Biztosan rengetegen vannak olyanok, mint én, akik anno megőrültek a The Sims játékokért (oké, akkor még lényegében gyerek voltam, de legalábbis tini, és bizony a The Sims akkoriban igenis korszakalkotó játék volt és kész). De a rajongótábornak is valószínűleg az a része volt a nagyobb, amelyik az első néhány nap, hét, esetleg hónap játékideje után lassan rájött, hogy nem a furán gügyögő simek életének egyengetése a legnagyobb móka a játékban, hanem bizony az építkezés. Nem nagyon volt korábban olyan játék, amelyben annyira aprólékosan tudtunk házat építeni, amit aztán ki is kellett dekorálni, be kellett bútorozni.
Ahogy teltek az évek és a The Sims egyre fejlődött, ez a játékelem is többszörösen túlnőtt saját magán. De ahhoz, hogy élvezhessük a lakberendezősdit, meg kellett venni az aktuális epizódot, amihez ugyebár Dunát rekesztő mennyiségű fizetős DLC is készült. Sokan voltunk, akik már akkor is azt gondoltuk, hogy de jó lenne egy játék, amelyben az életszimulálós macera nélkül csak az építkezésnek és a lakberendezésnek hódolhatnánk. Nos kérem, ma már több ilyen játék is létezik. Ezek egyike a jelenleg early accessben elérhető Hometopia is.
A játék korai változata is kellemesen bőséges tartalommal kecsegtet, amely ráadásul a premier óta eltelt időben sokat finomodott és bővült is. Két opció áll rendelkezésünkre: van karrier mód és sandbox játékmód is. Utóbbit aligha kell túlzottan körülírni, hiszen csak választunk egy környéket, ott kapunk egy teljesen üres telket, ahol aztán mindenféle kötöttségek nélkül mehet az építkezés, tervezgetés, berendezés és újratervezés. Pontosan az az élmény, amit annyira imádtunk a The Simsben. A másik opció, a karrier mód ezt foglalja némi minimalista történeti keretbe. Eszerint újdonsült ingatlanosként kezdjük meg pályafutásunkat, a cél pedig a partvidék legnagyobb ingatlanmágusává válni.
E téren a játék a lengyel szimulátorok szokásos sablonját követi, miszerint kezdetben csak apróbb munkákkal bíznak meg, de ezek teljesítésével lassan nő a reputációnk, amivel bővül a lehetőségeink tárháza is. Ahogy szinteket lépünk, idővel a kis falucskából a nagyobb kertvárosba is átléphetünk, majd onnan jöhet a nagyváros vagy épp a luxusnegyed. Eleinte kisebb renoválásokkal bíznak meg, jellemzően egy-két szobát vagy helyiséget kell kipucolnunk és egy picit kiglancolnunk. Lecserélni a régi tapétát és padlót, elhelyezni néhány bútort és már kész is. Nem kell különösebb szépérzék, nem kell túlmisztifikálni, nem kell adni a külcsínre, csak darabra meglegyenek a követelmények. Kicsit (nem kicsit) illúzióromboló, de szerencsére később már ennél jóval összetettebb feladatok is várnak ránk házon belül és kívül is.
Ami magát a játékmenetet illeti, akár izometrikus, akár belső nézetben is irányíthatjuk a játékot. Előbbi nyilvánvalóan az építkezésben és a berendezésben hatékony, utóbbi pedig kb. arra jó, hogy a már kész házakat bejárjuk és megcsodáljuk. Más kérdés, hogy a játék még maximumra állított grafika mellett is elég messze van attól a szinttől, amit már csodálni lehet...
Mindenesetre a lehetőségek tárháza egy early access játékhoz mérten dicséretes. Építkezés és lakberendezés közben is rengeteg kategória és alkategória áll rendelkezésünkre. Válogathatunk a járólapok, parketták és padlók között, a tapéták és festékek közt, de ezernyi ajtó, ablak, fal, tető, tűzhely vagy épp lépcső rendelkezésre áll. Arra is van mód, hogy külön mázoljuk az ajtókat és a keretet, garázsajtót építhetünk be. Külön kategóriát képeznek a kültéri elemek, takaros kis kertet rendezhetünk be, de pavilont, kerítést, medencét vagy kerti játszóteret is építhetünk. A házon belül pedig helyiségenként oszlik meg a bútorzat és a dekoráció. Minden helyiségen belül vannak további alkategóriák, például a konyhánál a szekrények, a gépesítés, a kiegészítők, egyebek. Mindezeket a kissé elavult kezelőfelületen találjuk, amely közepesen átlátható és kezelhető.
A Hometopiába a bejelentésekor sokkal többet vizionáltam, mint amit végül képviselni tud. Persze még csak korai hozzáférésben van a játék és ahhoz képest szépen fejlődik is. De az az érzésem, hogy ennél sokkal többet már nem fog tudni nyújtani. Ezzel pedig részemről igazából azért van baj, mert amit tud, az tényleg teljesen korrekt. Csak épp már messze nem tűnik olyan izgalmasnak, mint pár évvel ezelőtt. Arról nem is beszélve, hogy a középszerű grafikához társuló gépigényt sem érzem indokoltnak, vagyis e téren is elég elavult a játék. Másfelől viszont tényleg azt tudja, amit anno imádtam a The Simsben. Azt nem mondom, hogy ezzel a játékkal fogom megtervezni a valódi otthonom berendezését, de ideig-óráig azért el lehet vele lenni.






