27 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Zseniális ez a címadás egy műszerész-szimulátorhoz – It Works: Electronics Repair Simulator

Forrasztópáka a kézbe, nagyító a szem elé, multimétert készíts!

Írta: GeryG

Néhány évvel ezelőtt készült egy játék a PlayWaynél, az Electrician Simulator, amelyben egy villanyszerelő hétköznapjaiba csöppentünk. A játék összességében elég középszerű volt, ám volt egy része, ami annál szórakoztatóbban sikerült: az, amikor háztartási gépeket és kisebb elektronikai kütyüket kellett javítanunk. Nos, ez annyira megihlette a fejlesztőket is, hogy erre akkor még egy külön DLC-t is készítettek.

Most pedig a PlayWay bejelentett egy játékot, amely kifejezetten e munka előtt tiszteleg. Ez a zseniális című It Works: Electronics Repair Simulator, amely a tervek szerint még idén meg fog érkezni a Steamre. Elnézve az alábbi előzetest pontosan azt az élményt várhatjuk, amit a fenti játék DLC-je is kínált, csak nagyban.

Vagyis egy műszerésztechnikus bőrébe bújhatunk, aki szokás szerint a béka feneke alól indul és egyre több megbízást sikeresen teljesítve építi fel saját kis virágzó vállalkozását. És menet közben tömegével bütykölhetjük meg a mindenféle kütyüket. Csak a videóban láthatunk wifi routert, talbetet, egeret és hangfalat is.

A munka során multimétert, forrasztópákát és más műszerész kütyüket használhatunk, miután megtaláltuk a hiba forrását és megvásároltuk a megfelelő cserealkatrészeket. Ha ügyesek vagyunk, idővel szépen kibővíthetjük a munkahelyünket, italautomatát, polcokat és más új bútorokat vásárolhatunk bele.

Az It Works: Electronics Repair Simulator a videón nagyon jól néz ki, de tudjuk, hogy ez sosem a tényleges játékmenetet mutatja. De ha a játékmenet csak annyit fog tudni, amit a fent említett Electrician Simulator ide vágó részei, akkor már nem fogunk csalódni. A játék a tervek szerint még idén megjelenhet, de pontos dátum egyelőre nincs.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • It Works: Electronics Repair Simulator
  • It Works: Electronics Repair Simulator
  • It Works: Electronics Repair Simulator
  • It Works: Electronics Repair Simulator
  • It Works: Electronics Repair Simulator
  • It Works: Electronics Repair Simulator
  • It Works: Electronics Repair Simulator
  • It Works: Electronics Repair Simulator
  • It Works: Electronics Repair Simulator
  • It Works: Electronics Repair Simulator
GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!