Hogy beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket és ígéreteket a tavasszal megjelent Assassin’s Creed Shadows? Erről hosszasan lehetne vitatkozni, hiszen valaki szerint abszolút hozta azt, amit vártak tőle, míg mások a korábbi részekhez képest csalódásnak tartják. Mindenesetre a Ubisoft teszi a dolgát és a premier óta eltelt hónapokban is folyamatosan szállítják hozzá a kisebb-nagyobb frissítéseket.
A következő nagyobb csomagot néhány napja jelentették be, megjelenésére pedig holnapután, vagyis június 25-én számíthatunk. A javítócsomag pontos és részletes tartalma egyelőre nem ismert, de nagy vonalakban már vázolták a készítők, hogy mire készüljünk. A játék hivatalos X-csatornáján szűkszavúan annyit írtak róla, hogy „számos izgalmas dolgot hoz az 1.0.6-os frissítés, benne a nightmare nehézségi fokozattal, egy új küldetéslánccal, karakterekkel és quality of life fejlesztésekkel”. Mindezek közül egyértelműen az új küldetéslánc és az új nehézségi fokozat lehet a legizgalmasabb.
Assassin’s Creed Shadows teszt – Nipponban megbúvó árnyak
Gyilkolj lesből orgyilkosként, vagy állj bele a harcba büszke szamurájként: megérkezett az ázsiai játszótér!
Utóbbi azoknak lehet érdekes, akik a játék jelenlegi legnehezebb fokozatát is túl könnyűnek érezték. A kérdés viszont az, hogy mivel teszik még nagyobb kihívássá a játékot a készítők. A könnyebbik út, hogy hőseinket nerfölik, az ellenséget pedig boostolják, sajnos az a valószínűbb, hogy ennyiben kimerül majd a dolog. De sokkal izgalmasabb lenne, ha csiszolnának az MI-n, amely jobban megnehezítené a dolgunkat.
