Vannak játékfejlesztő csapatok, amelyeken időről időre elmerengek, vajon mivel is foglalkozhattak az utóbbi években. A MercurySteam csapata az ilyen eszmefuttatásoknak különösen hálás alanyként szokott szolgálni, karrierüket tekintve ugyanis gyakori jelenség, hogy egy-egy felkapottabb, ismertebb játék vagy játékok elkészültét követően egészen egyedi ötletek megvalósításába vágnak bele. Így volt ez a Castlevania: Lords of Shadow játékokat követő SpaceLords esetében (eredeti címén Raiders of the Broken Planet), majd most, a két Metroid cím után a Blades of Fire-rel is.
A Blades of Fire egy sötét fantasy birodalomban játszódik, ahol a frissen megkoronázott királynő egy átokkal kővé változtatta az acél minden formáját, démoni hordákat szabadított a birodalomra, majd hajtóvadászatot indított minden kovácsmester ellen, aki még képes volt fegyvereket készíteni, és azokat forgatni. Hősünk Aran De Lira, az egyik utolsó még élő kovácsmester, aki a mészárlást követően remeteként él a birodalom egy távoli szegletében, mígnem egyik régi bajtársa felkeresi, hogy eljuttassa hozzá az egyik utolsó mágikus erejű pörölyt. Ennek segítségével hősünk ismét felfegyverezheti magát, és elindulhat, hogy ifjú fegyverhordozója, Adso oldalán bosszút álljon, és végezzen az uralkodóval.
A Blades bizonyos tekintetben egyfajta visszatérés a stúdió gyökereihez, amelynek alapítói még a Rebel Act Studios berkeiben tették le az asztalra a Severance: Blade of Darkness című, gyakran a soulslike műfaj egyik őseként emlegetett akciójátékot. A Blades of Fire soulslike, azonban nem igazán hasonlít sem a FromSoftware címeire, sem az olyan újragondolásokra, mint a Remnant, vagy a Team Ninja sorozatai. Középpontjában egy meglehetősen hangsúlyos fegyverkovácsolási mechanika, illetve egy erre építő, komplex harcrendszer áll. Aran Adso révén az ellenfelek sorozatos legyilkolászásával képessé válik lemásolni azok fegyvereit, illetve speciális tekercsek megszerzésével új, egyre erősebb változatokat kovácsolni azokból. A fegyvereket a mentési- és pihenőhelyként szolgáló üllőknél menedzselhetjük – itt élezhetjük újra megkopott pengéinket és pörölyeinket, bonthatjuk le őket alkotóelemeikre, ha már nincs több újraélezési lehetőségük, pihenhetünk meg, hogy újratöltsük gyógyító italainkat. illetve utóbbival újraélesszük a már leölt sima ellenfeleket. Innen van lehetőségünk gyorsutazásra is, illetve átugrani az Istenek Kohója néven ismert mágikus dimenzióba, ahol új fegyvereket készíthetünk.
A játék során összesen több mint 30 különböző fegyvert készíthetünk el, amelyek 7 fő típusba tartoznak, elkészítésük során pedig minden elemüket testre szabhatjuk – így egy kard lehet például rövidebb és gyorsabb, vagy nagyobb, súlyosabb és élesebb, de tompább heggyel. A kovácsolás során felhasználhatunk speciális nyersanyagokat is, amelyeket kalandozásaink során, illetve méretesebb ellenfelek legyőzése után szerezhetünk meg. Egy minijátékban pedig, amelyben pörölyünkkel megformázzuk a felhevített érceket, minél kevesebb csapással érjük el a tökéletes formát, annál minőségibb és többször újraélezhető darabot kapunk, a legjobb elért minőségi szintet pedig később már a minijáték újrajátszása nélkül is előállíthatjuk. Elkészült fegyvereinket el is nevezhetjük akár, és hozzájuk kapcsolódik a játék soulslike jellegének talán legegyedibb vonása is: ha elhalálozunk, akkor nem egy eséllyel visszaszerezhető tapasztalati pontokat hátrahagyva kerülünk vissza a legutóbb meglátogatott üllőhöz, hanem az épp használt fegyver marad ott bukásunk színhelyén.
A játék pedig megköveteli, hogy minél többféle fegyvert tartsunk kéznél egyszerre, a jobbakat pedig megbecsüljük, a különböző ellenfelek és szituációk ugyanis igen gyakran megkövetelik, hogy a megfelelőek legyenek betárazva, és váltogassuk őket az összecsapások során. Minden fegyverrel négy különböző irányból, egyeseknél két különböző harcstílussal támadhatunk ellenfeleinkre, akiknél fegyvertípusonként változik, hogy hatékony-e, és ha igen, milyen irányból az épp használt eszköz. Egyes ellenfeleknél, illetve főellenfeleknél ráadásul az is előfordulhat, hogy a harc sűrűjében megváltoztatják a támadási és védekezési technikájukat, így gyorsan reagálva, esetleg Adso tanácsaira hallgatva kell fegyvert váltanunk, hogy továbbra is esélyünk maradjon a küzdelemben. A rendszer rengeteg lehetőséget kínál, és összességében nem annyira nehéz, mint a fő Souls sorozat darabjai – kitartásunkat például úgy regenerálhatjuk a leggyorsabban, ha lenyomva tartjuk a védekezés gombot, ezáltal egyszerre nyerjük vissza lendületünket, és védhetjük ki a gyengébb csapásokat is – feltéve, ha kiismerjük ezeket a rendszereket, ellenkező esetben ugyanis a királynő leggyengébb csatlósai is képesek feltörölni velünk a padlót.
Az egyedi mechanikák mellett viszont a MercurySteam készítői kicsit felszínesen kezeltek pár dolgot. Egyrészt hiába a tartalom, a felfedeznivalókkal zsúfolt, nyílt pályaszegmensek és az akár 60 óra körüli játékidő, a történet meglehetősen érdektelen, ahogy Aran és Adso duója is, akikből lehet, hogy a készítők eredetileg egy Kratos-Atreus dinamikát próbáltak kihozni, ám azt végül meg sem közelítették. A Blades of Fire emellett kissé túlságosan is nagy előszeretettel szívatja a játékost, már-már menetrendszerűen elrejtve lesből támadó ellenfeleket, vagy olyan példányokat, akik ellen vagy jóval nehezebb felismerni a megfelelő eszközt és harcstílust, vagy eleve csak később szerezhetjük meg azt. Egyes fegyverek megszerzése, és a kovácsoláshoz szükséges nyersanyag begyűjtése pedig kissé irreálisan bátorítja a farmolást, egy-egy terület kitakarítását akár egymás után ötször, hogy minimális kockázattal megszerezzünk egy új tervet, és azt a lehető legerősebb formában létre is hozzuk.
Ennek köszönhetően a játék időről időre hol leül, hol frusztrálóba hajlik, és megkockáztatom, bármennyire is jó a fegyverelhagyós rendszer, még több órányi játék után sem voltam teljesen meggyőződve arról, hogy nem válhatott volna a Blades of Fire előnyére, ha lazít még kicsit a soulslike jellegen a bármikor változtatható nehézségi szinten túl is. A prezentáció ellenben kifejezetten jól sikerült, a helyszínek hangulatosak és látványosak, az összecsapások intenzívek, az összhatás pedig szórakoztató (bár a teljes élvezetéhez erősen ajánlott, hogy inkább kontrollerrel vágjatok bele, amellyel fényévekkel könnyebb a harcrendszer használata). Az egyetlen negatívum, amit meg kell jegyeznem, hogy látványvilágát tekintve a Blades nem teljesen áll szinkronban a gépigénnyel, ráadásul akár tetszik, akár nem, kötelező valamilyen felskálázást használnunk a játék során.
Ha tetszenek a mechanikák, esetleg szerettétek a Severance-et, és érdekel titeket, hogy lehet pusztán a fegyver- és harcrendszer révén csavarni egyet a soulslike formulán, ajánlom, hogy tegyetek egy próbát a Blades of Fire-rel (vagy legalább a demo változatával, amíg az elérhető). Sikerülhetett volna jobban is, pár dolgot alaposabban átgondolhatott volna a MercurySteam csapata, mégis az a fajta érdekes kísérlet, amiből bőven elbírna többet a játékipar.
