Az idei gamescomon jelentette be a Prime Matter kiadó, hogy a Mad Head Games stúdiójában új játék készül, ez lesz a Scars Above. Az első hírek és előzetesek alapján egy sci-fi akció-kalandjáték képe rajzolódhatott ki előttünk, nem véletlenül emlegették, hogy olyan mintha a Tomb Raider és a Mass Effect szerelemgyereke lenne.
A játék a minap vadonatúj előzetest kapott a The Game Awards alkalmából, de ami még ennél is fontosabb, hogy e trailer végén pontos premierdátumot is kaptunk. A sztori azzal indul, hogy egy gigantikus földönkívüli építmény bukkan fel a Föld közvetlen szomszédságában. Az emberek Metahedron névre keresztelték és létrehoztak egy különleges csapatot mérnökökből és tudósokból, hogy vegyék fel vele a kapcsolatot. Ez azonban rosszul sült el és a Metahedron a csapatot egy távoli idegen világba repítette.
Mi Dr. Kate Ward bőrébe bújhatunk, aki egyedül tér magához ebben a világban és útnak indul, hogy felfedezze azt. És persze az sem baj, ha út közben megtalálja a társait is, illetve közösen a hazavezető útra is rálelnek. Mivel hősünk "csak" egy tudós, nem pedig katona, nem lesz harci kiképzése, így egészen más eszközökkel kell megvédenie magát. Saját magának kreálthat fegyvereket és felszereléseket, de csata közben gondosan be kell osztania az erejét, mert nagyon hamar kifulladhat.
A Scars Above egy nagyon ígérete sci-fi akció-kalandjáték, amely PC-re, PlayStation 5-re és PlayStation 4-re és Xbox Series X/S-re készül (Xbox One-ra a jelek szerint nem). A megjelenésére pedig 2023. február 28-án kerülhet sor.