A Devolver Digitaltól már régen megszokhattuk, hogy minden őrültséget felkarolnak, mondhatni, ez a specialitásuk. Így nem is meglepő, hogy ők lesznek a kiadói a Baby Steps című játéknak, amelyet mindössze három fejlesztő készít: Gabe Cuzzillo, Maxi Boch és Bennett Foddy. Hogy melyikük miért felelős, az nem is igazán fontos. Az viszont igen, hogy a Baby Stepps már a 2023-as bejelentésekor is egy abszurdan vicces játéknak ígérkezett.
A történet főhőse Nate, aki gazdag családba született és mindenféle nélkülözés nélkül nőtt fel. Mint ilyen, nem igazán kellett megtanulnia, miként boldogulhat az életben önállóan. Voltaképpen a Baby Steps egy metafora arról, ahogy Nate rájön, milyen dolog is az életben „lépésről lépésre” haladni előre.
Mert a játékmenet lényege tulajdonképpen ennyi: sétálni kell előre. A gond csak az, hogy ez cseppet sem könnyű feladat, köszönhetően a fizikának és az irányításnak. Nate csetlik-botlik, mi pedig bűnösen jól szórakozunk közben.
A Baby Steps PC-re és PlayStation 5-re készül, a napokban kapott egy vadonatúj előzetest, majd egy újabbat is. De ami még ennél is fontosabb, hogy kapott egy demót is, vagyis már most kipróbálhatjuk a Steamen, milyen érzés Nate bőrébe bújni. A teljes játék egyébként a tervek szerint szeptember 8-án fog megjelenni.
