Na szuper, akkor nem vagyunk messze ízlésügyileg.
Én úgy jártam, hogy mindig nagy elektronikus zenerajongó voltam, de a baráti társaságból szinte egyedül. 2007-2009 körül a dnb hullám gimnazista gólyaként vonzott be, majd ez folytatódott a szerintem kicsit későbbi, 2010-12 körüli elektro hullámmal, majd megállapodtam a táncolhatóbb house/tech-house szerelmeseként, mellette pedig kockulás és edzés közben mentek a keményebb, monotonabb stílusok.
Párom is inkább a hangszerekért van oda, így a húszas, egyetemi éveim rendes bulik nélkül röpültek el...meg hát ugye pénzem sem lett volna rá akkoriban.
Most 32 évesen, az első gyerek után alakult úgy, hogy a régi barátaim elkezdtek melodic technoba, goara járni és őket csábítgatva járunk el minden egyébre, ami engem érdekel és élem ki a fiatalságom a második gyerek érkezése előtt.
Nekem a novemberi Bonusz volt az első, ott is leginkább a kisterem érdekelt Frank Wiedemann (Âme), Joris Voorn és Blomqvist miatt, de a hangosítás csapnivaló volt sajnos a nagyszínpaddal ellenben. A magas hangok végig rezonáltak, torzultak, nem értem a technikus hol hagyta a fülét.
A technohoz hasonló, hirtelen felívelő utat jár be jelenleg az újkeletű afrohouse műfaj is, amit a Keinemusik nevű formáció hype-ja visz. Ha a baszatás leürítette dopaminraktáraid és csak valami vidám, szerotoninfokozó lötyögésre vágysz komplex hangzással, akkor ajánlom a stílust.
btw Maceo Plex-ről jut eszembe, Latin-amerikában terjed most nagyon a szerintem a progresszív house és a techno keverékeként leírható sötét hangzásvilágú és nagyon monoton 120bpm-es 'dark disco' vagy néha 'indie dance'-ként hivatkozott zsáner. Néha még a melodic technoval is közös metszetet alkot a hasonló bassline-ok miatt.
Pl. Cabizbajo, Theus Mago, Rafael Cerato.
Ezt itthon még nem igazán játsszák exkluzívan buliban egy Vedat Akdag nevű török srácon kívül, (aki amúgy nem jó DJ, de nagyon nagy szelektor) de várom már, hátha megérződik Európában is a hatása előbb-utóbb.