A mai naptól kapható a Nintendo konzoljának frissített verziója, a Nintendo Switch - OLED Modell. Az új változat az alaptípussal megegyező méretű, viszont csökkent a kávavastagság, és így 6,2 helyett 7 hüvelykes átlójú lett a kijelző. Ráadásul a névnek megfelelően OLED-panelt találunk rajta, így sokkal élénkebb színeket tud megjeleníteni.
A hardver amúgy ezen kívül nem sokat változott, nem lett 4K-ra képes a cucc, viszont a belső tárhelyet megduplázták, így már 64 GB-tal lehet gazdálkodni (mínusz amit a rendszer levesz magának), ezen kívül pedig vezetékes hálózati csatlakozó került a dokkolóra.
Változtattak a kitámasztón is: az eddigi keskeny támaszt egy szinte teljes szélességű váltotta fel, amelyet többféle állásba is dönthetünk. Végül pedig a hangzáson is javítottak.
A Nintendo Switch - OLED Modell 130 ezer forint körüli áron, kétféle színváltozatban került a boltokba. Az egyik a hagyományos, fekete dokkolóval, valamint kék és piros Joy-Connal szerelt verzió, míg a másik fehér dokkolóval és Joy-Conokkal érkezett.
