November 20-án jelenik meg a 47-es ügynök új kalandját bemutató Hitman: Absolution. A sorozat eddigi utolsó része (ha nem számítjuk ide az Absolution előfutárának számító Sniper Challenge-t) még 2006-ban jelent meg, szóval régen nem hallhattunk a bérgyilkos felől. Az új játékban a fejlesztők egyfelől felhasználnak mindent, ami a sorozatot oly népszerűvé tette, ugyanakkor igyekeznek sok olyan újítást is bevezetni, melyek kellően felfrissítik és naprakésszé varázsolják a játékmenetet. Eddig is rengeteg információval láttak el bennünket a játékkal kapcsolatban, most pedig a nehézségi fokozatokról esett szó a Kotaku előzetesén keresztül. Öt fokozat lesz, ezek pedig a következő beállításokat tartalmazzák:
Enhanced easy: szinte emberfeletti erőnk és képességeink révén senki nem árthat majd nekünk komolyabban
- több checkpointot aktiválhatunk a pályákon
- ösztönünk regenerálódik
- minden esetben kapunk tanácsokat
- az ellenség sokkal lassabban reagál ránk
Enhanced medium: bár a tökéletes észrevétlenség most már kihívást jelent, fegyverünkre minden esetben támaszkodhatunk
- több checkpointot aktiválhatunk a pályákon
- ösztönünk nem regenerálódik
- minden esetben kapunk tanácsokat
- az ellenség normális időben reagál ránk
Professional hard: igazi kihívást jelent észrevétlennek maradni, az ellenség nagyobb létszámban és gyorsan reagál, fontos a jó időzítés
- több checkpointot aktiválhatunk a pályákon
- nincs regeneráció, ösztöneink idővel tompulnak
- nincsenek tanácsok
- több ellenség, gyorsabb reakcióidővel
Professional expert: az előrehaladás igazi küzdelem, sok újrakezdésre kell számítani, minimális segítséget kapunk
- nem aktiválhatunk checkpointokat a pályákon
- nincs regeneráció, ösztöneink idővel tompulnak
- nincsenek tanácsok
- legtöbb ellenség, leggyorsabb reakcióidővel
Professional purist: az igazi precizitás kihívása, csak a legrátermettebbeknek van esélye
- nincs segítség
- nincsenek tanácsok, tippek
- nincs HUD
- egyetlen célkeresztet kapunk
Az ösztön (a játékban Instinct mód) egy különleges segítség a játékban. Az alacsonyabb nehézségi fokozatokon bizonyos esetekben e módba lépve plusz információkhoz juthatunk a környezetünkkel és az ellenségeinkkel kapcsolatban. Tulajdonképpen a Batman játékokból ismert Detective módhoz, vagy az Assassin's Creed játékok Eagle Vision módjához lehet leginkább hasonlítani. Magasabb nehézségi fokozatokon erre a módra csak korlátozott ideig, vagy egyáltalán nem számíthatunk.
