27 éve Veletek – PC Dome / PlayDome

Játékhírek

Októberben térhetünk vissza a Purgatóriumba, érkezik a Painkiller rebootja

Pontos megjelenési dátumot tűztek ki a 21 évvel ezelőtt indult franchise legújabb darabjához.

Írta: Dino

Nagy népszerűségnek örvendett a kétezres évek elején a Painkiller, amelyhez több kiegészítő és folytatás is készült a megjelenést követően. A legutóbbi a sorban a 2012-es Painkiller: Hell & Damnation, amely részben remake, részben folytatás volt. A rajongók azóta várják, mi fog történni a sorozattal. Idén tavasszal aztán megtört a jég: a Saber Interactive bejelentette, hogy az Anshar Studiost (Gamedec, Detached) bízta meg azzal, hogy felélessze a franchise-t.

A nemes egyszerűséggel ismét Painkiller címet viselő résszel rebootolni fogják a sorozatot, újragondolva, valamint háromfős kooperatív móddal bővítve azt. A történet ezúttal is a Purgatóriumban játszódik, ahol második esélyt kapott főhősünkre vár, hogy leszámoljon a démonhordákkal és más szörnyűségekkel, mint például a nefilimekkel.

A klasszikus fegyverek mellé újakat is hoz a játék, képességeinket pedig tarotkártyákkal fejleszthetjük. Négy karakter közül választhatunk: Ink, Void, Sol és Roch mindegyike más képességekkel rendelkezik energiája, egészsége, ereje és sebzési képessége növeléséhez.

A Painkiller 2025. október 9-én jelenik meg, PC-re, PlayStation 5-re és Xbox Series X/S-re. Az előrendelőkre egy Iron Crusade elnevezésű skincsomag is vár, amellyel mind a négy karakter, valamint hat fegyver kap plusz külsőt. A Deluxe Editionhöz ezen felül három megjelenés utáni DLC is jár, ezek mindegyikében lesz 6 fegyverskin és 4 karakterskin.

Kattints, ha érdekesnek találtad a cikket!

További képek

  • Painkiller (2025)
  • Painkiller (2025)
  • Painkiller (2025)
  • Painkiller (2025)
  • Painkiller (2025)
  • Painkiller (2025)
  • Painkiller (2025)
  • Painkiller (2025)
Dino

Dino
Kb. 8 évesen ismerkedett meg egy ZX81-gyel, amit egy C64 követett. 1993-tól a Commodore Világnál és utódlapjainál, valamint a ZED-nél dolgozott, majd 1998-ban barátaival megalapította a PC Dome-ot. A többi már történelem...

HOZZÁSZÓLÁSOK

Még nincs hozzászólás, légy Te az első!