A tavalyi gamescomon nekünk is volt szerencsénk kipróbálni az Anshar Studios Oculus Riftre és HTC Vive-ra készülő űrbéli kalandjátékát, a Detachedet. A játék nem sokkal a rendezvény után a Steamre is megérkezett, ám akkor még csak korai változatában. Az elmúlt hónapokban keményen dolgoztak a fejlesztők, amelynek eredményeként május 18-án megérkezik a Detached teljes verziója. A dátumot egy vadonatúj előzetesben fedték fel, amelyben a játék sztoriját is felvázolják. Eszerint az emberiség a világűrben is nagyjából ugyanazt művelte, amit a Földön: háborúzott saját magával. Ez végül oda vezetett, hogy a galaxisban mindenfelé emberi űrállomások és űrhajók roncsai sodrodnak tehetetlenül. Idővel megjelentek a fosztogatók, akik az ilyen roncsokból szerzik meg a még értékesíthető felszereléseket. A játékosok is két ilyen fosztogatót alakítanak, akik egy valóságos kincsesbányának ígérkező űrállomásra bukkannak. Minden megy is a tervek szerint, amikor egyszer csak felbukkan a konkurencia, akik nem tétlenkednek minden eszközt bevetni, hogy az övék legyen a rakomány.
A játékosoknak a túlélésért kell küzdenie az elhagyatott állomáson, ahol mindig oxigén és üzemanyag után kell kutatni, emellett időnként fejtörőket kell megoldani a továbbjutás érdekében. A teljes kiadás természetesen sokkal nagyobb játékteret és rengeteg még felfedezésre váró terepet kínál majd.
 









 

 
   
   
   
   
  
  
  
  
 