A 2018-as Spider-Man egyik nagy erőssége a játékmenet, látványvilág, történet és hangulat mellett a zenéje volt. Ezt John Paesano szerezte, aki elismert névnek számít mind a mozi, mind a streaming, de ugyanígy a videojátékos körökben is. Dolgozott többek közt Az útvesztő filmek és a Daredevil sorozat zenéin is. Játékok közül pedig hallhattuk már muzsikáját a Mass Effect: Andromeda, a Detroit: Become Human, és természetesen a már említett Spider-Man (és kiegészítője, a Miles Morales) zenéi közt.
Nem meglepő, hogy őt bízta meg az Insomniac Games az ősszel várható Spider-Man 2 zenéjének megkomponálásával is. És hogy milyen munkát várhatunk tőle? Azt a Spotify és az Apple Music jóvoltából már most meg lehet hallgatni. A Greater Together vasárnap este debütált a Hollywood Bowl Orchestra különleges élő előadásában a The Game Awards 10 éves koncertjén, az ikonikus Hollywood Bowl színpadán.
A Spider-Man 2 kizárólag PlayStation 5-re készül és október 20-án fog megjelenni. Ebben már Peter Parker és Miles Morales is irányítható lesz, az ellenfelek között pedig Venom, Kraven és a Gyík is felbukkan majd.