Ha minden a tervek szerint alakul, akkor már csak másfél hét választ el minket a RoboCop: Rogue City első nagy sztori-kiegészítőjének megjelenésétől. Az Unfinished Business a napokban új előzetest kapott, amelyben a fejlesztők összeszedtek minden infót, amit a kiegészítőről tudni kell és érdemes.
Teljesen új történetet kapunk, amelyben az OCP építette egy új csúcsmodern lakótornyot. Egy zsoldosokból álló szervezet elfoglalta és az OCP legmodernebb technológiáival felfegyverkezve próbál érvényt szerezni a saját kifacsart igazságának. Persze ez lényegében nem jelent mást, csak bűnözést, így jön Robotzsaru és egymaga megpróbálja felszámolni az egész bandát.
Újfajta ellenségek kerülnek a játékba, így lesznek repülő és guruló drónok, gépágyúval felfegyverzett és jetpackes katonák, de felbukkannak a Robotzsaru 3-ból ismert Otomo androidok is katanájukkal. Szerencsére mi is kapunk új fegyvert, méghozzá egy fagyasztóágyút, de a szokásos fegyverek is megmaradnak. Minden újdonság közül azonban kétségtelenül az ígérkezik a legizgalmasabbnak, hogy a kiegészítőben Alex Murphyként is harcolhatunk visszaemlékezésekben, illetve lesz lehetőségünk egy ED-209 irányítására is.
A RoboCop: Rogue City – Unfinished Business PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re is július 17-én várható.
