Amióta az eszemet tudom, mindig is világítótorony szerettem volna lenni. Most ez orbitális kamunak tűnhet, de valójában tényleg az egész gyerekkorom erről szólt. Egyszer még be is öltöztem egy óvodai farsang során, de senkinek nem nyerte el a tetszését. Pedig gondosan pingáltam magamra a piros csíkokat, és még a nappaliból is elcsentem az állólámpa divatos ernyőjét kalapnak. Okés, nem volt rajtam ruha, de ez miért nagy dolog? (Azóta sem értem...) Szegény Édesanyám pironkodva terelt ki a helyiségből, hazafelé pedig egy hosszú, emlékezetes beszélgetésünk volt.
Szóval a Keeper: a „Séfer-művek” legújabb üdvöskéje – igaz, nem sokat tudtunk meg róla megjelenés előtt (én legalábbis biztosan nem). De láthatóan az egész gamer társadalom meglepődött az ötlet nyomán, legalább annyira mint GeryG kolléga a bejelentés beharangozásakor. A Psychonauts 2 sikerei után mindenki arra volt kíváncsi, mi lesz a következő nagy dobás (vagy lesz-e, mert a Double Fine produkciók inkább a kritikai, semmint az anyagi sikerről híresek), de erre alighanem senki sem számított.
Mert a Keeper minden porcikájából süt a szürrealitás. Az alapfelállást nem kell magyarázni, miért – adott egy világítótorony, amely az idők során szép lassan leamortizálódik és elfelejtődik, majd egy borús pillanatban eldől, lábakat növeszt és nekilát a nagyvilágnak, uccu neki alapon. A táj pedig, amelyeken jár, legalább ennyire különös, de ugyanakkor szemet gyönyörködtető. Vad és élénk színek burjánzanak a képernyőn, a horizonton elterülő bércek, valamint az előtérben látható extravagáns környezet és növények egy nagyon különleges fantáziavilágba repítenek, amelyet öröm bejárni.
Muszáj is, hogy az legyen, mert bizony a játék java része a mászkálásról szól. Persze akadnak mindenféle ismerős játékmechanikák, amelyek az efféle akció-kalandokat fémjelzik, csak persze ezúttal a játék sajátos stílusában. Nyitogathatunk tehát átjárókat kapcsolókkal, gyűjtögethetünk apróbb relikviákat kisebb logikai feladatok megoldásával, hogy egyben, megfelelő helyen használva meg ez legyen a továbbjutás kulcsa.
Főszereplőnknek két mindenképpen említésre méltó segítsége van mindebben. Az egyik a világítótornyok elmaradhatatlan ismérve, kelléke (ahogy tetszik), a jelzőfény. Ezzel tudunk lyukat égetni hatalmas növényekbe, vagy életre kelteni misztikus gömböket, de a környezeti akadályok lebontásánál, vagy kisebb zavaró állatkák ideiglenes elriasztásánál is ideális „fegyver”.
Fegyver, de idézőjelben, ugyanis a játék teljesen erőszakmentes, sőt: mondhatni nagyon is békés. Nem is csoda, hogy másik hasznos „eszközünk” egy barátságos állatka lesz, aki majdhogynem sidekickként funkcionál – egy zöld tengeri madár, akit én valamiféle sirály és papagáj keveréknek nézek. Őkelmét direktben ugyan nem irányíthatjuk, de kérésünkre odarepül a csillogó, megjelölt pontokhoz, hogy rendszerint valamilyen akciót teljesítsen számunkra.
A barátok néha elszakadnak, de mindig újra összefutnak, mert ugyebár egységben az erő. Előfordul, hogy a torony a jelzőfényét is elveszíti, hogy kicsit challenge-elve legyen a játékos, mégis a nagyobb fordulópontot az jelentheti, amikor formailag is átalakul, de erről nem árulnék el többet. Pedig nem spoiler, mert az előzetes anyagokban is szerepel, de ha valaki szeret a történet alakulásával egyetemben meglepődni, az ne kukucskáljon.
A szavak nélküli kaland 8–10 órára rúg, és az anekdoták (de legalábbis Lee Petty vezető fejlesztő) szerint a COVID-19 kilátástalan helyzete ihlette, amikor semmi másra nem vágyott, csak túrázni az emberektől távol. Hogy honnan jött a vattacukorszerű izék ötlete, amelyek a világítótornyunkra ragadnak és pillekönnyű lesz tőle, hogy könnyen ugráljon, vagy a kis monociklis robotoké, akik az egyik urbánus helyszínen rajongják körbe hősünket, az örök rejtély marad.
A Keeper szürrealitása nem lesz mindenkinek való, de ahogy megszokhattuk az Xbox címeknél, ez is érkezik már a megjelenés napján Game Passba. A kipróbálás tehát „ingyen” van (már ha rendelkezünk előfizetéssel), amelyet követően bárki könnyedén dönteni tud. Egyedül egy mostanában (Microsofttól) megszokott dolog nem teljesül: PlayStation 5-ös verziónak ezúttal se híre, se hamva. Szinte biztos, hogy előbb-utóbb érkezni dog, csak a redmondiak így próbálják picit a platformjuk és a „kölcsönzős” szolgáltatásuk közelmúltban megtépázott hírnevét valamelyest pozitív irányba billenteni. Persze nem a Double Fine játéka fogja hirtelen az új Call of Duty kiesett bevételeit behozni, vagy sorsfordító bevételeket a konyhára hozni, de őket nem is ezért szeretjük. Hanem mert mindig előállnak valami ötletessel, egyedivel, amivel csak úgy szimplán jó játszani.
