Mario nélkül nincs buli! Legalábbis ha a Kiotói cég új konzolt ad ki, elképzelhetetlen, hogy a bajszos vízvezeték-szerelő ne kerüljön elő valamilyen formában előbb-utóbb. Szerencsére ezt ők is így gondolták (ellentétben a legutóbbi alkalommal, amikor is inkább csak a megjelenés környékére sikerült hozni), ezért most, hogy kijött a Nintendo Switch 2, megkaptuk az aktuális adagot, de nem platformerként, hanem go-karttal.
Persze ez a kombináció egyáltalán nem ismeretlen, hiszen a Mario Kart World okán tizenegyedszer találkozhatunk vele (már ha csak a főcsapásokat számoljuk) és mondhatjuk, hogy bizonyos körökben ez a sorozat talán népszerűbb is, mint a platformer. Ezúttal ráadásul vadiúj részt kapunk, hiszen a nyolcas számozású játék eredetileg Wii U-ra jött 2014-ben, a Switch pedig „csak” egy portot kapott három esztendő múlva a debütálásakor. Akárhonnan is számoljuk, jó sokat kellett várni egy teljes értékű, nagygépes folytatásra, de most megkaptuk, és stílszerűen az új konzol legfontosabb nyitócímeként.
Ennek megfelelően az új Mario Kart gyönyörű. Különösen dokkolva, nagy képernyőn mutatja meg az erejét, ahol a 4K (valójában 1440p), HDR, 60 fps szentháromság megteszi a maga hatását, de kézben tartva, 1080p-ben és alibi HDR-rel is remek élmény. A jól ismert pályák alaposan megszépültek, rengeteg apró részlet teszi őket vonzóvá, na meg hogy ezúttal már a látótávolság is „végtelen”, ergo azt is nagyon lehet élvezni, ahogy a pályák előtt csak úgy pásztáz a kamera. A helyszíneken egyébként nagyon sok változás tapasztalható, néhányra lehet, rá is csodálkozik majd a játékos, de ezek egy része a modernizálás, másrészt meg az egy futamban egyszerre aktív versenyzők száma (24) miatt volt szükséges. Kellett a szélesítés, na! Azt viszont elmondhatjuk, hogy azért a régi pályák esszenciája, hangulata abszolút megmaradt, egyes megoldásai pedig visszaköszönnek.
Ha a játékmechanikát nézzük, akkor megmaradt a legfontosabb: a nagybetűs MÓKA. Ha ennél picit mélyebbre nézünk, akkor a driftelés mellé bejöttek olyan okosságok, mint a korlátokon csúszás, vagy a „falon futás” – tiszta Tony Hawk az egész. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a Mario Kart World fizikája is kapott egy kicsike boostot, akkor bizony nagy élmény keresgélni a különféle lehetőségeket, rövidítéseket, amelyek mind értékes másodperceket jelenthetnek egy éles küzdelemben.
Miért írom azt, hogy éles küzdelem? Létezik másmilyen? Bizony hogy... Az új rész egyik újítása a Free Roam módozat, ám botorság GTA vagy Forza Horizon-szerű élményre gondolni. Gyakorlatilag itt a 30 pályát járhatjuk be, vizslathatjuk meg nyugis tempóban, száguldás nélkül. Talán épp ennek kapcsán az egész élmény ingerszegényebb, ugyanis míg verseny közben csak elszáguldunk az egyes szekciók mellett, így lassan bejárva üres, félkész hatást keltenek – nincs nagyon túl sok tennivaló. Különféle kihívásokat teljesíthetünk ugyan, és akadnak köztük ötletesek (vagy nehezek), de amíg versenyzésre maximálisan alkalmasak a helyszínek, gyalogtempóban bejárva hamar uncsivá válhat a bejárásuk. Illetve további probléma, hogy ezek a challenge-ek nincsenek igazán jól dokumentálva, vagy jelölve, így nehezebb megtalálni is őket, vagy a haladásunkat nyomon követni. Talán nem is csoda, hogy a Free Roam nem a többi játékmód mellett, hanem az extrák közt eldugva kapott helyet.
Persze a standard módok közt a Grand Prix kupák nyitják a sort, négy-négy pálya van ezekben összeválogatva, amely így kellően hosszú élményt és megmérettetést ad. Először valószínűleg itt szembesülünk azzal, hogy a legnagyobb géposztály a 150cc, a 200cc ezúttal hiánycikk – sokan lassúnak fogják érezni a sebességet, de nem kizárt, hogy a gyorsabbat egy későbbi bővítésre tartogatják. Szintén ismerős lesz a Battle mód, ahol arénaküzdelmekben vehetünk részt, az egyik válfajában érmék gyűjtögetése, a másikban lufik pukkasztgatása a cél – akár csapatban. Az újdonságot a Knockout Tour jelenti, amely gyakorlatilag egy sima survival mód – a hat részre osztott versenyen mindig az utolsó négy helyezett likvidálásra kerül és nem folytathatja. Talán ez jelenti jelenleg a legnagyobb mókát.
Ha a multiplayert nem számoljuk. Természetesen van lehetőség online megmérettetésekre és 4 játékosig osztott képernyős lokális futamokra is. Viszont ami nekem azért hiányzott (és főleg a single player vagy kampány módban), hogy legyen valami sikerélmény, elismerés a futamok végén. Szó se róla, a játék közel 50 szereplőjének több mint felét így nyithatjuk meg, illetve az új járgányokat is a menet közben gyűjtögetett érmékből oldhatjuk fel. De ami nekem hiányzott, hogy minden pálya, hupa, versenymód alapból elérhető, nincs meg az, hogy meg kell küzdeni értük. Lehet, hogy egy sztorimód (bármilyen butuska) jót tett volna az összélménynek. Talán ide szúrnám be még (habár annyira nem vagyok nagy híve), hogy a kusztomizálhatóság is lehetne erősebb, pláne ha az online módokra gondolunk.
Végső konklúzióként semmiképp sem szeretnék panaszkodni, mert a Mario Kart World igazán remek erődemonstráció az új masina mellé, csak hát a fránya telhetetlenség miatt és az előző részek ismeretében az ember szeretne még többet kapni. Ne feledjük el azonban, hogy a Mario Kart 8 sem debütáláskor lett olyan, mint amilyennek most ismerjük – remélhetőleg a Nintendo sok-sok bővítést ad majd ki a játékhoz a jövőben, és a következő résznél majd arról beszélünk, hogy lám, ezt kellene felülmúlni.
