kitűnik, a játék több helyen mutat visszalépést az előző részekhez képest, de a karakterek mellett a másik legfájóbb pont talán a pályatervezés, vagy éppen annak hiánya. Egymásra merőleges, négyzet alapú szobák és termek várnak ránk, teli ajtókkal, amik újabb négyzet alapú szobákba és termekbe vezetnek. Illusztrálandó a slendriánságot, hasonlítsuk már össze a 2. és 3. rész kórházát a 4. részével! Amíg az elődökben külön nehézszégi csúszka volt a puzzle részekhez, addig most ezek sincsenek túlgondolva: vigyük el x tárgyat y helyre, meg olvassunk le egy telefonszámot, ami máshol egy ajtókód lesz. Ennyi.
Nagy kár ezért a hanyagságért, mert közben elborult ötletekből ezúttal sem volt hiány; a vízművekbe épített gyerekbörtön a hullaledobóival az egyik legbizarrabb létesítmény, amivel valaha videójátékban találkoztam. Vagy amikor hősünk elátkozott (és idővel egyre átkozottabbá váló) lakásában panaszos nyávogást hallunk a hűtőszekrényből: játékosként minden érzékszervünkkel azon vagyunk, hogy ne nyissuk ki a hűtőt, de úgysem nyugszunk addig, amíg ellenállunk a kísértésnek. Tessék, rögtön két példát is írtam, ami a Silent Hillek horror-megközelítését jellemzi: ezek a játékok olcsó jumpscare-ek és kibelezések helyett a játékos pszichéjét veszik célkeresztbe. Egyik oldalon önmagából kifordult, felfoghatatlan történésekkel és lényekkel teszik mindezt, míg másik oldalon folyamatosan fordított pszichológiát alkalmaznak a játékoson: ha azt akarod, hogy feloldozást nyerj a borzalmak alól, ahhoz előbb a horror egyre mélyebb és mélyebb bugyraiba kell alámerülnöd.
Pontosan ezért is működik minden hibája, avíttsága és trehánysága ellenére ez a rész is. Ahogy elkezded, rögtön beléd költözik az agyrágó bogár, ami rákényszerít arra, hogy végig akard játszani. Bár a történet nem olyan erős, mint a korábbi részekben, van így is elegendő drámai jelenet, meg pár érdekes csavar. Az i-re meg Akira Yamaoka zenéi és zörejei teszik fel a pontot: a kiváló audio rész elképesztően sokat dobott mindig is a Silent Hilleken. Nem írtam volna wall of textet, ha nem lett volna fontos ez a játék: minden idegeskedésem ellenére végig élveztem ezt a kalandot, és bár nem érződik rajta az a fajta törődés, mint a korábbi részeknél, az említett Silent Hill-esszencia elviszi a hátán a játékot. Most már elmondhatom, hogy azért szidtam ennyit, azért hoztam ennyi példát az elavultságára, mert szeretném, ha ebből a részből is elkészülne idővel egy jó remake. Egy olyan remake, ami a motorcserén túl ne adj’ Isten, akár képes lesz a teljes koncepciót is újragondolni.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Nekem hamarosan meglesz az ötödik is, a sniper személyében (pedig azzal nem is akartam foglalkozni) Pedig nem azt terveztem, de a bulwark nekem nem adja.
Néha sikerül elkapni egy-egy jó sorozatot és akkor randomokkal is pörög a játék. Máskor nekem kell carryzni a többieket
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Mivel megjelent a 3. DLC is és jó áron volt a store-ban a bundle (az alapjáték ugye GP előfizetéssel ingyenes), így rá is mentem sebtiben! Volt baj rendesen az elején, de hamar visszarázódtam az irányításba. Mindhárom kiegészítő remekül sikerült! Új területek, ellenségek és jóféle fegyverek+páncélok kerültek behozásra. A hangulat továbbra is remek, a játékmenet pedig FUN. Tipikusan az a játék, ami kiváló kikapcsolódást nyújt egyedül, cimborákkal, de random játékosokkal egyaránt. Nekem egy fél fokkal jobban tetszett az első résznél. Remélem, hogy készülhet majd folytatás!
Hát pedig ideje rámenni az operations-re!!! Nekem már 70+ órám van benne és most lett meg a harmadik 25-ös karim. Nem tudom, hogy mind a 6-ot felhúzom-e, de az biztos, hogy kegyetlenül ráfüggtem és hatalmas fun cimbikkel!
Hát izé... ezt nem kapkodtam el. Kicsivel több mint 13 óra alatt értem a kampány végére. Nekem tetszett minden "hibája" ellenére. Hiba alatt értem, hogy a szó legegyértelműbb értelmében csőjáték. Nincs oldalra bóklászás, nincs cucc keresgélés, csak előre és dara. Abból viszont a minőségibb fajta! A kivégzések szájtátósak, a fegyverek kellően változatosak, a lényekből is több féle van (bár én még el tudtam volna belőlük képzelni több fajtát is). De ami az igazi sava-borsát adja az egésznek, az a dózerként maga alá temető, brutális, csupa nagybetűs LÁTVÁNY! Te jó ég! Ez a játék valami eszement szép lett! Már anno az első előzetesek alatt az volt a benyomásom, hogy megjelenéskor (vagy nagyon nem sokkal utána) nekem ezzel JÁTSZANOM KELL!
És bár a kampányból én hiányoltam a fejlődést és a módosíthatóságot, de ezt majd az Operations mód megadja. (Multi engem totál hidegen hagy.)
Így visszagondolva talán nem ért 60 eurót, de csalódott semmiképp sem vagyok, sőt!
Nekem a BG1-2 kimaradt. Neverwinter Nights volt a "nagy klasszikus" nekem. Az eslő BG-t elkezdtem egypár éve PS-en, de... tudod ez az, hogy ha nincs meg a nosztalgiafaktor, akkor élvezhetetlenül ósdi már sajnos.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Volt pár rész, ahol át kellett vennem a kontrollerét és olyan is, ahol YT-ot kellett néznünk, mert sehogy sem tudtunk rájönni a továbbjutásra. Pedig pofon egyszerű volt, csak addigra már beütött a tátra tea+sör kombók tömkelege. Elvileg jövő hétvégén megint át tud jönni, akkor folytatjuk!!! 
). Azért legalább egyszer mindenkinek ki kell játszania, akinek volt már szőrgombóc barátja. 
