27 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Tegye fel a kezét, aki meglepődött – elbocsátásokra készül a MindsEye-t fejlesztő Build a Rocket Boy

A hírek szerint legalább száz embertől válnának meg a stúdiónál, de azt nem tudni, hogy ez a budapesti irodát is érinti-e.

Írta: GeryG

Néhány hete jelent meg a MindsEye, amelyet a budapesti stúdióval is rendelkező Build a Rocket Boy készített. Az egész projekt kezdettől fogva tele volt kérdőjelekkel, ez pedig végül a nagy nehezen megjelent játékon is jócskán meglátszott. Nyugodtan mondhatjuk, hogy 2025 eddigi legnagyobb bukója lett a MindsEye, holott előzetesen Leslie Benzies szuperlatívuszokban beszélt róla.

Azzal együtt, hogy a készítők igyekeznek menteni a menthetőt, érkezett a hír, miszerint nagyobb léptékű elbocsátásokra készülnek a cégnél. A pontos számot egyelőre csak találgatni lehet, de a brit törvénykezésből kiindulva már megtippelték, hogy legalább száz ember lehet érintett. A helyi munkaügyi törvények ugyanis előírják, hogy amennyiben egy munkáltató legalább száz fős leépítést tervez, azt 45 napos konzultációs időszaknak kell megelőznie. Ez rajtolt el ma. A Build a Rocket Boy az Egyesült Királyságban háromszáz, más országokban – így köztük hazánkban is – további kétszáz főt foglalkoztat. Arról egyelőre nincs hír, hogy a leépítések érintik-e a budapesti stúdiót és ha igen, milyen mértékben.

A MindsEye-nak sikerült az a bravúr, hogy 2025 legrosszabbra értékelt játéka legyen a Metacriticen. A sajtó és a rajongók kritikáit gyűjtő és összegző oldalon előbbiektől 38%-ot kapott átlagosan, míg utóbbiak 10-ből 2,6 pontos átlagot szavaztak meg neki.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!