S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobyl (PC):
Konkrétan nagyjából teljesen S.T.A.L.K.E.R. szűzként ugrottam fejest az új részbe. 12-13 évesen láttam ugyan a filmet, de nem sok maradt meg Tarkovsky 1979-es alkotásából. Az első játékba is belenéztem a megjelenéskor, de nagyon rövid időn belül töröltem is. Vagy nem volt hozzá hangulatom, vagy nem jött át egyáltalán a játékmenet. Ezt utólag már meg nem mondom. Ez sem keltette fel az érdeklődésemet, csak az utóbbi hónapokba kezdtem rákattanni az érkező videók alapján, hogy csak rá kéne próbálni.
Nem indult jól a történet, mert én bátran nekivágtam normál nehézségen, majd mikor a tutorial részen a bloodsucker 8. alkalommal is megölt, levettem legkönnyebbre. Nagyon hamar beszippantott a játék, mert az egész atmoszféra félelmetesen jó és a játékmenet is elkapott rendesen. Viszont úgy 12-13 óra játék után iszonyatosan megelégeltem, hogy nevetségesen kevés pénzt tudok összeszedni mellékküldetésekből. Az egyetlen értelmes pénzkereset a hulláktól elcsaklizott fegyverek eladása volt. Viszont akár már 2-3 gépkarabély is szinte teljesen leterhelte a karaktert és csak vánszorogni tudott. Így az volt a megoldásom, hogy nagyobb mészárlások után egy kupacba dobáltam a stukikat a földre. Túlterhelve elszenvedtem magam egy árusig. Eladtam őket, majd visszarohantam a többiért. Ráadásul 1-1 keményebb ütközet már rögtön az elején 10-13k-s javítási költséggel járt a felszereléseimnél. Úgyhogy én ezt meguntam és bár 20+ éve nem nyúltam trainer-hez, de én bizony adtam magamnak egy jó adag lóvét. Szégyen, nem szégyen, de így végre hátra tudtam dőlni és ténylegesen élvezni a játékot. Nem azzal elverni órákat, hogy minimális pénzt próbálok összekaparni. Fórumon már 80-120k-s javításokat is említettek a sztori közepe felé, a küldik meg 1-3k pénzt adtak. A játék vége felé már amúgy voltak 30-40k-s jutalmak is és az első patch-el állítólag csökkentették a javítási költségeket. De nyilván a leghasznosabb és legokosabb dolog, amit tehetsz, az a futás. Lesz számtalan kikerülhetetlen összecsapás, de kinn a nyílt világban nagyjából minden kikerülhető. A Zóna maga kegyetlenül hangulatos és pofás, de ugyanakkor teljesen kihalt is. A játékidő 80%-a azzal fog elmenni, hogy sétálgatsz a szabadban és konkrétan SEMMI nem jön szembe az anomáliákon kívül. Se mutánsok, se emberek. És ha már élethűségre törekszik a játék, akkor annyi energiatilaltól rég szívrohamot kellett volna kapnom, ami mennyiséget én benyakaltam, hogy futni tudjak. Mert ugye 13 másodperc alatt kifújt a stamina. Ennünk kell, de inni nem. 1 lőszert kilövünk és tárat cserélünk, nem veszik el a 29 tárban maradt skuló. Szóval inkább hagyjuk is ezt az immerzív játékélményt.
A grafika összességében pofás, de nagyon széles skálán mozog. Vannak részletek, amik már egészen megfelelnek a kor követelményeinek, de nagyon sok eleme a 2000-es évek elejét idézi. Max grafikán 1440P-ben bekapcsolt FG-el szépen eldöcög 70-120 FPS-el, de egyes helyeken nagyon szépen be tud zuhanni 50 alá is. Jellemzően nagyobb településeken. Ráférne az optimalizáció, az biztos.
Az A.I. egy vicc, szinte teljesen törött jelenleg. Modderek ki is olvasták a forráskódból, az A.I. direktor most vagy hibásan, vagy pedig egyáltalán nem működik. Az ellenfelek abszolút sötétek, de emellett kiszúrnak 50 méterről és mindig halál pontosan tudják hol vagy. Mesterlövészeket megszégyenítve találnak el mindig és dobják pontosan alád a gránátot. Sokszor folyamatosan spawn-olnak és rendszeresen mögéd. De néha el is tűnnek. Futottam pár métert egy 4 fős banda elől. Visszafordultam, hogy csak leszedem őket, már nem voltak sehol. De ha ellenfélnek az arcába mászol, ott is kell neki 1-2 sec, hogy meglásson. Szóval teljes káosz. A kedvencem mikor a legnagyobb tűzharcban szedem le a kis társaikat, majd megszólal, hogy nincs itt senki és elteszik a fegyvereiket és elsétálnak. Úgyhogy ez a része konkrétan vicc jelen állapotában.
A bugokról nem fogok írni bővebben, mert számtalan oldalt kitenne ez a bekezdés. A szemforgatóstól az egészen elképesztőig minden előfordul. Van, ami csak kicsit idegesítő és van, amitől majdnem agyvérzést kapsz. Én rendszeresen 0 HP-ra zuhantam és meghaltam a semmitől például. De voltak olyanok is, akiknek fő küldetés közben jött elő valami game breaking és nem tudtak továbbmenni. Elvileg ezek nagy részét szintén javította a múlt heti tapasz, de maradt épp elég. Összeomlás és asztalra kivágás is előfordult párszor, de én még szerencsésnek mondhatom magam a 4-5 alkalommal. Voltak, akiknél pár percenként megtörtént és nem tudtak egyáltalán játszani vele érdemben.
Fórumról tudtam meg, hogy milyen elképesztően kiterjedt a lore a számtalan regénnyel és hogy már 3 játék is kijött ez előtt. Nem értettem miért emlegetnek trilógiát, mikor ez a 2. rész elvileg. Nagyjából szépen visszautalnak a történésekre és így szépen összeáll a kép a végére. De nyilván sokkal érthetőbb lesz ez az egész azok számára, akik játszottak az előző részekkel. Az internet szerint fantasztikus a választási rendszer. Minden döntésünk befolyásolja a történet és a mellékes feladatok alakulását is. Úgyhogy érdemes lehet egynél több alkalommal is végigjátszani. Nekem bő 35 óra volt a kampány, de akik igazi Stalker módjára benéznének minden zugba, azok pár 100 órát simán eltölthetnek a Zónában.
Engem iszonyatosan berántott a hangulata, imádtam a gunplay-t és a felszerelés fejlesztgetést. Valamint a történet is kimondottan rendben volt, tele elképesztően hangulatos és néhol horrorisztikus küldetésekkel és átvezetőkkel (sajnos látszólag 30 FPS körülire korlátozták őket)!
Jelen állapotában senkinek nem tudom jó szívvel ajánlani. 1-1,5 év múlva lehet érdemes majd ránézni. Hogy a fejlesztőknek vagy a moddereknek köszönhetően lesz élhetőbb, az majd idővel elválik.
Ha jól tudom, akkor a fejlesztők közül sajnos többen életüket is vesztették a háborúban. Szóval minden elismerésem Nekik, hogy ezt összehozták, de a játék jelenleg nincs kész. Végigjátszható (ha mázlid van), de több sebből vérzik és fő elemei működnek hibásan. Úgyhogy mindenki csak saját felelősségre. Ingyenesen játszható Game Pass előfizetéssel.
Fórum » Beszélgetés a játékokról
Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld!
Nos, játszottam már valamennyit az ICBM Escalation-nal.
Aki ismeri az ICBM játékot, vagy még korábbról a DEFCON-t, az tudja, hogy egy letisztultan egyszerű, 1 órában letudható minimálgrafikás nukleáris csatározásról van szó; esetleg közben némi jelentéktelen szerepet kapnak hadihajók és repülők.
Mármint abban a 2 játékban; az ICBM Escalation ugyanis szintet, szinte dimenziót lépett. A könnyed kis játékból egy nagyságrenddel komplexebb játékot faragtak, ahol a játékos számára 5-10x annyi lehetőség okozza a bőség zavarát.
Észak-Amerikával egy teljes szárazföldi hadjáratot kellett végigmenedzselnem Mexikó és csatlósai ellen, mire végül győztem. A középhatótávú atomfegyverek önmagukban nem voltak elég ahhoz, hogy megvédjem saját városaim és legyőzzem az ellent, kellett a szárazföldi invázió. Aminek támogatásához pedig kellett a flotta. Meg minden más is.
És csak "normál" fokozaton tudtam győzni; egyelőre egy-egy elleni csatában A játékban alapértelmezett "nehéz" fokozat egyszerűen kicsinálja a játékost. És akkor még nincs is szó a többrésztvevős politikai manőverezésről, szövetségekről, megnemtámadási szerződésekről, árulásokról.
Csak ajánlani tudom, hogy állítsák át a játékosok "normál"-ra a nehézséget; különben hamar elmegy a kedv a játéktól. És meglehet érdemes ránézni a tutorial-ra is; amiben szerintem lehet van egy-két hiba; de még azzal együtt is egy-két fejezete hasznos. És csak akkor üljön neki játszani az ember, ha ráér; ez már nem az a töltelék kis játék, mint egykoron.
Aki ismeri az ICBM játékot, vagy még korábbról a DEFCON-t, az tudja, hogy egy letisztultan egyszerű, 1 órában letudható minimálgrafikás nukleáris csatározásról van szó; esetleg közben némi jelentéktelen szerepet kapnak hadihajók és repülők.
Mármint abban a 2 játékban; az ICBM Escalation ugyanis szintet, szinte dimenziót lépett. A könnyed kis játékból egy nagyságrenddel komplexebb játékot faragtak, ahol a játékos számára 5-10x annyi lehetőség okozza a bőség zavarát.
Észak-Amerikával egy teljes szárazföldi hadjáratot kellett végigmenedzselnem Mexikó és csatlósai ellen, mire végül győztem. A középhatótávú atomfegyverek önmagukban nem voltak elég ahhoz, hogy megvédjem saját városaim és legyőzzem az ellent, kellett a szárazföldi invázió. Aminek támogatásához pedig kellett a flotta. Meg minden más is.
És csak "normál" fokozaton tudtam győzni; egyelőre egy-egy elleni csatában A játékban alapértelmezett "nehéz" fokozat egyszerűen kicsinálja a játékost. És akkor még nincs is szó a többrésztvevős politikai manőverezésről, szövetségekről, megnemtámadási szerződésekről, árulásokról.
Csak ajánlani tudom, hogy állítsák át a játékosok "normál"-ra a nehézséget; különben hamar elmegy a kedv a játéktól. És meglehet érdemes ránézni a tutorial-ra is; amiben szerintem lehet van egy-két hiba; de még azzal együtt is egy-két fejezete hasznos. És csak akkor üljön neki játszani az ember, ha ráér; ez már nem az a töltelék kis játék, mint egykoron.
Akinek már van, ami lekösse, annak tényleg mindegy, meg ebbe ha belevág az ember, nagyon könnyen függővé teszi. Nálam véletlenül alakult így, először a zenés videokat kezdtem nézni youtube-on, mert nem sűrűn jött szembe olyan platformer, ahol a modern bass zenékre megy minden. Aztán persze be is húzott. Most amúgy a zenei forrásom is szinte kizárólag ez, eddig a Newground volt hozzákapcsolva, most már az NCS is. Rengeteg kiváló új előadót és zenét ismerek meg az elektronikus szcénában a játék által, a daily level-ek zenéit is gyakran töltöm ezután le. Ezek a zenék is teljesen ingyenesek és copyright mentesek amúgy, egy aranybánya a játék annak, aki szereti a platformereket, a kihívást és mindenféle elektronikus zenét. Itt tényleg minden stílus képviselve van, az ambienttől kezdve a house-on, trance-en, dnb-n, happy hardcore-on át a legdurvább dubstep csapatásokig. De az NCS révén már indie rockzenék is bekerültek. A legdurvább, hogy egyetlen ember fejleszti magát a fő engine-t, viszont a user content-ek révén meg több tízezer ember készít hozzá pályákat. De van olyan user is, aki saját maga komponál zenét az általa létrehozott pályához, meg persze nagy collab level-ek is vannak. Rendszeresek a versenyek is, pl. a mostani NCS contest esetén a győztes pályaszerkesztő 1000 dollárt kapott, de az első 20 helyezett is kapott pénzjutalmat, plusz az első 10 pályát betették a legújabb 2 gauntlet-be, ezzel a hivatalos kánon részévé téve őket.
Adjál kölcsön generátort holnapig!
Silent Hill 2 Remake
Az év legkellemesebb csalódása. Mint oly sokan, én is a szkeptikusok táborát erősítettem a megjelenésig. Bár a lengyel Bloober Team egy korábbi sétaszimulátorával, a Blair Witch-csel egész jól elvoltam, de egy Silent Hill-cím már egy másik kávéház. Úgy gondoltam, hogy az a Konami, ami képes volt előbb Kojimát meneszteni, majd évekre pacsinkóvá zülleszteni a Silent Hill franchise-t, pusztán piaci alapon döntött, amikor a Bloober képében az olcsó lengyel munkaerőt választotta. De még ha így is történt, a Bloober maximálisan komolyan vette a rábízott feladatot, még ha ennél mélyebb vízbe nem is dobhattak volna ma egy játékfejlesztő céget. Mert a régi Silent Hill-játékok közül lehet, hogy a 3. és 4. részek félelmetesebbek voltak, de azt a pszichológiai mélységet, amit a 2 képvisel, egyik későbbi rész sem tudta újra előadni. Ez az, amitől a 2. rész lett a legtöbbek számára az etalon, és ami miatt az egekbe szöktek az elvárások.
Nem húznám az időt: a Silent Hill 2 Remake semmivel nem nyújt kevesebbet, mint az eredeti játék, ugyanakkor minden szebb, modernebb és kézreállóbb lett. Egyszerűen annyira jó, hogy végre nem külön-külön töltődnek be a szobák egy helyszínen, hanem kvázi érzékelhető töltési idő nélkül bolyonghatunk a szobák és emeletek közt (nem mellékesen: meglepően fürgén tölt be a játék). Annyira jó, hogy többé nem az inventoryban kell matatni egy fegyverváltásért vagy egy gyógyital legurításáért! A kedvenc újításom a térképrendszert érte: James nem csak, hogy valós időben veszi elő és lapozgatja a térképet, de még azt is meganimálták, amikor új jelöléseket rajzol a térképre. Tele van ilyen apró, de gondosan kidolgozott részlettel a remake, amiket külön senki nem hiányolt, és mégis hétmérföldes lökést adnak az immerziónak!
A fejlesztők meglépték azt, hogy teljesen elszakadtak attól a kissé animés karakterábrázolástól, ami mindig is a japán videójátékokat jellemezte - és milyen jól tették! A főbb jellegzetességek megmaradtak, de a karakterek fizimiskája a 0-ról lett újragondolva. James még soha nem volt ilyen meggyötört, és sokszor nem is kell megszólalnia ahhoz, hogy az arcáról, tekintetéről leolvassuk a gondolatait. Az új Mariát rögtön a szívembe zártam, és amikor mellénk szegődik, szinte folyamatos közte és James között a kommunikáció (amit nemrég a 4. részben hiányoltam Henry és Eileen párosánál). Nem mellesleg nem fél reflektálni Jamesnek azon cselekedeteire, ami egy játékos karaktertől megszokott, de egy nemjátékos karakter szemében furcsa viselkedésnek tűnik. Az új arcok, új szinkronhangok, új motion capture-animációk és még filmszerűbb cutscene-ek összessége miatt még soha ennyire nem voltak élők a Silent Hill 2 karakterei: mindvégig átérezzük belső vívódásaikat, motivációikat.
Mindezt az Unreal 5 motor olyan látvánnyal tárja elénk, amilyenre korábban nem sok példa volt. Nem tudok betelni vele, a látvány úgy gyönyörű, hogy közben nem pipacsmezőket kellett a grafikusoknak megalkotniuk, hanem penészben, vérben, rozsdában és fekáliában gazdag sötét útvesztőket. Ahogy a másik topicban írtam, ezt a youtube-videók nem adják vissza a tömörítésük okán, ezt mindenkinek a saját monitorán kell látnia. Írom mindezt úgy, hogy a framerate miatt hamar ki kellett kapcsolnom a ray-tracinget, és a részletességből is visszavettem - de legalább a DLSS tette a dolgát. A Bloober Team mellett a másik legjobb döntés a Konami részéről pedig nagy valószínűséggel az volt, hogy megtartották Akira Yamaokát, aki a régi Silent Hill 2 témáit újrahangszerelte.
Ezúttal is külön csúszkán lehet állítani a fejtörők és a harcok nehézségét. Én standard/standard nehézségen hagytam mindkettőt, de a harcokra nem tudtam ráérezni, számomra elég nehéznek bizonyultak. Szerencsére nem a technikai korlátok tették nehézzé, mint a régi részekben (hirtelen szembeforduló kameranézet, stb.), hanem az ellenfelek lettek okosabbak és agresszívabbak a korábbiaknál (ahogy pl. a félénk manökenek képesek észrevételük után szobákkal arrébb kúszni és újra elbújni előlünk, hogy inkább amott lepjenek meg, az eléggé aljas). Az újragondolt boss fightok különösen nehezek lettek. Most már bevallhatom, a játék végi statjaim szerint 77x haltam meg a végigjátszásom során
, ami vélhetőleg skill issue a részemről, mert az egyik kedvenc videósomnál ugyanez a szám 0 volt. Igaz, ha nem a játék végén jövök rá, hogy itt nem a fejekre, hanem a lábakra kell célozni, talán könnyebb dolgom lett volna. Ugyanakkor a fejtörők már-már megalázóan könnyűek voltak (nem kellett fejből vágni Shakespeare műveit, mint a Silent Hill 3-ban), egy esetben meg brute force-szal oldottam meg egy zárkombinációt, ahol szerintem nem volt logikus a megfejtés.
Tudnék még áradozni a játékról, de a többi maradjon meglepetés (bőven lesz mit felfedezni, easter eggekből sincs hiány). Negatívumot ugyanakor szinte alig tudnék mondani. Talán csak azt, hogy elég gépigényes. Viszont bugokkal alig találkoztam, azok is elhanyagolhatók. Nem tudom, mi történt - kezdenek rájönni a kiadók, hogyha játszhatóan jelenik meg egy játék, akkor azt a játékosok is megköszönik? Hogy azért mégis legyen valami negatívum a végére: a deluxe kiadást vettem meg, ami tartalmazza a soundtracket, és amiből érthetetlen mód hiányzik a Theme of Laura és a Promise is! A New Game+ módban újrajátszhatjuk a játékot mindenféle hülye filterrel (fekete-fehér kép, CRT filter, poszterizált grafika stb.), amiknek az égvilágon semmi értelmük. De meglesz az újrázás, mert sikerült a legrosszabb befejezést összehoznom.
TL;DR: mondhatnám, hogy soha rosszabb remake-et nem szeretnénk a jövőben látni, de ha csak fele ilyen jó remake-ek készülnek, akkor sem lesz okunk panaszra. Alap nehézségen kicsit egészségtelenül sokszor haltam meg a harcokban, miközben a fejtörőkön nem kellett sokat agyalni, de ez nem vont le sokat az élményből. A lengyelek felnőttek a feladathoz, és nem csak, hogy példátlan műgonddal nyúltak a játékhoz, de a SH2 remake a legjobb dolog, ami ezzel a tetszhalott franchise-zal történt az elmúlt 20 évben. Részemről különösen örülnék a Bloobertől egy 3. rész remake-jének, de ezek után lényegében jöhet tőlük bármi. Aki szerette az eredeti játékot, az kérdés nélkül vesse bele magát, de a modernizált játékmenet miatt Silent Hill-szüzeknek is ajánlott (csak bírják a pszichológiai nyomást).
Az év legkellemesebb csalódása. Mint oly sokan, én is a szkeptikusok táborát erősítettem a megjelenésig. Bár a lengyel Bloober Team egy korábbi sétaszimulátorával, a Blair Witch-csel egész jól elvoltam, de egy Silent Hill-cím már egy másik kávéház. Úgy gondoltam, hogy az a Konami, ami képes volt előbb Kojimát meneszteni, majd évekre pacsinkóvá zülleszteni a Silent Hill franchise-t, pusztán piaci alapon döntött, amikor a Bloober képében az olcsó lengyel munkaerőt választotta. De még ha így is történt, a Bloober maximálisan komolyan vette a rábízott feladatot, még ha ennél mélyebb vízbe nem is dobhattak volna ma egy játékfejlesztő céget. Mert a régi Silent Hill-játékok közül lehet, hogy a 3. és 4. részek félelmetesebbek voltak, de azt a pszichológiai mélységet, amit a 2 képvisel, egyik későbbi rész sem tudta újra előadni. Ez az, amitől a 2. rész lett a legtöbbek számára az etalon, és ami miatt az egekbe szöktek az elvárások.
Nem húznám az időt: a Silent Hill 2 Remake semmivel nem nyújt kevesebbet, mint az eredeti játék, ugyanakkor minden szebb, modernebb és kézreállóbb lett. Egyszerűen annyira jó, hogy végre nem külön-külön töltődnek be a szobák egy helyszínen, hanem kvázi érzékelhető töltési idő nélkül bolyonghatunk a szobák és emeletek közt (nem mellékesen: meglepően fürgén tölt be a játék). Annyira jó, hogy többé nem az inventoryban kell matatni egy fegyverváltásért vagy egy gyógyital legurításáért! A kedvenc újításom a térképrendszert érte: James nem csak, hogy valós időben veszi elő és lapozgatja a térképet, de még azt is meganimálták, amikor új jelöléseket rajzol a térképre. Tele van ilyen apró, de gondosan kidolgozott részlettel a remake, amiket külön senki nem hiányolt, és mégis hétmérföldes lökést adnak az immerziónak!
A fejlesztők meglépték azt, hogy teljesen elszakadtak attól a kissé animés karakterábrázolástól, ami mindig is a japán videójátékokat jellemezte - és milyen jól tették! A főbb jellegzetességek megmaradtak, de a karakterek fizimiskája a 0-ról lett újragondolva. James még soha nem volt ilyen meggyötört, és sokszor nem is kell megszólalnia ahhoz, hogy az arcáról, tekintetéről leolvassuk a gondolatait. Az új Mariát rögtön a szívembe zártam, és amikor mellénk szegődik, szinte folyamatos közte és James között a kommunikáció (amit nemrég a 4. részben hiányoltam Henry és Eileen párosánál). Nem mellesleg nem fél reflektálni Jamesnek azon cselekedeteire, ami egy játékos karaktertől megszokott, de egy nemjátékos karakter szemében furcsa viselkedésnek tűnik. Az új arcok, új szinkronhangok, új motion capture-animációk és még filmszerűbb cutscene-ek összessége miatt még soha ennyire nem voltak élők a Silent Hill 2 karakterei: mindvégig átérezzük belső vívódásaikat, motivációikat.
Mindezt az Unreal 5 motor olyan látvánnyal tárja elénk, amilyenre korábban nem sok példa volt. Nem tudok betelni vele, a látvány úgy gyönyörű, hogy közben nem pipacsmezőket kellett a grafikusoknak megalkotniuk, hanem penészben, vérben, rozsdában és fekáliában gazdag sötét útvesztőket. Ahogy a másik topicban írtam, ezt a youtube-videók nem adják vissza a tömörítésük okán, ezt mindenkinek a saját monitorán kell látnia. Írom mindezt úgy, hogy a framerate miatt hamar ki kellett kapcsolnom a ray-tracinget, és a részletességből is visszavettem - de legalább a DLSS tette a dolgát. A Bloober Team mellett a másik legjobb döntés a Konami részéről pedig nagy valószínűséggel az volt, hogy megtartották Akira Yamaokát, aki a régi Silent Hill 2 témáit újrahangszerelte.
Ezúttal is külön csúszkán lehet állítani a fejtörők és a harcok nehézségét. Én standard/standard nehézségen hagytam mindkettőt, de a harcokra nem tudtam ráérezni, számomra elég nehéznek bizonyultak. Szerencsére nem a technikai korlátok tették nehézzé, mint a régi részekben (hirtelen szembeforduló kameranézet, stb.), hanem az ellenfelek lettek okosabbak és agresszívabbak a korábbiaknál (ahogy pl. a félénk manökenek képesek észrevételük után szobákkal arrébb kúszni és újra elbújni előlünk, hogy inkább amott lepjenek meg, az eléggé aljas). Az újragondolt boss fightok különösen nehezek lettek. Most már bevallhatom, a játék végi statjaim szerint 77x haltam meg a végigjátszásom során
, ami vélhetőleg skill issue a részemről, mert az egyik kedvenc videósomnál ugyanez a szám 0 volt. Igaz, ha nem a játék végén jövök rá, hogy itt nem a fejekre, hanem a lábakra kell célozni, talán könnyebb dolgom lett volna. Ugyanakkor a fejtörők már-már megalázóan könnyűek voltak (nem kellett fejből vágni Shakespeare műveit, mint a Silent Hill 3-ban), egy esetben meg brute force-szal oldottam meg egy zárkombinációt, ahol szerintem nem volt logikus a megfejtés.
Tudnék még áradozni a játékról, de a többi maradjon meglepetés (bőven lesz mit felfedezni, easter eggekből sincs hiány). Negatívumot ugyanakor szinte alig tudnék mondani. Talán csak azt, hogy elég gépigényes. Viszont bugokkal alig találkoztam, azok is elhanyagolhatók. Nem tudom, mi történt - kezdenek rájönni a kiadók, hogyha játszhatóan jelenik meg egy játék, akkor azt a játékosok is megköszönik? Hogy azért mégis legyen valami negatívum a végére: a deluxe kiadást vettem meg, ami tartalmazza a soundtracket, és amiből érthetetlen mód hiányzik a Theme of Laura és a Promise is! A New Game+ módban újrajátszhatjuk a játékot mindenféle hülye filterrel (fekete-fehér kép, CRT filter, poszterizált grafika stb.), amiknek az égvilágon semmi értelmük. De meglesz az újrázás, mert sikerült a legrosszabb befejezést összehoznom.
TL;DR: mondhatnám, hogy soha rosszabb remake-et nem szeretnénk a jövőben látni, de ha csak fele ilyen jó remake-ek készülnek, akkor sem lesz okunk panaszra. Alap nehézségen kicsit egészségtelenül sokszor haltam meg a harcokban, miközben a fejtörőkön nem kellett sokat agyalni, de ez nem vont le sokat az élményből. A lengyelek felnőttek a feladathoz, és nem csak, hogy példátlan műgonddal nyúltak a játékhoz, de a SH2 remake a legjobb dolog, ami ezzel a tetszhalott franchise-zal történt az elmúlt 20 évben. Részemről különösen örülnék a Bloobertől egy 3. rész remake-jének, de ezek után lényegében jöhet tőlük bármi. Aki szerette az eredeti játékot, az kérdés nélkül vesse bele magát, de a modernizált játékmenet miatt Silent Hill-szüzeknek is ajánlott (csak bírják a pszichológiai nyomást).
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Nekem már van ilyen élethosszig tartó játékom telóra, a Monster Busters: Match 3 Puzzle. Valami 3000 pálya van benne, és a felénél járok úgy ~15 év után Kösz, de nem kell még egy.
Kösz, de nem kell még egy.Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Már be akartam írni egy ideje, de 2 hónappal ezelőtt sikerült a Geometry Dash-ben az összes hivatalos pályát befejeznem, utolsóként a Deadlocked-ot, ami a legnehezebb official demon a játékban és sokáig teljesen biztos voltam benne, hogy soha nem fogom tudni megcsinálni. Másfél évnyi folyamatos játék után jutottam el arra a skill levelre, hogy teljesíteni tudjam telefonon, nem véletlenül ez a világ egyik legnehezebb játéka. A practice mode-dal és a korábbi old attemptekkel együtt 5033 próbálkozásból lett meg, de a végére már nagyon konzisztens lett minden, kb. 10 fail-em volt 80% körül az egyik legnagyobb choke point-nál, de ott már biztos voltam benne, hogy meglesz, csak egyszer jussak túl a legutolsó infamous ship parton. Természetesen játszom tovább, most az 500 demons acsira hajtok és 480-nál járok. Aztán ott vannak a gauntlet-ek, amik sorra jönnek ki havonta és még a map pack-ekben is van némi elmaradásom az utolsó legnehezebb demon pack-ek teljesítésével. A következő update-ben meg új official demon, 4 új official platformer level és egy teljesen új gamemode is jön a The Map révén.
Tényleg bárkinek tudom ajánlani, emellett semmilyen más játék nem szükséges, élethosszig lehet vele játszani a folyamatosan megújuló és bővülő tartalom miatt. Gyakorlatilag egy game engine már a játék, amiben a user-ek újraalkottak rengeteg legendás játékot és most már teljes több órás metroidvania pályák is készülnek hozzá, amik simán standalone game-ek is lehetnének. Továbbra is mindössze 3 euró az egész játék és teljesen reklám és in-app purchase mentes. Millió collectable dolog van és még csak a felénél járok a feloldásukkal, de ezek mind ingame grindolással és acsikkal oldhatók fel, semmiért nem kérnek pénzt.
Tényleg bárkinek tudom ajánlani, emellett semmilyen más játék nem szükséges, élethosszig lehet vele játszani a folyamatosan megújuló és bővülő tartalom miatt. Gyakorlatilag egy game engine már a játék, amiben a user-ek újraalkottak rengeteg legendás játékot és most már teljes több órás metroidvania pályák is készülnek hozzá, amik simán standalone game-ek is lehetnének. Továbbra is mindössze 3 euró az egész játék és teljesen reklám és in-app purchase mentes. Millió collectable dolog van és még csak a felénél járok a feloldásukkal, de ezek mind ingame grindolással és acsikkal oldhatók fel, semmiért nem kérnek pénzt.
Adjál kölcsön generátort holnapig!
Dragon Age: The Veilguard (PC):
Az első részért teljesen meg voltam őrülve, a sokak által gyűlölt második részt háromszor vittem végig egymás után, de az Inquisitor már egészen más tészta. Emlékszem, hogy játszottam vele, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy valaha is végigjátszottam volna. Nagyjából minden emlékem törlődött róla.
Az új résszel kapcsolatban az az igazság, hogy abszolút hidegen hagytak az előzetesek. Meg nem is igen tudtam hová tenni ezt a lilás mesevilágot. Viszont végül kapott egy esélyt, hiszen mégiscsak DA és szinte folyamatosan ki vagyok éhezve a szerepjátékokra.
Se RPG-nek, sem pedig Dragon Age-nek nem kiemelkedően jó, de mégis sikerült kellemesen csalódnom. A meseszerű grafikát ízlelgetni kellett, de miután ráállt a szemem, már egészen pofásnak láttam. Egyes helyszínei pedig kimondottan szemet gyönyörködtetőek! A sztori remekül indít a durr bele a közepébe kezdéssel, úgyhogy nincs nagyon idő bámészkodni és agyalni. Azt vettem észre, hogy nagyon rövid idő alatt beszippantott és nem is engedett bő 60 órán keresztül. A harc élvezetes, a társakra minimálisan lehet számítani, de a robbantás hatásos. Bellara természetesen állandó csapattag volt a gyógyítása miatt. 3-as nehézségen kezdtem, de egy idő után már olyan nevetségesen erős lettem, hogy feltoltam legnehezebbre. Az sem jelentett amúgy különösebb kihívást. A loot rendszerben vannak ökörségek, de egészen használható. Akadt bőven felesleges rohangászás is és az is zavaró volt, hogy helyszíneken belüli adott pontra nem lehetett egyből gyorsutazni. Hanem előbb fast travel oda, majd a térkép megnyitása után egy újabb FT. Ez persze nem akkora tragédia, mert konkrétan pár másodperces betöltési időkkel operál a játék. És itt megemlíteném, hogy technikai szempontból szinte kifogástalan, ami nagyon pozitív meglepetés volt. DLSS Quality+Frame Generation mellett olyan álomszépen futott ultra grafikán, hogy egyetlen FPS bezuhanással vagy szaggatással sem találkoztam. Szóval le a kalappal!
Nem mindegyik társunk személyes küldetéssorozata sikerült kiemelkedőre, de azért nem voltak rosszak. Az én kedvencem mondjuk Emmeriché volt, persze elfogult vagyok a Mourn Watch tagjaként. A neten a legtöbb támadás Taash miatt érte a játékot. Én is forgattam rendesen a szemem, mikor már ötödször hangzik el a szájából, hogy ő nem-bináris. Felfogtuk Taash, elfogadunk mindenkit is. De természetesen nem olyan tragikus a helyzet, mint ahogy azt előadják. Nyilván lehetett volna ezt kicsit visszafogottabban is tálalni és egy sokkal szerethetőbb karaktert írni hozzá, de ez most nem jött össze. A szándékosan nem vonzónak ábrázolt nők is kicsit lehangolóak, Bel volt talán az egyetlen kivétel. De ez már sajnos egy ilyen világ. Reméljük ez a trend sem tart örökké! Ami még sajnálatos, hogy nem sok érzelmes momentuma volt, ami úgy igazán képes volt megérinteni. Talán 2-3 maximum.
Összességében én jól szórakoztam és a sorozat rajongói tehetnek vele egy próbát. Nem garantálom, hogy azt kapjátok, amiben reménykedtek. Ha bizonytalanok vagytok és van bőven mivel játszani, akkor nyugodtan várjatok meg egy izmosabb leárazást. Ha nem lesz sikeres pénzügyileg, akkor úgyis hamarosan akciózzák.
Az első részért teljesen meg voltam őrülve, a sokak által gyűlölt második részt háromszor vittem végig egymás után, de az Inquisitor már egészen más tészta. Emlékszem, hogy játszottam vele, de egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy valaha is végigjátszottam volna. Nagyjából minden emlékem törlődött róla.
Az új résszel kapcsolatban az az igazság, hogy abszolút hidegen hagytak az előzetesek. Meg nem is igen tudtam hová tenni ezt a lilás mesevilágot. Viszont végül kapott egy esélyt, hiszen mégiscsak DA és szinte folyamatosan ki vagyok éhezve a szerepjátékokra.
Se RPG-nek, sem pedig Dragon Age-nek nem kiemelkedően jó, de mégis sikerült kellemesen csalódnom. A meseszerű grafikát ízlelgetni kellett, de miután ráállt a szemem, már egészen pofásnak láttam. Egyes helyszínei pedig kimondottan szemet gyönyörködtetőek! A sztori remekül indít a durr bele a közepébe kezdéssel, úgyhogy nincs nagyon idő bámészkodni és agyalni. Azt vettem észre, hogy nagyon rövid idő alatt beszippantott és nem is engedett bő 60 órán keresztül. A harc élvezetes, a társakra minimálisan lehet számítani, de a robbantás hatásos. Bellara természetesen állandó csapattag volt a gyógyítása miatt. 3-as nehézségen kezdtem, de egy idő után már olyan nevetségesen erős lettem, hogy feltoltam legnehezebbre. Az sem jelentett amúgy különösebb kihívást. A loot rendszerben vannak ökörségek, de egészen használható. Akadt bőven felesleges rohangászás is és az is zavaró volt, hogy helyszíneken belüli adott pontra nem lehetett egyből gyorsutazni. Hanem előbb fast travel oda, majd a térkép megnyitása után egy újabb FT. Ez persze nem akkora tragédia, mert konkrétan pár másodperces betöltési időkkel operál a játék. És itt megemlíteném, hogy technikai szempontból szinte kifogástalan, ami nagyon pozitív meglepetés volt. DLSS Quality+Frame Generation mellett olyan álomszépen futott ultra grafikán, hogy egyetlen FPS bezuhanással vagy szaggatással sem találkoztam. Szóval le a kalappal!
Nem mindegyik társunk személyes küldetéssorozata sikerült kiemelkedőre, de azért nem voltak rosszak. Az én kedvencem mondjuk Emmeriché volt, persze elfogult vagyok a Mourn Watch tagjaként. A neten a legtöbb támadás Taash miatt érte a játékot. Én is forgattam rendesen a szemem, mikor már ötödször hangzik el a szájából, hogy ő nem-bináris. Felfogtuk Taash, elfogadunk mindenkit is. De természetesen nem olyan tragikus a helyzet, mint ahogy azt előadják. Nyilván lehetett volna ezt kicsit visszafogottabban is tálalni és egy sokkal szerethetőbb karaktert írni hozzá, de ez most nem jött össze. A szándékosan nem vonzónak ábrázolt nők is kicsit lehangolóak, Bel volt talán az egyetlen kivétel. De ez már sajnos egy ilyen világ. Reméljük ez a trend sem tart örökké! Ami még sajnálatos, hogy nem sok érzelmes momentuma volt, ami úgy igazán képes volt megérinteni. Talán 2-3 maximum.
Összességében én jól szórakoztam és a sorozat rajongói tehetnek vele egy próbát. Nem garantálom, hogy azt kapjátok, amiben reménykedtek. Ha bizonytalanok vagytok és van bőven mivel játszani, akkor nyugodtan várjatok meg egy izmosabb leárazást. Ha nem lesz sikeres pénzügyileg, akkor úgyis hamarosan akciózzák.
Uhh. Hát ez elég demoralizáló. SPOILER
Nekem egész jó végigjátszásom lett, a néger csávón kívül mindenki megmaradt. Barátnőm viszont élvezettel ment bele a véres forradalomba meg a lövöldözésbe.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Tippre azt mondanám, hogy az a lehetséges befejezések egyik legrosszabbika. Nem csodálom, hogy ütött, főleg, hogy nyilván abszolút jó szándékkal próbáltad alakítani a karakterek sorsát.
Endure. In enduring, grow strong.
Na, a spoileres esemény leírás tényleg elég utópikusnak tűnik. Nálam egészen máshogy alakult.
SPOILER
Szóval ez az ending elég depis a tiédhez képest!
SPOILER
Alice-t és Kara-t a Jericho-ról való menekülés közben lelőtték. Marcus polgárháborús harca teljes kudarcba fullad, őt végül Connor lövi le. A nyomozó meghal Connor miatt. Connor-t a stáblista végén egy újabb modellre cserélik és őt deaktiválják.
Szóval ez az ending elég depis a tiédhez képest!
Hát, annyira pontosan nem emlékszem, hogy melyik pályán éppen mindig miként döntöttem, tehát nem tudnám visszamondani.
A game breaking bug (adott pillanatban jelentkező konstans kifagyás) a lázadó android (most megnéztem a nevét: Marcus) egyik pályáján jelentkezett. Akkor utánanéztem, és kiderült, hogy akinél előjön (bizonyos AMD kártyákat érintett, ha jól rémlik, de elég random módon), az cseszheti, mert körbeügyeskedni sem lehet a dolgot, és sosem patchelték azt a hibát. Na, ekkor megnéztem, hogy miként állok a karakterekkel, és kiderült, hogy az addigi döntéseim/utam alapján még esélyes vagyok a "legjobb" befejezésre. Így rákerestem youtube-on, és végigmoziztam onnantól egy best ending végigjátszást.
Spoilerbe írom a rend kedvéért, de ebben, legalábbis amire emlékszem belőle/ami megmaradt bennem:
SPOILER
A game breaking bug (adott pillanatban jelentkező konstans kifagyás) a lázadó android (most megnéztem a nevét: Marcus) egyik pályáján jelentkezett. Akkor utánanéztem, és kiderült, hogy akinél előjön (bizonyos AMD kártyákat érintett, ha jól rémlik, de elég random módon), az cseszheti, mert körbeügyeskedni sem lehet a dolgot, és sosem patchelték azt a hibát. Na, ekkor megnéztem, hogy miként állok a karakterekkel, és kiderült, hogy az addigi döntéseim/utam alapján még esélyes vagyok a "legjobb" befejezésre. Így rákerestem youtube-on, és végigmoziztam onnantól egy best ending végigjátszást.
Spoilerbe írom a rend kedvéért, de ebben, legalábbis amire emlékszem belőle/ami megmaradt bennem:
SPOILER
Marcus lázadása békésen zajlik és sikeres. A lány átjut a kanadai határon a nagydarab afro android és a gyermek android társaságában - a "gyermek" apja sem köpi be őket, sőt megbánást tanúsít/megbékél. A nyomozó droid és a rendőrnyomozó életben maradnak, előbbi "függetlenedik" az őt létrehozó szervezettől, míg utóbbi kicsit helyrerázódik/remény nyílik rá, hogy egyenesbe jöjjön az élete
Endure. In enduring, grow strong.
Ha nagyon moralizálni akarnék, akkor most visszakérdeznék, hogy melyik szerinted a "legjobb befejezéshez vezető út" és miért pont az? 
Én szintén alaposan megkésve, tavaly decemberben vittem végig. A története nekem is tetszett. (Bár kb. az utolsó negyedét a youtube-on néztem meg, mert bejött egy olyan programhiba az egyik pályán, ami game breaking, ráadásul megkerülhetetlen, ha jelentkezik, tehát ott nekem véget ért a saját játék. Mivel addig mindenhol frankón/ideálisan döntöttem, így a legjobb befejezéshez vezető utat követtem ily módon végig.)
Viszont sokkal inkább volt egy interaktív filmszerű valami, helyenként döntési helyzetekkel vagy a QTE dolgok sikeressége/sikertelensége alapján létrejövő elágazásokkal, semmint valódi, klasszikus játék. De ez persze a stílusból adódik. (Én a "klasszikusabb" játékokat kedvelem, ebben végig kevésnek éreztem magát a "játékot", így nem váltam a stílus rajongójává, nem is néztem rá a fejlesztők többi, hasonló stílusú alkotására. Viszont nem bánom, hogy végigvittem, mert különleges, egyedi alkotás volt a maga nemében, és profin megcsinálták/érdekes volt a története. És ugyan röpködtek benne a sztereotip "filmipari megoldásos" dolgok, de ezzel együtt is volt mélysége.)
Viszont sokkal inkább volt egy interaktív filmszerű valami, helyenként döntési helyzetekkel vagy a QTE dolgok sikeressége/sikertelensége alapján létrejövő elágazásokkal, semmint valódi, klasszikus játék. De ez persze a stílusból adódik. (Én a "klasszikusabb" játékokat kedvelem, ebben végig kevésnek éreztem magát a "játékot", így nem váltam a stílus rajongójává, nem is néztem rá a fejlesztők többi, hasonló stílusú alkotására. Viszont nem bánom, hogy végigvittem, mert különleges, egyedi alkotás volt a maga nemében, és profin megcsinálták/érdekes volt a története. És ugyan röpködtek benne a sztereotip "filmipari megoldásos" dolgok, de ezzel együtt is volt mélysége.)
Endure. In enduring, grow strong.
Detroit: Become Human
Tegnap éjjel értem a végére a játéknak. Mint grafikailag, mint voiceacting-ben, mint sztoriban nagyon jól sikerült alkotásról beszélünk.
Az ending-jéről szerintem nem nagyon lehet egységesen beszélni, hiszen ha jól értesült vagyok, akkor ennek a játéknak 85(!) különböző befejezése lehetséges.
Az enyém elég letargikusra sikerült, le is ültem a kanapéra még utána egy pár percre, mielőtt elindultam volna lefeküdni. Durván nyomasztó volt egy-két rész benne, és morálisan is megdolgoztatott jópárszor.
Sok ilyen játékkal szeretnék még a közeljövőben találkozni, amik ilyen inputot adnak és ilyen nyomot hagynak bennem.
Tegnap éjjel értem a végére a játéknak. Mint grafikailag, mint voiceacting-ben, mint sztoriban nagyon jól sikerült alkotásról beszélünk.
Az ending-jéről szerintem nem nagyon lehet egységesen beszélni, hiszen ha jól értesült vagyok, akkor ennek a játéknak 85(!) különböző befejezése lehetséges.
Az enyém elég letargikusra sikerült, le is ültem a kanapéra még utána egy pár percre, mielőtt elindultam volna lefeküdni. Durván nyomasztó volt egy-két rész benne, és morálisan is megdolgoztatott jópárszor.
Sok ilyen játékkal szeretnék még a közeljövőben találkozni, amik ilyen inputot adnak és ilyen nyomot hagynak bennem.
Ezt szeretném updatelni. (Returnal)
Először is akkor, tavaly meglett az utolsó fragment és a secret ending is, és le is tettem a gamet. Aztán mostanában elkezdett reddit meg YT ajánlgatni belőle ezt-azt, és nagyon megjött a kedvem.
Visszatettem, és nem kis grinddal, de kiplatináztam. Hozzáteszem, a DLC-t nem acsiztam ki, azt a PS - mint mindig - külön kis mappában kezeli szerencsére. Nem vagyok nagy DLC rajongó a legtöbb játékban. Viszont úgy éreztem, hogy ez megérdemel egy platinát, így nekivágtam.
Aki ismeri, az tudja, hogy a játék két nagy félre bontható, három-három biome van a két Actban. A második felével kezdtem, mert egyrészt még mindig emlékeztem arra, hogy a vízalatti rész mennyire idegölő és túl akartam lenni rajta, másrészt onnan kevesebb dolog hiányzott. A 4. és az 5. biome gyakorlatilag 2-3 tryból meglett, és egy hétre rá, olyan 10 körből aztán meglett valahogy a 6. biome utolsó chiperje is. Még pont nem voltam kiégve.
Ekkor áttértem a játék első felére, és villámgyorsan egyértelmű lett, hogy miért a 2. biome acsija a legritkább. Az 1. biome meglett kb. egyből, de a 2. és a 3. biomeban sok hiányzott. Farmoltam sokat az elmúlt hetekben, és ma reggel még 5 chiper kellett, 4 a második és 1 a harmadik biomeból. Mivel időközben a redditet bújva rájöttem, hogy bár a játék nem mutatja, de meg lehet nézni a PS menüjében, hogy pontosan melyik chiper hiányzik, leszűkítettem, hogy pontosan mit is keresek.
A technikának köszönhetően tudtam, hogy a 3. biome chiperje a biome legelején van, és megnéztem, hogy pontosan melyik szoba kell nekem, így 4-5 tryból meglett ma dél fele végre. Aztán délután farmoltam tovább a 2. biomet, és végre valahára, olyan 25-30 kizárólag erre fordított try után egy fél órája meglett, beadta az utolsót is. Vicces, de nem a mindenki által szidott ultra-rare lett az utolsó, hanem az csak az utolsó előtti volt, és egy common-roomos hiányzott utolsónak. Ha valaki nekiülne a jövőben, és érdekli egy tipp, amit én fájdalmasan későn vettem észre: A PS menüje tartalmaz egy Tevékenységek fület, ott pontosan meg lehet nézni, hogy mik hiányoznak. A szám, amit a menü a chiperekhez rendel, az én tudomásom szerint kizárólag ebben a guideban van rendesen leírva. Erre hagyatkozzatok, mert nekem az utolsó 5 chipernél pontos volt. Gondolom a korábbiaknál is, de csak akkor kezdtem el használni.
Ami érdekes, hogy mostanra oda jutottam, hogy Rambo-módban megyek a játékban, gyakorlatilag kiismertem. Persze van most is húzós szitu, de a halál az szinte elképzelhetetlen. Nagyon élvezetes volt, hogy mennyit fejlődtem és tényleg teljesen érezhető, hogy mekkora a különbség ahhoz képest, mikor először játszottam vele. Pl. a Severed, ami anno a legrosszabb enemynek tűnt, olyan simán hal no-hittel, hogy elképedek magam is. A másik, a fegyverek. Én totál jól elvoltam a Tachyomatic Carbine-al, vagy a Hollowseekerrel, de azért a legjobb fegyónak az Electropylon Drivert tartottam. Most azt mondom, hogy a Rotgland Lobber a toronymagasan legjobb fegyver, hát egy pusztító csoda ez a gun. Irgalmatlan nagy dmg, gyakorlatilag bármit megöl/eolovaszt pillanatok alatt, gyors reload, kiszámítható projectile, az Explosive Rot trait meg egy álom. De még anélkül is fantasztikus.
Nálam jobban csak barátnőm örül a platinának, mert így végre letöröltem a játékot.
Először is akkor, tavaly meglett az utolsó fragment és a secret ending is, és le is tettem a gamet. Aztán mostanában elkezdett reddit meg YT ajánlgatni belőle ezt-azt, és nagyon megjött a kedvem.
Visszatettem, és nem kis grinddal, de kiplatináztam. Hozzáteszem, a DLC-t nem acsiztam ki, azt a PS - mint mindig - külön kis mappában kezeli szerencsére. Nem vagyok nagy DLC rajongó a legtöbb játékban. Viszont úgy éreztem, hogy ez megérdemel egy platinát, így nekivágtam.
Aki ismeri, az tudja, hogy a játék két nagy félre bontható, három-három biome van a két Actban. A második felével kezdtem, mert egyrészt még mindig emlékeztem arra, hogy a vízalatti rész mennyire idegölő és túl akartam lenni rajta, másrészt onnan kevesebb dolog hiányzott. A 4. és az 5. biome gyakorlatilag 2-3 tryból meglett, és egy hétre rá, olyan 10 körből aztán meglett valahogy a 6. biome utolsó chiperje is. Még pont nem voltam kiégve.
Ekkor áttértem a játék első felére, és villámgyorsan egyértelmű lett, hogy miért a 2. biome acsija a legritkább. Az 1. biome meglett kb. egyből, de a 2. és a 3. biomeban sok hiányzott. Farmoltam sokat az elmúlt hetekben, és ma reggel még 5 chiper kellett, 4 a második és 1 a harmadik biomeból. Mivel időközben a redditet bújva rájöttem, hogy bár a játék nem mutatja, de meg lehet nézni a PS menüjében, hogy pontosan melyik chiper hiányzik, leszűkítettem, hogy pontosan mit is keresek.
A technikának köszönhetően tudtam, hogy a 3. biome chiperje a biome legelején van, és megnéztem, hogy pontosan melyik szoba kell nekem, így 4-5 tryból meglett ma dél fele végre. Aztán délután farmoltam tovább a 2. biomet, és végre valahára, olyan 25-30 kizárólag erre fordított try után egy fél órája meglett, beadta az utolsót is. Vicces, de nem a mindenki által szidott ultra-rare lett az utolsó, hanem az csak az utolsó előtti volt, és egy common-roomos hiányzott utolsónak. Ha valaki nekiülne a jövőben, és érdekli egy tipp, amit én fájdalmasan későn vettem észre: A PS menüje tartalmaz egy Tevékenységek fület, ott pontosan meg lehet nézni, hogy mik hiányoznak. A szám, amit a menü a chiperekhez rendel, az én tudomásom szerint kizárólag ebben a guideban van rendesen leírva. Erre hagyatkozzatok, mert nekem az utolsó 5 chipernél pontos volt. Gondolom a korábbiaknál is, de csak akkor kezdtem el használni.
Ami érdekes, hogy mostanra oda jutottam, hogy Rambo-módban megyek a játékban, gyakorlatilag kiismertem. Persze van most is húzós szitu, de a halál az szinte elképzelhetetlen. Nagyon élvezetes volt, hogy mennyit fejlődtem és tényleg teljesen érezhető, hogy mekkora a különbség ahhoz képest, mikor először játszottam vele. Pl. a Severed, ami anno a legrosszabb enemynek tűnt, olyan simán hal no-hittel, hogy elképedek magam is. A másik, a fegyverek. Én totál jól elvoltam a Tachyomatic Carbine-al, vagy a Hollowseekerrel, de azért a legjobb fegyónak az Electropylon Drivert tartottam. Most azt mondom, hogy a Rotgland Lobber a toronymagasan legjobb fegyver, hát egy pusztító csoda ez a gun. Irgalmatlan nagy dmg, gyakorlatilag bármit megöl/eolovaszt pillanatok alatt, gyors reload, kiszámítható projectile, az Explosive Rot trait meg egy álom. De még anélkül is fantasztikus.
Nálam jobban csak barátnőm örül a platinának, mert így végre letöröltem a játékot.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Call of Duty: Black Ops 6 (PC)
'90-es évek, Clinton, Saddam, Öbölháború.....mi más kellhet?! Mondjuk egy ütős kampány, ami végig izgalmas és fenntartja az érdeklődést. Voltak kiemelkedően jó pillanatai, hiszen Irak, Kuvait és a kaszinó is különösen hangulatosra sikerültek. A közepére beleerőltetett zombi mód nem tudom minek kellett. Tökéletesen kizökkentett a kampányból, ráadásul 5 boss-al is meg kell küzdeni, akikkel tele volt a hócipőm. És ugyanilyen életről lehozós volt az utolsó küldetés is sajnos. Ott már nagyon vártam, hogy vége legyen. Ez a kettő sajnos rendesen belerondított az amúgy ritka hangulatos egyjátékos részbe. Ettől függetlenül egynek elment, kell évente egy ilyen, ami pár óra agyatlan lövöldét garantál kiemelkedő grafika mellett. Ráadásul GPU előfizetéssel pénzbe sem kerül, ami még vonzóbbá teszi.
'90-es évek, Clinton, Saddam, Öbölháború.....mi más kellhet?! Mondjuk egy ütős kampány, ami végig izgalmas és fenntartja az érdeklődést. Voltak kiemelkedően jó pillanatai, hiszen Irak, Kuvait és a kaszinó is különösen hangulatosra sikerültek. A közepére beleerőltetett zombi mód nem tudom minek kellett. Tökéletesen kizökkentett a kampányból, ráadásul 5 boss-al is meg kell küzdeni, akikkel tele volt a hócipőm. És ugyanilyen életről lehozós volt az utolsó küldetés is sajnos. Ott már nagyon vártam, hogy vége legyen. Ez a kettő sajnos rendesen belerondított az amúgy ritka hangulatos egyjátékos részbe. Ettől függetlenül egynek elment, kell évente egy ilyen, ami pár óra agyatlan lövöldét garantál kiemelkedő grafika mellett. Ráadásul GPU előfizetéssel pénzbe sem kerül, ami még vonzóbbá teszi.
Ide is spammelem: holnap lesz Liberty Day, szóval nagy élet lesz a Helldivers 2 szervereken! Gyertek csapatni!
Man literally too angry to die
Until Dawn Remake (PC):
Ha lehetne futni a karakterekkel, akkor max 2 óra lett volna.
Na de viccet félretéve, nekem valamiért kimaradt ez a játék. Mikor megvettem a PS4 Pro-t, akkor nem szereztem be, majd örültem, hogy bekerült a PS Plus Collection-be, mikor kijött a PS5, de aztán végül sosem töltöttem le. Szóval elhatároztam, hogy most a Remake megjelenésekor már nincs kifogás, rávetem magam. Eléggé leszűkült a szimpatikus karakterek száma már nagyjából rögtön az elején, konkrétan ketten maradtak. Majd végül egy, akit sikerült is megmentenem. Voltak benne homlokráncolós momentumok azért. Amikor például 15 lövést adtam le a kétlövetű sörétesből, amihez soha nem találtam plusz lőszert a csőben lévő kettőn kívül. Na de emelkedjünk ezen felül. Az irányítás néhol botrányos. Az hogy a legalapvetőbb interakciókhoz is 2-3 gomb lenyomása és kar elhúzása szükséges, az baromi frusztráló volt számomra. Ha nem pontosan úgy áll és arra néz a karakter, amerre lennie kéne arccal, akkor nem hajthatod végre a cselekvést és akkora ívben kanyarodva fordul meg szerencsétlen, hogy azt rossz nézni. De azért van pozitív része is! Az általam baromira utált QTE momentumok például széles skálán állíthatóak!!! Be lehet lőni, hogy mindig sikerüljön vagy soha, vagy akár véletlenszerűen. Leegyszerűsíthető 1 gombos megoldásra és a maradj teljesen mozdulatlan mozzanatok is bepipálhatóak menüből, hogy automatikusan sikerüljenek, Szóval akit idegesítenek ezek, teljes mértékben átugorhatóvá lehet tenni őket. A látvány egész pofás és a teljesítménnyel sincs gond, van DLSS és Frame Generation a RT mellé, ami mindig szuper.
A sztori egészen elborul a végére és rengeteg volt a váratlan fordulat, amire abszolút nem számítottam. Rami Malek karaktere is remek volt, de az abszolút kedvenc természetesen Dr. Hill (Peter Stormare)! Többször végigvihető, de gondolom nagyon nem változik a történet azon felül, hogy végül kik maradnak életben. Nekem egy végigjátszás bőven elég volt. Örülök, hogy rámentem, mert most már nem fogok ezen kattogni, hogy miről maradtam le 9 éve.
Ha lehetne futni a karakterekkel, akkor max 2 óra lett volna.
Na de viccet félretéve, nekem valamiért kimaradt ez a játék. Mikor megvettem a PS4 Pro-t, akkor nem szereztem be, majd örültem, hogy bekerült a PS Plus Collection-be, mikor kijött a PS5, de aztán végül sosem töltöttem le. Szóval elhatároztam, hogy most a Remake megjelenésekor már nincs kifogás, rávetem magam. Eléggé leszűkült a szimpatikus karakterek száma már nagyjából rögtön az elején, konkrétan ketten maradtak. Majd végül egy, akit sikerült is megmentenem. Voltak benne homlokráncolós momentumok azért. Amikor például 15 lövést adtam le a kétlövetű sörétesből, amihez soha nem találtam plusz lőszert a csőben lévő kettőn kívül. Na de emelkedjünk ezen felül. Az irányítás néhol botrányos. Az hogy a legalapvetőbb interakciókhoz is 2-3 gomb lenyomása és kar elhúzása szükséges, az baromi frusztráló volt számomra. Ha nem pontosan úgy áll és arra néz a karakter, amerre lennie kéne arccal, akkor nem hajthatod végre a cselekvést és akkora ívben kanyarodva fordul meg szerencsétlen, hogy azt rossz nézni. De azért van pozitív része is! Az általam baromira utált QTE momentumok például széles skálán állíthatóak!!! Be lehet lőni, hogy mindig sikerüljön vagy soha, vagy akár véletlenszerűen. Leegyszerűsíthető 1 gombos megoldásra és a maradj teljesen mozdulatlan mozzanatok is bepipálhatóak menüből, hogy automatikusan sikerüljenek, Szóval akit idegesítenek ezek, teljes mértékben átugorhatóvá lehet tenni őket. A látvány egész pofás és a teljesítménnyel sincs gond, van DLSS és Frame Generation a RT mellé, ami mindig szuper.
A sztori egészen elborul a végére és rengeteg volt a váratlan fordulat, amire abszolút nem számítottam. Rami Malek karaktere is remek volt, de az abszolút kedvenc természetesen Dr. Hill (Peter Stormare)! Többször végigvihető, de gondolom nagyon nem változik a történet azon felül, hogy végül kik maradnak életben. Nekem egy végigjátszás bőven elég volt. Örülök, hogy rámentem, mert most már nem fogok ezen kattogni, hogy miről maradtam le 9 éve.
Silent Hill 2 Remake (PC):
22 évvel ezelőtt nem voltam horror rajongó (mondjuk most sem annyira), így nagyjából annyi maradt meg a játékból, hogy kar nélküli para lények sétáltak a ködben és közben recsegett a rádió. Na pont itt léptem ki és töröltem le. Viszont most a Remake érkezésével egészen rápörögtem, hiszen az elmúlt évek során már a Resident Evil játékok is lepörögtek és a legtöbbjüket kimondottan élveztem.
A látvány és az atmoszféra az pazar, ezt nem lehet elvitatni tőle. Ami pedig igazán vitt előre, az a sztori és a karakterek. Mindenképpen a végére akartam járni és megtudni, hogy mi is folyik itt valójában. Természetesen viszonylag hamar kezd körvonalazódni, de akkor is látni kell a "végét". Azért idézőjeles, mert akad egy pár. Én is megnéztem gyorsan az összes többit YT-on, miután kipörgettem. Akad kettő, amin jót nevettem, nincsenek humorérzék híján, az biztos.
A játékot magát egyszer sajnos félretettem egy jó hétig, mert egy apartmanházban bolyongás totálisan kikészített. Sajnos akadt több hasonló szakasz, ahol a le-föl rohangászás és keresgélés 3-4 szintes épületekben már csöppet lehozott az életről. Ilyenkor azért rendesen meg kellett erőltetnem magam, hogy márpedig én csak azért is a végére járok és keresztülverekszem magamat minden akadályon. Szóval összességében nem jelenthetem ki, hogy piszkosul élveztem mindvégig, mert nem lenne igaz. Vannak persze kicsit parább momentumok (főleg sötétben fejhallgatóval!), de az igazán kötél idegek ezekhez a részekhez kellenek majd. De biztos rengetegen vannak, akiknek ez semmi problémát nem okoz, nálam hamar kedvemet szegik az ilyen pályarészek.
Szóval ez ne tántorítson el senkit, az eredeti játék rajongói és a horror műfaj szerelmesei számára abszolút kötelező és vétek lenne kihagyni!
22 évvel ezelőtt nem voltam horror rajongó (mondjuk most sem annyira), így nagyjából annyi maradt meg a játékból, hogy kar nélküli para lények sétáltak a ködben és közben recsegett a rádió. Na pont itt léptem ki és töröltem le. Viszont most a Remake érkezésével egészen rápörögtem, hiszen az elmúlt évek során már a Resident Evil játékok is lepörögtek és a legtöbbjüket kimondottan élveztem.
A látvány és az atmoszféra az pazar, ezt nem lehet elvitatni tőle. Ami pedig igazán vitt előre, az a sztori és a karakterek. Mindenképpen a végére akartam járni és megtudni, hogy mi is folyik itt valójában. Természetesen viszonylag hamar kezd körvonalazódni, de akkor is látni kell a "végét". Azért idézőjeles, mert akad egy pár. Én is megnéztem gyorsan az összes többit YT-on, miután kipörgettem. Akad kettő, amin jót nevettem, nincsenek humorérzék híján, az biztos.
A játékot magát egyszer sajnos félretettem egy jó hétig, mert egy apartmanházban bolyongás totálisan kikészített. Sajnos akadt több hasonló szakasz, ahol a le-föl rohangászás és keresgélés 3-4 szintes épületekben már csöppet lehozott az életről. Ilyenkor azért rendesen meg kellett erőltetnem magam, hogy márpedig én csak azért is a végére járok és keresztülverekszem magamat minden akadályon. Szóval összességében nem jelenthetem ki, hogy piszkosul élveztem mindvégig, mert nem lenne igaz. Vannak persze kicsit parább momentumok (főleg sötétben fejhallgatóval!), de az igazán kötél idegek ezekhez a részekhez kellenek majd. De biztos rengetegen vannak, akiknek ez semmi problémát nem okoz, nálam hamar kedvemet szegik az ilyen pályarészek.
Szóval ez ne tántorítson el senkit, az eredeti játék rajongói és a horror műfaj szerelmesei számára abszolút kötelező és vétek lenne kihagyni!
Silent Hill 2 4: The Room (2004)
Igen, még mindig a 4. rész, de most már végre, a magam komótos tempójában végigjátszottam. Szerettem volna megfelelő hangulatba kerülni, mielőtt belevetem magam a 2. rész remake-jébe, és a klasszikusok közül ez a rész (is) kimaradt.
A másik topicban már megírtam az első benyomásaimat, ami sajnos később sem változott, így a TL;DR részt már most ellövöm: a régi, Kojima-féle Silent Hillek közül megkockáztatom, hogy messze ez a rész öregedett a legrosszabbul, és csak a Silent Hillekben rejlő esszencia az, ami megmenti a játékot az idő előtti uninstalltól. Úgy is mondhatnám, ez egy zseniális játék, csak éppen rosszul kivitelezve. A TL;DR-esek kalandja itt véget ért, a többiek maradhatnak.
Azt mindenekelőtt tudni illik, hogy a Room a tervezéskor még nem Silent Hill-játéknak indult, és ez abban is megnyilvánul, hogy ezúttal szó szerint is messzebbre kerültünk az idilli várostól. Ez az első játék a franchise-ban, amiben nem látogatunk el Silent Hillbe. Bár számozott rész, inkább spinoff, mint folytatás, semmi más kapocs nincs a régi részekkel azon kívül, hogy James Sunderland valami távoli rokona statisztál, és még az ő szerepe is kimerül abban, hogy a szobájában egy köldökzsinórt dédelget, ahogy az egy SH-játékban elvárható. Ja igen, helyenként elejtek pár apróbb spoilert, de talán senki nem bánja egy 20 éves játéknál (így is maradni fog bőven meglepetés annak, aki ezután akarja magát belevetni a játékba).
Aktuális főhősünk neve Henry, aki egy nap a saját lakásának a foglya lesz, a szó legszorosabb értelmében. Nagyjából ez minden, amit megtudunk róla, és sajnos a többi karakter kidolgozottsága is hasonló szinten mozog. James-szel és Heatherrel szemben Henry-nek nincs személyes drámája, csak rossz lakást választott, és így valaki másnak a rémálmaiban kötött ki. Semmi baj, hagyjuk el a lakást egy féregjáraton át, vascsövet a kézbe, és már kezdhetünk is harcolni a… hogy mi? Mi ez az irányítás, te jó ég. Ne azt üssed már, a másikat. Mi történik itt? Ja, hogy már a 3. szörnynél meg is haltunk. Oké…
Szóval az irányítás valami borzasztó rosszul öregedett, tapasztalt RC-sek és drónpilóták előnyben vannak, mindenki más szenvedni fog. A harcoknál a legtöbb ellenfél megvárja, hogy sorra kerüljön, Henry viszont nem mindig azt célozza be, akit mi szeretnénk. A kamera látószöge elég szűk, és sokszor szembe is rohanunk vele, ami a szűk folyosóknak és az irányításnak hála nem a horror-hangulatot erősíti, hanem a “f@sz se tudja, mi van előttem”-életérzést. Ugyanígy, a kamerakezelés sokszor szédítő, de nem Hitchcock-i módon, hanem mint ahogyan Pistike rángatja a kamerát. És ha ez nem lenne elég, ezúttal az inventory is jelentős korlátozásra került, és csak a lakásunkba visszatérve tudunk érdemben tárgyakat menedzselni. Immerzió, mondhatná erre valaki. Immerzió, az. Egy olyan játékban, ahol a végső bossharcnál semmi nem tudja megsebezni a halhatatlan teremtményt, csak az a 8 szigony, amit gondosan odakészítettek a teremtmény közelébe a játékosnak.
Szerencsére Henry személyében nem leszünk sokáig egyedül, a játék felétől csatlakozik hozzánk Eileen, a szomszéd lány-kinézetű szomszéd lány, így már ketten leszünk bajban. Sajnos Eileenre sérülten találunk rá, ráadásul magassarkúban, ami miatt végig bicegni fog mögöttünk; hiába rohannánk tovább vagy slisszolnánk el silent hillesen az ellenfelek között, minden alkalommal be kell őt várnunk. Adhatunk a kezébe korbácsot, lovaglópálcát, láncot, hogy legalább dominatrixként még be tudjon segíteni a harcokba. Emellett Henry-vel ellentétben képes sírfeliratokat olvasni, de itt nagyjából ki is merült Eileen feature-listája. Nagy kár, sokkal jobb lett volna, ha egy élet- és harcképesebb Eileent kapunk, és akár lehetett is volna váltogatni a két karakter közt. Habár Henry-nek hamar fontossá válik Eileen, néhány cutscene-t leszámítva nem fognak egymással párbeszédbe bonyolódni, így kettejük közti kémiáról nem beszélhetünk. A pokol a játék utolsó harmadában szabadul el, de nem csak Henry lakásában, hanem a játékos életében is. Akkor, amikor a helikopter-irányítású Henry és bicebóca hölgytársa után színre lép Walter, az antagonista, aki random helyeken kezd el üldözni és sebezni minket a világ összes fegyverével, gyalogkakukk-tempóban. Walter nem mellesleg az egyetlen jól megírt, kidolgozott karakter a játékban, az egész sztori és rémálom ő róla szól, ő köré lett minden felépítve. Kisgyerekként a szülei magára hagyták a lakásban - igen, a “mi”, azaz Henry lakásában -, és elhagyatottságában a kis Walter személyisége úgy megváltozott, hogy onnantól kezdve… nos, a lakást hitte a saját anyjának. Ennek ugyan semmi értelme, de mindenképpen érdekes.
Ahogy kitűnik, a játék több helyen mutat visszalépést az előző részekhez képest, de a karakterek mellett a másik legfájóbb pont talán a pályatervezés, vagy éppen annak hiánya. Egymásra merőleges, négyzet alapú szobák és termek várnak ránk, teli ajtókkal, amik újabb négyzet alapú szobákba és termekbe vezetnek. Illusztrálandó a slendriánságot, hasonlítsuk már össze a 2. és 3. rész kórházát a 4. részével! Amíg az elődökben külön nehézszégi csúszka volt a puzzle részekhez, addig most ezek sincsenek túlgondolva: vigyük el x tárgyat y helyre, meg olvassunk le egy telefonszámot, ami máshol egy ajtókód lesz. Ennyi.
Nagy kár ezért a hanyagságért, mert közben elborult ötletekből ezúttal sem volt hiány; a vízművekbe épített gyerekbörtön a hullaledobóival az egyik legbizarrabb létesítmény, amivel valaha videójátékban találkoztam. Vagy amikor hősünk elátkozott (és idővel egyre átkozottabbá váló) lakásában panaszos nyávogást hallunk a hűtőszekrényből: játékosként minden érzékszervünkkel azon vagyunk, hogy ne nyissuk ki a hűtőt, de úgysem nyugszunk addig, amíg ellenállunk a kísértésnek. Tessék, rögtön két példát is írtam, ami a Silent Hillek horror-megközelítését jellemzi: ezek a játékok olcsó jumpscare-ek és kibelezések helyett a játékos pszichéjét veszik célkeresztbe. Egyik oldalon önmagából kifordult, felfoghatatlan történésekkel és lényekkel teszik mindezt, míg másik oldalon folyamatosan fordított pszichológiát alkalmaznak a játékoson: ha azt akarod, hogy feloldozást nyerj a borzalmak alól, ahhoz előbb a horror egyre mélyebb és mélyebb bugyraiba kell alámerülnöd.
Pontosan ezért is működik minden hibája, avíttsága és trehánysága ellenére ez a rész is. Ahogy elkezded, rögtön beléd költözik az agyrágó bogár, ami rákényszerít arra, hogy végig akard játszani. Bár a történet nem olyan erős, mint a korábbi részekben, van így is elegendő drámai jelenet, meg pár érdekes csavar. Az i-re meg Akira Yamaoka zenéi és zörejei teszik fel a pontot: a kiváló audio rész elképesztően sokat dobott mindig is a Silent Hilleken. Nem írtam volna wall of textet, ha nem lett volna fontos ez a játék: minden idegeskedésem ellenére végig élveztem ezt a kalandot, és bár nem érződik rajta az a fajta törődés, mint a korábbi részeknél, az említett Silent Hill-esszencia elviszi a hátán a játékot. Most már elmondhatom, hogy azért szidtam ennyit, azért hoztam ennyi példát az elavultságára, mert szeretném, ha ebből a részből is elkészülne idővel egy jó remake. Egy olyan remake, ami a motorcserén túl ne adj’ Isten, akár képes lesz a teljes koncepciót is újragondolni.
Igen, még mindig a 4. rész, de most már végre, a magam komótos tempójában végigjátszottam. Szerettem volna megfelelő hangulatba kerülni, mielőtt belevetem magam a 2. rész remake-jébe, és a klasszikusok közül ez a rész (is) kimaradt.
A másik topicban már megírtam az első benyomásaimat, ami sajnos később sem változott, így a TL;DR részt már most ellövöm: a régi, Kojima-féle Silent Hillek közül megkockáztatom, hogy messze ez a rész öregedett a legrosszabbul, és csak a Silent Hillekben rejlő esszencia az, ami megmenti a játékot az idő előtti uninstalltól. Úgy is mondhatnám, ez egy zseniális játék, csak éppen rosszul kivitelezve. A TL;DR-esek kalandja itt véget ért, a többiek maradhatnak.
Azt mindenekelőtt tudni illik, hogy a Room a tervezéskor még nem Silent Hill-játéknak indult, és ez abban is megnyilvánul, hogy ezúttal szó szerint is messzebbre kerültünk az idilli várostól. Ez az első játék a franchise-ban, amiben nem látogatunk el Silent Hillbe. Bár számozott rész, inkább spinoff, mint folytatás, semmi más kapocs nincs a régi részekkel azon kívül, hogy James Sunderland valami távoli rokona statisztál, és még az ő szerepe is kimerül abban, hogy a szobájában egy köldökzsinórt dédelget, ahogy az egy SH-játékban elvárható. Ja igen, helyenként elejtek pár apróbb spoilert, de talán senki nem bánja egy 20 éves játéknál (így is maradni fog bőven meglepetés annak, aki ezután akarja magát belevetni a játékba).
Aktuális főhősünk neve Henry, aki egy nap a saját lakásának a foglya lesz, a szó legszorosabb értelmében. Nagyjából ez minden, amit megtudunk róla, és sajnos a többi karakter kidolgozottsága is hasonló szinten mozog. James-szel és Heatherrel szemben Henry-nek nincs személyes drámája, csak rossz lakást választott, és így valaki másnak a rémálmaiban kötött ki. Semmi baj, hagyjuk el a lakást egy féregjáraton át, vascsövet a kézbe, és már kezdhetünk is harcolni a… hogy mi? Mi ez az irányítás, te jó ég. Ne azt üssed már, a másikat. Mi történik itt? Ja, hogy már a 3. szörnynél meg is haltunk. Oké…
Szóval az irányítás valami borzasztó rosszul öregedett, tapasztalt RC-sek és drónpilóták előnyben vannak, mindenki más szenvedni fog. A harcoknál a legtöbb ellenfél megvárja, hogy sorra kerüljön, Henry viszont nem mindig azt célozza be, akit mi szeretnénk. A kamera látószöge elég szűk, és sokszor szembe is rohanunk vele, ami a szűk folyosóknak és az irányításnak hála nem a horror-hangulatot erősíti, hanem a “f@sz se tudja, mi van előttem”-életérzést. Ugyanígy, a kamerakezelés sokszor szédítő, de nem Hitchcock-i módon, hanem mint ahogyan Pistike rángatja a kamerát. És ha ez nem lenne elég, ezúttal az inventory is jelentős korlátozásra került, és csak a lakásunkba visszatérve tudunk érdemben tárgyakat menedzselni. Immerzió, mondhatná erre valaki. Immerzió, az. Egy olyan játékban, ahol a végső bossharcnál semmi nem tudja megsebezni a halhatatlan teremtményt, csak az a 8 szigony, amit gondosan odakészítettek a teremtmény közelébe a játékosnak.
Szerencsére Henry személyében nem leszünk sokáig egyedül, a játék felétől csatlakozik hozzánk Eileen, a szomszéd lány-kinézetű szomszéd lány, így már ketten leszünk bajban. Sajnos Eileenre sérülten találunk rá, ráadásul magassarkúban, ami miatt végig bicegni fog mögöttünk; hiába rohannánk tovább vagy slisszolnánk el silent hillesen az ellenfelek között, minden alkalommal be kell őt várnunk. Adhatunk a kezébe korbácsot, lovaglópálcát, láncot, hogy legalább dominatrixként még be tudjon segíteni a harcokba. Emellett Henry-vel ellentétben képes sírfeliratokat olvasni, de itt nagyjából ki is merült Eileen feature-listája. Nagy kár, sokkal jobb lett volna, ha egy élet- és harcképesebb Eileent kapunk, és akár lehetett is volna váltogatni a két karakter közt. Habár Henry-nek hamar fontossá válik Eileen, néhány cutscene-t leszámítva nem fognak egymással párbeszédbe bonyolódni, így kettejük közti kémiáról nem beszélhetünk. A pokol a játék utolsó harmadában szabadul el, de nem csak Henry lakásában, hanem a játékos életében is. Akkor, amikor a helikopter-irányítású Henry és bicebóca hölgytársa után színre lép Walter, az antagonista, aki random helyeken kezd el üldözni és sebezni minket a világ összes fegyverével, gyalogkakukk-tempóban. Walter nem mellesleg az egyetlen jól megírt, kidolgozott karakter a játékban, az egész sztori és rémálom ő róla szól, ő köré lett minden felépítve. Kisgyerekként a szülei magára hagyták a lakásban - igen, a “mi”, azaz Henry lakásában -, és elhagyatottságában a kis Walter személyisége úgy megváltozott, hogy onnantól kezdve… nos, a lakást hitte a saját anyjának. Ennek ugyan semmi értelme, de mindenképpen érdekes.
Ahogy kitűnik, a játék több helyen mutat visszalépést az előző részekhez képest, de a karakterek mellett a másik legfájóbb pont talán a pályatervezés, vagy éppen annak hiánya. Egymásra merőleges, négyzet alapú szobák és termek várnak ránk, teli ajtókkal, amik újabb négyzet alapú szobákba és termekbe vezetnek. Illusztrálandó a slendriánságot, hasonlítsuk már össze a 2. és 3. rész kórházát a 4. részével! Amíg az elődökben külön nehézszégi csúszka volt a puzzle részekhez, addig most ezek sincsenek túlgondolva: vigyük el x tárgyat y helyre, meg olvassunk le egy telefonszámot, ami máshol egy ajtókód lesz. Ennyi.
Nagy kár ezért a hanyagságért, mert közben elborult ötletekből ezúttal sem volt hiány; a vízművekbe épített gyerekbörtön a hullaledobóival az egyik legbizarrabb létesítmény, amivel valaha videójátékban találkoztam. Vagy amikor hősünk elátkozott (és idővel egyre átkozottabbá váló) lakásában panaszos nyávogást hallunk a hűtőszekrényből: játékosként minden érzékszervünkkel azon vagyunk, hogy ne nyissuk ki a hűtőt, de úgysem nyugszunk addig, amíg ellenállunk a kísértésnek. Tessék, rögtön két példát is írtam, ami a Silent Hillek horror-megközelítését jellemzi: ezek a játékok olcsó jumpscare-ek és kibelezések helyett a játékos pszichéjét veszik célkeresztbe. Egyik oldalon önmagából kifordult, felfoghatatlan történésekkel és lényekkel teszik mindezt, míg másik oldalon folyamatosan fordított pszichológiát alkalmaznak a játékoson: ha azt akarod, hogy feloldozást nyerj a borzalmak alól, ahhoz előbb a horror egyre mélyebb és mélyebb bugyraiba kell alámerülnöd.
Pontosan ezért is működik minden hibája, avíttsága és trehánysága ellenére ez a rész is. Ahogy elkezded, rögtön beléd költözik az agyrágó bogár, ami rákényszerít arra, hogy végig akard játszani. Bár a történet nem olyan erős, mint a korábbi részekben, van így is elegendő drámai jelenet, meg pár érdekes csavar. Az i-re meg Akira Yamaoka zenéi és zörejei teszik fel a pontot: a kiváló audio rész elképesztően sokat dobott mindig is a Silent Hilleken. Nem írtam volna wall of textet, ha nem lett volna fontos ez a játék: minden idegeskedésem ellenére végig élveztem ezt a kalandot, és bár nem érződik rajta az a fajta törődés, mint a korábbi részeknél, az említett Silent Hill-esszencia elviszi a hátán a játékot. Most már elmondhatom, hogy azért szidtam ennyit, azért hoztam ennyi példát az elavultságára, mert szeretném, ha ebből a részből is elkészülne idővel egy jó remake. Egy olyan remake, ami a motorcserén túl ne adj’ Isten, akár képes lesz a teljes koncepciót is újragondolni.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Nekem hamarosan meglesz az ötödik is, a sniper személyében (pedig azzal nem is akartam foglalkozni) Pedig nem azt terveztem, de a bulwark nekem nem adja.
Néha sikerül elkapni egy-egy jó sorozatot és akkor randomokkal is pörög a játék. Máskor nekem kell carryzni a többieket
Pedig nem azt terveztem, de a bulwark nekem nem adja.
Néha sikerül elkapni egy-egy jó sorozatot és akkor randomokkal is pörög a játék. Máskor nekem kell carryzni a többieket
...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Remnant II DLCk
Mivel megjelent a 3. DLC is és jó áron volt a store-ban a bundle (az alapjáték ugye GP előfizetéssel ingyenes), így rá is mentem sebtiben! Volt baj rendesen az elején, de hamar visszarázódtam az irányításba. Mindhárom kiegészítő remekül sikerült! Új területek, ellenségek és jóféle fegyverek+páncélok kerültek behozásra. A hangulat továbbra is remek, a játékmenet pedig FUN. Tipikusan az a játék, ami kiváló kikapcsolódást nyújt egyedül, cimborákkal, de random játékosokkal egyaránt. Nekem egy fél fokkal jobban tetszett az első résznél. Remélem, hogy készülhet majd folytatás!
Mivel megjelent a 3. DLC is és jó áron volt a store-ban a bundle (az alapjáték ugye GP előfizetéssel ingyenes), így rá is mentem sebtiben! Volt baj rendesen az elején, de hamar visszarázódtam az irányításba. Mindhárom kiegészítő remekül sikerült! Új területek, ellenségek és jóféle fegyverek+páncélok kerültek behozásra. A hangulat továbbra is remek, a játékmenet pedig FUN. Tipikusan az a játék, ami kiváló kikapcsolódást nyújt egyedül, cimborákkal, de random játékosokkal egyaránt. Nekem egy fél fokkal jobban tetszett az első résznél. Remélem, hogy készülhet majd folytatás!
Hát pedig ideje rámenni az operations-re!!! 
Nekem már 70+ órám van benne és most lett meg a harmadik 25-ös karim. Nem tudom, hogy mind a 6-ot felhúzom-e, de az biztos, hogy kegyetlenül ráfüggtem és hatalmas fun cimbikkel!
Nekem már 70+ órám van benne és most lett meg a harmadik 25-ös karim. Nem tudom, hogy mind a 6-ot felhúzom-e, de az biztos, hogy kegyetlenül ráfüggtem és hatalmas fun cimbikkel!
Warhammer 40,000: Space Marine 2 (PC)
Hát izé... ezt nem kapkodtam el. Kicsivel több mint 13 óra alatt értem a kampány végére. Nekem tetszett minden "hibája" ellenére. Hiba alatt értem, hogy a szó legegyértelműbb értelmében csőjáték. Nincs oldalra bóklászás, nincs cucc keresgélés, csak előre és dara. Abból viszont a minőségibb fajta! A kivégzések szájtátósak, a fegyverek kellően változatosak, a lényekből is több féle van (bár én még el tudtam volna belőlük képzelni több fajtát is). De ami az igazi sava-borsát adja az egésznek, az a dózerként maga alá temető, brutális, csupa nagybetűs LÁTVÁNY! Te jó ég! Ez a játék valami eszement szép lett! Már anno az első előzetesek alatt az volt a benyomásom, hogy megjelenéskor (vagy nagyon nem sokkal utána) nekem ezzel JÁTSZANOM KELL!
És bár a kampányból én hiányoltam a fejlődést és a módosíthatóságot, de ezt majd az Operations mód megadja. (Multi engem totál hidegen hagy.)
Így visszagondolva talán nem ért 60 eurót, de csalódott semmiképp sem vagyok, sőt!
Hát izé... ezt nem kapkodtam el.
Kicsivel több mint 13 óra alatt értem a kampány végére. Nekem tetszett minden "hibája" ellenére. Hiba alatt értem, hogy a szó legegyértelműbb értelmében csőjáték. Nincs oldalra bóklászás, nincs cucc keresgélés, csak előre és dara. Abból viszont a minőségibb fajta! A kivégzések szájtátósak, a fegyverek kellően változatosak, a lényekből is több féle van (bár én még el tudtam volna belőlük képzelni több fajtát is). De ami az igazi sava-borsát adja az egésznek, az a dózerként maga alá temető, brutális, csupa nagybetűs LÁTVÁNY! Te jó ég! Ez a játék valami eszement szép lett! Már anno az első előzetesek alatt az volt a benyomásom, hogy megjelenéskor (vagy nagyon nem sokkal utána) nekem ezzel JÁTSZANOM KELL!
És bár a kampányból én hiányoltam a fejlődést és a módosíthatóságot, de ezt majd az Operations mód megadja. (Multi engem totál hidegen hagy.)
Így visszagondolva talán nem ért 60 eurót, de csalódott semmiképp sem vagyok, sőt!
Nekem a BG1-2 kimaradt. Neverwinter Nights volt a "nagy klasszikus" nekem. Az eslő BG-t elkezdtem egypár éve PS-en, de... tudod ez az, hogy ha nincs meg a nosztalgiafaktor, akkor élvezhetetlenül ósdi már sajnos.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Csak a háttérszál/mindflayer dologra: igazából ez az egész kicsit Lovecraft-jellegű, nagyon idegennek tűnő, síkváltós, csápos, illithid vonal (az "űrhajóval" együtt) szerves része a világnak, nem lóg ki, csak legfeljebb nem találkoztál vele eddig így számítógépes játékban, és ezért furcsa lehet, ahogy "megtöri" a generál-klasszikus fantasy képet.
Amúgy a Baldur's Gate 2-ben (20+ évvel ezelőtti cRPG) a githek is hajóval (csak az kicsit kevésbé fantasztikus kinézetű repülő hajó volt az emlékeim szerint) jelentek meg, ugyanúgy a semmiből. Az Asztál tengereken így hajóznak
A harcrendszer kritikájával abszolút egyetértek (gondolom, csekkoltad is, mert mintha láttalak volna a minad DoS 2-be belépve ), az Act3 kritikával is (bár egy idő rájön az ember, hogy nem ketyeg semmiféle óra, inkább csak bizonyos küldetések teljesítése/kimenetele elzárhatja mások megoldását az emlékeim szerint). A kocka néha idegesítő (dupla egyes, anyone?), de szerintem jó dolog, hogy bármekkora penge vagy is, mindig van esély a bukásra, s ez fordítva is áll, lehet lehetetlennek tűnő helyzetben ordas mázlid (20-as dobás). Ráadásul a játékban sokszor az ilyen nyíltan dobós dolgoknál a kudarc sem volt feltétlenül tragédia, hanem érdekes vagy röhejes irányba lendítette tovább az események folyását.
Nekem is nagy élmény volt a játék: bétáztam a vége felé, végigvittem (nagyon alaposan, nem rohanva) egy karakterrel, majd Act2 közepéig egy (custom) Dark Urge karakterrel. Ám hiába volt egészen zseniális és élvezetes egy már-már komikus mértékben szarrágó, szadista, kárörvendő, vérszomjas figurát játszani (baromi jól megcsinálta azt is a Larian - olyan szívatásokat letolt a karakterem, hogy nem egyszer hangosan felröhögtem), addigra (közel 350 óra játék után) besokalltam. És valahogy nem hiszem, hogy mondjuk 2 éven belül elő fogom venni a játékot. Nem tudom, hogy valaha elő fogom-e venni vagy ha igen, akkor végig fogom-e még játszani? (A DoS2-vel ugyanígy vagyok - nagyon-nagyon tetszett, mégis, akárhányszor újrakezdtem az évek során, a kezdőszigeten nem jutottam túl, és mindig félreraktam azzal, hogy valahogy még sincs meg bennem a hangulat.) Miközben a BG1-BG2 párost pár évente menetrendszerűen végigtolom, széles mosollyal az arcomon. (Hiába tűnik helyenként már-már zavaróan egyszerűnek és bekorlátozottnak - főleg a szabályrendszer korlátai miatt - pl. a BG1.) Fura dolgok ezek, én sem értem teljesen magamat
(Bár az ER-ben most már több mint 350 órám van, idén januártól, és a harmadik végigjátszásom elején vagyok. És szinte biztos vagyok abban, hogy az alapjátékot végigviszem. A DLC-t nem tudom, az így utólag visszagondolva már soknak tűnt az alapjáték után. Le is fárasztott a végére.)
Amúgy a Baldur's Gate 2-ben (20+ évvel ezelőtti cRPG) a githek is hajóval (csak az kicsit kevésbé fantasztikus kinézetű repülő hajó volt az emlékeim szerint) jelentek meg, ugyanúgy a semmiből. Az Asztál tengereken így hajóznak
A harcrendszer kritikájával abszolút egyetértek (gondolom, csekkoltad is, mert mintha láttalak volna a minad DoS 2-be belépve
), az Act3 kritikával is (bár egy idő rájön az ember, hogy nem ketyeg semmiféle óra, inkább csak bizonyos küldetések teljesítése/kimenetele elzárhatja mások megoldását az emlékeim szerint). A kocka néha idegesítő (dupla egyes, anyone?), de szerintem jó dolog, hogy bármekkora penge vagy is, mindig van esély a bukásra, s ez fordítva is áll, lehet lehetetlennek tűnő helyzetben ordas mázlid (20-as dobás). Ráadásul a játékban sokszor az ilyen nyíltan dobós dolgoknál a kudarc sem volt feltétlenül tragédia, hanem érdekes vagy röhejes irányba lendítette tovább az események folyását.
Nekem is nagy élmény volt a játék: bétáztam a vége felé, végigvittem (nagyon alaposan, nem rohanva) egy karakterrel, majd Act2 közepéig egy (custom) Dark Urge karakterrel. Ám hiába volt egészen zseniális és élvezetes egy már-már komikus mértékben szarrágó, szadista, kárörvendő, vérszomjas figurát játszani (baromi jól megcsinálta azt is a Larian - olyan szívatásokat letolt a karakterem, hogy nem egyszer hangosan felröhögtem), addigra (közel 350 óra játék után) besokalltam. És valahogy nem hiszem, hogy mondjuk 2 éven belül elő fogom venni a játékot. Nem tudom, hogy valaha elő fogom-e venni vagy ha igen, akkor végig fogom-e még játszani? (A DoS2-vel ugyanígy vagyok - nagyon-nagyon tetszett, mégis, akárhányszor újrakezdtem az évek során, a kezdőszigeten nem jutottam túl, és mindig félreraktam azzal, hogy valahogy még sincs meg bennem a hangulat.) Miközben a BG1-BG2 párost pár évente menetrendszerűen végigtolom, széles mosollyal az arcomon. (Hiába tűnik helyenként már-már zavaróan egyszerűnek és bekorlátozottnak - főleg a szabályrendszer korlátai miatt - pl. a BG1.) Fura dolgok ezek, én sem értem teljesen magamat
(Bár az ER-ben most már több mint 350 órám van, idén januártól, és a harmadik végigjátszásom elején vagyok. És szinte biztos vagyok abban, hogy az alapjátékot végigviszem. A DLC-t nem tudom, az így utólag visszagondolva már soknak tűnt az alapjáték után. Le is fárasztott a végére.)
Endure. In enduring, grow strong.
Baldur’s Gate III
Jól le vagyok maradva, de a hétvégén sikerült befejezni. Az érzés főleg úgy fura, hogy amúgy az Act III közepén jártam már novemberben, csak akkor abbamaradt, mert nem voltam teljesen kibékülve pár dologgal.
Barátnőm nekiült, én pedig becsatlakoztam mellé couch co-op kampányban, és letoltuk. Igazából csak az élményeimről akarok írni kicsit, mert már volt itt írva róla sokminden. Ez egy fantasztikusan összetett, csodálatos játék. A karakterek, a zenék, a jelenetek, a világ maga, minden aprólékosan és tényleg hatalmas gondoskodással készült. Rengeteg sokat befolyásoló döntési lehetőség van, kivételesen sok kifutással.
Ahogy szoktam, meg ami miatt utálom magam, hogy megint inkább a negatívumokról beszélnék, mert azoknál a játékoknál, ahol szinte mindenről csak a legmagasabb szintű dícsérettel lehet írni, ott a maradék az, amit inkább ki szoktam emelni.
-Harcrendszer: A DoS 2 köröket ver rá, évekkel előrébb jár, a cooldown alapú harc sokkal élvezetesebb és funabb. Az, hogy nem mersz elnyomni semmit, mert hátha kell később, végül azt eredményezi, hogy úgy dédelgetem azt az egy darab magas szintű spellslotomat, hogy még az endbossra sem szívesen nyomom el. Értem, hogy így lehetett implementálni a tábort meg a pihenést, meg hogy ez az original DnD rendszer, de ez egy szar rendszer, amit meghaladtunk.
-Kocka: Szóval ez... ez megint nem az igazi. A rejtett kockával nincs bajom, de ezzel a kirakottal annál több. Tehát az, hogy igazából egy 1-es dobással BÁRMIT el tudsz szarni, az elég frusztráló. És ezek maradnak meg, a frusztráló emlékek, mert a sikerből sokkal több van, de néha a leglehetetlenebb helyzetekben jön az 1-es dobás.
-A háttérszál: Nem teszem spoilerbe, mert konkrétan ezzel kezdődik a játék, de ez az egész mindflayeres, parasites, űrhajós dolog nekem annyira, de annyira immersion-breaker és annyira kilóg a világból, hogy erre csak a számat húztam. Most ez fura lehet, mert ez kvázi a főtörténet, de a játék mindig csodálatos és szuper, amíg ez a szar elő nem jön. Kicsit Assassin's Creed utánérzés, hogy értem én, hogy a jelen/jövő a főtörténet, de leszarom, vissza akarok menni a középkorba és úgy tenni, mintha ez nem is lenne. Ez nagyon nem kellett volna, totál kiesik a képből nekem.
-Act III: Eleve, amiért otthagytam, az a túl hirtelen túl nagyra nyílt világ volt, ahol mindenki siettetett mindenhova. Most is ez volt, de túllendültem/ünk rajta és végigvittük. Megérte, csak ez a nyamvadt Act III ne ilyen lenne, mintha egy másik játék lenne, eleve a döntéseket tekintve is. Ahogy más is írta, itt már erősen szorítanak rá a dolgokra, egyre inkább szűkül a mozgástér. Nem tudom, hogy ez mennyire van összefüggésben azzal, hogy early accessben a game eleje volt játszható, vagy csak Game of Thrones módjára muszáj volt elvágni mindent a végére és az így sikerült.
De ezek mind nem számítanak, toljátok le.
Jól le vagyok maradva, de a hétvégén sikerült befejezni. Az érzés főleg úgy fura, hogy amúgy az Act III közepén jártam már novemberben, csak akkor abbamaradt, mert nem voltam teljesen kibékülve pár dologgal.
Barátnőm nekiült, én pedig becsatlakoztam mellé couch co-op kampányban, és letoltuk. Igazából csak az élményeimről akarok írni kicsit, mert már volt itt írva róla sokminden. Ez egy fantasztikusan összetett, csodálatos játék. A karakterek, a zenék, a jelenetek, a világ maga, minden aprólékosan és tényleg hatalmas gondoskodással készült. Rengeteg sokat befolyásoló döntési lehetőség van, kivételesen sok kifutással.
Ahogy szoktam, meg ami miatt utálom magam, hogy megint inkább a negatívumokról beszélnék, mert azoknál a játékoknál, ahol szinte mindenről csak a legmagasabb szintű dícsérettel lehet írni, ott a maradék az, amit inkább ki szoktam emelni.
-Harcrendszer: A DoS 2 köröket ver rá, évekkel előrébb jár, a cooldown alapú harc sokkal élvezetesebb és funabb. Az, hogy nem mersz elnyomni semmit, mert hátha kell később, végül azt eredményezi, hogy úgy dédelgetem azt az egy darab magas szintű spellslotomat, hogy még az endbossra sem szívesen nyomom el. Értem, hogy így lehetett implementálni a tábort meg a pihenést, meg hogy ez az original DnD rendszer, de ez egy szar rendszer, amit meghaladtunk.
-Kocka: Szóval ez... ez megint nem az igazi. A rejtett kockával nincs bajom, de ezzel a kirakottal annál több. Tehát az, hogy igazából egy 1-es dobással BÁRMIT el tudsz szarni, az elég frusztráló. És ezek maradnak meg, a frusztráló emlékek, mert a sikerből sokkal több van, de néha a leglehetetlenebb helyzetekben jön az 1-es dobás.
-A háttérszál: Nem teszem spoilerbe, mert konkrétan ezzel kezdődik a játék, de ez az egész mindflayeres, parasites, űrhajós dolog nekem annyira, de annyira immersion-breaker és annyira kilóg a világból, hogy erre csak a számat húztam. Most ez fura lehet, mert ez kvázi a főtörténet, de a játék mindig csodálatos és szuper, amíg ez a szar elő nem jön. Kicsit Assassin's Creed utánérzés, hogy értem én, hogy a jelen/jövő a főtörténet, de leszarom, vissza akarok menni a középkorba és úgy tenni, mintha ez nem is lenne. Ez nagyon nem kellett volna, totál kiesik a képből nekem.
-Act III: Eleve, amiért otthagytam, az a túl hirtelen túl nagyra nyílt világ volt, ahol mindenki siettetett mindenhova. Most is ez volt, de túllendültem/ünk rajta és végigvittük. Megérte, csak ez a nyamvadt Act III ne ilyen lenne, mintha egy másik játék lenne, eleve a döntéseket tekintve is. Ahogy más is írta, itt már erősen szorítanak rá a dolgokra, egyre inkább szűkül a mozgástér. Nem tudom, hogy ez mennyire van összefüggésben azzal, hogy early accessben a game eleje volt játszható, vagy csak Game of Thrones módjára muszáj volt elvágni mindent a végére és az így sikerült.
De ezek mind nem számítanak, toljátok le.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Ezt még te ajánlottad nekem, pontosan szinte napra pontosan 1 évvel ezlőtt játszottam végig. A menü Stranger Things-es beütésű chiptune zenéje annyira hangulatos volt, hogy direkt bent hagytam, hogy csak menjen és hallgassam végtelenítve. Igazából mindent imádok, ami neon-style, 80-as évek és chiptune, a libabőr futkos mindig rajtam, annyira ez a nagybetűs HANGULAT számomra. ^^
SPOILER
Még több ilyen játékot!
Amúgy hol tldr a hsz-ed az enyéimhez képest?
SPOILER
Igen, a játék befejezése szíven ütött. Engem is nagyon megviselt a COVID-korszak, tavaly ugye már el is felejtettük, de előjöttek a pár évvel ezelőtti emlékek és belegondoltam, ha felnőttként ilyen durva volt, akkor egy gyereknek milyen lehetett ezt átélni.
Utólag amúgy már máshogy értékelem, rengeteg olyan pozitív dolgot indított be az életemben, amit enélkül sose léptem volna meg + rengeteg olyan helyet fedeztem fel, amit enélkül szintén nem tettem volna meg. Azóta is vágyom egy újabb ilyen slow down-ra.
Utólag amúgy már máshogy értékelem, rengeteg olyan pozitív dolgot indított be az életemben, amit enélkül sose léptem volna meg + rengeteg olyan helyet fedeztem fel, amit enélkül szintén nem tettem volna meg. Azóta is vágyom egy újabb ilyen slow down-ra.
Még több ilyen játékot!
Amúgy hol tldr a hsz-ed az enyéimhez képest?
Adjál kölcsön generátort holnapig!
Hmm, akkor játszd valóban a New 'n' Tasty-t, emlékeim szerint tényleg teljesen ugyanaz, csak modern irányítással és grafikával. Amik talán játékmenetben is megújultak, azok épp a mudokonok kiszabadítása + az Alf's Escape DLC, ami teljesen új volt benne (és brutál nehéz is). Btw Paramonia és Scrabania annyira hangulatosak, hogy ezek a helyszínek örök emlékek maradnak számomra.
Adjál kölcsön generátort holnapig!
Ez most megint TL;DR lesz, de közben, rögtön a Kathy Rain után pótoltam a backlogról egy másik régi hiányosságomat a pixel art zsánerben, a Full Void-ot is. Direkt nem írnék róla sokat, mert ezzel játszani kell. Aki szerette az Another World-féle cinematic platformereket, annak ez is tetszeni fog. Ugyanaz volt a gondom nekem is vele amúgy: rövidnek rövid, és ehhez képest sajnos az utolsó negyedére a játék már valóban túlzásba vitte a szellőzőkben való mászkálást. Na jó, párszor idegbaj kerülgetett az ugrálós részeknél, de ez nem negatívum, műfaji sajátosság. 
A logikai részek tetszettek. Ötletes, stílusos, minimális eszközökkel is kellően erős atmoszférával és narratívával bíró játék.
SPOILER
A logikai részek tetszettek. Ötletes, stílusos, minimális eszközökkel is kellően erős atmoszférával és narratívával bíró játék.
SPOILER
Az epilógus először kicsit derült égből wtf volt, de aztán agyaltam rajta, és azon túl, hogy minden értelmet nyert, még jó is volt az analógia. Nálam ugyan jól sült el a covid-év, de éppen ezért "jó" volt látni, hogy sokan másoknál ez milyen nyomasztó életszakasz lehetett.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Warhammer 40,000: Space Marine 2 (PC)
13 évet kellett várnunk rá, de abszolút megérte! Valami félelmetesen jól sikerült!!! Vérbeli folytatás lett, ami nem változtat sokat bevált recepten, de mégis minden elemében képes volt fejlődést felmutatni. Nem sokat szán az előzményekre, szóval érdemes azért nézni egy összefoglalót az első részről. Vagy legalábbis a végéről. 100+ évvel járunk az 2011-es játék eseményei után és szerintem fergetegesen oldották meg az átkötést. Nem is cicózik sokat a játék, egyből belecsapunk a lecsóba. Pontosabban belecsöppenünk egy folyamatban lévő Tyranida invázió kellős közepébe. A látvány, a játékmenet és a harc az konkrétan pazar! Végre ismét igazi űrgárdistának érezhetjük magunkat, abszolút átjön az érzés minden egyes mozzanatból. A lőfegyver repertoár is impozáns, de az igazi finomság az a közelharc és a brutális kivégzések meg a jól időzített védekezéssel kivitelezhető instant gyilkosságok. 
A játék minden apró részletéből árad, hogy olyanok készítették, akik értik és imádják ezt az univerzumot. Én konkrétan minden egyes küldetés után körbejártam az egész hajót és meghallgattam minden random beszélgetést. Elképesztően hangulatos és hozzátesz a játékélményhez. Nektek is jó szívvel tudom ajánlani. A hangárban minden alkalommal más történik a távoli leszálló platformon, a saját Thunderhawk-unk körül a tech-adeptus végzi el a szükséges rituálét füstölővel körbesétálgatva. Egyszerűen élmény volt végigsétálni minden fedélzeten és hagyni, hogy átjárjon a hangulat. A zenék szintén fergetegesek! Legyen szó a megszokott gótikus dallamokról és a harc közbeni pörgősebb számokról, mind nagyon rendben volt. Érdemes küldetés közben is elkalandozni a rejtett részekhez, mert általában itt találunk audiobejegyzéseket, amiket mindenképp érdemes végighallgatni.
Több helyen olvastam, hogy kiakadtak, amiért ismét egy csőjátékot kaptak, amiben a harcon van a hangsúly. Igen, ez erről szól. Sose ígért ennél többet, viszont ebben szinte tökéletes. Ha stratégia kell, akkor ott a DoW 1-2, ha taktikai, akkor ott a Mechanicus vagy a Chaos Gate, ha pedig RPG, akkor Rogue Trader. Minden másra itt az SM2! A sztori is teljesen rendben volt, a vége pedig konkrétan olyan szinten EPIC, hogy nem csak a rajongó játékos, de még egy Ultramarine is a két kezét összetenné azért, hogy ilyenben lehessen része egyszer az életben!
Ha nagyon szőrszál hasogató szeretnék lenni, akkor olyan apróságokat tudnék megemlíteni, hogy az akadályok szétrúgása, arrébb tolása és felemelése természetesen ismét teljesen felesleges, hiszen egy űrgárdista játszi könnyedséggel átugorja őket. Titus minden alkalommal ugyanazt a 3 gombot nyomja meg minden panelen és a társaink páncéljának hőkivezetésénél alapból nincs ott az effekt, viszont az átvezetőkben igen. De igazából ezek mind olyanok, amiken felül lehet emelkedni.
Szóval összességében ez egy piszkosul jó és kegyetlen hangulatos folytatás lett, ami jó eséllyel megdobogtatja majd a legtöbb rajongó szívét. Normál nehézségen is elegendő kihívást tartogat, nekem egyszer sikerült is meghalnom. Viszont az igazi kihívást kedvelők feltolhatják a nehézségi szintet az egekbe. A kampány sajnos mindösszesen nagyjából 10 óra. Ezt kiegészítendő kapott egy operations módot a játék, melyben jelenleg 6 küldetés érhető el offline bot-okkal vagy online társakkal (természetesen a kampány és végigjátszható online cimborákkal is). Ezek számomra még vissza vannak. Konkrétan a kampány alatt játszódnak, csak másik szakasz szemszögéből mutatja meg az eseményeket. Ez a mód annyiból speciális, hogy itt végre kasztot is választhatunk. Eltérő fegyverzet/páncélzat/különleges képességek. Szóval ezzel még ki lehet bővíteni bőven a játékidőt, hiszen a képességek és fegyverek is fejleszthetőek, valamint speciális páncélzat festések is feloldhatóak. De mindehhez igencsak sok op-ot kell lenyomnunk. És persze nem utolsó sorban ott van az online PVP is, ahol pedig a végeláthatatlanságig gyakhatjuk egymást. A WH40K a kedvenc univerzumom, úgyhogy számomra végképp hihetetlen nagy élmény volt. Remélem, hogy sokan mások is piszkosul fogják élvezni! "Courage and Honour!"
13 évet kellett várnunk rá, de abszolút megérte! Valami félelmetesen jól sikerült!!!
Vérbeli folytatás lett, ami nem változtat sokat bevált recepten, de mégis minden elemében képes volt fejlődést felmutatni. Nem sokat szán az előzményekre, szóval érdemes azért nézni egy összefoglalót az első részről. Vagy legalábbis a végéről. 100+ évvel járunk az 2011-es játék eseményei után és szerintem fergetegesen oldották meg az átkötést. Nem is cicózik sokat a játék, egyből belecsapunk a lecsóba. Pontosabban belecsöppenünk egy folyamatban lévő Tyranida invázió kellős közepébe. A látvány, a játékmenet és a harc az konkrétan pazar! Végre ismét igazi űrgárdistának érezhetjük magunkat, abszolút átjön az érzés minden egyes mozzanatból. A lőfegyver repertoár is impozáns, de az igazi finomság az a közelharc és a brutális kivégzések meg a jól időzített védekezéssel kivitelezhető instant gyilkosságok. A játék minden apró részletéből árad, hogy olyanok készítették, akik értik és imádják ezt az univerzumot. Én konkrétan minden egyes küldetés után körbejártam az egész hajót és meghallgattam minden random beszélgetést. Elképesztően hangulatos és hozzátesz a játékélményhez. Nektek is jó szívvel tudom ajánlani. A hangárban minden alkalommal más történik a távoli leszálló platformon, a saját Thunderhawk-unk körül a tech-adeptus végzi el a szükséges rituálét füstölővel körbesétálgatva. Egyszerűen élmény volt végigsétálni minden fedélzeten és hagyni, hogy átjárjon a hangulat. A zenék szintén fergetegesek! Legyen szó a megszokott gótikus dallamokról és a harc közbeni pörgősebb számokról, mind nagyon rendben volt. Érdemes küldetés közben is elkalandozni a rejtett részekhez, mert általában itt találunk audiobejegyzéseket, amiket mindenképp érdemes végighallgatni.
Több helyen olvastam, hogy kiakadtak, amiért ismét egy csőjátékot kaptak, amiben a harcon van a hangsúly.
Igen, ez erről szól. Sose ígért ennél többet, viszont ebben szinte tökéletes. Ha stratégia kell, akkor ott a DoW 1-2, ha taktikai, akkor ott a Mechanicus vagy a Chaos Gate, ha pedig RPG, akkor Rogue Trader. Minden másra itt az SM2! A sztori is teljesen rendben volt, a vége pedig konkrétan olyan szinten EPIC, hogy nem csak a rajongó játékos, de még egy Ultramarine is a két kezét összetenné azért, hogy ilyenben lehessen része egyszer az életben!
Ha nagyon szőrszál hasogató szeretnék lenni, akkor olyan apróságokat tudnék megemlíteni, hogy az akadályok szétrúgása, arrébb tolása és felemelése természetesen ismét teljesen felesleges, hiszen egy űrgárdista játszi könnyedséggel átugorja őket. Titus minden alkalommal ugyanazt a 3 gombot nyomja meg minden panelen és a társaink páncéljának hőkivezetésénél alapból nincs ott az effekt, viszont az átvezetőkben igen. De igazából ezek mind olyanok, amiken felül lehet emelkedni.
Szóval összességében ez egy piszkosul jó és kegyetlen hangulatos folytatás lett, ami jó eséllyel megdobogtatja majd a legtöbb rajongó szívét. Normál nehézségen is elegendő kihívást tartogat, nekem egyszer sikerült is meghalnom. Viszont az igazi kihívást kedvelők feltolhatják a nehézségi szintet az egekbe. A kampány sajnos mindösszesen nagyjából 10 óra. Ezt kiegészítendő kapott egy operations módot a játék, melyben jelenleg 6 küldetés érhető el offline bot-okkal vagy online társakkal (természetesen a kampány és végigjátszható online cimborákkal is). Ezek számomra még vissza vannak. Konkrétan a kampány alatt játszódnak, csak másik szakasz szemszögéből mutatja meg az eseményeket. Ez a mód annyiból speciális, hogy itt végre kasztot is választhatunk. Eltérő fegyverzet/páncélzat/különleges képességek. Szóval ezzel még ki lehet bővíteni bőven a játékidőt, hiszen a képességek és fegyverek is fejleszthetőek, valamint speciális páncélzat festések is feloldhatóak. De mindehhez igencsak sok op-ot kell lenyomnunk. És persze nem utolsó sorban ott van az online PVP is, ahol pedig a végeláthatatlanságig gyakhatjuk egymást. A WH40K a kedvenc univerzumom, úgyhogy számomra végképp hihetetlen nagy élmény volt. Remélem, hogy sokan mások is piszkosul fogják élvezni! "Courage and Honour!"
A steames változat van meg az Oddysee-ből (még valamikor ingyen hozzám csapták), és olyan fáziskésés van az irányításban, ami egyszerűen játszhatatlanná teszi. És még menteni sem lehet. 
Már az elején feladta az idegrendszerem, ami elvileg még a könnyű rész. Sajnálom, de egyszerűen annyival jobb játszani az Exodduss-szal, hogy arra szavak nincsenek, pedig 90%-ban ugyanaz a 2 játék. Cserébe a New & Tasty is megvan, ami ha jól tudom, az Oddyssee-t dolgozza fel, az pl. backlogos.
Már az elején feladta az idegrendszerem, ami elvileg még a könnyű rész. Sajnálom, de egyszerűen annyival jobb játszani az Exodduss-szal, hogy arra szavak nincsenek, pedig 90%-ban ugyanaz a 2 játék. Cserébe a New & Tasty is megvan, ami ha jól tudom, az Oddyssee-t dolgozza fel, az pl. backlogos.„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
Ha az Oddysee kimaradt, azt is pótold, emlékeim szerint azonos volt az irányítás. Az Exoddus tulajdonképpen egy az egyben az Oddysee-re épült (gyakorlatilag expansion pack is lehetne, mintsem új rész) és bár kevesebb lehetőség volt benne, én nagyon élveztem és számomra az volt a legjobb rész. Persze nyilván azért is, mert nekem még 1998-ban ez volt az első Oddworld játék, amivel játszottam. Akkor én sem tudtam végigvinni, mindkét úton elakadtam a nest-ekben (Paramonian és Scrabanian Nest, a Temple-ök checkpoint nélküli chase típusú főpályái), ami akkor gyerekként túl nehéz volt nekem. Később fejeztem be őket. Igen, a bad ending elég frusztráló volt mindkét játék esetén, az utolsó helyszíneket újra kellett játszanom emiatt... Persze, az összes mudokont én sem szabadítottam ki, csak a minimum kvótát hoztam le, az is épp elég durván nehéz és idegörlő volt.
Adjál kölcsön generátort holnapig!
Star Wars Outlaws (PC):
Nagyon felemás érzéseim voltak az előzeteseket nézve. Néha iszonyatosan elkapott a hangulata, néha meg csak húztam a számat. De abban biztos voltam, hogy nem bírok magammal és megjelenéskor befizetek 18 Eurót egy hónap Ubisoft+ előfizetésre.
Meglepő mód kimondottan elkapott a hangulat. Árad a környezetből és a karakterekből, hogy olyanok foglalkoztak a megalkotással, akik tényleg szívből szeretik a SW univerzumot. A röpke kis felvezetés után meg is érketzünk az első bolygóra, ahol elkezdtem barangolni és melléktevékenységekbe belevágni, de egy idő után zavart, hogy nincs megfelelő felszerelésem feloldva vagy pedig csak szimplán gyenge a karakter bizonyos helyekre, így inkább ráfeküdtem a fő sztorikampányra. Hamar tovább is repített a második bolygóra (Te döntöd el melyikkel folytatod a 3 közül), ahol azt vettem észre, hogy az alvilági küldetések, a nyersanyag hajkurászás és a térkép felfedezése már totálisan hidegen hagyott és kizárólag a fő küldetésre koncentrálva haladtam. Ezeket a küldetéseket nagyon éltem és menet közben egyre inkább a szívemhez nőttek a karakterek. Kay mondjuk nem különösebben, de nem volt egyáltalán unszimpatikus. Ank és ND-5 voltak a kedvencek, Nix pedig ritka cuki! Összesen 19,5 órát töltöttem játékban, mire véget ért a kaland. Meglepően jól sikerült. Sok fordulat és izgis küldetések, éltem őket. Természetsen lehet ezután folytatni, de nekem abszolút semmi hangulatom nem volt már hozzá. Ettől függetlenül ha valaki szeretne kalandozni, akkor bőven megteheti. 4 teljes rendszert lehet felfedezni. Nem csak a bolygókat, hanem a környező világűrben is számtalan kaland vár a kíváncsi játékosokra.
Technikai szempontból sajnos kicsit siralmas a helyzet. Egyrészt a nyíltvilágú részeknél nálam meg akart halni és a másik kedvencem az volt, mikor az összes textúra alacsony felbontásúra változott. Nem tudom, hogy a VRAM szivárgást megszüntetni hivatott patch vagy pedig a beállítások megváltoztatása segített nekem végül, de gyanítom, hogy az utóbbi. Levettem full minimumra az RT-t, kikapcsoltam a chromatic aberration/field of depth/film grain opciókat és soha többet nem jött elő a textúra hiba és innentől az egész játék álomszépen futott. Úgyhogy megelégedtem ezzel, így is egész tűrhetően nézett ki. Bár tény, hogy sokkal gyönyörűbb játékok is vannak a piacon.
Ami jó:
-Hamisítatlan SW hangulat és környezet! Ez vitte el 50%-ban a hátán.
-Pörgős sztori és megkedvelhető karakterek.
-Jabba palotája mindent vitt, nekem talán az adta a legjobban!
Ami rossz:
-Az elég tré technikai állapot.
-Botrányos játékmechanikai elemek és bugok. Lehet róluk bőven sok perces összeállításokat találni a YT-on, tényleg sokszor siralmas megoldások tömkelege. Mondhatni beta szint.
-Szörnyű és sokszor nevetséges A.I.
-Ha már a lopakodáson van a fő hangsúly, akkor lehetett volna benne mondjuk normális lopakodás. Nem pedig guggolásból magától felálló Kay, aki egyből lebuktatja magát minden adandó alkalommal.
-Reputáció rendszernek nem sok jelentőségét láttam/éreztem. Egy gatyát nem tudtam megvenni, mert nem voltam kiváló viszonyban a Crimson Dawn-al, de hamar túltettem magam rajta.
Jelenleg nem tudom jó szívvel ajánlani. Maximum Ubi+ előfizetéssel vagy konzolra lemezesen, amit minimális buktával el lehet adni. És tényleg csak azoknak, akik megrögzött SW fanatikusok és nem bírnak várni. Mondjuk semmi nem garantálja, hogy valaha is rendesen gatyába rázzák, de reménykedni persze lehet. Lehet, hogy néha majdnem agyvérzést kaptam a hülyeségeitől, de ettől függetlenül én jól szórakoztam. Viszont ez a nem egész 20 óra számomra bőven elég volt. Ezek után mindenki döntse el Magának, hogy vágyik-e rá.
Nagyon felemás érzéseim voltak az előzeteseket nézve. Néha iszonyatosan elkapott a hangulata, néha meg csak húztam a számat. De abban biztos voltam, hogy nem bírok magammal és megjelenéskor befizetek 18 Eurót egy hónap Ubisoft+ előfizetésre.
Meglepő mód kimondottan elkapott a hangulat. Árad a környezetből és a karakterekből, hogy olyanok foglalkoztak a megalkotással, akik tényleg szívből szeretik a SW univerzumot. A röpke kis felvezetés után meg is érketzünk az első bolygóra, ahol elkezdtem barangolni és melléktevékenységekbe belevágni, de egy idő után zavart, hogy nincs megfelelő felszerelésem feloldva vagy pedig csak szimplán gyenge a karakter bizonyos helyekre, így inkább ráfeküdtem a fő sztorikampányra. Hamar tovább is repített a második bolygóra (Te döntöd el melyikkel folytatod a 3 közül), ahol azt vettem észre, hogy az alvilági küldetések, a nyersanyag hajkurászás és a térkép felfedezése már totálisan hidegen hagyott és kizárólag a fő küldetésre koncentrálva haladtam. Ezeket a küldetéseket nagyon éltem és menet közben egyre inkább a szívemhez nőttek a karakterek. Kay mondjuk nem különösebben, de nem volt egyáltalán unszimpatikus. Ank és ND-5 voltak a kedvencek, Nix pedig ritka cuki! Összesen 19,5 órát töltöttem játékban, mire véget ért a kaland. Meglepően jól sikerült. Sok fordulat és izgis küldetések, éltem őket. Természetsen lehet ezután folytatni, de nekem abszolút semmi hangulatom nem volt már hozzá. Ettől függetlenül ha valaki szeretne kalandozni, akkor bőven megteheti. 4 teljes rendszert lehet felfedezni. Nem csak a bolygókat, hanem a környező világűrben is számtalan kaland vár a kíváncsi játékosokra.
Technikai szempontból sajnos kicsit siralmas a helyzet. Egyrészt a nyíltvilágú részeknél nálam meg akart halni és a másik kedvencem az volt, mikor az összes textúra alacsony felbontásúra változott. Nem tudom, hogy a VRAM szivárgást megszüntetni hivatott patch vagy pedig a beállítások megváltoztatása segített nekem végül, de gyanítom, hogy az utóbbi. Levettem full minimumra az RT-t, kikapcsoltam a chromatic aberration/field of depth/film grain opciókat és soha többet nem jött elő a textúra hiba és innentől az egész játék álomszépen futott. Úgyhogy megelégedtem ezzel, így is egész tűrhetően nézett ki. Bár tény, hogy sokkal gyönyörűbb játékok is vannak a piacon.
Ami jó:
-Hamisítatlan SW hangulat és környezet! Ez vitte el 50%-ban a hátán.
-Pörgős sztori és megkedvelhető karakterek.
-Jabba palotája mindent vitt, nekem talán az adta a legjobban!
Ami rossz:
-Az elég tré technikai állapot.
-Botrányos játékmechanikai elemek és bugok. Lehet róluk bőven sok perces összeállításokat találni a YT-on, tényleg sokszor siralmas megoldások tömkelege. Mondhatni beta szint.
-Szörnyű és sokszor nevetséges A.I.
-Ha már a lopakodáson van a fő hangsúly, akkor lehetett volna benne mondjuk normális lopakodás. Nem pedig guggolásból magától felálló Kay, aki egyből lebuktatja magát minden adandó alkalommal.
-Reputáció rendszernek nem sok jelentőségét láttam/éreztem. Egy gatyát nem tudtam megvenni, mert nem voltam kiváló viszonyban a Crimson Dawn-al, de hamar túltettem magam rajta.
Jelenleg nem tudom jó szívvel ajánlani. Maximum Ubi+ előfizetéssel vagy konzolra lemezesen, amit minimális buktával el lehet adni. És tényleg csak azoknak, akik megrögzött SW fanatikusok és nem bírnak várni. Mondjuk semmi nem garantálja, hogy valaha is rendesen gatyába rázzák, de reménykedni persze lehet. Lehet, hogy néha majdnem agyvérzést kaptam a hülyeségeitől, de ettől függetlenül én jól szórakoztam. Viszont ez a nem egész 20 óra számomra bőven elég volt. Ezek után mindenki döntse el Magának, hogy vágyik-e rá.
Oddworld: Abe's Exoddus (1998, GOG változat)
A Lalee's Games YT-csatornán emlékeztek meg múltkor a jó kis Oddworld-játékokról, és egyből meg is jött hozzá a kedvem. Mind közül én csak ezt a részt játszottam végig, valamikor 20 éve és most másodjára. Valószínűleg - és többek szerint is - ez a legjobb része a sorozatnak.
Nem fogom most se bő lére ereszteni, valószínűleg nem kell az itteni közösségnek bemutatnom a címet. Ha azt kell megválaszolnom, élvezhető-e a mai napig, azt kell mondjam: maximálisan! Máig az egyik legjobb cinematic platformer, logikai elemekkel jócskán teletűzdelve. Sajnos a GOG-változat csak a 16:9-es képarányt biztosítja, a nagyobb felbontást már nem. Állítólag létezik belőle valami torrentes változat, rendes felbontással, de kinőttem már az ilyen 3rd party megoldásokkal való baszakodásokkal... inkább megszokom a nagy pixeleket.
Szerencsére a stílus, az art directori munka bőven elviszi a hátán a megvalósítást, a hangok, zenék (még ha amolyan ambientek is) remekelnek, az irányítás itt már messze nem olyan esetlen, mint az Oddyssee-ben volt. A sztori és a környezet baromi nyomasztó, tele társadalomkritikával, borzalmakkal és rengeteg áthallással, amit nagy adag humorral ellensúlyoztak - furcsa mód végig működik ez a kettősség.
Ugyanolyan jól szórakoztam vele, mint 20 éve, kivéve, amikor a pokolba kívántam az egészet. Szerencsére nem egy trial & error játék: a célhoz vezető út (pár titkos helyet leszámítva) általában logikus gondolkodással kikövetkeztethető, és ha valami nem sikerül harmadjára, akkor jó eséllyel nem az lesz a megoldás. Ugyanakkor az utolsó helyszínen már alig vártam, hogy vége legyen ennek a vesszőfutásnak, így a lezáráskor egyszerre éreztem elégedettséget és jó adag megkönnyebbülést is. Nem, azért sem fogom mind a 300 havert kiszabadítani, jó volt ez így is, köszönöm.
A Lalee's Games YT-csatornán emlékeztek meg múltkor a jó kis Oddworld-játékokról, és egyből meg is jött hozzá a kedvem. Mind közül én csak ezt a részt játszottam végig, valamikor 20 éve és most másodjára. Valószínűleg - és többek szerint is - ez a legjobb része a sorozatnak.
Nem fogom most se bő lére ereszteni, valószínűleg nem kell az itteni közösségnek bemutatnom a címet. Ha azt kell megválaszolnom, élvezhető-e a mai napig, azt kell mondjam: maximálisan! Máig az egyik legjobb cinematic platformer, logikai elemekkel jócskán teletűzdelve. Sajnos a GOG-változat csak a 16:9-es képarányt biztosítja, a nagyobb felbontást már nem. Állítólag létezik belőle valami torrentes változat, rendes felbontással, de kinőttem már az ilyen 3rd party megoldásokkal való baszakodásokkal... inkább megszokom a nagy pixeleket.
Szerencsére a stílus, az art directori munka bőven elviszi a hátán a megvalósítást, a hangok, zenék (még ha amolyan ambientek is) remekelnek, az irányítás itt már messze nem olyan esetlen, mint az Oddyssee-ben volt. A sztori és a környezet baromi nyomasztó, tele társadalomkritikával, borzalmakkal és rengeteg áthallással, amit nagy adag humorral ellensúlyoztak - furcsa mód végig működik ez a kettősség.
Ugyanolyan jól szórakoztam vele, mint 20 éve, kivéve, amikor a pokolba kívántam az egészet. Szerencsére nem egy trial & error játék: a célhoz vezető út (pár titkos helyet leszámítva) általában logikus gondolkodással kikövetkeztethető, és ha valami nem sikerül harmadjára, akkor jó eséllyel nem az lesz a megoldás. Ugyanakkor az utolsó helyszínen már alig vártam, hogy vége legyen ennek a vesszőfutásnak, így a lezáráskor egyszerre éreztem elégedettséget és jó adag megkönnyebbülést is. Nem, azért sem fogom mind a 300 havert kiszabadítani, jó volt ez így is, köszönöm.
„A tanítómesterem egy macska volt. Tőle tanultam meg a jelenben élni.”
ELDEN RING Shadow of the Erdtree (PS5):
Elkerülhetetlen volt, hogy végül én is befizessem magam rá. És mivel amúgy is pár hete kezdtem egy új karaktert az alapjátékban, így muszáj volt megvennem. Olyat tettem, amit ez idáig soha, kreáltam egy varázslót. Amúgy is a közelharci karakterek állnak hozzám közel, de a soulslike játékokban ráadásul mindig csak és kizárólag ilyen kasztúakkal csapattam. Sokan csalásnak titulálják és valahol tökéletesen igazuk is van. A játék 80-90%-as nevetségesen könnyűvé válik, a maradék okoz igazán fejfájást. De persze nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak ügyeskedni kell. Mondjuk engem amúgy sem tekintenek igazi soulslike játékosnak a műfaj HC képviselői, mert én imádok online multizni és többedmagammal nyomulni. Aki nem full egyedül viszi végig offline módban, az nem sokat ér a szemükben, de ezzel együtt tudok élni. Persze a felfedezés és gyűjtögetés részét így is a legtöbbször egyedül csináltam.
Már az alapjáték is teljesen elvarázsolt az egyedi látványával és hangulatával, de a DLC-ben is kitettek magukért rendesen! Egy kimondottan kellemes méretű bejárható területet kaptunk rengeteg új ellenféllel és ritka genyó boss-okkal. Ne ijedjetek meg tőle, ha a brutálisan tápos karakteretek nem is tűnik annyira erősnek a DLC területén. Revered Spirit Ashes és Scadutree Fragment vadászatra kell indulni, mert ezek segítségével tudjuk majd tápolni a karakterünket. Az így szerzett buff viszont csak és kizárólag a DLC területén lesz érvényes. A történet "lezárása" számomra egy csöppet csalódást keltő volt mondjuk. Kaptunk egy nyúlfarknyi kis videót, de azért volt hiányérzetem rendesen. Megnéztem egy 20 perces YT videót, ami kivesézi az egész DLC történetét és a befejezést, de sokkal okosabb nem lettem.
Mindettől függetlenül én azt mondom, hogy minden ER rajongó számára abszolút kötelező a Shadow of the Erdtree beszerzése, mert ismét képes lesz rabul ejteni Titeket pár 10 órácskára.
Tiny Tina's Wonderlands (PC):
Csípem a Borderlands sorozatot és mikor láttam erről a játékról a bejelentést, már akkor tudtam, hogy én ezt is élni fogom.
Kicsit hányattatott sorsa volt, mert menet közben többször félretettem más címek miatt, de ma reggel csak sikerült a végére érnem. A sztori jópofa, a poénok és easter egg-ek ütnek, a játékmenet pedig a szokásos Gearbox minőség! A Borderlands sorozat és a szerepjátékok rajongói számára szerintem abszolút kihagyhatatlan, mert egyedi és felejthetetlen élményben lesz részetek. A kampány ugyan véget ért, de így is maradt kismillió felfedezni való és persze fejlődési lehetőség. Szóval nem kizárt, hogy egyszer még visszanézek a Bunkers & Badasses világába. Köszönet Shadowguardnak a Steam kódért!
Elkerülhetetlen volt, hogy végül én is befizessem magam rá. És mivel amúgy is pár hete kezdtem egy új karaktert az alapjátékban, így muszáj volt megvennem. Olyat tettem, amit ez idáig soha, kreáltam egy varázslót. Amúgy is a közelharci karakterek állnak hozzám közel, de a soulslike játékokban ráadásul mindig csak és kizárólag ilyen kasztúakkal csapattam. Sokan csalásnak titulálják és valahol tökéletesen igazuk is van. A játék 80-90%-as nevetségesen könnyűvé válik, a maradék okoz igazán fejfájást. De persze nincsenek leküzdhetetlen akadályok, csak ügyeskedni kell. Mondjuk engem amúgy sem tekintenek igazi soulslike játékosnak a műfaj HC képviselői, mert én imádok online multizni és többedmagammal nyomulni. Aki nem full egyedül viszi végig offline módban, az nem sokat ér a szemükben, de ezzel együtt tudok élni. Persze a felfedezés és gyűjtögetés részét így is a legtöbbször egyedül csináltam.
Már az alapjáték is teljesen elvarázsolt az egyedi látványával és hangulatával, de a DLC-ben is kitettek magukért rendesen! Egy kimondottan kellemes méretű bejárható területet kaptunk rengeteg új ellenféllel és ritka genyó boss-okkal. Ne ijedjetek meg tőle, ha a brutálisan tápos karakteretek nem is tűnik annyira erősnek a DLC területén. Revered Spirit Ashes és Scadutree Fragment vadászatra kell indulni, mert ezek segítségével tudjuk majd tápolni a karakterünket. Az így szerzett buff viszont csak és kizárólag a DLC területén lesz érvényes. A történet "lezárása" számomra egy csöppet csalódást keltő volt mondjuk. Kaptunk egy nyúlfarknyi kis videót, de azért volt hiányérzetem rendesen. Megnéztem egy 20 perces YT videót, ami kivesézi az egész DLC történetét és a befejezést, de sokkal okosabb nem lettem.
Mindettől függetlenül én azt mondom, hogy minden ER rajongó számára abszolút kötelező a Shadow of the Erdtree beszerzése, mert ismét képes lesz rabul ejteni Titeket pár 10 órácskára.
Tiny Tina's Wonderlands (PC):
Csípem a Borderlands sorozatot és mikor láttam erről a játékról a bejelentést, már akkor tudtam, hogy én ezt is élni fogom.
Kicsit hányattatott sorsa volt, mert menet közben többször félretettem más címek miatt, de ma reggel csak sikerült a végére érnem. A sztori jópofa, a poénok és easter egg-ek ütnek, a játékmenet pedig a szokásos Gearbox minőség! A Borderlands sorozat és a szerepjátékok rajongói számára szerintem abszolút kihagyhatatlan, mert egyedi és felejthetetlen élményben lesz részetek. A kampány ugyan véget ért, de így is maradt kismillió felfedezni való és persze fejlődési lehetőség. Szóval nem kizárt, hogy egyszer még visszanézek a Bunkers & Badasses világába. Köszönet Shadowguardnak a Steam kódért!
Outcast: A New Beginning
Nekem kimaradt az eredeti, így nem volt összehasonlítási alapom, de 20+ év távlatából ez mindegy is. A demó alapján nem számítottam nagy durranásra, és ez így is maradt. Iszonyú repetitív a játék, minden városban ugyanazt kell csinálni: megölni X db valamit, begyűjteni X db valamit. Az ügyességi részek is néhol agyf@szt okoznak, de azért nem vészesek. A sztori elviszi a hátán, de persze nem lesz az se Oscar-díjas.
A legnagyobb szívatás azonban a pálya. Valami kegyetlen vertikális az egész, ugrálgatni kell, mint egy idióta. Ahol nem, ott jól lehet közlekedni jetpackkel. Egy örökkévalóságnak tűnt végigjátszani, nagyon időhúzos a vége is. Azért beleraktam 30 órát, amit nem bántam meg, kár, hogy elég felejthető, középszerű játék lett belőle.
Nekem kimaradt az eredeti, így nem volt összehasonlítási alapom, de 20+ év távlatából ez mindegy is. A demó alapján nem számítottam nagy durranásra, és ez így is maradt. Iszonyú repetitív a játék, minden városban ugyanazt kell csinálni: megölni X db valamit, begyűjteni X db valamit. Az ügyességi részek is néhol agyf@szt okoznak, de azért nem vészesek. A sztori elviszi a hátán, de persze nem lesz az se Oscar-díjas.
A legnagyobb szívatás azonban a pálya. Valami kegyetlen vertikális az egész, ugrálgatni kell, mint egy idióta. Ahol nem, ott jól lehet közlekedni jetpackkel. Egy örökkévalóságnak tűnt végigjátszani, nagyon időhúzos a vége is. Azért beleraktam 30 órát, amit nem bántam meg, kár, hogy elég felejthető, középszerű játék lett belőle.
Dark Archon | i5-12600KF - RTX 3070 - 16Gb - Windows 10 x64 | BF4: DarkArchonHUN | Canyon Endurace 7
Senua’s Saga: Hellblade II (PC):
Többször említettem, hogy az első résznek hiába ugrottam neki 2-3 alkalommal, mindig törlés lett a vége 1 órán belül. A harc is idegesített és a játékmenet sem nyert meg magának. Végül végignéztem YT-on egy héttel ezelőtt.
Szerencsére a folytatás már annyira beszippantott és annyival élhetőbb volt, hogy nem tudtam letenni. A harc nehézségét le lehet venni nevetségesen könnyűre és viszonylag kevés a számomra frusztráló lebegő rúna keresgélés! Továbbra is azt mondom, hogy nem feltétlenül játékként, hanem interaktív filmként kell rá tekinteni, úgy viszont szinte hibátlan és egyedi. A látvány egészen elképesztő, a hangulat pedig továbbra is 10/10!!! És természetesen ezúttal is erősen javallott a fejhallgató, mert a hanghatások, a suttogások és az össz audioélmény így jön át a leginkább.
Kicsit tartottam tőle, hogy tényleg erős lesz a gépigénye, de semmiféle felskálázási módszer bekapcsolására nem volt szükség, natív 1440p-ben max grafikán (Ryzen 5600X és RTX 4070 Ti) gyönyörűen fut mindenféle FPS bezuhanás nélkül. Úgyhogy optimalizációból jeles.
Én amondó vagyok, hogy HDR bekapcs, fejhallgató felpattint és tessék hátradőlve elmerülni a pszichózisban, mert garantáltan különleges élményben lesz részetek. Főleg, hogy Game Pass előfizuval egyből tolható.
Többször említettem, hogy az első résznek hiába ugrottam neki 2-3 alkalommal, mindig törlés lett a vége 1 órán belül. A harc is idegesített és a játékmenet sem nyert meg magának. Végül végignéztem YT-on egy héttel ezelőtt.
Szerencsére a folytatás már annyira beszippantott és annyival élhetőbb volt, hogy nem tudtam letenni. A harc nehézségét le lehet venni nevetségesen könnyűre és viszonylag kevés a számomra frusztráló lebegő rúna keresgélés! Továbbra is azt mondom, hogy nem feltétlenül játékként, hanem interaktív filmként kell rá tekinteni, úgy viszont szinte hibátlan és egyedi. A látvány egészen elképesztő, a hangulat pedig továbbra is 10/10!!! És természetesen ezúttal is erősen javallott a fejhallgató, mert a hanghatások, a suttogások és az össz audioélmény így jön át a leginkább.
Kicsit tartottam tőle, hogy tényleg erős lesz a gépigénye, de semmiféle felskálázási módszer bekapcsolására nem volt szükség, natív 1440p-ben max grafikán (Ryzen 5600X és RTX 4070 Ti) gyönyörűen fut mindenféle FPS bezuhanás nélkül. Úgyhogy optimalizációból jeles.
Én amondó vagyok, hogy HDR bekapcs, fejhallgató felpattint és tessék hátradőlve elmerülni a pszichózisban, mert garantáltan különleges élményben lesz részetek. Főleg, hogy Game Pass előfizuval egyből tolható.
Xenonauts 2
Nu, e pillanatban játszottam végig elsőre a játékot. És az, hogy "végig"játszottam, már egyből hazugság. Mert a játék - jelen!! állapotában - egyszercsak a semmi közepén ér úgy véget (dióhéjban), hogy "ön elérte a játék pillanatnyi végét, a következő nagy update majd bővíti a tartalmat. Persze játszhat tovább, ha akar, de új content-et nem fog látni"...
De mondjuk, hogy végigjátszottam, s mindenképp tudok véleményt formálni a látottak alapján.
Szóval, aki legalább annyira idős, mint én, akkor jó eséllyel erős nosztalgiával gondol vissza a '93-as XCom UFO Defense-re. Olyan korszakos játék volt az, aminek azóta számtalan reiterációja történt; részint közvetlenül - részint pedig közvetve, más tematikájú, de hasonló játékmenetű játék által. Vannak úgymond jogutódjai is, ezek a jelentősen megváltozott XCom1 és XCom2 az elmúlt néhány évből. De úgy vélem, hogy szigorúan véve ez erkölcsi örökösei annak a játéknak az Extraterrestrials és a Xenonauts (2).
Az Extraterrestrials-t már jópár éve játszottam, s azóta bővült az a játék is tartalmilag (egy Platinum kiadássá). De végső soron össze tudom mérni azzal is a Xenonauts2-t, illetőleg az ős XCom-mal is.
A játékmenet szinte ugyanaz mindháromban. Ez hatalmas nosztalgiafaktor a Xenonauts2 mellett. Persze, van a modern játékok kezelőfelületeiben némi kényelmi korszerűsítés, de a lényeg ugyanaz, mint az ős Xcom esetén. Folyamatos szűkös erőforrások mentén építgetünk bázisokat, kutatunk és gyártunk, parány légierőnkkel próbálunk ufókat lelőni, hogy aztán azok roncsait egy körökre osztott taktikai harcban felszámoljuk odalenn. És közben akár számtalanszor mentünk és aztán reload-oljuk a játékot, ha nem akarunk embert/repülőt veszíteni a folyamatosan hátrányból vívott csatározások során. Nagyjából mindenki el tudja képzelni; aki látta már bármelyik elődöt, az azonnal megtalálja a helyét a Xenonauts2-ben is.
Erre a nosztalgiára rá is tesz a Xenonauts2 egy lapátkával; mert nagyon sok játékelem egy-egy kis csavarral tükrözi az ős XCom-ot. Teljesen otthon érzi magát a játékos; nem csak játékmenetében, hanem hangulatában is.
A Xenonauts2 stabilitás terén nem kell szégyenkezzen. Egyszer volt ugyan egy teljes összeomlás, szó nélkül bezárult a játék - de ez 1db, a sok-sok órányi játékmenet során. S annyira sűrűn ment a játékos és a játék maga is, hogy kb. semmit nem veszítettem ezzel; talán ha fél percnyi játékot...
A grafika nyilván inkább nosztalgiaszerű, mintsem szemet gyönyörködtető, de igazából nem érzem, hogy bármi probléma lenne vele. Nyilván ennek mentén egy kenyérpirítón is elmegy a játék.
Ultrawide monitoron játszottam, s teljesen támogatja a játék. Manapság ez már alapértelmezett kellene legyen, de hát számos XCom előd nem tudta megugrani ezt. (Nem emlékszem, hogy az Extraterrestrials képes lett volna erre anno; talán most sem...)
A mentett állás betöltése kicsit hosszabb, mint szeretném. Egy-egy taktikai csatában akár többször is megesik, hogy vissza kell tölteni állást; s nagyságrendileg ez 20-30 másodperc. (Vagy hát nem értem, de érzésre valami ilyesmi.)
Egyetlen dolog miatt nem tudom ajánlani MOST a Xenonauts2-t. Egyszerűen még nincs kész. A játékban a content mennyisége nagyjából összemérhető az ős XCom játékelemeinek mennyiségével, de messze elmarad az Extraterrestrials-tól.
Ez nem azt jelenti, hogy az Extraterrestrials-t javaslom a kettő közül. Ha valakinek végtelen ideje van, akkor hát megveheti-végigjátszhatja először az Extraterrestrials-t, aztán utána játszhat az addig talán bővülgető Xenonauts2-vel. De akinek nincs végtelen ideje játszani, s választania kellene a kettő közül, akkor talán(!!) az a Xenonauts2 mellett szól, hogy az még a jelen és a jövő, míg az Extraterrestrials inkább múlt és jelen. (És itt van az említett UltraWide monitor támogatás...)
Nu, e pillanatban játszottam végig elsőre a játékot. És az, hogy "végig"játszottam, már egyből hazugság. Mert a játék - jelen!! állapotában - egyszercsak a semmi közepén ér úgy véget (dióhéjban), hogy "ön elérte a játék pillanatnyi végét, a következő nagy update majd bővíti a tartalmat. Persze játszhat tovább, ha akar, de új content-et nem fog látni"...
De mondjuk, hogy végigjátszottam, s mindenképp tudok véleményt formálni a látottak alapján.
Szóval, aki legalább annyira idős, mint én, akkor jó eséllyel erős nosztalgiával gondol vissza a '93-as XCom UFO Defense-re. Olyan korszakos játék volt az, aminek azóta számtalan reiterációja történt; részint közvetlenül - részint pedig közvetve, más tematikájú, de hasonló játékmenetű játék által. Vannak úgymond jogutódjai is, ezek a jelentősen megváltozott XCom1 és XCom2 az elmúlt néhány évből. De úgy vélem, hogy szigorúan véve ez erkölcsi örökösei annak a játéknak az Extraterrestrials és a Xenonauts (2).
Az Extraterrestrials-t már jópár éve játszottam, s azóta bővült az a játék is tartalmilag (egy Platinum kiadássá). De végső soron össze tudom mérni azzal is a Xenonauts2-t, illetőleg az ős XCom-mal is.
A játékmenet szinte ugyanaz mindháromban. Ez hatalmas nosztalgiafaktor a Xenonauts2 mellett. Persze, van a modern játékok kezelőfelületeiben némi kényelmi korszerűsítés, de a lényeg ugyanaz, mint az ős Xcom esetén. Folyamatos szűkös erőforrások mentén építgetünk bázisokat, kutatunk és gyártunk, parány légierőnkkel próbálunk ufókat lelőni, hogy aztán azok roncsait egy körökre osztott taktikai harcban felszámoljuk odalenn. És közben akár számtalanszor mentünk és aztán reload-oljuk a játékot, ha nem akarunk embert/repülőt veszíteni a folyamatosan hátrányból vívott csatározások során. Nagyjából mindenki el tudja képzelni; aki látta már bármelyik elődöt, az azonnal megtalálja a helyét a Xenonauts2-ben is.
Erre a nosztalgiára rá is tesz a Xenonauts2 egy lapátkával; mert nagyon sok játékelem egy-egy kis csavarral tükrözi az ős XCom-ot. Teljesen otthon érzi magát a játékos; nem csak játékmenetében, hanem hangulatában is.
A Xenonauts2 stabilitás terén nem kell szégyenkezzen. Egyszer volt ugyan egy teljes összeomlás, szó nélkül bezárult a játék - de ez 1db, a sok-sok órányi játékmenet során. S annyira sűrűn ment a játékos és a játék maga is, hogy kb. semmit nem veszítettem ezzel; talán ha fél percnyi játékot...
A grafika nyilván inkább nosztalgiaszerű, mintsem szemet gyönyörködtető, de igazából nem érzem, hogy bármi probléma lenne vele. Nyilván ennek mentén egy kenyérpirítón is elmegy a játék.
Ultrawide monitoron játszottam, s teljesen támogatja a játék. Manapság ez már alapértelmezett kellene legyen, de hát számos XCom előd nem tudta megugrani ezt. (Nem emlékszem, hogy az Extraterrestrials képes lett volna erre anno; talán most sem...)
A mentett állás betöltése kicsit hosszabb, mint szeretném. Egy-egy taktikai csatában akár többször is megesik, hogy vissza kell tölteni állást; s nagyságrendileg ez 20-30 másodperc. (Vagy hát nem értem, de érzésre valami ilyesmi.)
Egyetlen dolog miatt nem tudom ajánlani MOST a Xenonauts2-t. Egyszerűen még nincs kész. A játékban a content mennyisége nagyjából összemérhető az ős XCom játékelemeinek mennyiségével, de messze elmarad az Extraterrestrials-tól.
Ez nem azt jelenti, hogy az Extraterrestrials-t javaslom a kettő közül. Ha valakinek végtelen ideje van, akkor hát megveheti-végigjátszhatja először az Extraterrestrials-t, aztán utána játszhat az addig talán bővülgető Xenonauts2-vel. De akinek nincs végtelen ideje játszani, s választania kellene a kettő közül, akkor talán(!!) az a Xenonauts2 mellett szól, hogy az még a jelen és a jövő, míg az Extraterrestrials inkább múlt és jelen. (És itt van az említett UltraWide monitor támogatás...)
Stellar Blade:
A koreai Shift Up még 5 évvel ezelőtt jelentette be "Project Eve" néven és végül a tavalyi megjelenést is elcsúsztatták idénre. Nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, maximum a protagonista formás idomai keltették fel a figyelmemet pár röpke pillanatra. Viszont miután sorra jelentek meg a pozitív kritikák és a játékosok is ajnározták, így uborkaszezon lévén csak lecsaptam rá én is. Amúgy is csípem a posztapokaliptikus sci-fiket és az ütős akciójátékokat.
Nem okozott csalódást, mert remekül szórakoztam! Nem akar több lenni, mint amit az előzetesek ígértek, de azt szinte tökéletesen hozza. A sztoritól nem kell sokat várni, azért ahogy haladunk előre már elég erősen körvonalazódik, hogy mi is történt a Földön. Természetesen maradnak tisztázatlan kérdések és tartogat még 1-2 meglepetést a legvégére a játék. Miután földet érünk, azonnal megindul a darálás. Egyetlen célunk, hogy elpusztítsuk a bolygót ellepő lényeket és visszahódítsuk az emberiség számára. Persze menet közben kiderül, hogy nem minden szimplán fekete és fehér, ráadásul a legvégén még dönthetünk is miképp szeretnénk zárni a kalandot. Mindkét befejezés ütős és természetesen előrevetíti a második rész elkészültét. Vagy legalábbis egy kiegészítőjét. Ráadásul van egy titkos befejezés is, azt is érdemes majd meglesni mindenképp.
A játék story nehézségen is épp elég kihívást tud nyújtani, de a ott a normál mód a magasabb kihívást kedvelők számára. A kampány befejezése után azonnal elérhetővé válik a new game+ mód és a hard nehézség. Mazochisták előnyben.
A Shift Up sikeresen bebizonyította, hogy nem PS5 PRO gépre van szükség, hanem csak hozzáértő fejlesztőkre!!! A játék gyönyörűen fut balanced grafikai módban 50-60 FPS között, miközben a látvány megmarad egészen elképesztően gyönyörűnek. A harcok tükörsimák, a hatalmas open world pályákat pár másodperc alatt betölti, egyszerűen tömény gyönyör játszani vele.
A pár tereptárgyban elakadt ellenfélen kívül nem igen találkoztam bármi hibával, szerintem kifogástalan állapotban jelent meg a játék.
Kicsit bugyuta természetesen, hogy a világvége hangulat mellett rucikat, fülbevalókat, szemcsiket gyűjtögetünk és fodrász is rendelkezésre áll, hogy belőhessük a frizurát és hajszínt, de azért elég sok időt töltöttem Eve csinosítgatásával. Ez a fícsör is megtalálta a célközönséget.
A területek változatosak, az ellenfelek szintén és néhol kimondottan beteg kinézetűek. Ráadásul akad nem egy para horror szakasz is! Én 30 óra alatt értem a végére és majdnem 60 küldetést csináltam meg. Talán két mellékküldetésre nem maradt energiám.
Pár ezer Forintért végigjátszva a lemezes sefteléssel abszolút megérte. A digitális géppel rendelkezők döntsék el Maguknak, hogy megér-e Nekik teljes árat. Mondjuk számomra a lemez adás-vétel maradt a gép utolsó előnye így, hogy a Sony most már mindent is kiad PC-re. De legalább ismét kicsit be volt kapcsolva a masina némi pihengetés után.
A koreai Shift Up még 5 évvel ezelőtt jelentette be "Project Eve" néven és végül a tavalyi megjelenést is elcsúsztatták idénre. Nem tulajdonítottam neki különösebb jelentőséget, maximum a protagonista formás idomai keltették fel a figyelmemet pár röpke pillanatra. Viszont miután sorra jelentek meg a pozitív kritikák és a játékosok is ajnározták, így uborkaszezon lévén csak lecsaptam rá én is. Amúgy is csípem a posztapokaliptikus sci-fiket és az ütős akciójátékokat.
Nem okozott csalódást, mert remekül szórakoztam! Nem akar több lenni, mint amit az előzetesek ígértek, de azt szinte tökéletesen hozza. A sztoritól nem kell sokat várni, azért ahogy haladunk előre már elég erősen körvonalazódik, hogy mi is történt a Földön. Természetesen maradnak tisztázatlan kérdések és tartogat még 1-2 meglepetést a legvégére a játék. Miután földet érünk, azonnal megindul a darálás. Egyetlen célunk, hogy elpusztítsuk a bolygót ellepő lényeket és visszahódítsuk az emberiség számára. Persze menet közben kiderül, hogy nem minden szimplán fekete és fehér, ráadásul a legvégén még dönthetünk is miképp szeretnénk zárni a kalandot. Mindkét befejezés ütős és természetesen előrevetíti a második rész elkészültét. Vagy legalábbis egy kiegészítőjét. Ráadásul van egy titkos befejezés is, azt is érdemes majd meglesni mindenképp.
A játék story nehézségen is épp elég kihívást tud nyújtani, de a ott a normál mód a magasabb kihívást kedvelők számára. A kampány befejezése után azonnal elérhetővé válik a new game+ mód és a hard nehézség. Mazochisták előnyben.
A Shift Up sikeresen bebizonyította, hogy nem PS5 PRO gépre van szükség, hanem csak hozzáértő fejlesztőkre!!! A játék gyönyörűen fut balanced grafikai módban 50-60 FPS között, miközben a látvány megmarad egészen elképesztően gyönyörűnek. A harcok tükörsimák, a hatalmas open world pályákat pár másodperc alatt betölti, egyszerűen tömény gyönyör játszani vele.
A pár tereptárgyban elakadt ellenfélen kívül nem igen találkoztam bármi hibával, szerintem kifogástalan állapotban jelent meg a játék.
Kicsit bugyuta természetesen, hogy a világvége hangulat mellett rucikat, fülbevalókat, szemcsiket gyűjtögetünk és fodrász is rendelkezésre áll, hogy belőhessük a frizurát és hajszínt, de azért elég sok időt töltöttem Eve csinosítgatásával. Ez a fícsör is megtalálta a célközönséget.
A területek változatosak, az ellenfelek szintén és néhol kimondottan beteg kinézetűek. Ráadásul akad nem egy para horror szakasz is! Én 30 óra alatt értem a végére és majdnem 60 küldetést csináltam meg. Talán két mellékküldetésre nem maradt energiám.
Pár ezer Forintért végigjátszva a lemezes sefteléssel abszolút megérte. A digitális géppel rendelkezők döntsék el Maguknak, hogy megér-e Nekik teljes árat. Mondjuk számomra a lemez adás-vétel maradt a gép utolsó előnye így, hogy a Sony most már mindent is kiad PC-re. De legalább ismét kicsit be volt kapcsolva a masina némi pihengetés után.
A Short Hike
Szokásom, hogy Steam-értékelések alapján keresek játékokat. Az a tapasztalatom, hogy a "rendkívül pozitív" értékelések, amik a 95-99%-os tartományban lévő játékoknál jelennek meg, mind hasonlítanak abból a szempontból, hogy mindegy milyen típusú gamek, baromi jók. Így találtam meg a Factoriot és a Return of the Obra Dinnt is, és találtam rá erre is.
Annyit kell tudni, hogy ez egy 3-4 óra alatt kiplatinázható kis játék, mi egy pingvint alakítunk egy szigeten, akinek az aznapi programja a sziget hegyének megmászása. Az utunkon felfelé találkozhatunk különféle karakterekkel, akik kisebb-nagyobb feladatokkal bíznak meg minket, valamint a feljutást lehetővé tévő arany tollakat is gyűjtögetünk. Ne várjatok komoly sztorit, ez egy kis cukiskodás, amit a jópofa párbeszédek, a szép grafika (senkit ne tévesszen meg az, amit a képeken lát, állíthatóak a pixelek, és van kvázi normális kinézetű beállítás is) és a fantasztikus irányítás tesz szuper élménnyé. A játék kb. 1 óra alatt kijátszható, a gyűjtögetéssel kioldható acsik tolják ezt ki még pár órával. Ehhez mérten kedvezményes az ára természetesen. Nagyon ajánlom. Kivéve azt a mocskos röplabda-acsit, ott majdnem lekapartam az arcom, mire meglett.
Szokásom, hogy Steam-értékelések alapján keresek játékokat. Az a tapasztalatom, hogy a "rendkívül pozitív" értékelések, amik a 95-99%-os tartományban lévő játékoknál jelennek meg, mind hasonlítanak abból a szempontból, hogy mindegy milyen típusú gamek, baromi jók. Így találtam meg a Factoriot és a Return of the Obra Dinnt is, és találtam rá erre is.
Annyit kell tudni, hogy ez egy 3-4 óra alatt kiplatinázható kis játék, mi egy pingvint alakítunk egy szigeten, akinek az aznapi programja a sziget hegyének megmászása. Az utunkon felfelé találkozhatunk különféle karakterekkel, akik kisebb-nagyobb feladatokkal bíznak meg minket, valamint a feljutást lehetővé tévő arany tollakat is gyűjtögetünk. Ne várjatok komoly sztorit, ez egy kis cukiskodás, amit a jópofa párbeszédek, a szép grafika (senkit ne tévesszen meg az, amit a képeken lát, állíthatóak a pixelek, és van kvázi normális kinézetű beállítás is) és a fantasztikus irányítás tesz szuper élménnyé. A játék kb. 1 óra alatt kijátszható, a gyűjtögetéssel kioldható acsik tolják ezt ki még pár órával. Ehhez mérten kedvezményes az ára természetesen. Nagyon ajánlom. Kivéve azt a mocskos röplabda-acsit, ott majdnem lekapartam az arcom, mire meglett.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Másodikra meglett!
(Itt is a kamera volt a legnagyobb ellenség. No meg az, hogy még át sem érsz, nem látod, mi van, már támadnak... Ez elsőre meglepett, másodikra már készültem, és halberd heavy attackkal nyitottam, ahogy átértem. Ez ugye két 360 fokos kaszáló mozdualt. A két kutya rögtön megfeküdt tőle. A démon onnantól könnyű volt. Csak a kamera volt genyó, mert néha csak a zöld növényzetet láttam, a démont nem...)
(Itt is a kamera volt a legnagyobb ellenség. No meg az, hogy még át sem érsz, nem látod, mi van, már támadnak... Ez elsőre meglepett, másodikra már készültem, és halberd heavy attackkal nyitottam, ahogy átértem. Ez ugye két 360 fokos kaszáló mozdualt. A két kutya rögtön megfeküdt tőle. A démon onnantól könnyű volt. Csak a kamera volt genyó, mert néha csak a zöld növényzetet láttam, a démont nem...)
Endure. In enduring, grow strong.
Köszönöm a részletes beszámolót Az szép, ha ötödik próbálkozásra lement a két rohadék.
Nekem kellett vagy tizenöt... Alabárd nagyon nem jött be ellenük (hiába jó a reach-je, ha körbe-körbe röpködnek körülötted, és csak egy pontra szúr a fegyver), ellenben az általad is említett kétkezes pallos jelentette számomra a megoldást, amivel körbe lehet kaszálni, aztán onnantól kezdve röpködjön, amerre akar, úgyis eltalálom.
Nekem összesen két pont volt a játékban, ahol durván elakadtam. A kettőből ez volt az első, ahol guide-ot kellett néznem, hogy mi a faszt csináljak.
Második a Capra demon, igen. Várjuk arról is a beszámolót, ahogy majd a Pufi&Pöcs duóról is
Az szép, ha ötödik próbálkozásra lement a két rohadék.
Nekem kellett vagy tizenöt... Alabárd nagyon nem jött be ellenük (hiába jó a reach-je, ha körbe-körbe röpködnek körülötted, és csak egy pontra szúr a fegyver), ellenben az általad is említett kétkezes pallos jelentette számomra a megoldást, amivel körbe lehet kaszálni, aztán onnantól kezdve röpködjön, amerre akar, úgyis eltalálom.
Nekem összesen két pont volt a játékban, ahol durván elakadtam. A kettőből ez volt az első, ahol guide-ot kellett néznem, hogy mi a faszt csináljak.
Második a Capra demon, igen.
Várjuk arról is a beszámolót, ahogy majd a Pufi&Pöcs duóról is
Majd a Capra Demon megoldja a kedved.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
Messze lesz az, mert lassan haladok, nincs sok időm. De ha felhúznak, úgyis írok. (Vszg. DS topikba akkor már.)
ER-ben én is valami poise gyilkos str dolgot akarok majd faith kiegészítéssel. A sima varázslós dolgok viszont nem izgatnak. Ehhez a stílushoz szerintem érzésre jobban passzol az izzadság szagú full contact megközelítés, mint a viztos távolságból spell parittyázás. Következő ER kört én is summon nélkül akarom már az elejétől, bár ha valami gangbang duó nagyon szívatns, akkor nem lesz lelkiismeret furdalásom, ha végül mégis lehozok valami szellemet én is. De ez szerintem csak valamikor ősszel lesz aktuális. (Addig Ds1, DS3, Nioh a terv. Meg közben a phd-met is meg kellene már szereznem/védenem)
ER-ben én is valami poise gyilkos str dolgot akarok majd faith kiegészítéssel. A sima varázslós dolgok viszont nem izgatnak. Ehhez a stílushoz szerintem érzésre jobban passzol az izzadság szagú full contact megközelítés, mint a viztos távolságból spell parittyázás. Következő ER kört én is summon nélkül akarom már az elejétől, bár ha valami gangbang duó nagyon szívatns, akkor nem lesz lelkiismeret furdalásom, ha végül mégis lehozok valami szellemet én is. De ez szerintem csak valamikor ősszel lesz aktuális. (Addig Ds1, DS3, Nioh a terv. Meg közben a phd-met is meg kellene már szereznem/védenem
)Endure. In enduring, grow strong.
A Gargoyle nem vészes, főleg ha már előtte hallottad a hírüket. Viszont én ugyanilyen részletes beszámolót kérek A Pufi&P*cs duóról Az egész DS1-ben egyedül ott voltam ideges... Ellenben ott nagyon.
Én is elkezdtem megint az ER-t Mivel nem tudtam eldönteni milyen karaktert csináljak úgy voltam vele kezdek egy wretch-et, aztán majd ha lepergett a rozsda eldöntöm, hogy castert vagy valami faith-dex hibridet kezdek. Viszont úgy néz ki ez a karakter marad, pure STR, no summon. Egyelőre csak A Greatsword, van annak valami varázsa, mikor még az oroszlánokat is megszakítom egy-egy ütéssel
Az egész DS1-ben egyedül ott voltam ideges... Ellenben ott nagyon.
Én is elkezdtem megint az ER-t
Mivel nem tudtam eldönteni milyen karaktert csináljak úgy voltam vele kezdek egy wretch-et, aztán majd ha lepergett a rozsda eldöntöm, hogy castert vagy valami faith-dex hibridet kezdek. Viszont úgy néz ki ez a karakter marad, pure STR, no summon. Egyelőre csak A Greatsword, van annak valami varázsa, mikor még az oroszlánokat is megszakítom egy-egy ütéssel...az élet álom, az álom halál, a halál megváltás, a megváltás élet...
Csak a rend kedvéért válaszolok: meglettek az imént
Még régebben láttam róluk videót, plusz olvastam, hogy ők elég szivatósak tudnak lenni. Én azt mondanám, hogy a gargoyle-okkal nem volt baj, de a kamerával meg kellett küzdenem!
Ötödik próbálkozásra mentek le. Ez úgy nézett ki, hogy:
1. Felmegyek, videóbejátszás, jön a gargoyle, beszívom egy-két támadását, de hát ismerkedek vele. Leverem fele hp alá, majd egyszercsak meghalok. A hátam mögül ugyanis tüzet fújt rám az időközben megérkezett haverja, akiről kb. csak így szereztem értesülést. Semmi gond, nem lesz nehéz, tudom már, mire kell figyelni.
2. Belépek a fehér fénybe (ugye bossharchoz vezető átjáró) és még ki sem tisztul a látásom, mert még "átlépésben" vagyok, már fentről rám veti magát a gargoyle. Elesek. Felkelek, erre azzal a lendülettel lelök a tetőről egy ütéssel. (5 másodpercig nem tartott az egész.) Mondom, jó, rohadt cheater, azért ez nem túl fair, de majd a következőnél odafigyelek.
3. Megyek, szokásos eséssel kezdek (valamiért ahogy átlépek, abban a pillanatban rám veti magát fentről mindig), de most figyelek. Nincs gond, meg sem tud ütni, csak egyszer, és már jön is közben a haverja. Próbálok figyelni, de első barátunk kb. egy ütésnyire a haláltól felugrik a levegőbe, vele fordul a kamera (lock on módban voltam), nem látom a másikat, aki... na, meglepetés, nem fúj, hanem hátulról fejbek*r az alabárdjával: mire persze elesek. Felkelek, innom kellene, mert kevés a hp, benyomom a potiont, erre az első megfúj közben tűzzel. Halál. Rohadjatok meg.
4. Szokásos eséssel kezdés, majd elkezdeném én is osztogatni a pofonokat, de mi az Isten? Még 10 mp sem telt el, még a fele fölött van a hp-ja, de már itt a haverja! (Ez valami glitch lehetett?) Erre nem számítottam. Fújja a tüzet, kerülném, erre a másik azonnal keresztbe fúj szintén tűzzel. Halál.
5. Most már kezdenek idegesíteni, főleg mert ugye az egykor jobb sorsra érdemes Channeler körüli hollow bandát minden egyes alkalommal le kell vernem, akik azért elég sokan vannak, így elmegy velük vagy fél perc mindig. (A lépcsőn álldogáló bohóc nem ellenfél - az két döfés jó ütemben.) Meg ugye felmászni a két létrán, és rendre a firelink shrine-tól indulok (lépcsőzés, liftezés, vagyis némi idő eljutni a vízköpőkig.) Átmegyek a fényló átjárón, próbálok ezúttal dodge-olni egyből, de így is rám ugrik a gargoyle, elesek. Ezúttal nagyon koncentrálok, meg sem tud ütni utána. Gyorsan leütöm kb. harmad hp-ra (előtte +2-ről +4-re felhúztam a halberdet, ami már igen szépen sebez), majd kinyomom a lock-ot, hogy "jobban lássak" körbe. Jön is a haverja, már fújja a tüzet. Így egészen más, szabadabb mozgással: vidáman/könnyedén kerülöm, közben visszalock, és inkább benyalok egy suhintást, de gyorsan lecsapom az elsőt. Utána közelítem a másikat, közben kerülöm a tűzfújást, majd néhány szúrással lerendezem. Ez így gyerekjáték volt.
Igazából így, hogy megvan, mire figyeljek, easy boss páros. Az érthetlen dolgok (pl. a 2. és 4. pont) nélkül, így félig vakon is (annyira emlékeztem a videóból, hogy tudnak tüzet fújni, és egy idő után megjelenik a haver) szerintem másodikra már le tudtam volna verni őket. Maximum harmadikra.
Az ER valiant gargoyle párosához képest a kanyarban sincsenek különben.
Az öt próbálkozás alatt viszont dobtak két sisakot, szereztem csatabárdot (lekaptam az elsőről a farkával egyetemben), pajzsot (pajzsot mondjuk nem használok) és alabárdot is tőlük (már a simámat fejlesztem, meg annak jobban tetszik a strong attackja, így maradok annál egyelőre).
Azért még a +2-es alabárddal meglátogattam a temetői csontvázakat a firelink shrine mellett, szétkaszaboltam mindet, és összeszedtem a zweihandert. Elég brutálisnak tűnik a sebzése, 18-as erővel két kézben már bünti nélkül is forgathatom, így mindjárt ki is próbálom majd. (17-es az erőm, de most dobtak 10k soult a gargoyle-ok, így hamarosan megy a szintlépés.
Remélem, elég becsületesen, részletesen megválaszoltam a kérdést!
Még régebben láttam róluk videót, plusz olvastam, hogy ők elég szivatósak tudnak lenni. Én azt mondanám, hogy a gargoyle-okkal nem volt baj, de a kamerával meg kellett küzdenem!
Ötödik próbálkozásra mentek le. Ez úgy nézett ki, hogy:
1. Felmegyek, videóbejátszás, jön a gargoyle, beszívom egy-két támadását, de hát ismerkedek vele. Leverem fele hp alá, majd egyszercsak meghalok. A hátam mögül ugyanis tüzet fújt rám az időközben megérkezett haverja, akiről kb. csak így szereztem értesülést. Semmi gond, nem lesz nehéz, tudom már, mire kell figyelni.
2. Belépek a fehér fénybe (ugye bossharchoz vezető átjáró) és még ki sem tisztul a látásom, mert még "átlépésben" vagyok, már fentről rám veti magát a gargoyle. Elesek. Felkelek, erre azzal a lendülettel lelök a tetőről egy ütéssel. (5 másodpercig nem tartott az egész.) Mondom, jó, rohadt cheater, azért ez nem túl fair, de majd a következőnél odafigyelek.
3. Megyek, szokásos eséssel kezdek (valamiért ahogy átlépek, abban a pillanatban rám veti magát fentről mindig), de most figyelek. Nincs gond, meg sem tud ütni, csak egyszer, és már jön is közben a haverja. Próbálok figyelni, de első barátunk kb. egy ütésnyire a haláltól felugrik a levegőbe, vele fordul a kamera (lock on módban voltam), nem látom a másikat, aki... na, meglepetés, nem fúj, hanem hátulról fejbek*r az alabárdjával: mire persze elesek. Felkelek, innom kellene, mert kevés a hp, benyomom a potiont, erre az első megfúj közben tűzzel. Halál. Rohadjatok meg.
4. Szokásos eséssel kezdés, majd elkezdeném én is osztogatni a pofonokat, de mi az Isten? Még 10 mp sem telt el, még a fele fölött van a hp-ja, de már itt a haverja! (Ez valami glitch lehetett?) Erre nem számítottam. Fújja a tüzet, kerülném, erre a másik azonnal keresztbe fúj szintén tűzzel. Halál.
5. Most már kezdenek idegesíteni, főleg mert ugye az egykor jobb sorsra érdemes Channeler körüli hollow bandát minden egyes alkalommal le kell vernem, akik azért elég sokan vannak, így elmegy velük vagy fél perc mindig. (A lépcsőn álldogáló bohóc nem ellenfél - az két döfés jó ütemben.) Meg ugye felmászni a két létrán, és rendre a firelink shrine-tól indulok (lépcsőzés, liftezés, vagyis némi idő eljutni a vízköpőkig.) Átmegyek a fényló átjárón, próbálok ezúttal dodge-olni egyből, de így is rám ugrik a gargoyle, elesek. Ezúttal nagyon koncentrálok, meg sem tud ütni utána. Gyorsan leütöm kb. harmad hp-ra (előtte +2-ről +4-re felhúztam a halberdet, ami már igen szépen sebez), majd kinyomom a lock-ot, hogy "jobban lássak" körbe. Jön is a haverja, már fújja a tüzet. Így egészen más, szabadabb mozgással: vidáman/könnyedén kerülöm, közben visszalock, és inkább benyalok egy suhintást, de gyorsan lecsapom az elsőt. Utána közelítem a másikat, közben kerülöm a tűzfújást, majd néhány szúrással lerendezem. Ez így gyerekjáték volt.
Igazából így, hogy megvan, mire figyeljek, easy boss páros. Az érthetlen dolgok (pl. a 2. és 4. pont) nélkül, így félig vakon is (annyira emlékeztem a videóból, hogy tudnak tüzet fújni, és egy idő után megjelenik a haver) szerintem másodikra már le tudtam volna verni őket. Maximum harmadikra.
Az ER valiant gargoyle párosához képest a kanyarban sincsenek különben.
Az öt próbálkozás alatt viszont dobtak két sisakot, szereztem csatabárdot (lekaptam az elsőről a farkával egyetemben), pajzsot (pajzsot mondjuk nem használok) és alabárdot is tőlük (már a simámat fejlesztem, meg annak jobban tetszik a strong attackja, így maradok annál egyelőre).
Azért még a +2-es alabárddal meglátogattam a temetői csontvázakat a firelink shrine mellett, szétkaszaboltam mindet, és összeszedtem a zweihandert. Elég brutálisnak tűnik a sebzése, 18-as erővel két kézben már bünti nélkül is forgathatom, így mindjárt ki is próbálom majd. (17-es az erőm, de most dobtak 10k soult a gargoyle-ok, így hamarosan megy a szintlépés.
Remélem, elég becsületesen, részletesen megválaszoltam a kérdést!
Endure. In enduring, grow strong.
Nekem a Hand of Malenia kicsit csalódás volt. Legalábbis a speckója (Waterfowl Dance) gyakran úgy nézett ki a játék végig bossoknál, hogy benyomom, a karakterem felugrik a levegőbe, ahol megáll egy pillanatra, a boss meg egy laza mozdulattal lecsapja olyan, mint valami szemtelen piaci legyet... Ha meg nem csapta le, akkor arrébb ment annyit, hogy milyen bejön a "cikázás", addigra már csak a levegőt szeltem jobbra-balra. Godfrey-nél tudtam olyat megjátszani, hogy amikor toppant, akkor toltam be a Waterfowlt, és így egyrészt nem sebződtem (felugrasz ugye a levegőbe), másrészt utána már vagdaltam is, mint a répát. Kivéve, amikor toppantás után még volt ideje meglegyinteni is, míg én a levegőben megálltam némi menő "mátrixos" effektként.
A fő fegyverem a Bloodhound's Fang volt a játék alatt (kezdetben uchival mentem, majd Stormveil kastély után váltottam az ott található karomfegyverre (duálban hordva). Ez rohadtul tetszett sokáig, tiszta wolverine érzés volt kaszabolni vele, viszont eszement kicsi a reach, mindig bele kell mászni vele az ellenfelekbe, és sok nagyobb méretű szörnynél valahogy ergya volt a hitbox, ezért néha még hozzájuk dörgölőzve is csak a levegőt csépeltem. Ekkor próbáltam ki a Fangot, mert azt írták okos emberek, hogy az rohadt jó fegyver, és bizony igazuk volt, meg is maradtam ennél a játék végéig. (Csak felhúztam egy-két másik fegyvert is próbaképpen, köztük a Malenia katanát is.) Emlékszem, a Fangot kipróbálva döbbentem meg, hogy mennyivel biztonságosabb távolságból is el lehet találni az ellenfeleket (Utána többet hozzá sem nyúltam a Steelclawhoz.)
Én, ha újrakezdem egyszer az ER-t (márpedig a DLC miatt előbb-utóbb újra belekezdek majd, vszg. még idén), akkor valamilyen full str alapú, bazi nagy kétkezes fegyót fogok kinézni magamnak. (És mellé húzni fogom valószínűleg egy szükséges mértékig a faith-et is, hogy egy-egy jófajta self buff incantationt el tudjak majd lőni néha. Utóbbi ugyanis teljesen kimaradt az első végigjátszásomból.)
Különben anno több karaktert kipróbáltam, köztük a Vagabondot és a Confessort is, és gyakorolgattam velük a pajzsozást. A problémám az volt, hogy amikor úgy éreztem, már megy a parry pajzzsal, akkor az első minibossnál kiderült, hogy meg ahogy Móricka elképzelte. A nyamvadt Farum Azula boss volt az különben az egyik legelső (farkasos) barlangban. Ütött, leparryztem, ez meg zavartalanul ütött tovább, ugyanis éppen kombóban volt, és mint kiderült, oda nem elég egyszer parryzned, ha jól emlékszem. Na, akkor tértem vissza a szamurájhoz (két kézre fogott uchival), és kezdtem el azt a karaktert, akivel végül végigvittem a játékot. Mondjuk dodge-olni alaposan megtanultam közben
Egyébként DS1 Remastered egyelőre elég könnyű az ER után. Igaz, még csak Undead Parishban vagyok, tehát a játék viszonylagos elején, de pl. a Bell Gargoyles előtt állok pont, és a Parish elejétől úgy jöttem el idáig (a torony tetején a fekete lovagot kihagytam, mert a haverja Undead Burgban is elp*csázott röhögve, mivel sebezni nem tudtam rajta jóformán), hogy pihennem sem kellett közben: a disznótól kezdve a Channeleren át mindenkit lepofoztam könnyedén egyetlen lendülettel, halál nélkül. Kezdem megszokni ugyanis ezt a kicsit lassabb tempót/egyszerűbb módit (úgyhogy a DS3-nál biztos megint szívni fogok majd - lehet inkább azt kellett volna elindítanom az ER után, de most már mindegy), és itt/így valahogy sokkal egyszerűbb eddig az ellenfelek kerülgetése/kicselezése is (a Taurus démonnak vígan elszaladgáltam a lába között, szerencsétlen azt se tudta, hová üssön, míg a páncélos röfivel meg mindig addig keringőztem, míg a seggébe nem kerültem, ha meg néha mégis szemben volt velem, simán kidodge-oltam a rohamát).
Nemrég találtam egy halberdet. Zabálja a staminát, de iszonyat jó a reach (messze kidöf előre az alaptámadással), jól is sebez (+2-re húztam fel egyelőre), és két kézre fogva a heavy attackja igazi tömegoszlató (kétszer pördül vele körbe a karakter, vízszintesen kaszálva eközben). Úgyhogy egyelőre arra cseréltem le az addig (szintén két kézre fogva) használt szimpla longswordömet.
A gargoyle duót mondjuk ER-ben rettenetesen utáltam, az első igazi megakasztós mumusaim voltak (azért némileg magasabb szinten és jobb fegyverrel visszatérve már nem voltak vészesek). Remélem, itt a DS1-ben könnyebben veszem majd az akadályt.
Ha meg nem csapta le, akkor arrébb ment annyit, hogy milyen bejön a "cikázás", addigra már csak a levegőt szeltem jobbra-balra. Godfrey-nél tudtam olyat megjátszani, hogy amikor toppant, akkor toltam be a Waterfowlt, és így egyrészt nem sebződtem (felugrasz ugye a levegőbe), másrészt utána már vagdaltam is, mint a répát. Kivéve, amikor toppantás után még volt ideje meglegyinteni is, míg én a levegőben megálltam némi menő "mátrixos" effektként.
A fő fegyverem a Bloodhound's Fang volt a játék alatt (kezdetben uchival mentem, majd Stormveil kastély után váltottam az ott található karomfegyverre (duálban hordva). Ez rohadtul tetszett sokáig, tiszta wolverine érzés volt kaszabolni vele, viszont eszement kicsi a reach, mindig bele kell mászni vele az ellenfelekbe, és sok nagyobb méretű szörnynél valahogy ergya volt a hitbox, ezért néha még hozzájuk dörgölőzve is csak a levegőt csépeltem. Ekkor próbáltam ki a Fangot, mert azt írták okos emberek, hogy az rohadt jó fegyver, és bizony igazuk volt, meg is maradtam ennél a játék végéig. (Csak felhúztam egy-két másik fegyvert is próbaképpen, köztük a Malenia katanát is.) Emlékszem, a Fangot kipróbálva döbbentem meg, hogy mennyivel biztonságosabb távolságból is el lehet találni az ellenfeleket
(Utána többet hozzá sem nyúltam a Steelclawhoz.)
Én, ha újrakezdem egyszer az ER-t (márpedig a DLC miatt előbb-utóbb újra belekezdek majd, vszg. még idén), akkor valamilyen full str alapú, bazi nagy kétkezes fegyót fogok kinézni magamnak. (És mellé húzni fogom valószínűleg egy szükséges mértékig a faith-et is, hogy egy-egy jófajta self buff incantationt el tudjak majd lőni néha. Utóbbi ugyanis teljesen kimaradt az első végigjátszásomból.)
Különben anno több karaktert kipróbáltam, köztük a Vagabondot és a Confessort is, és gyakorolgattam velük a pajzsozást. A problémám az volt, hogy amikor úgy éreztem, már megy a parry pajzzsal, akkor az első minibossnál kiderült, hogy meg ahogy Móricka elképzelte. A nyamvadt Farum Azula boss volt az különben az egyik legelső (farkasos) barlangban. Ütött, leparryztem, ez meg zavartalanul ütött tovább, ugyanis éppen kombóban volt, és mint kiderült, oda nem elég egyszer parryzned, ha jól emlékszem. Na, akkor tértem vissza a szamurájhoz (két kézre fogott uchival), és kezdtem el azt a karaktert, akivel végül végigvittem a játékot. Mondjuk dodge-olni alaposan megtanultam közben
Egyébként DS1 Remastered egyelőre elég könnyű az ER után. Igaz, még csak Undead Parishban vagyok, tehát a játék viszonylagos elején, de pl. a Bell Gargoyles előtt állok pont, és a Parish elejétől úgy jöttem el idáig (a torony tetején a fekete lovagot kihagytam, mert a haverja Undead Burgban is elp*csázott röhögve, mivel sebezni nem tudtam rajta jóformán), hogy pihennem sem kellett közben: a disznótól kezdve a Channeleren át mindenkit lepofoztam könnyedén egyetlen lendülettel, halál nélkül. Kezdem megszokni ugyanis ezt a kicsit lassabb tempót/egyszerűbb módit (úgyhogy a DS3-nál biztos megint szívni fogok majd - lehet inkább azt kellett volna elindítanom az ER után, de most már mindegy), és itt/így valahogy sokkal egyszerűbb eddig az ellenfelek kerülgetése/kicselezése is (a Taurus démonnak vígan elszaladgáltam a lába között, szerencsétlen azt se tudta, hová üssön, míg a páncélos röfivel meg mindig addig keringőztem, míg a seggébe nem kerültem, ha meg néha mégis szemben volt velem, simán kidodge-oltam a rohamát).
Nemrég találtam egy halberdet. Zabálja a staminát, de iszonyat jó a reach (messze kidöf előre az alaptámadással), jól is sebez (+2-re húztam fel egyelőre), és két kézre fogva a heavy attackja igazi tömegoszlató (kétszer pördül vele körbe a karakter, vízszintesen kaszálva eközben). Úgyhogy egyelőre arra cseréltem le az addig (szintén két kézre fogva) használt szimpla longswordömet.
A gargoyle duót mondjuk ER-ben rettenetesen utáltam, az első igazi megakasztós mumusaim voltak (azért némileg magasabb szinten és jobb fegyverrel visszatérve már nem voltak vészesek). Remélem, itt a DS1-ben könnyebben veszem majd az akadályt.
Endure. In enduring, grow strong.
Közben félbehagytam a kiskarit, és a nagykarimmal játszottam inkább még. Nekiálltam mindent újra átnézni, mert vannak helyek, ahol szó szerint csak átrohantam anno. Annyira durva, hogy 150 óra után is találok új dolgokat. Találtam két új rejtvényes tornyot, illetve átnéztem mindent, hogy megvan-e minden boss. 3 boss volt, ami hiányzott, egy Night Cavalry, egy Night Bird és egy dungeon kimaradt.
Illetve ami hír, hogy a DLC előtt totál újrabuildeltem a karimat. Ezért szidni fogtok, de bizony elővettem egy pajzsot. Világ életemben katanáztam, vagy dualkatanáztam, de most átépítettem magam. Nézegettem buildeket, és neten találtam egyet, ami nagyon megtetszett, azt szabtam személyre.
A lényeg, hogy van egy Bolt of Gransax az egyik kezemben, és egy Golden Greatshield a másikban. A bal kezemben ez cserélhető egy Cross-Naginatara, egyrészt mert szeretek powerstanceolni, másrészt meg mert a pajzsozás b*zis. Nem, komolyra fordítva másrészt meg azért, mert ez a pajzsozás nyilván nem jó mindenre. Még van súlylehetőségem, ezért a Hand of Malenia ott figyel a jobb kezemben tartaléknak, ha kéne a jól bevált oldschool fight-formom.
Szóval a build lényege a kövi:
-A fegyó skilljét használom sokat, azt buffoló talizmánokkal (Godfrey Icon, Carian Filigreed Crest, Shard of Alexander) Így két FP itallal 15x tudok lőni vele, ami kb elég. Még egy flaskot lehet átrakok FPre, 20 lövés már tényleg bőven elég lesz mindenre, és 11 heal meg szintén a rengeteg rangeből megoldott enemy miatt. A negyedik talizmán nem fix még, a Curved Sword, az Erdtree's Favor meg a Green Turtle között vacilálok.
-Brutál jó a spearben, hogy aktívan fenntartott block mellett is lehet vele ütni
-Felfedeztem és nekiálltam használni a guard countert, ami gyakorlatilag egy mini-orgazmus minden használatkor.
A pontok prióban Dex (80), aztán Vigor (60), aztán Endurance (50), végül Strength (44) másra nem raktam. Lvl 191.
Illetve ami hír, hogy a DLC előtt totál újrabuildeltem a karimat. Ezért szidni fogtok, de bizony elővettem egy pajzsot.
Világ életemben katanáztam, vagy dualkatanáztam, de most átépítettem magam. Nézegettem buildeket, és neten találtam egyet, ami nagyon megtetszett, azt szabtam személyre.
A lényeg, hogy van egy Bolt of Gransax az egyik kezemben, és egy Golden Greatshield a másikban. A bal kezemben ez cserélhető egy Cross-Naginatara, egyrészt mert szeretek powerstanceolni, másrészt meg mert a pajzsozás b*zis.
Nem, komolyra fordítva másrészt meg azért, mert ez a pajzsozás nyilván nem jó mindenre. Még van súlylehetőségem, ezért a Hand of Malenia ott figyel a jobb kezemben tartaléknak, ha kéne a jól bevált oldschool fight-formom.
Szóval a build lényege a kövi:
-A fegyó skilljét használom sokat, azt buffoló talizmánokkal (Godfrey Icon, Carian Filigreed Crest, Shard of Alexander) Így két FP itallal 15x tudok lőni vele, ami kb elég. Még egy flaskot lehet átrakok FPre, 20 lövés már tényleg bőven elég lesz mindenre, és 11 heal meg szintén a rengeteg rangeből megoldott enemy miatt. A negyedik talizmán nem fix még, a Curved Sword, az Erdtree's Favor meg a Green Turtle között vacilálok.
-Brutál jó a spearben, hogy aktívan fenntartott block mellett is lehet vele ütni
-Felfedeztem és nekiálltam használni a guard countert, ami gyakorlatilag egy mini-orgazmus minden használatkor.
A pontok prióban Dex (80), aztán Vigor (60), aztán Endurance (50), végül Strength (44) másra nem raktam. Lvl 191.
Baldur is blessed with invulnerability to all threats, physical or magical.
A fórumon szereplő hozzászólások olvasóink véleményét tükrözik, azokért semmilyen felelősséget nem vállalunk.
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Chicken Police: Into the HIVE! teszt – A kotlós mindenségit!
- 2. Erre számíthatnak a Frostpunk 2 rajongói 2025-ben
- 3. Most akkor van A-Life 2.0 vagy nincs a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobylban?
- 4. Új gameplay-bemutatókon a Flint: Treasure of Oblivion
- 5. Kis méret, nagy teljesítmény – SFF videokártyák az ASUS-tól
Legfrissebb fórumtémák
- 18:28
- Dragon Age: The Veilguard [207]
- 14:21
- Szét*** az ideg [5163]
- 08:53
- :::Music Club::: |House,Trance,Techno| [9492]
- 06:08
- Most akkor van A-Life 2.0 vagy nincs a S.T.A.L.K.E.R. 2: Heart of Chornobylban? [hozzászólások] [1]
- 09:52
- PRIM teszt – Míg a halál el nem választ [hozzászólások] [1]
- 07:57
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1462]
- 18:47
- Touch Type Tale teszt – Egy középkori írnok kalandjai [hozzászólások] [2]
- 13:30
- S.T.A.L.K.E.R. 2 [37]
- 18:33
- Erre számíthatnak a Frostpunk 2 rajongói 2025-ben [hozzászólások] [2]
- 16:06
- Helyzetjelentés [157284]
