25 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Alone in the Dark bejelentés közeleg

De néhány kép már most kiszivárgott az új játékból.

Írta: GeryG

Az Alone in the Dark a ’90-es évek egyik leghíresebb horrorjátéka volt, amely egyfajta műfajteremtőnek is számított, hiszen ez volt az első túlélőhorror. Az elmúlt harminc évben több folytatás is készült hozzá, de főleg az ezredforduló után teljesen a háttérbe szorult a franchise. Ha nem számoljuk az említésre is csak nagyon nagy jóindulattal méltó 2015-ös Alone in the Dark: Illuminationt, akkor 2008 óta nem érkezett új játék. És az sem volt épp a legélesebb kés a fiókban, hiába voltak benne kifejezetten újító ötletek.

Szóval az egykor igen nagy névnek számító franchise mára szinte teljesen eltűnt a köztudatból, de ez a THQ Nordic szándékai szerint már nem sokáig marad így. A kiadó ugyanis az igen közeli jövőben tervezi leleplezni a nagy visszatérést, az 1992-es Alone in the Dark remake-jét. Csakhogy a bejelentés előtt már most kiszivárgott elég sok részlet. És néhány kép is. A játék az 1920-as években játszódik valahol Amerikában. Emily Hartwood bácsikája nyomtalanul eltűnt, ezért a fiatal nő felfogadja Edward Carnby magánnyomozót, hogy közösen utazzanak el a Derceto kastélyhoz, amely egykor elmegyógyintézetként üzemelt. Itt aztán nyomozásuk során túlvilági lényekbe és sötét, veszedelmes titkokba botlanak.

A történetet egyébként állítólag ugyanaz írta, akinek az Amnesia: The Dark Descent és a Soma sztoriját is köszönhettük. Ha ez így van, az mindenképpen jó hír. A játék a kiszivárgott képek alapján egész pofásnak tűnik, de ennyiből elég nehéz megítélni a képek hitelességét. Mindenesetre a hírek szerint a THQ Nordic ma este fogja hivatalosan is bejelenteni a játékot, szóval néhány órán belül mindez vagy megerősítést nyer vagy éppen cáfolatot.

Kattints ide, ha tetszett a cikk!

További képek

  • Alone in the Dark (2024)
  • Alone in the Dark (2024)
  • Alone in the Dark (2024)
  • Alone in the Dark (2024)
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Lassan 15 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!