27 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Rendezvények

Hitman: Absolution - új játékmódot villantottak Kölnben

Mozitermi exkluzív bemutató keretében láthattuk az IO játékát.

Írta: Zoo_Lee

Az idei gamescom nyitónapja előtt a Square Enix külön sajtótájékoztatón mutatta be a sajtó képviselőinek a 47-es ügynök ötödik kalandjának egy új, alternatív játékmódját. A Hitman: Absolution Contracts nevű opciójához a fejlesztők szerint a sorozat veterán játékosai adták az ihletet: a korábbi részek többszöri végigjátszása után ugyanis néhányan azzal kezdtek el szórakozni, hogy különböző, elvileg észrevétel és életbenmaradás nélkül likvidálhatatlan célpontokat jelöltek ki, tettek el láb alól már-már emberfeletti precizitással, majd mutatták be a tehetségüket a világnak egy-egy fórumposzt vagy videó formájában.

Hitman: Absolution - új játékmódot villantottak Kölnben

A Contracts lényege tehát ez: egy alternatív megbízatás elvállalásával a játék pályáin egész egyszerűen új célpontok jelölődnek ki számunkra, külön meghatározott, szigorú feltételek mellett, majd ha sikerrel jártunk, a küldetésért ugyanúgy pontokat és pénzt kaptunk, mint az egyjátékos mód hagyományos feladataiért.
Csakhogy – és a dolog itt kezd érdekessé válni – ezeket a megbízásokat tulajdonképpen a játékosok állítják elő! Szerkesztő módban bekerülünk egy kijelölt pályára úgy, hogy nincs konkrét célpontunk, csak meg kell ölnünk legalább egy (maximum három – a többi csak járulékos veszteség) embert, majd kisétálni az egyik lehetséges kijáraton. Viszont, ha ez megtörtént, tevékenykedésünket letölthető felhasználói tartalomként feltehetjük az internetre azzal az alapértelmezett, kissé nagymellényű kérdéssel, hogy „tudjátok-e ezt utánam, vagy nálam is jobban csinálni?” Ha egy játékos elvállalja contractünket, akkor meg kell ölnie ugyanazokat az embereket, akiket mi megöltünk, ugyanott kell elhagynia a pályát, ahol mi is tettük, ha közben nem váltottunk álruhát, ezt ő sem teheti, ha nem okoztunk riadót, neki is észrevétlenül kell megcsinálnia a feladatot és így tovább. A cél, hogy lehetőleg a feladat kitűzőjénél is precízebben (például lőfegyverek használata nélkül), vagy gyorsabban hajtsuk végre a megbízást.

Hitman: Absolution - új játékmódot villantottak Kölnben

A fejlesztők reményei szerint mindez nagyban megnöveli majd az újrajátszhatóságot, hiszen a játék bármelyik pályájához létrehozható korlátlan számú és nehézségű contract, a verseny pedig nem csak abban megy majd, hogy egy adott megbízást ki teljesíti a legjobban, hanem abban is, hogy ki képes a legnehezebb, legötletesebb feladatokat kitalálni a közösség számára. A statisztikákat pedig külön is lehet majd követni, hogy kiderüljön, ki a világ legprofibb bérgyilkosa.
A gamescomon ki is fogjuk próbálni a Hitman: Absolutiont, így további beszámoló is várható még.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Hitman: Absolution
  • Hitman: Absolution

Hitman: Absolution

Platform:

Fejlesztő: IO Interactive

Kiadó: Square Enix Europe

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés:
2012. november 20. PC
n/a: PS3, X360

» Tovább a játék adatlapjára

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!