Az első Assassin’s Creed játék bő tizenhárom esztendővel ezelőtt született meg a szép emlékű Prince of Persia franchise újratervezése nyomán. A számos gyermekbetegségben szenvedő, de sokunkat így is magával ragadó program játékmechanizmusait a második részre alaposan átdolgozták a készítők, amely így már jóval teljesebb, sokoldalúbb formában arathatott osztatlan sikert, bevonulva a videojáték-történelem legnagyobbjai közé. Aztán teltek-múltak az évek, és a hetedik epizód környékén kezdtek a jól bevált mechanizmusok ellaposodni. A középkori Szent Föld, a reneszánsz Itália, a függetlenségi háború korabeli Amerika, a karib-tengeri térség kalózainak aranykora, a forradalmi Párizs és a viktoriánus London megelevenítését követően a francia-kanadai székhelyű fejlesztő és kiadó megpihent hát kicsit, és a koncepciótól kezdve, mégis ismerős módon gondolta ismét át a széria alapjait.
Ennek gyümölcse egy, a mai, nyílt világú akció-szerepjátékok számos jó tulajdonságát magán viselő új program, az Origins alcímre keresztelt epizód lett, amely a késői Ptolemaiosz-korba, az első asszasszinok születésének idejébe repítette el a játékosokat, az ókori Egyiptom földjére. Nekem, bevallom, ez az egyik legkedvesebb játékom ebben a számomra amúgy is kiemelten fontos franchise-ban, amelynek megújult játékmenete annak idején nagyon bejött. A 2018-as folytatás, az Odyssey, amely a pelopponészoszi háborúk idejére, az ókori Hellászba kalauzolt el, szintén nagyon jól sikerült. Ez a játék az előző epizód játékmenetét a negyedik rész, a Black Flag hajózós/tengeri csatázós legénység- és hajómenedzselős elemeivel, és némi területfoglalós háborúskodással toldotta meg. Ha úgy vesszük, az volt talán eddig a modern kor és a ma játékosainak talán leginkább megfelelő, legösszetettebb, legtartalmasabb epizódja ennek a korokon és korszakokon átívelő eposznak, ám ismét kezdett kicsit megfáradni a franchise. Az Odyssey valahogy az Origins után már nem ütött akkorát, és ismét joggal tehették fel maguknak a kérdést a Ubisoft szakijai, hogy „Hogyan, merre tovább?”. Nos, a választ a hamarosan megjelenő Assassin’s Creed: Valhalla adja remélhetőleg meg mindenki számára. A játékot a hazai forgalmazó jóvoltából még a megjelenést megelőzően nyílt lehetőségünk kipróbálni.
A sorozat ismét kort és korszakot váltott.
A Rend és a Templomosok (illetve ezek őseinek) küzdelmét feldolgozó sorozat ismét kort és korszakot váltott. Az ezúttal Odin és Thor földjére, a IX. századi Norvégiába, illetve az akkori Angliába kalauzol el bennünket. Ez a játék bejelentésekor kicsit talán meglepő volt, mert akkoriban mindenki inkább az ókori Rómát gondolta befutónak, de a germán-kelta mitológia igencsak kedvelt téma manapság, így teljesen érthető ez a választás. A történet egy ifjú északi harcos, Eivor kalandjait követi, aki az anyaföldről elindulva a mai Anglia akkor még igencsak megosztott vidékére hajózik népével, a Holló klánnal, hogy ott alapítson új hazát. Mindez a modern kori szál, Layla Hassan és társai kutatásai jóvoltából függ össze az előzményekkel, de számos, a régebbi epizódokból ismert elem is egybe fűzi a szágát.
Érdekes mixe a nyílt világú akciójátékoknak és a szerepjátékoknak, amit némi stratégiai adalék is megfűszerez.
Az Assassin’s Creed: Valhalla nagyon érdekes, és egyértelműen csak nehezen szavakba önthető elegye mind a franchise eddigi darabjainak, mind pedig számos másik alkotásnak, illetve stílusnak, ami mégis egyedi és különleges egyvelegét prezentálja mindennek. Alapját az előző két rész játékmenete adja, amelybe belecsempésztek a korai részek óta nem látott elemeket ugyanúgy, mint némi területfoglalást, település-menedzselést, diplomáciát, amelyek mellett a nyílt világban való kóborlás, a kilátókra felmászva való szinkronizálás, madarunk – aki ezúttal holló – használata, a perkökön alapuló karakterfejlődés, az alapjait tekintve valós történelmi háttér, a mitológikus elemek, a számos fő- és mellékküldetés is megmaradtak. A program érdekes mixe a nyílt világú akciójátékoknak és a szerepjátékoknak, amit némi stratégiai adalék is megfűszerez. Én felfedeztem benne a Skyrim, a The Witcher 3, az utolsó Tomb Raider trilógia, a Ghost of Tsushima, a Horizon: Zero Dawn és számos egyéb játék elemeit és megoldásait az alapszériáén kívül, hogy csak néhányat említsek.
Hősünk ezúttal is lehet nő- vagy hímnemű, ám míg a nevünk mindkét esetben ugyanaz marad, nemünket és kinézetünket menet közben tetszőlegesen váltogathatjuk. A hatalmas térkép, illetve térképek szintén megtalálhatók a játékban, amelynek részletei a magas kilátókra felmászva szinkronizálhatók és deríthetők fel. A különböző eseményeket, lelőhelyeket, lehetőségeket különböző jelek és/vagy színek jelölik, ami ezúttal nemcsak iránytűnkön, de a világban is látszik gyakran fényoszlopok formájában. A térkép beközelítve a Skyrimben megismert 3D-jellegű nézetbe vált, így itt is elmondható, hogy hiába tűnik valami közelinek, a domborzat miatt gyakran nagyon nehezen közelíthetjük csak meg. A már felfedezett helyszínekre ismét eljuthatunk a gyors utazás feature-nek hála, ami sokat tud segíteni bokros teendőinkben.
Hátasunk és madarunk ezúttal is jó szolgálatot tesz, még ha utóbbi kicsit másképp is működik, mint a sasok – Synin tapasztalatom szerint inkább a keresett dolgok vagy személyek lelőhelyének körzetét azonosítja be és szűkíti le, nem feltétlenül a konkrét dolgokat. Saslátásunkat újra használhatjuk egyfajta „ösztön” jelleggel, ám azt ezúttal Odin Sight névvel illetik.
A küldetéseket főbb szálakra osztották, amelyek rendszerint számos különálló, de egymásra épülő misszióból állnak. Mellettük rengeteg mellékes feladatot végezhetünk el, de ha szeretnénk, mindenféle minijátékokban is részt vehetünk, mint az ivóverseny vagy egy Orlog nevű kockajáték, de horgászhatunk vagy bunyózhatunk is kedvünkre. A feladatok elvégzéséért vagy a területek felfedezéséért most is XP-t kapunk, de ezúttal nem hagyományos szintet lépünk, hanem egy képességpont-rendszert kapunk, amelyben egy igen szerteágazó fán oldhatunk fel több csoportba osztott perköket. Mi döntjük el, hogy a főbb- és alsóbbrendű csoportokra osztott képességek közül melyeket nyitjuk meg velük, és milyen irányban szeretnénk továbbfejlődni. Ez lehet a lopakodás, a közelharc vagy a távolsági harc fő iránya, és ahogy oldjuk fel az újabb skilleket, úgy nyílnak meg a távolabbi képességcsoportok az egyes ágakon. A feloldott perkök növelik erőnket (power), így ebben a játékban nem szintünkhöz, hanem erőnk szintjéhez kötöttek az egyes feladatok.
Ismét elvegyülhetünk csuklyánk segítségével az emberek között.
A lopakodásra ismét nagyobb szerep hárul, így ezúttal – a korai epizódokhoz hasonlóan – ismét elvegyülhetünk csuklyánk segítségével az emberek között, akár ellenséges területen is, nem csupán a tereptárgyak mögött vagy azok sűrűjében bujkálhatunk. A legfőbb ellenfelek kiiktatása, azok megközelítése ismét több úton is lehetséges, így a tervezgetés is megint jobban érvényesül ebben a részben. Hajónk most is van, de azt főleg közlekedésre és menekülésre használjuk, nem bonyolódunk velük vízi csatákba.
Fontos eleme a játékmenetnek településünk és népünk fejlesztése, felvirágoztatása is. Ezt egyfelől létesítmények építésével, másfelől szövetségek megkötésével segíthetjük elő. Az előbbihez először is utánpótlásra és nyersanyagra lesz szükségünk, amit leginkább monostorok és települések kifosztásával teremthetünk elő. Ne feledjük, itt és ekkor mi vagyunk a hitetlen pogányok, illetve nemigen jelent nekünk semmit a helyi lakosok ősi vagy keresztény hite, így simán égetjük porig a templomokat az eklézsia kincséért. A megszerzett ellátmányból aztán különféle újabb szolgáltatást nyújtó épületeket hozhatunk létre otthon, amitől kolóniánk jobban működik, és egyre gyarapodik kis közösségünk, amely egyszersmind új hazánkként és központunkként is szolgál.
Szövetségkötéshez pedig el kell bandukolnunk baráti vagy annak szánt vezérekhez, és rábírni őket valamilyen módon az együttműködésre. Erre persze több mód is akad, de rendszerint van az a segítség, ami kölcsönösen jó mindenkinek.
Utunk közben most is gyűjtögethetünk rengeteg alapanyagot, amelyek segítségével mi, vagy egyik mesteremberünk fejleszthet a cuccainkon, de gyógyszerünk is innen lesz sebeinkre. Szerkónk ilyen szervizelés útján válik mind erősebbé, és módosító rúnahelyek is kialakíthatók bennük, amelyekben a módosítókat szabadon cserélgethetjük, és a kinézetük is változhat tulajdonságuk mellett, így gyakorlatilag minden tárgyunk egyedi lesz.
A kétkezes harc is bekerült a repertoárba.
Ezúttal a kétkezes harc is bekerült a repertoárba, ergo tényleg bárkiből vad viking harcos vagy amazon válhat, akinek minden karja halált hoz. Az Odyssey háborús, csatározós játékmódja szintén visszaköszön assault néven, amit ezúttal területek, illetve az azok központjául szolgáló erődítmények bevétele és az ottaniak legyőzése képvisel. Ilyenkor mi vezetjük ádáz harcosainkat a terület és a hadisarc megszerzésére. Ellenfeleink a készítők ígérete szerint több tucat alaptípusba sorolhatók, és azok harci stílusa és annak összetettsége a mi képességeinkhez igazodik, de az idő rövidsége miatt a legkönnyebb fokozaton játszva ebből én, őszintén szólva, nem sokat érzékeltem.
Most erőnlétünket is menedzselnünk kell az ütközetek során, ami a félreugrástól fogy, de a bevitt találatok és az idő feltöltik azt. Az MI gyakran nem állt a helyzet magaslatán sem a mi, sem a velünk szemben állók oldalán, de mivel vagy három különböző kategóriában kellett nehézségi fokozatot állítanom az elején, és a tesztelés gyorsítása érdekében mindenhol a legergyábbat jelöltem be, nem feltétlenül mérvadó az én tapasztalatom. A térkép az egyes régiók fontosabb adatait (vagyon stb.) is jelzi, így tudjuk nagyjából, mi vár ott ránk, ha arra portyáznánk tovább.
Cselekedeteink, választásaink kihatása megítélésünkre, a játékra és személyes (akár romantikus) kapcsolatainkra szintén visszatérő elem ebben a részben is. Közben pedig mindvégig csordogál a fordulatos történet, ami talán szerteágazóbb, mint eddig valaha.
Folyamatosan azon töröm az agyam, hogy mi mindent tudnék még elmondani a program játékmenetéről, annak kicsit régi, kicsit új, kicsit kölcsönvett és néha kicsit kék (gondolok itt a harci arcfestésekre) megoldásairól, amelyek az Assassin's Creed Valhallában fellelhető számos program és stílus nászából születtek, de talán ennyiből is kiderül a lényeg. A többit meg fedezze fel mindenki maga, úgy is az az egyik legjobb dolog egy ilyen szinten nagy volumenű játékban.
Az AnvilNext 2.0 motor hozta a tőle elvárt és megszokott minőséget.
A megvalósítást mindig kicsit fenntartásokkal lehet és kell is megítélni egy, a megjelenése előtt kézhez kapott játék esetében, arról sem feledkezve meg, hogy annak lehetőségei sem feltétlen nyíltak meg addig teljes mértékben. Nos, ez itt még azzal is kiegészül, hogy a tesztünk alanyául szolgáló PlayStation 4-es verzió bizony egy, a napokban leköszönő konzolgenerációra jött ki, így feltehetőleg – az Xbox One verzióval egyetemben – a legkevésbé mutatós mindegyik közül. A képi világra ezzel együtt sem lehet panaszunk, kellően kidolgozott és megkapó. Az AnvilNext 2.0 motor felelős ezúttal is érte, így mondhatnánk azt is, hogy a jó öreg Sony vason hozta a tőle elvárt és megszokott minőséget – és bakikat, mint példúl levegőben álló karaktereket, egymásba lógó tárgyakat, helyenként furcsa fizikát stb. –, és ezt is mondjuk.
A párbeszédek változatosak és sokrétűek, ami a küldetésekre is igaz. Azért irodalmi mélységekre senki ne számítson, de komoly mennyiségű szöveg- és hanganyag került a játékba, így pl. hajókázás közben az unaloműző dalt is váltogathatjuk.
A főhősök és az NPC-k külleme remekül illik a vad, északi harcos bennünk élő imázsához, ezért senki ne lepődjön meg azon, ha a női Eivor is igen maszkulinra sikeredett, és simán elmehetne napjainkban bárhová kidobóembernek a legdurvább környék bármelyik csehójába. Talán jól megtermett alkata miatt hősünk valahogy kicsit lomhábbnak, ügyetlenebbnek, mozgása kicsit esetlenebbnek hat, mint eddig, és nem is tud mindig mindenre felmászni, ellenben gyakran bazi nagyot tud esni – mondjuk egy kilátóról, ami alól kimaradt az eddigi „hit ugrásához” odarakott marék szalma –, ellenben akár lóhátra guggolva is tud ugrani bármire vágta közben, ha szükséges. A vezérlés egyébiránt a régi metodikát követi, így arra nem is pazarolnék több szót. Az online és közösségi lehetőségek a teszteléskor még nem voltak elérhetők, így azokról nem tudok beszámolni, ellenben a játék már most is az 1.02-es verziónál tart, vagyis folyamatosan bővítik, módosítják a fejlesztők.
A Ubisoft egyik legsikeresebb szériája, az Assassin’s Creed két esztendőnyi szünet után tér vissza a jelenlegi, és a mostanában eljövendő újgenerációs konzolokra egyaránt. Az Assassin’s Creed: Valhalla ezúttal a kora középkorba kalauzolja el a Tisztelt Nagyérdeműt, ahol egy ádáz északi harcos bőrébe bújva alapíthatunk új hazát az angolszászok földjén. A játék számos téren újult meg, az rég elhagyott elemeket hozott újra vissza, félre is tett pár dolgot, és számos másik sikeres játék vagy franchise, illetve stílus elemei megtalálhatók benne, amelyeket izgalmas, egyedi eleggyé gyúrtak össze. Talán nem akkora durranás, mint három éve az Origins volt, de alapvetően jól összerakott, és igen tartalmas, kellemesen változatos, hosszú tíz órákig tartó szórakozást nyújt mindenkinek, aki beleveti magát az ádáz Eivor kalandjaiba.
