27 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Sok év várakozás ér idén véget – dátumot kapott az új The Settlers!

Tizenkét éve már, hogy utoljára a telepesek bőrébe bújhattunk, idén újra megtehetjük. Nem is olyan soká!

Írta: GeryG

Még 2019-ben jelentette be a Ubisoft, hogy új alapokra helyezve és komoly fejlesztéseket bevezetve hozná vissza az egykor hatalmas népszerűségnek örvendő The Settlers sorozatot. Ideje is volt már a bejelentésnek, hiszen ha nem számoljuk a még mindig elérhető The Settlers Online-t és a végül Champions of Anteria néven megjelent The Settlers: Kingdoms of Anteriát, akkor bizony 2010 óta nem kaptunk új részt a sorozathoz.

A 2019-ben bejelentett, rebootnak is tekinthető The Settlersről abban az évben még lehetett hallani, ám a premiert előbb 2020-ra, majd később határozatlan időre elhalasztották. Ebben erősen közrejátszott, hogy a Ubisoft ekkoriban jutott el odáig, hogy a sok negatív kritika miatt teljesen új alapokra helyezze az épp futó projektjeit. Így a The Settlerst is. Tavaly gyakorlatilag teljes volt a csend a játék körül, most viszont lényegében a semmiből jött a hír, hogy új trailer, egy pontos premierdátum és némi új infó is érkezett!

A fejlesztést a Ubisoft Düsseldorf stúdiója végzi, akik a sorozat talán legjobban sikerült két epizódját, a The Settlers III-at és a The Settlers IV-et vették alapul. A látványért a Snowdrop motor felel majd, amely számos más játékban bizonyított már. De nem csak a grafika, a játékmenet is megújul, utóbbiról viszont egyelőre kevés részlet ismert.

Amiben biztosak lehetünk, hogy a játékban három nép közül lehet majd választani, közülük az Elari áll majd a kampány középpontjában. Az elariknak el kellett hagyniuk az otthonukat, hogy új vidéken telepedjenek le, ám nincsenek egyedül, így sok kaland vár és veszély leselkedik rájuk.

A fejlesztők ígérete szerint a három választható nép mindenben eltér majd egymástól, így megjelenésük mellett a játékstílusuk is. A kampány mellett kapunk skirmish és onslaught módokat is, amelyekben egyedül, egyedül a gép ellen, kooperatív módban a gép ellen vagy akár nyolcfős kompetitív módban is játszhatunk.

A The Settlers a tervek szerint március 17-én fog megjelenni PC-re három kiadásban: Standard Edition, Explorers Edition és Deluxe Edition. Fontos hír még, hogy január 20-án rajtol el a játék zárt bétája, amelyen az előrendelők is részt vehetnek majd, de a hivatalos oldalon külön is lehet rá regisztrálni. Ebben az oktatórészen túl két nép és két skirmish mód (1v1 és 2v2) lesz elérhető. A teszt január 24-ig fog tartani.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • The Settlers: New Allies
  • The Settlers: New Allies

The Settlers: New Allies

Platform:

Fejlesztő: Blue Byte

Kiadó: Ubisoft

Forgalmazó: Cenega Hungary

Megjelenés:
2023. február 17. PC
2023. március 23. PS4, PS5, X1, XSX, Switch

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!