A 2023-ban megjelent Lies of P egy kiváló akció-RPG játék volt, amely a FromSoftware által lefektetett soulslike stílus alapjaira építkezett. A koreai Neowiz és a Round8 Studio fejlesztői által megálmodott sötét atmoszférájú világ kiváló helyszínt szolgáltatott a Carlo Collodi novellájából inspirálódó történet megvalósításához. A rendkívül jó fogadtatással bíró program végül 2 év után kapott egy kiegészítőt, amellyel visszatérhetünk a játékbeli Krat városának további felfedezéséhez.
A kiegészítő területeinek eléréséhez el kell jutnunk az alapjáték kilencedik fejezetének végéig, ami előrejelzi azt, hogy itt bizony nem a kezdő játékosok tapasztalatához vannak kalibrálva az új helyszínek. A múltba visszacsöppenve egy körülbelül 12-15 órás új kalandban vehetünk részt, változatos terepeken, nagyon komoly kihívásokat elénk gördítve. Én new game plus módban vágtam bele az új tartalomba, és bizony eléggé megizzasztott az előrehaladás. Gyakorlatilag az alap szörnyek is pár csapással leaprítanak. Tehát fel kell kötni a gatyát, és felkészülni a sűrű elhalálozásokra.
Egy szép havas tájon kezdjük utunkat, majd egy mutáns szörnyekkel teli állatkerten kell keresztülverekedni magunkat, később egy cirkuszba is ellátogatunk, ahol minijátékok színesítik a kaszabolást, de eljutunk egy földalatti börtönbe és laboratóriumba is. A változatos terepek mellett a pályák kialakítása sajnos továbbra is nagyon lineáris, de ez így volt az alapjátékban is. Természetesen új főellenfelekkel is szembe kell néznünk, amely összecsapások próbára fogják tenni képességeinket. Lesznek órási szörnyetegek mellett humanoid ellenfelek egyaránt, a fejlesztők nagyon jó érzékkel alkották meg ezeket a harcokat. A kiegészítő története során új karaktereket ismerhetünk meg, és küldetéseket teljesíthetünk nekik. Tartogat meglepetéseket is a sztori, valamint összefüggéseket fed fel az alapjáték történéseivel.
A játékmenet alapjai változatlanok maradtak, persze minek is változtassanak a fejlesztők azon, ami már jól bevált. Megszerezhetünk új fegyvereket, amelyek között lesznek nagyon jól használható csapásmérő eszközök, mint a lőfegyverként is funkcionáló kard, és lesz távolsági gyilkolóeszközünk is az íj megtalálását követően. Mechanikus karunkra csatolható fegyvereket is feloldhatunk, az egyik egy komoly tűzerővel bíró shotgun, a másikkal pedig pörgő pengéket lőhetünk ki, amelyek folyamatosan sebzik az ellenfeleket. Karakterünk fejlesztését illetően csak egy kis újdonságot kapunk: a már meglévő képességeinket tovább erősíthetjük ún. quartzok felhasználásával.
A fejlesztők a kiegészítő megjelenésével egy időben egy ingyenes frissítés keretében két dolgot adtak az alapjátékhoz. Egyrészt elérhetővé tettek három különböző nehézségi fokozat közötti választást, ami két könnyebb új szint kiválasztásának lehetőségét jelenti. Persze ezek sem teszik triviálisan könnyűvé a játékot, de segíthet azoknak, akik nagyon megakadnak az előrehaladásban. A másik újdonság pedig az, hogy újra megmérkőzhetünk a már legyőzött főellenfelekkel, öt különböző nehézségi opciót beállítva, valamint három egymást követő főellenféllel való összetűzést is bevállalhatunk. Ezek az extra lehetőségek kicsit színesítik az alapjátékot, de nem jelentenek eget rengető változásokat.
A Lies of P: Overture egy jól sikerült, kompakt kiegészítő, amely teljessé teszi az alapjátékot és plusz kalandokkal örvendezteti meg a rajongókat. Nem hoz sok újdonságot, de ez egy kiegészítő tartalomtól nem is elvárható. Kicsivel többet ad abból, amivel már eddig is jól szórakoztunk. Ezután pedig várhatjuk a leendő folytatást!








