Még tavaly ősszel jelentette be a kanadai Studio Imugi, hogy új stratégiai játékon dolgoznak, amely a nagy francia forradalom eseményeit fogja feldolgozni. Igen ám, csakhogy a Bonaparte – A Mechanized Revolution nem feltétlenül fog igazodni az ismert történelem folyásához.
Ehelyett kifejezetten azt várja a játékosoktól, hogy írják újra a történelmet! A játékmenet körökre osztva tálalja majd az eseményeket, legyen szó Franciaország egyes régióinak elfoglalásáról vagy épp a konkrét ütközetekről. Elnézve az alábbi rövidke előzetest, egy picit a Panzer Corps játékokra emlékeztető megoldásra készülhetünk.
A csavar a sztoriban, hogy ebben a háborúban a kardtól a robotokig mindenféle fegyvernem képviselteti magát, vagyis tényleg eléggé eltérünk majd a valós történelemtől. A csaták mellett a politikában is részt kell vennünk, hiszen egy forradalom idején ott zajlanak az igazi játszmák. Olyan történelmi alakok bukkannak majd fel, mint Robespierre, Lafayette vagy Danton.
A Bonaparte – A Mechanized Revolution kizárólag PC-re készül, a korai változat pedig május 21-én fog elrajtolni a Steamen.














