Ghost of Tsushima teszt – Szamuráj vagy szellem?

Jó kilenc és fél évvel ezelőtt a The Sly Collection volt az első tesztem itt a PlayDome-on (akkor még PC Dome-on). Miért írom ezt? Mert az a trilógia volt a Sucker Punch Productions egyik első szériája, amellyel megalapozta későbbi sikereit. Mondhatni, a stúdió kis túlzással minden PlayStation generációváltáskor franchise-t is vált. Míg a PS2-n Sly kalandjai futottak, addig PS3-on már az inFamous széria volt a menő. Igaz, ennek utolsó része már PS4-re készült el még 2014-ben, de azóta a csapat nem jelentkezett új játékkal. Egészen mostanáig, ugyanis napokon belül itt a Ghost of Tsushima, ami ismét egy teljesen új IP.

A stúdió olyan témába vágta a fejszéjét, amihez hasonlót sem boncolgatott még korábban: a középkori japán történelem egy nem túl derűs korszakába. A XIII. század végén ugyanis mongol seregek indultak meg Japán felé, hogy kiterjesszék a Mongol Birodalom fennhatóságát a szigetországra is. Ebbéli törekvéseiket Korea felől indították meg, és földrajzi fekvése miatt érthetően először Tsushima szigetét vették célba, amely nagyjából félúton fekszik a Koreai-félsziget és Japán között. A két fő részből álló szigetet irányító klánok megpróbálták feltartóztatni a hódító mongol erőket, de a szigorú szabályokat követő szamurájokat könyörtelenül lemészárolták, ezzel pedig a sziget lényegében elesett.

Nos, nagyjából itt csatlakozunk be mi a Ghost of Tsushima történetébe. Hősünk, Jin Sakai (avagy Dzsin Szakai – a játék ugyanis remekül sikerült magyar fordítással jelenik meg, amelyben a neveket is fonetikusan írják le) maga is egy a kudarcot vallott szamurájok közül, de társaival ellentétben ő legalább életben maradt. Igaz, súlyos sérüléseket szenvedett, életét végül egy női harcos mentette meg, aki persze nem ingyen tette, amit tett. A testvérét ugyanis elrabolták a mongolok, így Jin segítségét kéri a kiszabadításában. Hősünk természetesen igent mond, de közben már a sziget visszafoglalásának tervei formálódnak az agyában, amelynek egyik első lépése Shimura nagyúr kiszabadítása, akit szintén foglyul ejtettek a mongolok.

Ezzel pedig kezdetét veszi egy piszok hosszú és annál is százszor nehezebb küldetés: Tsushima felszabadítása. Miért olyan nehéz ez? Nos, dióhéjban azért, mert Jin lényegében egymaga ugrana neki a teljes mongol haderőnek. És mit ér egyetlen penge több ezerrel szemben? Nem sokat. De persze őt sem ejtették a fejére (illetve majdnem, de ez spoiler lenne, szóval nem mondtam semmit...), így pontosan tudja, hogy egyedül nem nyerhet. A győzelem legcsekélyebb esélyéhez is társakat, követőket és harcosokat kell maga köré gyűjtenie. Igen ám, de legyenek bármilyen elszántak is, holmi parasztokból, földművesekből vagy kovácsokból aligha verbuválhatna ütőképes sereget. Ehelyett inkább olyan harcosokat próbál meg felkutatni Tsushima szigetén, akik még ellenállnak a mongol inváziónak, és akik mind valamely harcmodor tökéletes tudói, és így specifikusan lehetnek segítségére küldetésében.

Mindez játékmenet szempontjából ezernyi fő és mellékküldetést, végtelennek tűnő felfedezést, és rengeteg (ezúttal értsd úgy, hogy iszonyatosan nagyon, de tényleg tökre nagyon) tanulást jelent. Jinnek ugyanis meg kell találnia a maga útját, ami ellentétben a gyerekkorától belé nevelt hitével, nem biztos, hogy egyezik a szamuráj útjával. Mert a szamuráj dicső, bátor harcos, aki mindig és minden körülmények között ellenfele szemébe néz. Aki nem támad alattomosan hátulról, mindig csak szemből, mert csak így adhatja meg a tiszteletet, ami igenis minden ellenségnek kijár. Aha, persze. Mert ez annyira jól bejött szegény szamurájoknak Komoda partjainál a mongolokkal szemben... Szóval Jin belátja, hogy kénytelen megtanulniaa lopakodás és a lesből gyilkolás művészetét is. Aztán később az íjászatét is, és így tovább. A játék ügyesen adagolja az újdonságokat, sokáig remekül fenntartva a játékos motivációját, hisz gyakran kapunk valami olyan újdonságot, ami megkönnyíti a további ténykedésünket, vagy csak egyszerűen szélesíti a harci repertoárunkat.

És itt meg kell említenem a Ghost of Tsushima szerintem egyik negatívumát is. Ez nem más, mint a fejlődési rendszer. Igazából a negatívum nem a legjobb kifejezés rá, mert nem arról van szó, hogy ne működne jól. Inkább arról, hogy érzésem szerint egy picit túltolták a srácok. Annyi mindent lehet fejlesztgetni, hogy ember legyen a talpán, aki képes egy jól megfogható irányvonalat követni. Ráadásul ezeket több különböző, elsőre eléggé átláthatatlannak tűnő menürendszerbe pakolták. Fel kell oldanunk Jin különböző harci állásait (négy van: föld, víz, levegő és tűz), majd ezek alatt is megnyílik egy-egy új képességfa. Aztán fejleszthetjük a szamuráj harci technikákat, a mitikus képességeket vagy a felfedezéshez szükséges képességeket. Ezek mind-mind saját képességfákat jelentenek. De ott vannak a szellem harcmodorhoz, vagyis a lopakodáshoz kötődő képességek és a direktebb harcmodor képességei is.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy bizony Jin felszerelését is javítgatnunk, foltozgatnunk, fejlesztgetnünk kell. Márpedig Jin mindjárt két pengével, több íjjal, dobókésekkel, gránátokkal van felfegyverkezve. Páncélja és ruhája is lesz idővel egy egész gardróbra való, a különféle fejfedőkről és maszkokról nem is beszélve. Ezek jó része is fejleszthető, amihez a szigetet járva kell összegyűjtenünk a szükséges nyersanyagokat, majd egy tehetséges fegyver- vagy páncélkovácsot meglátogatva kérhetjük meg, hogy pofozzon a holmin egy kicsit. Kozmetikai elemek? Naná, hogy vannak! Ezeket is apránként lehet begyűjteni. De itt még mindig nincs vége!

A szigeten mindenfelé elrejtett szentélyeket, imahelyeket, hőforrásokat vagy bambusz gyakorlókat találunk. Ezeket felkutatva és meglátogatva növelhetjük életerőnket (hőforrásban megmártózva) vagy koncentrációs képességeinket (a bambusz gyakorlóknál, ahol minél több bambuszt kell egy csapással átvágnunk – nagyon mókás minijáték). A sziget állatvilága is a mi oldalunkon áll, kiváltképp az aranyszínű madarakat és a rókákat. Ők ugyanis rejtett szentélyekhez vezetnek el minket, ahol aztán a statisztikáinkat javító talizmánokat szerezhetünk, amiket a fegyvereinkre lehet aggatni.

Jin amikor épp nem harcol a mongolokkal, akkor a vidéket járja – többnyire lóháton. Mivel Tsushima szigete teljesen szabadon bejárható, és meglehetősen nagy, tele kisebb-nagyobb településekkel és egyéb érdekes helyekkel, nagyon nem mindegy, hogy mikor merre megyünk. Ebben van segítségünkre a szél, amely tulajdonképpen a GPS-t hivatott szimbolizálni. Nem egyfolytában süvít a fülünkbe, csak ha a DualShock tapipadján felfelé húzzuk az ujjunk. Ilyenkor egy rövid időre megmutatja, hogy merre is kellene haladnunk. Ez amennyire ötletes és hangulatos elsőre, annyira használhatatlan is olykor, főleg, ha lovunk nyergében épp ezerrel vágtázunk, hiszen ilyenkor nem látszik annyira, hogy merre is fúj a szél. Apróság, nem vészes hiba.

Hősünk nemcsak kiváló szamuráj, de egyben költő és egy kisebb mágus is. Költő, ugyanis a sziget bizonyos pontjain leül meditálni, majd a táj szépségében gyönyörködve haikukat költ(hetünk mi helyette). Ezek új fejpántokat adnak. A mágiát pedig a furulyája jelenti, amelyen zenélve változtatni tud például az időjáráson. Az új dallamokat pedig a tücsköktől leshetjük el.

Szóval a Ghost of Tsushima játékmenete elképesztően sokrétű, és a harcokról még nem is beszéltünk. Ez az egyik legfontosabb részlet, és érzésem szerint sajnos nem mindig működik úgy, ahogy kellene neki. Egy-egy harci helyzetben rajtunk múlik, hogy milyen harcmodort választunk. Van, amikor a lopakodás és orvgyilkolás a célravezető, de bármikor dönthetünk úgy, hogy igenis a szamuráj útját követjük. Ilyenkor kilépünk rejtekünkből, és fennhangon felszólítjuk az ellenséget, hogy legjobb harcosa álljon ki ellenünk. Ez általában oda vezet, hogy egyetlen jól időzített gombnyomással átvágjuk a balga mongol katona torkát, majd nekiesünk a többieket gyepálni.

Jin bármilyen jó szamuráj, két-három harcossal szemben már töredékére zsugorodik a túlélés esélye. A különböző fegyverekkel harcoló ellenség ellen más és más harci állás a praktikus, ezeket csata közben mindig szabadon váltogathatjuk. Vannak kombóink is, kis és nagy ütések, illetve íjunkat vagy dobókéseinket (esetleg különféle gránátjainkat) is bevethetjük. A harcok elég látványosak, dinamikusak. Vannak kivédhetetlen támadásai az ellenségnek, ezeket legfeljebb elkerülni tudjuk. A legjobb taktika a kivárás, az ellenség támadásának hárítása, majd a kontratámadás (pont, mint a régi Assassin’s Creed játékokban, csak itt talán kevésbé kiszámítható). Érdekes, hogy a mongol íjászok minden tüzelés előtt kiáltanak a társaiknak, hogy vigyázzanak. Ilyenkor azok általában le is buknak az érkező nyílvesszők elől, de szerencsére ezzel mi is mindig előre tudhatjuk, hogy mikor térjünk ki.

Vannak időnként bossfightok is, amikor egy ellenféllel harcolunk, aki sokkal szívósabb és sajnos ügyesebb is társainál. Az ilyen vezéreket sokkal nehezebb legyőzni, de sokkal gyümölcsözőbb is. A harci állásokat például mongol vezérek legyőzésével lehet feloldani. Aki viszont agybajt kap a trial and error élménytől, az válassza inkább a legkönnyebb fokozatot, mert már közepes nehézségen is 10-15 alkalommal is neki lehet ugrani egyetlen ilyen bossfightnak (de akár egy mezei erőd megtisztításának is), mivel Jin nagyon sérülékeny, hamar beadja a kulcsot.

A Ghost of Tsushima egyik legerősebb része a látványvilága. A látványvilága, és nem feltétlenül a grafikája. Utóbbi ugyanis semmi kiemelkedőt nem nyújt, tisztességgel hozza a ma elvárható színvonalat. De az az összhatás, amit a Sucker Punch csapata életre keltett, na az előtt le a kalappal. Tsushima szigete egyike a PlayStation 4-en látott világok legszebbjeinek. A megannyi színpompás virágos mező, a rózsaszín és narancs naplementék, a szélben repkedő virágszirmok elképesztő hangulatot kölcsönöznek kalandjainak. Ehhez jönnek még a korrektül megrajzolt karakterek és a pofás fény-árnyék effektek is. Vannak ugyan kisebb grafikai bakik, de semmi durva. És szerencsére a fejlesztők megtalálták az arany középutat a látvány és a teljesítmény között is, a játék szinte meg sem röccent a teszt alatt.

A Sucker Punch új alkotása kétségtelenül az év egyik legjobban sikerült játéka, legalábbis PlayStation 4-en mindenképp. Persze ezt el lehet mondani a The Last of Us: Part II-ról is, csak épp a két játék totál másképp maxolja ki a nagyszerűség fogalmát. Aki szereti a japán történelmet és művészetet, akinek a külső nézetes lopakodás, harcolás és a végtelennek tűnő felfedezés a zsánere, az imádni fogja a Ghost of Tsushimát. Az élményen csak tovább javít a már említett remek magyar felirat, illetve az, hogy a játék elején választhatunk akár angol vagy japán szinkront is (angolul könnyebb a játék, mert nem kell annyira a szöveget olvasgatni, ha tudunk angolul, de cserébe a japán szinkron az igazán autentikus). Sőt, van egy olyan grafikai beállítás is, amely a régi, fekete-fehér japán szamurájfilmek előtt tiszteleg. Egy szó mint száz: a Ghost of Tsushima egy igazi remekmű, mégha nem is mentes teljesen a hibáktól.