Nektek nem tűnt fel, hogy az utóbbi években mennyi remastert kaptunk? Elég csak a Nightdive Studios munkásságára gondolni, de ott az eredeti Tomb Raider-sorozat, a két Soul Reaver, a Days Gone vagy akár a Xenoblade Chronicles X, csak hogy a Nintendótól is említsek valamit. Lehet vitatkozni ezek létjogosultságán, de az kétségkívül mellettük szól, hogy így olyan műveket is lehet mai platformokon élvezni, amelyekre egyébként nem feltétlen volna lehetőségünk (maximum nagyon körülményesen). Én például nagyjából a Wii U hattyúdalának tekinthető The Legend of Zelda: Breath of the Wild előtt csatlakoztam be a Nintendo ökoszisztémába, így akad némi (?) behozni valóm ezen a téren. Nos, ez csökkent most két tétellel a Super Mario Galaxy két részének Switchre portolásával.
2007., illetve 2010. óta persze eltelt pár év, de azt kell mondjam: ezek a játékok a mai napig remekül megállják a helyüket. A sztori mindkét esetben a szokásos: Bowser jön és elrabolja Peach hercegnőt... Ezúttal viszont a pénzérmék mellett csillagdarabkákat is gyűjteni kell, mert a kis csillag társainknak, a lunáknak erre is szüksége van. Meg nagy csillagokra is, hogy az űrhajójuk menjen, és mi új pályákat teljesíthessünk. Ez egyébként Rosalina debütálása is, mint a lunák gondozója.
Maga a játékmenet ugyan a megszokott mariós, de az űrutazásos tematika adott egy érdekes csavart: a pályák maguk bolygók-bolygórendszerek, lényegében sík terep nem nagyon van, és sokszor kell meglehetősen furcsa kameraállásból játszanunk. Eleinte szokni kell persze, de ahogy ez megvan (és hamar meglesz), akkor onnantól meglepően élvezetes tud lenni. A Wii Remote/Nunchuk irányítója miatt egy új elem is bekerült a vezérlésbe: egy csillagot is irányítanunk kell – többek között vele szedhetjük fel gyorsabban és egyszerűbben a csillagdarabkákat, nevezett darabkákat vele vághatjuk hozzá ellenfeleinkhez, illetve a bolygók közötti ugráláshoz is szükség van rá. Co-op módban a második játékos ezt irányítja, de igazából ez a második részben teljesedik ki, mert Yoshi nyelvét is ezzel lehet vezérelni. Igen ám, de a Switch-hez nincs Nunchuk... De van Joy-Con, azzal lényegében ugyanaz az élmény (vagyis talán áramvonalasabb, mert kisebb és könnyebb). A Pro Controller giroszkópjával is működik a dolog, de ott már érezhetően nehézkesebb ez, a tapiképernyőt használva meg eléggé meh... Kooperatív módban a második játékos egerészhet is éppen, ha ahhoz van kedve – ügyes...
A grafika erős ráncfelvarráson esett át, és szerencsére ez nagyon is látszik – de nem mindenhol teljes az örömöm. Az összes textúra élesebb és részletesebb lett, és a felbontás is szépen növekedett: a Digital Foundry mérései szerint Switchen dinamikus Full HD, Switch 2-n dokkolva 4K felbontás mellett stabil 60 fps-sel fut mindkét cím. Ami az újabb gépen kissé zavaró, az az, hogy az átvezető animációk csak Full HD felbontásúak, és mivel élsimítás nincs, eléggé zavaróak tudnak lenni a recék, ha egyszer észreveszi őket az ember. Az audio részhez hozzátenném, hogy a főmenü kapott egy új menüpontot, ahol a játék zenéit hallgathatjuk meg külön – kedves figyelmesség.
Azt kell mondjam, hogy így 2025. végén is simán megállják a helyüket ezek a játékok, nem véletlenül: valahogy ösztönösen tudnak a japánok örökzöld mariós játékokat fejleszteni. Jelen esetben is ezt tudom mondani: a Super Mario Galaxy két része méltó volt arra, hogy aktuális gépekre is elhozzák, és bebizonyították: a remaster nem ördögtől való dolog, hanem helye van korunk videojátékos kultúrájában – pont a kultúra megőrzésében játszott szerepe miatt.
