A Cyberpunk univerzum szerepjátékként világszerte hatalmas népszerűségnek örvend. Többek közt ezért is várták milliók messiásként az ebből készülő videojátékot. A Cyberpunk 2077 a CD Projekt RED-nél készült és bár évekig halogatták, ráadásul a csillagokat is leígérték a fejlesztők, a premier a videojátékos törtélem legnagyobb botrányai közé került.
Ennek már bizony lassan négy éve (durva, mi?), az óta a világ rendje is helyreállt, a játék is nagyjából kikupálódott annyira, hogy ma már legalább megközelítőleg képes azt nyújtani, amit eredetileg vártak tőle a rajongók. Viszont a körülötte kialakult hype-ot sikerült a CD Projekt RED-nek másképp is kihasználnia.
A japán Trigger stúdióval fogtak össze még a játék megjelenése előtt, hogy közösen készítsenek egy animációs minisorozatot, egy ONA-t (original net animation), amely a Cyberpunk: Edgerunners címet kapta. Ez végül 2022-ben debütált a Netflixen és mind a kritikusok, mind a rajongók odáig voltak érte. Jól mutatja ezt, hogy a sorozat első évada a Rotten Tomatoes oldalán előbbiektől 100%-nak, utóbbiaktól 95%-nak tetszett. A Metacriticen is 8,7 pontot kapott, míg az IMDB-n 8,3-on áll a tetszési indexe.
Szóval mondhatjuk, hogy a Cyberpunk: Edgerunners remekül teljesített, ennek fényében pedig senkit sem érhetett nagyobb meglepetésként a hír, miszerint érkezik a második évad. Ezt a készítők a napokban lezajlott Anime Expón jelentették be, ahol egy közel egyórás panelt szenteltek a sorozatnak. A beszélgetésen részt vett az író-producer Bartosz Sztybor, két szinkronszínész – Emi Lo és Zach Aguilar, valamint a rendező Hiroyuki Imaishi is.
Azon túl, hogy az első évad készítéséről meséltek, Sztybor bejelentette, hogy újra összeáll a CD Projekt RED és a Trigger stúdió, hogy elkészítsék a folytatást, a Cyberpunk: Edgerunners 2-t. Az is kiderült, hogy a rendezést ezúttal nem Imaishire bízzák, hanem Kai Ikarashira, akinek ez lesz a rendezői debütálása. A vezető designerek Kanno Ichigo és Masahiko Otsuka lesznek.
És, hogy miről fog szólni a második évad? Természetesen erre most még nehéz lenne válaszolni, ám Sztybor úgy fogalmazott, hogy „bár David története véget ért, még rengeteg felfedeznivaló van Night Cityben.” Egyelőre ennyit tudni tehát a Cyberpunk: Edgerunners 2-ről, amely már gyártás alatt van, de a megjelenési dátum még nem ismert. Ahogy az első évad, úgy természetesen ez is a Netflixen fog debütálni.
