A 11 Bit Studios néhány héttel ezelőtt jelezte, hogy új játékon dolgoznak, de egészen mostanáig titokban tartották, hogy miről is van szó. Tegnap azonban lerántották a leplet a titokzatos projektről, amely az Anomaly Warzone Earth folytatása, az Anomaly 2. Az új játék természetesen ismét egy valós idejű stratégia lesz, amely a tervek szerint PC (és Linux) mellet Macre is elkészül. A megjelenésre valamikor a második negyedévben számíthatunk.
Bolygónkat 2018-ban földönkívüli eredetű gépek támadták meg és minden igyekezetünk ellenére le is igázták. Az emberiség maradéka konvojokba tömörülve járja a fagyos tundrákat élelem után kutatva, egy olyan, gépek uralta világban, ahol mostanra már az emberiség számít anomáliának. A játék az előző rész alapjaira építkezik, vagyis ismét egy tower defense/tower offense alkotáshoz lesz szerencsénk. Egységeink különböző képességekkel rendelkező harci robotokká képesek alakulni, ezzel tovább mélyítve a stratégiai-taktikai lehetőségeinket. A kampány során véghezvitt cselekedeteink nyomán több befejezéshez is eljuthatunk. Az egyszemélyes kampány mellé kapunk többjátékos módot is, ahol értelemszerűen az egyik fél feladata a védekezés, míg a másiké a támadás lesz.
A látványért új grafikus motor felel, ami a mellékelt képek alapján ígéretesen fest. A bejelentés és a képek mellé egy rövid trailert is kaptunk.
Anomaly 2 bejelentés
Készül az Anomaly Warzone Earth folytatása. Ez hát a 11 Bit Studios titokzatos játéka.
Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!
További képek
HOZZÁSZÓLÁSOK
Gobiakos 2013.04.04. 10:42 [13304]
Amint befejezem az első részt, már állok is neki ennek! \,,/
Legnépszerűbb cikkek
- 1. Ezt is megéltük – megjelent a Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2, de vajon megérte ennyi évet várni rá?
- 2. EA Sports FC 26 teszt – Az EA Sports most tényleg megpróbálta megrázni magát, de vajon mire elég ez?
- 3. Keeper teszt – Nincsenek szavak
- 4. Rallyval bővül az Assetto Corsa-széria, egy hónap múlva indul a korai hozzáférés
- 5. Ghost of Yōtei teszt – Bosszúszomjas szellem
Legfrissebb fórumtémák
- 12:59
- Battlefield 6 teszt – Utoljára az első világháborús rész volt olyan szórakoztató, mint ez [hozzászólások] [2]
- 12:52
- The Outer Worlds 2 teszt - Harcolunk a kapitalizmus ellen(?) [hozzászólások] [2]
- 19:54
- Helyzetjelentés [157460]
- 18:20
- Milyen előzékeny a Battlefield 6! Felajánlja, hogy letörölheted a kampányt, miután már teljesítetted [hozzászólások] [4]
- 11:28
- Helyzetjelentés Extra [3359]
- 06:27
- Ghost of Yōtei teszt – Bosszúszomjas szellem [hozzászólások] [3]
- 22:32
- Mit játszottál végig legutóbb? Értékeld! [1537]
- 14:21
- EA Sports FC 26 teszt – Az EA Sports most tényleg megpróbálta megrázni magát, de vajon mire elég ez? [hozzászólások] [1]
- 14:18
- Versenyszimulátorok [25]
- 17:39
- Windows Help Desk [7829]







