27 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Új előzetesen a stílusos sci-fi, a The Invincible

Tovább ismerkedhetünk a Regis III bolygó zord felszínével.

Írta: GeryG

A Starward Industries évek óta dolgozik első játékán, amellyel mindjárt valami maradandót és főleg emlékezeteset szeretnének alkotni. A The Invincible az eddig látottak alapján könnyen teljesítheti ezt az álmot, hiszen egy roppant stílusos sci-fi túlélőjátéknak ígérkezik.

Ehhez érkezett a minap egy vadonatúj előzetes, amelyben tovább ismerkedhetünk a kálváriánk helyszínével, a Regis III bolygóval. Itt zuhannak le űrhajójukkal Yasna és társai, akik a bolygó élővilágát jöttek volna kutatni. Ehelyett már az első perctől kezdve a puszta túlélésért folytatott harcról szól az egész expedíció.

A játék továbbra is nagyon stílusosnak tűnik, amihez már csak egy jó sztori és végig izgalmas játékmenet kell a garantált sikerhez. Hogy ezt fogja-e tudni prezentálni a játék, azt egyelőre nem tudni, de az eddig látottak nagyon bíztatók.

A The Invincible, amely egyébként Stanislaw Lem azonos című regényének adaptációja, egyelőre nem kapott megjelenési dátumot, de elvileg még idén megérkezhet PC-re és konzolokra.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • The Invincible
  • The Invincible
  • The Invincible
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!