27 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Bő egy év után kilép early accessből az Of Life and Land

A nyugis városépítő stratégia májusban kapja meg 1.0-s változatát.

Írta: GeryG

Tavaly áprilisban rajtolt el az Of Life and Land című városépítő stratégia korai változata. A Kerzoven stúdió és a Metaroot közös játéka békés építgetésre invitálja a játékosokat, ahol egy kis falucska életét kell egyengetni, miközben a természettel való egyensúlyra is törekedni kell.

A játék az elmúlt egy évet tehát early accessben töltötte, ahol fokozatosan gyarapodott és finomodott. Új pályák, új állatok, komplett oktatási- és nyugdíjrendszer, illetve rengeteg új épület került bele, de külön figyelmet kapott a környezetszennyezés is.

Az Of Life and Land hamarosan új mérföldkőhöz érkezik. A fejlesztő (mert szóló projektről van ám szó) a napokban jelentette be, hogy néhány héten belül kilép early accessből és megkapja az 1.0-s verziószámot. Ebben egy vadonatúj sztorit ismerhetünk meg, amely a középkori Svájcban játszódik. A játékosok felépíthetik a Lenzburg várat, ősi legendákat ismerhetnek meg, illetve részt vehetnek az egyház és az uralkodó közti viszályban is.

Az Of Life and Land május 16-án lép ki early accessből, amikor is az árából is kapni fogunk 40%-os kedvezményt a Steamen.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Of Life and Land
  • Of Life and Land
  • Of Life and Land
  • Of Life and Land
  • Of Life and Land
  • Of Life and Land
  • Of Life and Land
  • Of Life and Land
  • Of Life and Land
  • Of Life and Land
  • Of Life and Land
  • Of Life and Land
  • Of Life and Land
  • Of Life and Land
  • Of Life and Land
  • Of Life and Land

Of Life and Land

Platform:

Fejlesztő: Kerzoven

Kiadó: Metaroot

Megjelenés: 2025. május 16.

» Tovább a játék adatlapjára

GeryG

GeryG
2010 végén csatlakozott a PC Dome cikkírói csapatához, pár hónappal később pedig már hírszerkesztőként is tevékenykedett. Már több mint 17 ezer írásos anyag fűződik a nevéhez a magazinban, amivel a képzeletbeli dobogó csúcsán áll.

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!