Akármiről is legyen szó, az első találkozó meghatározó élmény és emlék még akkor is, ha esetleg az nem teljesen pozitív. Részemről úgy esett, hogy a Nintendo Switch 2-n az első játékomként a Puyo PuyoTetris 2S érkezett. Mindezt fontos leszögezni, hogy nem negatívumként éltem meg, s noha voltak olyan címek, amelyekre inkább kíváncsi voltam, ezt kifejezetten én választottam és vártam. A Tetris nekem a „minden idők” listáján egészen biztosan ott van valamilyen előkelő pozícióban, a Puyo Puyo-szériát meg kevésbé ismerem és kevésbé is kedvelem, de gondoltam, a kettő speciális elegye valami izgalmasat tartogat majd, ha már eddig kimaradt.
Azt ugyanis mindjárt szögezzük le az elején, hogy a játék nemcsak hogy folytatás, de még ráadásul nem is új. A 2020-as esztendő végén jött ki minden akkori gépre, most az, hogy hozzácsaptak a címhez egy S betűt, csupán egyetlen újdonságot takar, de ne szaladjunk ennyire előre. Ezzel is tisztában voltam, és ennek megfelelően is álltam a teszthez, s habár ilyenformán nem ideális a játék egy új konzol nyitócímének, próbáltam maximálisan pozitívan hozzáállni, vagyis ennek megfelelően kezelni. Talán már a felvezetésből is sejthető, hogy végül nem annyira lettünk barátok.
Az alapötlet (ahogy fentebb is írtam) kifejezetten érdekelt, és az elején szívesen is vettem a két játék közti váltogatást. Alapvetően ugye olyan címről beszélünk, ahol egymás ellen kell küzdeni a képernyőn egy másik (gépi vagy humán) játékossal, és sorokat kell eltüntetni a játékmezőből – akinek hamarabb megtelik, veszít. Az is izgalmas volt, amikor ugyanazt toltuk, az meg pláne, amikor felemás módon ment a megmérettetés (egyikünk Tetrist, a másik meg Puyót játszik). Az meg kifejezetten kihívás, amikor a kettő menet közben keveredik. Vagy úgy, hogy felváltva kell mindkettőt játszani, vagy akár egyszerre, egy meneten belül jön mind a kétféle elem.
Egy idő után viszont azt vettem észre, hogy amíg a Tetris n+1-edik alkalommal is szórakoztat, addig a Puyo némileg egyszerűbb játékmenete (legalább négy egységet kell egy színből összepasszítani) nem annyira. A másik problémám az volt, hogy a nehézség a kampány kb. felétől aránytalanul bekeményített, sok esetben már nagyon is a szerencsén múlott egy-egy meccs kimenetele. A készítők próbáltak ezeken a problémákon picit enyhíteni mindenféle mellékküldetésekkel, de ennek meg az látja kárát, hogy sokszor már kissé áttekinthetetlen a térkép maga, s nem feltétlen egyértelmű, hol találjuk a következő pályát.
Akad sztori is, de ez nagyon ízlés dolga, hogy kinek mennyire jön majd be. Aki kedveli az animék világát, annak is a picit gyerekesebb vonalát, azt lehet, hogy szórakoztatni fogja a visual novel féle történet, biztos vagyok benne, hogy többek egy idő után már inkább elnyomkodják majd ezeket a szegmenseket. Persze ez abszolút ízlés dolga, részemről sokkal inkább értékeltem volna inkább picit nagyobb játékteret a meccsek közben is történő vizuális körítések helyett, mert (lehet, a handheld mód miatt) de szűkösnek éreztem a helyet.
Összességében, ha le is csupaszítunk mindent, akkor kapunk rengeteg játékmódot, s még azon belül is többféle variációt. Mások ellen lokálisan és online is tudunk csatázni, vagy vállvetve harcolni akár négyen is egyszerre. Az alapváltozathoz képest viszont csak egyetlen újdonságot vonultat fel a 2S változat, ami pedig a „Puyo Tetris Doubles”, egy 2v2 játékmód. Használhatjuk a Joy-Con-okat egérként is immár, de mivel nem túl precíz így játszani, hamar vissza akar térni az ember az alapfelálláshoz irányításban.
A Puyo Puyo Tetris 2S kapcsán tehát már önálló játékként is nehéz lelkesedni, de nyitócímként kifejezetten értelmezhetetlen, pláne négy év távlatból. Csak hardcore rajongóknak!
